Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
Nas
Nas 2015. 12. 05. 11:26 | #33
Nem csak az a megoldás létezik, hogy ha a másik szarik bele valamibe, akkor én megcsinálom helyette. Seggbe is rúghatom, hogy észhez térjen, és akkor talán elgondolkozik rajta, hogy kezdjen valamit a renitens viselkedésével. Egyáltalán nem gondolom, hogy jó az a nevelési elv, hogy mindent csináljunk meg a másik helyett, amihez neki nem fűlik a foga, hogy megszűnjön a probléma. Szerintem inkább rá kell vezetni (rábeszéléssel, motiválással, kényszerítéssel, kinél mi válik be), hogy igenis ő maga csinálja meg azt, amit neki kéne, hosszú távon ez a működő megoldás.

Egyébként nekem azzal volt problémám, hogy te ezt az egészet (hogy a gazda intézze el a földjén motorozóknak a pályát) a normális, kölcsönös odafigyelés kategóriájába soroltad. Ez viszont marhára nem az, hanem az oltári nagy, egyáltalán nem automatikusan elvárható szívesség kategória - pláne úgy, hogy olyanoknak kedvezzen, akik előtte ők háborgatták. Kicsit analóg esetnek érzem a segély kérdéskörét. Egyesek ezt úgy veszik, hogy nekik alanyi jogon jár, hogy mások segítsék őket, és nekik nem kell semmit tenniük azért, hogy erre ne legyen szükség. Hát, ez kurvára nem így van. Az egymásért érzett felelősségnek KÖLCSÖNÖSNEK kell lennie. Segítek a másikon, ha bajban van, ő viszont nem arra apellál, hogy majd én kihúzom a szarból, hanem tesz érte, hogy lehetőleg erre ne legyen szükség. EZ lenne a normális, kölcsönös odafigyelés.
Előzmény: Dmckayals (29) 0 VÁLASZ
Gábor-79
Gábor-79 2015. 12. 04. 20:15 | #32
Még mindig elsiklunk a tény felett hogy VANNAK KIJELÖLT PÁLYÁK.
(Nem kiabálok, csak nyomatékosítok.)
Budapesttől Apajig négy földmotoros pálya, egy gyorsulási pálya, és két rally pálya van.
Potom 50 kilométeren.

(Azért hoztam fel ezt a példát mert erre járok, és látom őket röpködni)
Előzmény: Dmckayals (31) 0 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 04. 11:55 | #31
Én nem próbálok rátuszkolni semmit senkire, ugyanúgy reagálok, ahogy a többiek is az én kommentemre. Ha figyelmesen elolvasod az utolsó hozzászólásom, benne van, hogy senki nem változtathatja meg a másikat. Akkor én miért lennék kivétel? Egyébként szerinted hirtelen be kéne látnom, hogy mégis jó ötlet volt az a drótkötelet kifeszíteni és járjon ugyanígy mindenki más is?
Nem jól értelmezed az olvasatomat. Nem azt mondom, hogy adj kulcsot a cigányhordának, vagy hogy vedd meg nekik azt, amiért betörnének. A kezdetek kezdetén beszéltünk arról (és leírtam nem sokkal lentebb is), hogy földről van szó, amit nehéz vagy gazdaságtalan bekeríteni, ezért ilyen módon nehezen védhető. Ilyen módon ne hasonlítsuk már össze azt, hogy valaki motorral megy egy földúton, ami esetleg egy magánút, azzal, hogy te módszeresen bezárod az ingatlanodat, egyértelműen jelezve, hogy ott senki másnak nincs keresnivalója.
Egyébként javaslom, hogy olvasd el újra azt a hozzászólásomat, amire először reagáltál. Főleg az első 3 szót és az alábbi mondatot: " hiányzik az igény, hogy legyenek kijelölt pályák, mert aki motorozik, annak jó a rendes terep, aki kijelölhetné, azt nem érdekli, akinek meg a földjén motoroznak, annak nem az jut eszébe, hogy jelöltessen ki egy pályát."
És még egy részlet: " A megoldás? Az emberek fejében kéne ezt rendbe tenni. Ha mindenki odafigyelne a másikra és figyelembe vennék egymás érdekeit is, sokkal jobb lehetne ez a világ." Az emberekbe beletartoznak a gazdák és a motorosok is. Ha minden fejben rend lenne akkor lenne kijelölt pálya, a motorosok oda járnának és a gazdák nyugodtan művelhetnék a földjeiket.
Előzmény: pumpa (30) -1 VÁLASZ
pumpa
pumpa 2015. 12. 04. 10:32 | #30
Hiába minden, te csak a saját ultraliberális szemléleted fújod és próbálod rátuszkolni mindenkire.
A te olvasatod szerint, ha betörnek hozzám például: vagy adjak kulcsot a cigányhordának, hogy ne tegyenek kárt az ingatlanomban vagy vásároljam meg nekik azt, amiért betörnek, hogy minél kevesebb kárt szenvedjek el.

