Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
Nas
7sleeper 2013. 07. 03. 18:36 | #33
az árak viszont azért "alacsonyak" mert gyengébb minőséget árul és alávág a hazai kiskereskedőknek és termelőknek kapásból, ahogy megérkezik valahová. élelmiszeripar egyértelmű. ruhaipar: a régebbi varróüzemek megszűntek, a ruhagyárat meg eladogatták bagóért (a bent lévő raktárkészletből kifizették az egész volt állami céget szőröstül-bőröstül, még a gépekkel sem vacakoltak ezért. hagyták lerohadni, tönkremenni, aztán kilóra eladta gyakran külföldre a következő "gyártulajdonos"). mivel hiány mutatkozott magyar gyártású ruhából, hejj de örültek a skálák, centrumok, butikok, mikor bejött a kínai az óccó árujával. adták is a kínai és nyugati szart annyiért mintha minőségi áru lett volna. már csak arra figyeltek fel, hogy a harmadik-negyedik "kínai" nyílt a városokban és az emberek ott olcsóbban vehették meg ugyanazt a szart. skála, centrum stb = kínai, és már hiavatalosan is!

ha nem lettek volna kapzsik az addigi multik
ha be lett volna tartatva az összes vonatkozó adó és kereskedelmi jogszabály
ha nem lettek volna korruptak sokan, mint hivatalos személyek

nem tudtak volna érvényesülni ezek a vackok..

mégis miért kellett adókedvezményeket adni nekik? az adókedvezmények töredékéből, megmaradhatott volna a sok kényszervállalkozó kiskereskedő (és akkor jobb adófizetési morállal, mint egy kínai butik, vagy francia élelmiszer-áruházlánc - mert azok azt sem fizetik be amit kéne, így van hasznuk.. cora letaposott a pitsába vidékről, mert coraként lejárt neki az adókedvezménye. lett belőle "ósan". ugyanúgy "franszia" érdekeltség..)

hosszútávú előnnyel nem fog járni sose - senki nem is mondta. de rövidtávúval igen. lélegzethez jut az ország, mielőtt újra alámerül.

azért mert rossz az állam még nem lesz jobb a multi. (itt senki nem mondta, hogy az állam az aztán csodálatos gazda, csak azt, hogy a multinál kevesebbet enged meg magának - és még az is pofátlan. ennyi a történet.)
Előzmény: Stickhorse (25) 0 VÁLASZ
madmind 2013. 07. 03. 15:12 | #32
Azért nem érted, mert narancs ködön át nézed a dolgot, nem pedig objektíven. Ha lebontanád a rezsit és a kormány "működését", akkor látnád, hogy mennyire nem igaz amit az m1-en sugároznak a valósághoz képest. És akkor még nem is láttad egy minisztériumon belülről a valódi "munkájukat".
Előzmény: kissfreezer (28) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 03. 13:24 | #31
vandk-nak igaza van, azokról a tényezőkről nem is beszélve, amiket korábban én mondtam.

Magyarország energetikai szempontból nem rendelkezik semmiféle megalapozott alkupozícióval. Nincsenek jelentős lelőhelyeink, meghatározó mértékben nem felügyelünk energiaelosztó csomópontokat, maximum az orosz-ukrán vonalon Európába érkező szállítmányok fordulnak meg nálunk, esetleg lesz érdekeltségünk egykét új "áramlatban". Ilyen piacra belépni egy tisztán állami tulajdonú magyar szolgáltatóval elég kockázatos lépés lenne.

Ha figyelted esetleg a szakértői véleményeket, az E.On gáz-üzletágába való befurakodáskor is megmutatkozott, hogy mivel nincs semmiféle iparági versenyelőnyünk vagy befolyásunk, nem tudunk kedvező üzleteket kötni, és ez egy újonnan induló szolgáltató esetében is így lenne. Vagy versenybe kellene szállnunk a piaci szolgáltatókkal, és akkor azért lenne sokáig veszteséges az állami cég, amit az államháztartásnak kellene pótolnia, vagy monopolizálni kellene a hazai piacot, felvásárolva a meglévő infrastruktúrát, ami pedig egy összegben terhelné meg brutálisan az államkasszát, azon keresztül pedig az adózók zsebét.

Mindenképpen ráfizetés, vagy legalábbis nem áll úgy az ország jelenleg a pénzügyi makromutatók alapján, hogy érdemes lenne belevágni.
Előzmény: betyár (29) 0 VÁLASZ
vandk 2013. 07. 03. 12:40 | #30
az állam nem jó gazda. sose az. ha bármi állami lesz, akkor ott egyből úgy vannak vele, h ó minek gazdálkodjunk meg spóroljunk, úgyis lesz majd a költségvetésből rá pénz, oszt kész. a sikkasztás-korrupció-lopást meg sem említem.

nem kell rezsicsökkentés. állambácsi inkább adót csökkentsen, meg csökkentse a kiadásait, tegye magát hatékonyabbá. mert mostanság a kiadás oldal a fix, és ahhoz igazítják mindig a bevételt (lásd csomó adó). fordítva kéne...a bevételhez igazítani a kiadásokat, vagy kiadást csökkenteni. mingyárt lenne is zsöci egyből.
Előzmény: betyár (29) 0 VÁLASZ
betyár 2013. 07. 03. 03:19 | #29
És nem lehet, hogy az ez által a kormányhoz befolyó összeggel, mondjuk egy saját nemzeti szolgáltatót indít, állam, mint multi, ami ez által tovább növelhetné a kassza tartalmát, és mondjuk munkahelyet teremt? A rezsicsökkentés igazából persze csak egy reklámozott adu ász, ami valójában kompenzáció. Hosszú távon nem biztos, hogy ez csak rossz lehet.

