Izé

www.youtube.com/watch?v=3t6bLugtJkQ
"This story of a girl and her puppy "Maddie" may make you cry."

Ebben egyetértünk.

Ha szigorúan a képsorok alapján akarunk következtetéseket levonni, akkor egyetértek veled, de szerintem érdemes inkább elrugaszkodni ezektől és a valós mondanivalóját felismerni a videónak...

Szívesen beszállok, a tetőtérben majd gondozom a törött szárnyú madarakat. :D

Na igen, itt van a kutya elásva, vagyis ami miatt másképp vélekedünk. Személyszerint az én esetemben nem arról van szó, hogy úgy érezném, nem fogadnak el az embertársaim...én nem fogadom el őket. Szóval...nem beszélsz alapvetően hülyeséget, de nem értünk egyet. Szerintem igenis lehet boldogan élni az állatfarmon. Azt nem állítom, hogy én - jelenleg - tudnék, de nagyon messze nem állok tőle.

Én is találkoztam már ezzel a baromsággal - jellemzően olyanok részéről, akik mellett még a csótányok sem szívesen maradnának meg...(Lehet, van összefüggés a két dolog között...)

Ez az idióta feltételezés már csak azért sem helytálló, mert épp azt lehet észrevenni, hogy az állattartó emberek kiegyensúlyozottabbak, normálisabbak, türelmesebbek, kedvesebbek a többi emberrel is + pusztán az állattartás, a közös hobbi ténye képes közösségeket teremteni, összehozni embereket (elég csak a kutyasétáltatókra, fajtaklubokra, állatos sportok űzőire, terrarista börzékre, stb. gondolni). Szóval nettó faszság ez, hogy az állattartás elidegenít a többi embertől. Épp hogy segít abban, hogy jobb emberré váljon az illető.

ha valaki menekül a mindennapi kihívások elől valamilyen okból kifolyólag, az kb olyan, mint ha szőnyeg alá söpörné a problémát. Az ok ami miatt valakinek ilyen világnézeti problémái vannak, az saját magában van és azt reflektálja a külvilágra. Ezt át kell dolgozni, máskülönben a probléma nem oldódik meg, maximum halogatva van. Egy biztos, látszólag lehet boldog az állatfarmon az állatok között, de ettől még súlyos tudattalan érzelmi konliktusokkal éli az életét.

Hiszen az alapprobléma az ilyen esetekben, hogy nincs elfogadás az embertársai részéről (ezt ő látja így), és az embertársaktól való elfogadást egy állant nem tudja pótolni, sok minden mást igen, de ezt nem. Így hát nem sok a valószínüsége, hogy azt a boldogságot amit keres az állatok ki tudják teljesen elégíteni.

Semmivel sem kisebb erkölcsi felelősség egy másik érző lényről gondoskodni, mint családot alapítani. Az állatokat ráadásul néha nagyobb kihívás rendesen ellátni, mint pl. egy gyereket, mert - mivel más fajba tartozunk - az ő jelzéseik nem olyan egyértelműek számunkra, ők nem tudják szavakkal elmondani, mire van igényük, mi fáj nekik, stb. Sokkal több nyitottság és empátia kell ahhoz, hogy egy állatnak valóban teljes értékű életet biztosíts. Emberileg pedig egyáltalán nem kevesebb (sőt...) az, aki egy olyan élőlényhez is tud kötődni, feltétel nélkül szeretni, akihez semmilyen érdek, vér szerinti kapcsolat, stb. nem fűzi, akitől semmi mást nem remélhet cserébe, "csak" a társaságát, szeretetét.

Egészséges ember pedig eleve nem az emberi kapcsolatai helyett, hanem mellette keres állat társat is magának, a kettő nem zárja ki egymást. Mert érdekesek, szeretetre méltóak, és ugyanúgy velünk élnek a Földön mint a többi ember, ugyanúgy megérdemlik a figyelmet. Azok a lelkileg szegényebbek, akik ezt nem ismerik fel.