Nos, őszintén gratulálok a mentalitásodhoz nem is tudom, hogy lettél ennyi idős amennyi vagy.... talán véletlenül?
Előzmény: Dmckayals (29) 0 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 04. 10:01 | #29
Eddig sose feltételeztük, hogy a huligánok elgondolkoznak azon, hogy mekkora parasztok... :D

Egyébként a "medencés gazda" támogathatja egy városi uszoda felépítését is, ahol már lenne keresnivalója mindenkinek. ;)

Nas, Te folyamatosan arról beszélsz, hogy mi kinek a feladata. Ha mindenki csak azt nézné, hogy kinek mi a dolga, ki miben hibás, sose javulna meg semmi, mert mindenki mástól várná a megoldást és más valakiket akarna megváltoztatni. Viszont a másik ember akarata felett nemigen van hatalma senkinek. Én azért közelítettem meg abból a szempontból a dolgot, hogy ki mit tehetne azért, hogy az érdeke teljesüljön és azért írtam a gazdát, mint cselekvőt, mert a kiindulási helyzetben az ő érdekei sérülnek.
Persze mehet a gazda a rendőrséghez is, és akkor majd kiállítanak két rendőrt egy Lada Nivával a határba akik megfognak (vagy legalábbis a jelenlétükkel elriasztanak) pár huligánt és ettől csökken a motorosok száma a földeken. Innentől a motorosok elsődleges érdeke lesz az, hogy ki legyen jelöltetve egy pálya. Persze előfordulhat, hogy ők sem tesznek ez ügyben és máshol tűnnek fel és lesz egy örökös macska-egér harc. A megoldás láthatóan itt sem változott, csak annak a személye, akinek érdekében áll kijelöltetni a pályát.
Előzmény: Ravennë (27) 0 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 12. 03. 23:50 | #28
* mondasz
(Ez ma egy ilyen javìtgatós nap :D)
Előzmény: Ravennë (27) 0 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 12. 03. 23:44 | #27
Értem az érveid, de akkor is badarság, amit mondassz. Példámnál maradva... a medence tulajdonosa ne csináltasson nekem egy másikat, hanem helyette jelöljön ki egy sávot a sajátjában, ahol elúszkálhatok magamnak, mert az neki gazdaságilag ésszerűbb, mintha épìtene egy másikat? VAGY elgondolkodhatok rajta, mekkora egy paraszt vagyok, és nem megyek oda többet, mert semmi keresnivalóm ott, ellenben ha ennyire életcélom egy medence, teszek azért, hogy nekem is legyen egy sajátom.
Előzmény: Dmckayals (25) 0 VÁLASZ
Nas
Nas 2015. 12. 03. 21:31 | #26
Ravenne példája teljesen jó volt. Az a lényeg, hogy függetlenül attól, hogy a gazda szóvá teszi -e az őt ért sérelmeket, vagy sem, kinek a feladata lenne elsődlegesen a másik igényének a kielégítése. Te ezt mint a gazda feladatát hozod fel arra példának, hogy kölcsönösen oda kéne figyelni a másikra, és akkor nincs konfliktus. Csakhogy itt nem erről van szó. Itt a konfliktus nem abból ered, hogy a gazda nem figyel oda eléggé a motorosra, hanem pont abból, hogy a motoros törvényt, magántulajdont nem tisztelve randalírozik, tehát ő nem figyel oda másokra. Magyarul alapvetően neki kéne változtatni a viselkedésén, nem a gazdának. Szerinted neki kéne megcsinálni olyan dolgokat a másik érdekében, ami rohadtul nem az ő feladata lenne, csak mert az kikényszeríti belőle a bugris viselkedésével. Ez marhára nem az emberileg elvárható, kölcsönös odafigyelés kategória.
Előzmény: Dmckayals (25) +1 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 03. 16:51 | #25
Nem veszett el, csak a relációjelet HTML TAG-nek érzékeli... Nem kísérletezek, inkább leírom anélkül:
Ha Y kisebb mint X, akkor pedig el kell gondolkodni, hogy a megoldás megvalósítása hány év alatt térül meg és megéri-e ennyi időre befektetni.