Előzmény: Stickhorse (27) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 07. 02. 18:49 | #28
Ne haragudj, de nem értek veled egyet. 2x is elolvastam, hogy megértsem ezt a megközelítést (azért, hogy ne értsem félre) Nekem erőltetett mindkét alternatív forgatókönyv. Nem is hinném, hogy meg tudnánk egymást győzni a saját véleményünkkel, mert szubjektíven követjük az eseményeket, de nem egy oldalból. Most néztem az m1-en a Strasbourg-i vitát élőben. Kellene csinálni erről is egy posztot, ahol folytathatnánk az eszme cserét:)
Előzmény: Stickhorse (27) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 02. 16:01 | #27
Szerintem valamit félreértettél.

A jelenlegi törvénykezés értelmében a lakossági fogyasztók rezsiköltségét a piaci alapon működő szolgáltatók kötelesek adott százalékkal csökkenteni. Mindezt arra hivatkozva, hogy ezek a szolgáltatók - "multik" - eddig extraprofittal dolgoztak hazánkban, és kihasználták a hazai fogyasztókat, miközben a valóság az, hogy ezek a multik teljesen átlagos profitrátákkal tevékenykedtek, a magas rezsiköltségek pedig sokkal inkább köszönhetőek az állami adóterheknek és az állami vagy államközeli vállalatok árképzési politikájának.

Azzal, hogy a piaci alapon működő szolgáltatók profitját a kormány megpróbálja elvenni, két lehetséges forgatókönyvet idézhet elő: 1. a szolgáltató "lenyeli" a bevételkiesést, viszont visszafog a karbantartási költségeken és a beruházásokon, rontva ezzel a szolgáltatás minőségét, hogy a célként kitűzött profitot el tudja érni a megváltozott körülmények között 2. megemeli az ipari fogyasztók rezsiköltségét, hogy így pótolja a kieső bevételeket.

A lakossági fogyasztó mindenképp rosszul jár, hiszen vagy a szolgáltatás romlik hosszú távon, vagy az ipari fogyasztókon keresztül "visszaterhelődik" rá az esetükben megemelt rezsiköltség, gyakran többszörös arányban ahhoz képest, amennyi a lakossági fogyasztói számlán elengedtek neki. Tehát kap 10% gázdíjcsökkentést, de a boltban akár 15%-kal is többet kell fizetni a megemelkedett költségek miatt.

A multik korábbi korábbi működési formájának korlátozása állami oldalról tehát semmiféle valóban realizálható hosszútávú előnyt nem tud felmutatni, viszont potenciálisan megteremti a lehetőségét, hogy még rosszabbul jöjjön ki belőle a fogyasztó, mint ahogy a "rezsicsökkentés" előtt élt.
Előzmény: kissfreezer (26) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 07. 02. 15:14 | #26
"Ennek a fajta működésnek az állami korlátozását akkor fogom örömmel fogadni, ha az láthatóan, kimutathatóan hosszú távú előnyökkel jár. Erről jelen esetben szó sincs sajnos."

Szerintem ez egy kicsit szkeptikus ez a hozzáállás. Magyarországon, úgy lett kialakítva az adórendszer, hogy a külföldi vállalatoknak megérje Magyarországon termelni. Erre most-már rengeteg példát lehet sorolni( pl. autógyárak) Ha a családtámogatásokat vesszük... akkor megint csak azt látjuk, hogy hosszú távú elképzelései vannak a kormánynak. Lehetne meg említeni az egyes kisebbség rétegek "egy bizonyos részeinek" a szocializálás útra való terelését.
Most így ezek jutottak eszembe hirtelen, de be lehet látni, hogy ezek hatalmas problémák voltak Magyarországon, amiket csak hosszú tavú intézkedésekkel lehet orvosolni és meg csak 3 év telt el. Ennek a radikális változtatásnak viszont vesztesei is vannak, amit az ellenzékiek úgy is adják be, hogy "mekkora pusztítást végez az Orbán-kormány" Inkább fel kellene ismerni a "valamit valamiért" valóságot.
Előzmény: Stickhorse (25) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 02. 11:02 | #25
A multi foglalkoztatás szempontjából egyáltalán nem emberközeli, mélységesen intoleráns, gazdasági tevékenysége pedig agresszíven profitorientált. A multi így leírva a megtestesült gonosz.

A megtestesült gonosz azért tud megtestesült gonoszként működni mert tetszik a jónépnek, hogy megérkezésekor alacsonyabb árakat kínál, mint hazai versenytársai, magával hozza a nemzetközi hátteréből származó szolgáltatási minőséget és technológiát, valamint megemeli a bérszínvonalat. Ne csodálkozzunk, ha ennek megkéri az árát.