Egyébként nekem személyszerint az a tervem, hogy ha egyszer anyagilag majd megengedhetem magamnak, nyitok egy "privát menhelyet", ami annyit tesz, hogy ha lesz elég hely szeretnék befogadni legalább egy tucat kutyát kintre és ugyanennyi macsekot bentre. A kóbor és menhelyen élő állatok helyzetén nagy általánosságban nem változatna, de nekem k*rvajól esne :)

hupsz, osszëkëvërtëm az ékezeteket, mostmár tuti eláshatom magam :D

én nem tudom régen mennyi ilyen ember volt, és most mennyivel vannak többen, de nem hiszem, hogy ez valami új civilizációs gond lenne.

Ha valaki teljességgel képtelen az emberi kapcsolatokra, és ehelyett állatokkal veszi magát körül, az tényleg zizi...viszont nekem az a személyes tapasztalatom, hogy az emberek nagy része kretén és ostoba, így az, ha valaki adott esetben egy szűk családi kör mellett (!) inkább állatokkal veszi körül magát szerintem egyáltalán nem menekvés a problémák elől, hanem sokkal inkább annak a bizonyos boldogságnak a megteremtése.

Egyébként zárójelben tegyük hozzá, hogy a videóban szereplő 3 figura közül a szórólapos/hostess csajnak és a biztonsági embernek egyáltalán nem való a kutya, már ha Rävenne idegeire akarunk menni, és szigorúan a képsorok alapján feltételezzük, hogy szinglik és napi 8 órát lehúznak (a focista fickónál nem ennyire egyértelmű, hogy mit csinál). Pontosabban szólva a kutyának nem való, hogy a nap egyharmad részét, vagy többet egyedül, bezárva töltsön.

Véleményem szerint sokkal-sokkal kevesebb olyan ember van, aki már átesik a ló túloldalára, mint azok, akik szociálisan egészségesek és egyfajta kiegyensúlyozott érzelmi pluszt kapnak állataiktól...

mert ha valaki már olyan lelki stációban van, amiben csak az állatok melegsége ad neki támogatást, és tökéletesen elszigetelődik az emberektől, mondván azt, hogy "az állatokban megtalálja azt amit az emberekben nem", ott már számára nem előnyös érzelmi problémák vannak.

persze lehet így is élni, de lássuk be, problémák elől való menekvés végkifejlete sosem a boldogság.

Éppen azért jött ki belőlem, mert sokszor azonosítják az állatkedvelő embereket antiszociális gyökerekkel és kezd már kicsit unalmas lenni!!

Szerintem egy szóval sem állította, hogy a kettő kizárja egymást, viszont téged bizonyára betaláltak már ezzel egy párszor, mert ez most szépen kijött belőled :)

És az miért baj?

Magamon is egyre gyakrabban veszem észre azt, hogy többre tartom az állatokat, mint az embertársaimat. Nem mondom, hogy nem zavar a dolog, de okkal van így, szal...

részben neki olyan szempontból igaza van, hogy nagyon sok ember átesik a ló másik oldalára. És az állatokkal való mély meghitt kapcsolata abból adódik, hogy kiábrándul az embertársaiból. Ezzel így nincs gond, csak ne fixálódjon be ebbe az állapotba, mert az egyértelműen önelidegenítő folyamat.

Kérdezik tőlem, miért vagyok mostanában ennyire frusztrált... ezidáig én sem tudtam rá válaszolni, de most rájöttem, hogy néhány ember annyira fájdalmasan hülye tud lenni, hogy az már majdnem kibírhatatlan. Honnan jön az idióta sztereotípia (ha a fenti videóból, akkor bizony félreértelmezted a mondanivalóját), hogy akinek van kisállata, kötődik hozzá, gondozza, szereti, annak nincsen családja, barátai, szerelmi élete? A kettő dolog mióta zárja ki egymást? Hogy lehet ennyire szélsőségesen idióta következtetést levonni?

...és mennyivel egyszerűbb, és kisebb felelősség mint családot alapítani és gyereket nevelni! Éljenek a szingli kisállat tartók!( Úgy is sokan vagyunk a Földön!)

Akinek van egy állatkája, aki feltétel nélkül szereti, és ő is képes azt az élőlényt feltétel nélkül, pusztán önmagáért szeretni, az nem magányos.

jól vagyok.....csak belement valami a szemembe.

Az úgy lenne, hogy: nők nélkül érdemes élni, de nem lehet... :D

már azt hittem ez ilyen nőnapi poszt lesz :D

Csatlakozom .::JunKieEQ::.-hez !

10 pontos post !