Még egy helyen csúszik a Te példád az enyémhez képest. Én sehol nem írtam, hogy a gazda szóváteszi a huligánnak, hogy ne motorozzon a földjén és erre a huligán közli, hogy jelöltessen ki neki egy pályát és akkor majd oda fog menni. Amit én írtam, abban az áll, hogy a huligánnak mindegy, hol éli ki a szenvedélyét, a gazdának pedig, annak ellenére, hogy nem az ő dolga, érdekében áll, hogy ezt a lépést megtegye, mert így a saját veszteségét csökkenti.
Előzmény: Dmckayals (24) 0 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 03. 16:29 | #24
Elveszett a vége:
Ha Y
Előzmény: Dmckayals (23) 0 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 03. 16:27 | #23
Az iróniáért adtam rá egy pluszt én is!
Sajnos nem értetted meg, mire is gondolok pontosan.
eddig arról volt szó, hogy van egy gazda, akinek van egy földje és erre járnak ki motorozni a huligánok. Volt szó arról is, hogy az ilyen területeket gazdaságtalan bekeríttetni, bár ez egy jó megoldás lehetne. (ellenben a szomszéd utcában lévő házzal, ami valószínűleg alapból be van kerítve). Az, hogy a gazda kijelöltet egy pályát, azt jelenti, hogy utánajár az illetékes önkormányzatnál, vagy egyeztet a többi gazdával és a motorosokkal. ennek biztosan van költsége és időigényes is, viszont töredéke annak, amennyit a földje ér (szóval nem kell egy másik ugyanolyan medencét csináltatni).

Megpróbálom egyértelműen megfogalmazni, hogy mi az én gondolatmenetem alapelve.
Van egy földem, amire kijárnak a huligánok. ezzel évente X összegnyi kárt okoznak nekem. Van egy megoldás, amivel elérhetem, hogy ne hozzám járjanak, hanem egy olyan helyre, ami mindenkinek megfelel. Ennek a megoldásnak a megvalósítása Y összegbe kerül. Ha X>Y, akkor egyszerű a dolog, mert bár nem az ő feladata lenne a megoldás megvalósítása, de előnye származik belőle, tehát érdekében áll azt megtenni. Ha Y
Előzmény: Ravennë (21) 0 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 12. 03. 10:26 | #22
*tulajdonában lévő
Előzmény: Ravennë (21) 0 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 12. 03. 10:25 | #21
Tegyük fel, a szomszéd utcában van egy ház, aminek szép kertjében van egy medence, én folyamatosan átjárok oda nyáron hűsölni, mert melegem van, de ez a ház tulajdonosának nem tetszik, szóvá is teszi, mire én közlöm vele, hogy ha azt akarja, hogy ne járjak az ő tulajdonába járó medencéjébe fürdeni, csináltasson egyet nekem is. Logikus. :D
Előzmény: Dmckayals (20) +4 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 03. 09:59 | #20
Nem vicceltem, ez ugyanúgy a Te érdeked is, mert ha kijelöltetted a pályát, megmarad a veteményes...
Előzmény: pumpa (19) -1 VÁLASZ
pumpa
pumpa 2015. 12. 02. 16:27 | #19
Ugye csak vicceltél, hogy motoroznak a földemen, szétbasszák a veteményest és én jelöltessek ki nekik pályát? Netalán meg is simizzem a buksijukat, hogy milyen ügyik voltak?
Előzmény: Dmckayals (16) 0 VÁLASZ
Nas
Nas 2015. 12. 02. 11:33 | #18
Nem gondolom, hogy annak lenne a feladata más hobbijához pályát kijelöltetni, akinek a földjén motoroznak... Egyébként nekem semmi bajom a motorozással és a terepbiciklizéssel, sőt, csodálom, ha valaki olyan ügyes, hogy végig tud menni velük egy bonyolult akadálypályán - volt is itt is post ilyesmiről (a quad nem ez a kategória, azzal egy toplák hülyegyerek is végigmegy bárhol), DE a bugris viselkedéssel már van bajom. Attól, hogy valaki a szabadidejét tölti, esetleg még ügyes is valamiben, még nem csinálhat azt, amit csak akar, ott, ahol csak akarja.
Előzmény: Dmckayals (16) +1 VÁLASZ
Gábor-79
Gábor-79 2015. 12. 02. 10:33 | #17
Van ilyen pálya! Ami azt illeti elég sok.
Nagy részük még ingyenes is.