Ennek a fajta működésnek az állami korlátozását akkor fogom örömmel fogadni, ha az láthatóan, kimutathatóan hosszú távú előnyökkel jár. Erről jelen esetben szó sincs sajnos.
Előzmény: 7sleeper (17) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 02. 10:41 | #24
Nem próbáltalak én pártszimpátiával "vádolni", csak arra akartam utalni, hogy elszomorít, ha valaki mélyen és őszintén elhiszi a kormánypárti kommunikációt.

A rezsielemek díjszabása tipikusan egy olyan terület, ahol az érzékelhető "lehúzás" töredékét képezik a multik. Gyakorlatilag teljesen átlagos hozamszintekkel dolgoznak és dolgoztak még jobban dübörgő gazdasági keretek között is. Az állami, vagy közvetve államhoz köthető terhek mértéke jóval nagyobb részét képezi a rezsiköltségeknek, mint a multik haszna.

Persze mondhatjuk azt, hogy a multi nem hagyja itt és forgatja vissza a megtermelt hasznát. Miért tenné? Mutasson nekem valaki akár egy céget is, legyen az akármekkora, és akármilyen tulajdoni szerkezetű, amelyik a profitot teljes mértékben visszaforgatja. Persze ekkora tételben, ami ezeknek a vállalatoknak a forgalmát jellemzi, 3-4% profit is hatalmas összegeket jelent, de arányaiban az attól még ugyanúgy 3-4%, mint minden más, elfogadhatóan működő vállalaté. Valójában itt van egy hatalmas csúsztatás. Az állami kommunikáció olyan haszonszerzésről beszél, ami eltér a piaci normáktól, pedig valójában ez soha nem volt így.

Arról már nem is beszélve, hogy milyen előnyökkel járt a hazai multik tevékenysége. Akarva-akaratlanul is átáramlik a multin keresztül a szolgáltatás technikai és ezáltal minőségi fejlődése, és nagyvállalatként kedvező pozícióban tárgyalnak nemzetközi energiapiacokon. Sajnos nem rendelkezünk olyan hazai vállalattal, ami ugyanezeket fel tudná mutatni, a mindenkor kormányzat-állam, mint gazdasági szereplő pedig - tekintve, hogy nem aktív iparági szereplő - szintén nem képes ilyen mértékű érdekképviseletre, függetlenül a vezetés képességeitől.

A végkövetkeztetés az marad, hogy valóban magasak a rezsiköltségek, de ez egyrészt - a kormányzati kommunikációval szemben - nem a multik irreális árképzésének köszönhető, másrészt pedig az állami beavatkozást majd csak akkor fogom jogosnak érezni, ha az egész árképzéshez hozzáadott saját tevékenységük hasznos, tiszta és átlátható, az adóterhekből és az államközeli/állami cégek árpolitikájából befolyt összegeket pedig felelősségteljesen kezelik. Minden más esetben üröm az örömben, hogy bár a számlámon az összeg valószínűleg kevesebb, valós a veszélye annak, hogy hosszú távon ez a politika nem kedvez a szolgáltatás szempontjából, és a pénzügyi hasznossága sem egyértelműen kimutatható.
Előzmény: Kendi (14) 0 VÁLASZ
Xenophil 2013. 07. 02. 10:17 | #23
Teljesen egyértelmű mire megy ki a játék !?? Közelednek a választások.. Ismét kiválóan látszik hogy a magyar kormányzás nem jövőbetekintően hanem aktualitásokban él. Ezt nyilván mindenki látja.. A lényeget most mondanám el .: Abból hogy a villanyszámlát , a vízdíjat. stbb csökkentjük saját infrastruktúránk alatt vágjuk a fát, hiszen a villamos hálózatot fejleszteni fenntartani kell, a víz szintén így van, nem is beszélve a távhőről , ha most ebből kiveszem a fejlesztésre , felújításra, tervezett rekonstrukcióra szánt pénzeket, akkor elérjük azt a csodás dolgot hogy a privatizált közmű üzemeltetők sem tudnak és nem is akarnak hosszútávú üzemeltetésben gondolkodni. Elszomorító.. A következményeket nem írom le, tapasztalhatjuk...
tjunior 2013. 07. 02. 10:14 | #22
Nem kitapasztalja, ez már van. Én már tapasztalom hogy nekem semmit nem hoz, sőt elvon, de még el is várják, hogy megköszönjem?
Előzmény: kissfreezer (21) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 07. 02. 10:10 | #21
Engem az zavar, hogy a rezsicsökkentésből közhelyet gyártanak a baloldali érdekeltségek. Ezt sem kell beszopni. Majd mindenki kitapasztalja a bőrén.
Előzmény: tjunior (20) 0 VÁLASZ
tjunior 2013. 07. 02. 09:42 | #20
Tényleg számolj utána, most komolyan, nekem eddig a rezsicsökkentés semmit hozott. Kevesebb lett a villanyszámlám, vagy 1500pénzzel, az telefon előfizetésem meg ennyivel nőt, sőt ha elkezdenék utána számolni a banki témáknak akkor bőven mínuszban leszek, de inkább nem teszem, mert belefájdulna a fejem. Ne legyél naiv, ne szopd be a propagandát, számolj, gondold végig.
Előzmény: kissfreezer (19) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 07. 02. 09:30 | #19
Örülök, hogy szakítottál a hagyományokkal és most nélkülözted a személyeskedéseket. A kérdés szerintem nem hozzám szegeződött, de annyit hozzáfűznék, hogy valamilyen formában kell hozni megszorító intézkedéseket. Sajnos a demokratikus politika (amit persze támogatok) nem gátolhatja meg, hogy a szolgáltatók ne hárítsák át valamilyen formában az ügyfelekre ezeket az adókiadásokat. Ettől eltekintve, a rezsicsökkentés, kizárólag a fogyasztók terheinek csökkentéséért jött létre és az áthárított kiadások csak töredékét emésztik fel a rezsicsökkentés összegének. (ami a fenti cikkel ellentétben van)
Előzmény: tjunior (18) 0 VÁLASZ
tjunior 2013. 07. 02. 09:07 | #18
hát ez több mint megnyugtató

A témához, beszélgethetnénk a telefonadóról is, amit hozott az áramdíjszámla, azt szépen odaadom az állambácsinak telefonadó formájában. Akkor ezt a két konkrét dolgot nézve, ugyanannyit fizetek, az energiaszolgáltatók (mert ők a mocskos multik, arról ne beszéljünk az áram árából mennyi az állami rész) beszopatva, az állam többet kaszál amiből semmi nem látszik. Illetve a propaganda az megy, van aki meg beszopja és 2000 ft-ért le megy kutyába ( amit ugye el is vesznek tőle, csak annyi esze sincs hogy utánaszámoljon).
Előzmény: kissfreezer (16) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 07. 02. 08:50 | #17
igen, de amellett, hogy számukra ez a természetes, nekünk még nem kellene. ha már felhoztam az állatos példát: a multi az oroszlán ami megfojt, az állam a hiéna ami eszik a dögünkből ha hozzáfér. utóbbi erősebb állkapoccsal, de iszonyat suta lábakkal van megáldva, éppen ezért nem a hiéna szokott ölni, hanem az oroszlánok.

az vesse rá az első követ?

-..
és máris repült egy kő a tömegből.
-:-o. anyám hát ide is el kellett jönnöd.

nem az a problémás, hogy lenne-e aki dobhatná a köveket, sziklákat hegyeket a multikra
hanem az, hogy felemelni a kavicsot csak úgy lehet, ha elég tápos vagy gazdaságilag
ahhoz, hogy valaki köveket dobáljon a multikra, vagy az ereje nincs meg, vagy az útközben lehántódott erkölcsi alapja

vagy egyik sem

az állam ezzel pótolja a kiszivattyúzott összegeket
lopni, lop, csak akármennyire is sutábban, láthatóbban és pofátlanabbul
nem annyira mint a multik (és utóbbiak még szemfényvesztésként sem adnak vissza nagy kegyesen sem semmit)

itt vannak a szemétszállító cégek. felénk Debrecenben az AKSD "szolgáltat". baromi drága, extra-profitorientált osztrák cég valójában. a fideszes önkormányzat segedelmével lett az a cég, ami.. a tavalyi emelést nem merték rádobni a akkor a lakosokra, ezért az önkormányzat "elintézte" nekünk, hogy csak idéntől kelljen fizetni azt az emelést.. "köszönjük barmok.. izé barátaink". újabb jogszabályi környezet miatt 2013-tól meghatározott százalékot lehetett volna emelni (valami "négyésfelet"), ezért okoskáék már 2012 decemberében eldöntötték a karácsony előtti képviselői testületi ülésen, hogy legyen 12 százalékos az emelés, meg erre rájön még a korábbi nem emelés is így összesen az amúgyis baromi drága "szolgáltatás ára majd 20%-ot drágult.. a multi ha rajtuk múlik ilyenkor nem követ el olyan szemfényvesztést, hogy rezsicsökkentés..

most egy darabig, mivel rájöttek, hogy ha az AKSD-nek ment a profit, akkor az önkormányzatnak is fog, felesben lesznek. az önkormányzat az eddigihez képest több bevételhez fog jutni a strómanjaiknak, azzal egy-két évig megelégednek. aztán persze jutalmazgatnak majd akkor is bőszen (sőt) mikor már tényleg nem lesz rentábilis szemétszállítani Debrecenben. akkor több dolog is történik majd. megindul a mindenki annyit fizessen amennyit szemetel, és a ne legyenek akkora jutalmak mozgalom. a végén pedig bevezetnek valami más adót kényszerűen és a fideszes bagázs kiesik a cívisvárosi pixisből - de ez szerintem még nem a következő választásoknál lesz. és a helyükre érkezők sem lesznek jobbak. eredendően sem azok, de főleg a problémák láttán sem finnyáskodhatnak majd. a szemétszállítási díj emelése viszont elodázódik. hosszabb agonizáció talán, de eély arra is, hogy az utolsó pillanatban megmentsenek, jobb élni. ha pedig kimúltunk, nekünk már mindegy ki táplálkozik belőlünk..