A problémák:
-A harmadik kör után már "unalmas"
-Azért ott is szabályok vannak
-Többen vannak, ciki ott pofára esni
-Gyakorta kinéznek oda rendőrök is, tehát nem lehet papír nélküli, meg agyon-sufnituningolt járgányokkal triplaszaltókat csinálni...

Ja és ha szabályos, meg engedélyezett, akkor az nem "cool"...
Előzmény: Dmckayals (16) 0 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 02. 10:06 | #16
Egy utópisztikus világban létezik az, hogy mindenki megért mindet, a hülyegyerekek ott motoroznak, ahol szabad, azok, akik nem szeretik őket, örülnek, mert így mindenki a helyén van. Csak ehhez hiányzik az utópisztikus világ, hiányzik az igény, hogy legyenek kijelölt pályák, mert aki motorozik, annak jó a rendes terep, aki kijelölhetné, azt nem érdekli, akinek meg a földjén motoroznak, annak nem az jut eszébe, hogy jelöltessen ki egy pályát. A megoldás? Az emberek fejében kéne ezt rendbe tenni. Ha mindenki odafigyelne a másikra és figyelembe vennék egymás érdekeit is, sokkal jobb lehetne ez a világ.
Mi tehetünk valamit? Talán megpróbálhatunk rendet tenni 1-2 fejben. Globális változás nem biztos, hogy lesz belőle, de nyugtathat a tudat, hogy mi megpróbáltuk.
És had mutassak egy olyan példát, ahol a hülyegyerekek kijelölt pályán húzzák a gázt. Itt is vannak veszélyes mozzanatok, viszont inkább viccesnek mondanám az egészet, még ha néha nekem is fáj: :P
https://www.facebook.com/video.php?v=1479993542307393
Szerintem az nem zavarna senkit, ha ilyenekből lenne több.
Előzmény: Nas (14) 0 VÁLASZ
Gábor-79
Gábor-79 2015. 12. 02. 06:48 | #15
És pontosan emiatt nem száguldozunk vidéken, földúton 60-70-el.

Aki töltött egy kis időt tanyán, az tudja hogy egy legelőt nem szokás kerítéssel körbevenni.
Túl nagy terület horror ára lenne a bekerítésnek.
Azonban hogy az állatok (tehén, ló) ne kóboroljon el, kifeszítenek egy szál drótot, kötelet.
Van ahol áram van benne, (villanypásztor) de többnyire elég ha pár libegő rongydarab van rákötve, ebből a jószág tudja hogy addig, és ne tovább.

Ezek nem okoznak halált, elszakadnak, ám ha nagy tempóval mész neki könnyen borulhatsz, és kárt is tehet a bringában/motorban.

Arról nem is beszélve hogy hány és hány videó van a neten arról ahogy a megriasztott háziállat nekiugrik a száguldozónak.