nem tudod megkerülni a multit. tönkretesz minden mást. ők diktálnak. akkor is ha úgy kúszott be némelyik anno a küszöb alatt a határnyitás előtt-után. nem rossz a multi, csak úgy rossz, ahogy itt is van. a multi nem szereti az alternatívát (a versenytársat, ha tényleg az is leszarja, mert csak hosszú idő után kerülnek harcpozícióba. addig amíg az egyik is 20%-ot hasít egy adott piacból a másik is annyit és a náluk kisebbeket fel tudják még falni gyomorrontásig, addig annyira nagyon összeveszni nem fognak.. és ha egyik már nem tud maradni, mert eltaktikázta magát, vagy már kimerítette a lehetőségeket az extra-profit termelésre: egyszerűen továbbáll..). vajon tényleg csak azért lett pl. a munkabérek bankszámlámkra utalása, mert az "biztonságos, egyszerűbb, olcsóbb"? (mert ha felveszel pénzt nem rabolnak ki, vagy nem vetetnek fel veled..) vagy inkább kellettek a kedves ügyfelek a bankoknak, akiket meg lehet lopni, ki lehet facsarni.. mire kell a hitel a lakosságnak? amennyi az ebkm kb annyival is drágultak az ingatlanok (így aztán az is kénytelen hitelt felvenni, aki egyben kifizette volna a jelenleg is reális árát egy lakásnak, háznak..) na mindegy ez már mellékvágány.

lényeg ami lényeg, szerintem egy multi még mindig többet enged meg magának mint a korrupt állam ami lehetővé tette és teszi azt neki. http://www.youtube.com/watch?v=moZExve-AeQ
Előzmény: Stickhorse (13) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 07. 02. 08:46 | #16
Legalább nem a népnek mondta ezt bele a pofájukba, mint 2006 őszén Gyurcsány.
Előzmény: izébigyó (15) 0 VÁLASZ
izébigyó 2013. 07. 02. 08:40 | #15
"Ez a ki lehet vonulni a kapitalizmus világából szövegről nekem "ha nem tetszik el lehet innen menni" gondolat ugrott be rögtön."

Hol is hallottuk ezt utoljára? Megvan:
Semjén: akinek nem tetszenek a feltételek, elmehet az országból
http://www.mfor.hu/cikkek/Semjen__akinek_nem_tetszenek_a_feltetelek__elmehet_az_orszagbol.html
Előzmény: Kendi (14) 0 VÁLASZ
Kendi 2013. 07. 02. 08:00 | #14
Jujjj. Igen, a tegnap gyorsban bebüfögött 2 félmondatom kicsit félrement. Én csak annyit gondolok erről a rezsicsökkentésről, hogy ha már mindenképpen brét kell osztani, akkor inkább a szolgáltatók kapjanak egyet a szájukba, mint mi már a sokadikat.
Finoman mintha arra céloznál, hogy egy birka vagyok aki bekajál mindent a Fidesznek. Akkor elmondom, hogy nem szimpatizálok a Fidesszel. De annyi megszorítás volt már itt, hogy miért ne tudnék "örülni" egy olyan döntésnek, ami az embereknek kis könnyebbséget hoz az életükbe? Ez azért vicces, mert összességében még mindig több a megszorítás, mint a nem megszorítás.

Ez a ki lehet vonulni a kapitalizmus világából szövegről nekem "ha nem tetszik el lehet innen menni" gondolat ugrott be rögtön.

Az utolsó hozzászólásaidnál kicsit elmentél egy általános multi leírásba. Igen, igazad van a multikkal kapcsolatban, de itt most szolgáltatókról van szó, aminek nem igazán van versenytársa a piacon. Mert ha nem tetszik a szolgáltató, nem tudsz csak úgy váltani, hogy holnaptól már Pista bácsi cége nyomatja a vizet, áramot, gázt. Van egy, és csókolom.
Nyugaton (ahogy hallottam) közel annyi a rezsi mint nálunk, a fizetések meg jóval többek. Miért ne lehetne itt is kicsit arányaiban változtatni számunkra pozitív irányban?
Előzmény: Stickhorse (13) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 01. 23:35 | #13
A baj az, hogy a multi nem azért viszi ki a nyereségét - ha kiviszi -, hogy jól kihasználjon téged, meg jól kib@sszon veled, hanem azért, mert a multi egyszerűen így működik. Meg úgy, hogy ha 2% helyett 5% profitot tud termelni, akkor annyit is fog. Nem jótékonysági szolgálat, meg erkölcsi tanmese, hanem a piaci lehetőségeket kihasználó vállalat. Ahogy, egyszer egy híres könyvben megírták, "az vesse rá az első követ", aki nem így csinálná. Az meg a másodikat, aki nem vette igénybe a szolgáltatásait...

Persze mondhatja azt a "nemzeti" kormány, hogy majd ők jól bekorlátozzák a multi mozgásterét, de akkor, amikor a bekorlátozó kormány jóval nagyobbat akaszt a nagykeráron felüli részből, mint a multi, és ugyanúgy nem mutatkozik meg különösebben ennek "visszaforgatása", akkor azért lehetne vitatkozni azon, hogy most végülis ki használja ki a drága honpolgárt úgy igazán, miközben más faszával veri a csalánt.