És persze még ott van az is hogy nem aszfalt, vagyis nem kiszámítható terep, lehet az úton szög, szögesdrót, kisebb gödör ami bár nehezen észrevehető, ha belefekszik a kerék pont kitöri az első villát.
Kezdő motorosként megfogtam egy ilyet, szerencsére nem tört el a villám, "csak" átrepültem a kormány felett.
Pedig alig 30-al döcöghettem....
Előzmény: norbertvincze (13) 0 VÁLASZ
Nas
Nas 2015. 12. 01. 22:23 | #14
Írtam én is, hogy nem értek egyet a drótkifeszítéssel, mert olyanokat is büntethet, akik tényleg csak eltévedtek, nem ismerik a környéket, stb. + halált okozhat, ami azért nem áll arányban az elkövetett tettel. Viszont a tiltó jelzést, figyelmeztetést nagy ívben szarják le pl. a Ravenne által linkelt videóban szereplő kisköcsögökhöz hasonlók. + Kínai nagy falat vagy vizesárkot nem lehet húzni minden dűlőútra meg védett sziklagyep köré... Mi akkor a megoldás?
Előzmény: Dmckayals (10) 0 VÁLASZ
norbertvincze
norbertvincze 2015. 12. 01. 21:40 | #13
"Ahogy nem belátható földúton 60-70-el száguldozni. Ezt minden épeszű motoros tudja."

nem azért a két fillérért, de ha még belátható is, 60-70-el te hogy veszel észre egy kifeszített drótot? főleg hogy motorozás közben a tekinteteddel mindig előrébb jársz, és a fókusz mindig relatívan távolban van?
Előzmény: Gábor-79 (12) 0 VÁLASZ
Gábor-79
Gábor-79 2015. 12. 01. 17:52 | #12
Az a gond hogy sokan közületek el sem tudja képzelni milyen az a fajta tehetetlenség.

Képzeld el hogy egy évig dolgozol valamivel (neveled a disznót, eteted a tyúkokat, termeszted, permetezed, a gyümölcseidet), erre teszel fel mindent, mert tudod hogy a levágott disznót, tyúkot fogod enni egész télen, azzal a krumplival amit a két kezeddel ültettél, és túrtál ki a földből, és ihatsz hozzá egy kis bort, amit te csináltál a saját földeden.
És csak ez van!

Nincs olyan hogy kiszaladsz a boltba, és a fizetésedből megveszed. Mert nincs fizetésed.
Csak egy kis nyugdíj, ami a villanyszámlára, meg a gyógyszerekre elég.

Amit nyáron megtermelsz, azt eszed télen.
Ez egy törékeny rendszer.

És a többségüknek nem segít senki.

Most képzeld el hogy ezt veszik el tőled.
Betörnek az otthonodba, és elviszik a télire félrerakott szűkös kis élelmiszert, a bort, a húst, a krumplit, és távozáskor szórakozásból kitördelik a tyúkok nyakát.
Képzeld el ahogy ott állsz a kifosztott kamra előtt, és tudod hogy nincs tovább, mert ez volt mindened.

Láttál már tisztességben megőszült embert sírva fakadni? Szívbe markoló látvány.

Ezután képzeld el hogy tudod ki tette ezt veled, de senki nem tesz semmit. Nap mint nap szembe jön veled, és a képedbe röhög.
És újra, meg újra megteszi.

Te mit tennél?
Éhen halnál? Megvédenéd magad?
Mert ez nem a vagyontárgyakról szól. Nem LCD tévét, meg számítógépet lopnak csak.
Az utolsó falatokat lopják el. És ha nem tudja elvinni, akkor tönkreteszi.

Ez vidéken a túlélésről szól.
Ezt kellene felfogni.



TERMÉSZETESEN A FENTI SOROK NEM A KÖZÚTRA KIFESZÍTETT DRÓTRÓL SZÓLTAK.
Az butaság volt.
Ahogy nem belátható földúton 60-70-el száguldozni. Ezt minden épeszű motoros tudja.