Az pedig tévedés, hogy a multi megkerülhetetlen rossz, míg a kormányzat elzavarható. Tessék nem vásárolni tőle. Persze a szolgáltatás nélkül manapság nehéz létezni, akkorhát tessék versenytársat állítani vele szemben, vagy keresni olyat, aki szerintünk kevésbé használ ki. Egy multi sem tudja kihasználni azt, aki nem veszi igénybe a szolgáltatásait...
Előzmény: 7sleeper (12) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 07. 01. 22:26 | #12
egy bizonyos morális vagy inkább már moralizáló szemszögből nézve valóban nincs különbség államiak és általuk kenőpénzért behívott brutális kedvezményekkel marasztalt multik között. de egy egy multi székhelye nem itt nálunk szokott lenni. ha probléma van akkor lelép, visszahúzza csápjait, vagy továbbnyúl oda, ahol még inkább le lehet tarolni egy újabb gazdasági virágmezőt. utol nem éri őket senki. az állami viszont marad. kötődik az országhoz. és csak annyit tud lopni valamint addig tud lopni amíg van miből. a multit ilyesmi nem érdekli. (a saját országa sem, ha annak lehet nevezni.)

a csúnya multikozás elég nagy hülyeség ahhoz, hogy sokan bevegyék, de szükséges mert máshogy nem is értenék meg az egész viszonyrendszert. fellépni a multik ellen meg azért érdemes mert reálisan nézve egy multinacionális cég az pénzszivattyú. szerintem nagy tévedés azt hinni, hogy bármit is fejlesztenek nekünk, az országnak vagy akár maguknak(!). az egyetlen amit karbantartanak-fejlesztenek az a pénzszivattyú. a vége a történetnek pedig mindig az, hogy a multi továbbáll, ha nem kap újabb és újabb kedvezményeket.

attól, hogy valóban nem kell, nem illik és hülyeség meglepődni, ha az oroszlán elkapja a prédát a nyakánál - hiszen a természete ez, nem is tehetne másként - ettől prédaként nekünk még ugyanúgy belefájdulhat a nyakunk ebbe.

az állam képviseletében eljárók korruptak, és kilóg jelenleg is a lóf(id)asz. de meg tudod mondani, hogy akkor hogyha enyhíteni szeretnénk a nyomást a verőerünkön, mint nép kik is lennének az említett multinacionális cégek vezetői, akik oroszlánként maguknak tartják fenn az életet adó vizet (felőlük szomjan dögölhet szinte mindenki más) ezen a szavannán, ahol nem őshonosak. egyet sem tudunk felsorolni! elérni még kevésbé.

ezzel szemben nézd a tökéletlen korrupt barom fideszeseket. nekünk már nem kell kubatov sem kölcsönbe: néhány embert kivéve a trafikokat csupa görény, korrupt, szemérmetlen állat "nyerte". ha tovább piszkoskodnak, az ő nyakuk fog fájni, méghozzá kötélirányban, és akkor amit addig ők loptak a köztől visszajár. a multitól soha nem hajtod be és soha nem kéred számon, és fékezhetetlen ennek fenyegető veszélyével..
Előzmény: Stickhorse (8) 0 VÁLASZ
kissfreezer 2013. 07. 01. 22:11 | #11
Ezt a cikket kicsit szubjektívnek látom, az illusztrált képet meg aztán pláne. Alapjába véve nem lehet azt mondani, hogy a rezsicsökkentés rossz a lakosság számára. Ezt az ellenzékiek is látják, éppen ezért nem is tudnak igazán mit kezdeni a témával, hogy előnyt kovácsolhassanak az intézkedésből. En vártam mar, hogy valaki előhúzza ezt a kártyát is, hogy "azért a rezsicsökkentés, hogy kompenzálja a megszorításokat" amiben lehet is nemi igazság... de kíváncsi lennek, ha más párt kormányozna, hogy tudnák finanszírozni az államadósságot, a 3% alatti államháztartási hiánycélt és piacképessé tenni Magyarországot. A FIDESZ kormány politikája vitatható ugyan, de VERSENYKÉPES! A hagyományoktól éltérően, Magyarországon inkább az ellenzéki pártoknak vannak látszatintézkedési javaslataik.
-1 VÁLASZ
7sleeper 2013. 07. 01. 22:02 | #10
a szmájlihasználat-felismerés úgy látszik még gondot okoz ;-) ha olvasó voltál eddig, akkor olvastad-e, hogy időről időre 1 hozzászólásos kommentelők trollkodnak errefelé is, megerősítve a maguk nem-többségi álláspontját. márpedig beláthatod, a kéményseprőkkel - 'pestiesen szólva kinek-kinek tele van a hócipője', méghozzá alapos okkal; tehát félteni őket finoman szólva nem többségi vélemény. magam is vidéki vagyok - mefelénk a legutóbbi időkben zaklatásszámbamenően jártak a kéményseprő urak, ezzel és a többi hülyeséggel együtt pláne nem lopták be az én szívembe sem magukat. több helyről, rokontól is hallottam, hogy a tervezés-engedélyezési fázison túl, még külön fizetni kellett a kéményes hajcihő elkerülése végett, csak azért, hogy rábólintsanak arra az 'urak', amit ők követeltek meg és csak úgy engedélyeztek (és fizetnek a cégek, fizetnek a magánszemélyek, mert nem akarnak újabb időhúzást a nyakukba a bürokratikus fasságok soha végetnemérő folyama után..).

a más vélemény soha nem baj, sőt üdvös, de egész véletlenül nem vagy érintett a témában? már csak mert a kéményseprőket választottad pártfogásod tárgyául vagy egyenesen alanyául. és a sajtkészítők? ;-) ha igen, ha nem; amiket vázoltam azokról tudnod, érezned kell - mégha magad nem is tapasztaltad meg talán a jelenséget - hogy igen komoly valóságmagja van. többsége egyenesen tapasztalati úton beszerzett tudás, ismeret. állítom, hogy a kéményseprő szakma megítélése is lenullázódott, sőt átment mínuszba. egy kéményseprő sem köhintett annyit, hogy hát valóban előfordulnak visszásságok. hogy sajnálom-e őket, vagy sajnálja-e őket valaki azért, hogy kevesebb lesz a kéményseprési díj? összehasonlíthatalanul kevésbé, mint tízegynéhány éve, amikor idősnek, fiatalnak (hála az egykori propagandának is, mert megfizetve akkor sem volt a szakma) még mosolyt csaltak az arcára. az, hogy a vezetők, irodisták, akik nem járkálnak feleslegesen időszakosan naponta háromszor keresztül-kasul a városokon, városrészeken, utcákban fizetése eztán is maradni fog az zicher. de erről nem a "kémény"tulajok tehetnek ugye..

a mínuszolást meg hagyhatod figyelmen kívül mindaddig, amíg valaki úgy ítéli meg, hogy ellenkező előjellel de szintén nem ír kilométereket, ahogy én.

Előzmény: aesopus (9) 0 VÁLASZ
aesopus 2013. 07. 01. 20:54 | #9
először regisztráltam, eddig mint olvasó voltam, de látva a "jóindulatot", nem érzem szükségét tovább írogatni.
egyébiránt vidéki vagyok és nálunk a kéményseprő még rendesen dolgozik
Előzmény: 7sleeper (2) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 01. 20:12 | #8
Amit írsz, abban sok igazság van, de alapjaiban nem változtat azon, amit írtam. A "csúnya multi lehúz" típusú szöveg a modern gazdasági rendszer tökéletes félreértését/meg nem értését tükrözi. Ne nevezzük kapitalizmusnak, ha nem tetszik. Ettől függetlenül ebben a rendszerben a gazdaság mozgatóereje az egoizmus, a gyarapodásra törekvés. Ezért vásárolunk hitelre, ezért képzünk tartalékokat, ezért látjuk zöldebbnek mindig a szomszéd kertjét, és bizony ezért dolgozik a vállalat is akkora profitrátával, amekkorával csak tud.

Namármost akkor, amikor az államot, mint gazdasági szereplőt végsősoron láthatóan ugyanilyen célok mozgatják, és ráadásul az említett "lehúzásban" legalább annyi szerepe van, mint a csúnya vállalatnak, akkor ne töltsön el minket megelégedéssel, ha az egyik csúnya szereplő keresztbe tesz a másiknak. Miközben valójában egyik csúnya szereplő sem csúnya szereplő, csak próbálja kihasználni az aktuális társadalmi berendezkedés nyújtotta kereteket.

Magyarul ne örüljünk annak, ha a választópolgár/fogyasztó tétlensége miatt terjeszkedő, burjánzó állam akarja sarcolni a választópolgár/fogyasztó tétlensége miatt "nyerészkedő" nagyvállalatot. Mindegyik "lehúzót" a társadalom tartja fenn, csak ezt nehéz, és nem kívánatos belátni.
Előzmény: 7sleeper (7) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 07. 01. 19:37 | #7
ez nem a nyugaton döglődő kapitalizmus
ez valami szocreál vadkapitalizmus
mindenből a legrosszabb elemeket vette át..

bekéredzkedtek a küszöb alatt, vagy berontottak ajtóstul a "multik" az elvtársurak SEGGítségével; aprópénzért megvéve, tönkretéve mindent és horribilis áron szolgáltatva, a profitot kivéve. erre a szintén elvtárurakból álló fidesz úgy reagált, hogy minimum felesbe visszavetette a közszolgáltatást magáncégként végző rt-ket, állami pénzen és majd veszteségesen tartják a kormányváltásig - utána eladja az új kormány megint.. addig meg a fideszes, egyébként sem szegény holdudvar sok-sok pénztet fog keresni.. megint. megint érdemtelenül. mindenki más kárára.