Előzmény: sapkabarna (1) +2 VÁLASZ
Ravennë
Ravennë 2015. 12. 01. 17:35 | #11
Mindjárt azzal kezd a videó, hogy a gyökér ráugrat a tanösvény táblájára, és még meg is osztja büszkén, a közel 7000 követő meg elélvez a videó láttán. Nincsenek ezek tisztában semmivel.
https://www.facebook.com/1614965955430581/videos/1617831668477343/?pnref=story
Előzmény: Nas (8) 0 VÁLASZ
Dmckayals 2015. 12. 01. 16:07 | #10
Félig meddig egyetértek Veled.
Viszont a nemzeti park és a magánterület nem ugyanaz. Elhiszem, sőt, megértem, ha a föld tulajdonosát zavarta, hogy az ő területén mindenféle fiatalok randalíroznak, és milliónyi olyan módját választhatta volna a távoltartásuknak, ami nem ilyen alattomos és nem ilyen veszélyes. A drótkötelet nem lehet észrevenni. Ezen az sem változtat, hogyha a két szélére el is helyez valami apróságot, ami alig látható. Szerintem ha az ember meg akarja védeni a saját tulajdonát, ahhoz joga van. Viszont illő lenne ezt úgy tenni, hogy annak, aki ezeket a jogokat sérti, legyen valami figyelmeztetés, ami adott esetben visszatarthatja eme tettének végrehajtásától.
És igen, mindennek megvan a maga helye és ideje. Biztos vagyok benne, hogy mindenki találhat a hobbijának kielégítésére megfelelő helyet, csak kellő energiát kell ráfordítani a keresésre.
Előzmény: Nas (8) 0 VÁLASZ
justil 2015. 12. 01. 14:56 | #9
No, de hát miért is lepődünk meg, hiszen ez Abszurdisztán, ahol a Tolvajkergetőket is lesittelik/feloszlatják ahelyett, hogy kitüntetnék őket, pedig (ha abszolut értékben nem is, de arányában biztos, hogy) több tolvajt füleltek le, mint azok, akiknek ez volna a dolga.
+1 VÁLASZ
Nas
Nas 2015. 12. 01. 14:18 | #8
Egy motoros portál nyilván a motoros pártját fogja fogni. Lehet, hogy ő valóban a jóhiszemű kivétel volt, és ártatlanul bűnhődött. Az igazság viszont az, hogy tényleg rengeteg idióta grasszál pofátlanul quaddal, cross motorral, terepbiciklivel olyan helyeken, ahol rohadtul semmi keresnivalója nincs (pl. előszeretettel túráztatják a vackaikat nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek területén). Nem azt mondom, hogy ezért rögtön zongorahúr általi halált érdemelnek, de bugrisság ellen nem sokat ér a tiltó tábla. Feltételezem, a drótakadályt felállító illetőnek sem először gyűlt meg a baja az a telkén keresztül "rövidítő" motorosokkal...
+2 VÁLASZ
3m3ricus 2015. 12. 01. 14:16 | #7
Ne keverjük össze a kettőt! A borosgazdának elege lett, hogy mindig ugyanazok lopják meg. Szerintem jól tette a dolgot. Eleve nem az ő dolga, hogy mit, miben tárol? Ha az elkövető nem lett volna belőve, akkor még most is élne. A bor íze is feltűnő lehetett volna, igaz a fagyállónak édes íze van.
Ennél az esetnél nagyon úgy néz ki, hogy közterületet zárt le önkényesen az emberke, így megérdemelné a börtönt!
Előzmény: sapkabarna (1) 0 VÁLASZ
lilaflexninja
lilaflexninja 2015. 12. 01. 13:48 | #6
Szerintem van különbség a kettő között. Itt, bár nem egyéretlmű, hogy közterület, vagy magán, ahogy értelmeztem, megpróbált valamit rátenni a drótra, hogy látszódjon, bár ez nem sikerült. A borosgazda fagyállót tett a borba, mert tudta, hogy meg fogják inni. A fagyálló köztudottan mérgező, főleg akkor, ha tudom, hogy meg fogják inni. Egyik esetben a távoltartás volt a cél, a másikban meg a bosszú. Ha a fagyállós gazda ráírja, hogy fagyálló van benne, vagy vigyázat a bor szar, vagy a kerítését emeli meg két méterrel, akkor lett volna benne indíték, hogy távol tartsa a betolakodót. Az indíték nem mindegy, meg hogy tudjuk előre, mi lesz a következmény.

Amúgy, vagy ennek ellenére, vagy mindazonáltal teljesen felháborít, hogy az embernek védenie kell a saját tulajdonát, hogy rácsot, kerítést kell szerelni, mert mások nem tisztelik a magánt.
Előzmény: sapkabarna (1) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2015. 12. 01. 13:39 | #5
Nem tudom mennyire törvényes, de ha az én területemre járkálnának be, akkor én kerítésen belül fektetnék a földre, szeggel kiálló deszkákat. Az legalább nem nyírja ki a tolvajokat, na meg amúgy is... "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz" :) Ha meg kamerával is felveszem, talán jöhet egy kis mellékjövedelem a youtubról.
vadonka 2015. 12. 01. 13:37 | #4
Amcsiba amúgy nem szaroznak, magánterület határára kiírják, hogy "Trespassers Will Be Shot" vagyis a birtokháborítókat lelőjük. Ott nincs ezen kecmec. Ha bemész más magánterületére a figyelmeztetés ellenére simán agyonlőnek.
Egyszerű az eset, ha az ember nem akar így járni akkor nem megy be magánterületre ahol ki van írva, hogy árammal védik, vagy kutya van stb. Nehogymár még a mocskos betörő legyen az áldozat ha ezek ellenére bemegy és otthagyja a fogát. Vicces is lenne.
+2 VÁLASZ
Robi000001 2015. 12. 01. 13:33 | #3
Azért az sem mindegy, hogy körbe van-e kerítve az adott terület (mint az uborkás vagy a borozós eset), illetve van-e bármilyen figyelmeztetés. hogy az adott terület magánterület-e.
Előzmény: sapkabarna (1) 0 VÁLASZ
vadonka 2015. 12. 01. 13:30 | #2
Kisebb főként cigányok lakta területen lakik egy ismerősöm aki a telkét úgy védi, hogy van kerítés amiben nincs se áram se semmi, de több helyen van rajta figyelmeztető tábla, hogy a telek határain belül nagyfeszültséggel védett terület található. Ami tulajdonképpen egy bokamagasságban és kb fejmagasságban kifeszített drótot jelent amit akkor kapcsol be amikor a riasztóval minden mást is. A kerítésen bemászott a cigány, tett két lépést már a telken, persze beleakadt a drótba és agyonütötte az áram. A rendőrök már ott találták meg belül. Volt egy rövid rendőri vizsgálat amiben kiderült, hogy szabályos volt minden, a cigány így járt. Mondták neki ha a közterület felül futó kerítésben van az áram az már necces lett volna, de így tiszta ügy. Szóval nincs azzal baj ha véded ami a tiéd, szerintem ha a saját borodba fagyállót raksz és azt megissza a mocskos rabló és megmurdál akkor így járt. Magánterületen belül ahová nincs szabad bejárás már azt csinálsz amit akarsz, ha a magánterületed határán jól láthatóan feltünteted, hogy a bent áram van, stb. Aki ennek ellenére bemászik és megdöglik azért végképp nem kár. Gondold csak el ha van egy harcikutyád szabadon amire tábla figyelmeztet, de ennek ellenére bemászik valaki és a kutya szétkapja a torkát és ott vérzik el akkor is bűnös vagy? Azért szerencsére az Ön és magántulajdon védelme érdekében már bátrabban járhat el az ember. Én is gondolkodás nélkül agyonütném ha elkapnék egy betörőt éjjel a lakásban. Önvédelem volt kész. A cikkben viszont arról van szó, hogy a földútra feszített ki egy drótot a csávó ahol járnak a járművek. Azért ez élesen már mint az, hogy ha a magánterületed véded belül. Persze itt sem lehet egyértelműen szándékosságról beszélni mert nem tudhatta, hogy jár arra valaki, de persze a gondatlanság is bűn ha valaki meghal miatta. Csak az olyan miatt nem szoktak börtönt kiszabni. Ha elcsalt volna 1-2 milla adót azért simán bevágják 5 évre. Mondjuk az kérdés, hogy mi a szarnak feszítette ki a drótot oda hiszen ha magánterület akkor egy kerítést felhúz oda és kész. De ha át akart ott menni egy motoros akkor csak nem annyira magánterület. Szóval azért ez az eset vet fel kérdéseket valóban.
+1 VÁLASZ
sapkabarna 2015. 12. 01. 12:39 | #1
[Komment megjelenítése...]
-6 VÁLASZ