egyébként az állam okozta költségek egész véletlenül kicsit sem származnak a külföldi cégek eddigi dőzsöléséből? úgy értem pl. a kőolaj-árakra vajmi kevés ráhatásunk van, ellenben ha nem igazítja a mindenkori kormány a kőolajárakhoz az adó mértékét minimum egy az egyhez, akkor nem lesz semennyi mozgástere, és végképp elszabadulnak a benzinárak. íg meg van egy önrabló, pofátlan, nevében magyar cég ami ha nem is a köz de korrupt politikusainknak némi tárgyalási alap külföldi cégekkel szemben. osztrákot meg oroszt lenyomta ez a cégszörnyeteg végül, mégha nem is örökre, és gyakorlatilag a térségben az összes többi szóbajöhető nemzeti profilú céget lenyelte. ugyanígy magas a vízdíj ha kormánypárti többségű az adott önkormányzat és megtömik a saját zsebeiket, de mégis tény, hogy tisztán külföldi tulajdonú cég még többet rabolt le. (az egy külön történet, hogy azokat kik engedték oda..)
Előzmény: Stickhorse (6) +1 VÁLASZ
Stickhorse 2013. 07. 01. 19:19 | #6
Ilyenkor soha nem tudom eldönteni, hogy a Fidesz kommunikációja ennyire sikeres, vagy tényleg ez az általános vélekedés Magyarországon.

Ha lehúzásnak tartjuk, hogy egy profitorientált piaci szereplő - lásd energiaszolgáltatók - az elérhető legmagasabb nyereséget próbálja előállítani, akkor tessék kivonulni a kapitalizmus világából.

Azt nem fogom most ragozni, hogy a rezsielemek díjában hogyan oszlik meg az állami/államközeli és az energiaszolgáltatóknál lecsapódó rész.
Előzmény: Kendi (4) 0 VÁLASZ
komcsi 2013. 07. 01. 18:08 | #5
"a főként önkormányzati tulajdonú vízműveknek már jövőre több tízmilliárd forint értékű kompenzációs csomagra lesz szükségük"
Lefordítom: "odadobunk egy kis aprópénzt a pórnépnek, persze az ő pénzükből, de ezt a birkák úgyse fogják átlátni, sőt még úgy gondolják majd, hogy mi vagyunk a hős megmentő, aki megmenti őket a csúnya főgonosztól."

Jó a postkép. :)
+1 VÁLASZ
Kendi 2013. 07. 01. 18:04 | #4
Vagyis oké értem én, hogy nem jön majd be nekik annyi, de azért nehogy már még őket sajnáljam. Eddig sok pénzt húztak le rólunk.
Előzmény: Kendi (3) 0 VÁLASZ
Kendi 2013. 07. 01. 18:01 | #3
"vagyis a szolgáltatók újabb komoly veszteségekre készülhetnek fel"...eddig olvastam. Na persze...veszteség. Ezt el is hiszi valaki?
7sleeper 2013. 07. 01. 17:23 | #2
ugye te nem fogsz hirtelenjében újabb nickneveket regisztrálni, hogy alátámaszd az állításaid nagyobbrészt vélt igazát? helyeselve a kommentedet, ellenezve azokét akik kicsit másképpen vélekednek a kéményseprőkről. ;-)

bő évtizede egy nem agyonfizetett, de közmegbecsülésnek örvendő szakma volt a a kéményseprőké, ma már a többség egy pénzbehajtó, 'akit érnek azt zaklatják' erőszakszervezetnek látják, magas "díjjal" és kevés munkával. (az, hogy be kell járni a területeket, és, hogy ezt talpasan teszik meg vagy garabonciásan sem a "szolgáltatást" kötelezően igénybevevők hibája - persze nappal kell menni háromszor feleslegesen a legtöbb helyre..)

a felelősség valójában nem sok és még kevesebbet ér. ha mégsem vesz valamit észre a keményseprő, akkor fizetik tán a temetés költségét, és az életjáradékot a megmaradt családtagoknak? vagy ha mindent rendben talál egy majdnemtéli, koratavaszi napon szőr óra bőr perckor akkor mégis mi zárja ki, hogy a következő pillanatban, hogy kilépett a lakásajtón nem történik semmi a kazánnal, a kéménnyel? azt kapják az emberek, hogy adott pillanatban nem volt semmi gond a kéményseprő cég kifutófiúja szerint.

egy országnak lett elege a kéményseprőkből az elmúlt pár évben csak ezek miatt is. és akkor a magas díjak, az építkezések körüli hercehurcák, a korrupció; vagy az, hogy sok helyütt be se mentek, hanem átvették a kerítésnél az összeget, ha éppen otthon találták a delikvenst -féle dolgokról még nem is volt szó.. egy kéményseprő nem szólalt meg az elmúlt években, hogyhát 'no ez már igazán túlzás'.. a 'vezetők' meg agyonlobbizták magukat míg meg nem állapodtak az önkormányzatokkal, politikus ficsúrokkal a zsíros falatokban elosztásában és a jogszabályi háttér biztosításában. hogy arról csak morzsákat juttattak az érdemibb munkát végzőknek, az nem a lakosok hibája!

amit jelenleg csinálnak a kéményseprők a legtöbb helyen soha el nem végzett tisztításon felül (mert minek is kéne? "beleesik a madár"? persze ha keresztülfér a kívülről is láthatóan ép oldalsó szellőzőrácson. :-o) azt legnagyobbrészt elvégzi egy szénmonoxid mérő is - amiket egy időben maguk a kéményseprő cégek ajánlgattak sok helyen; csak minek ha úgyis "felelősséget vállaltak" egy legtöbbször maximum öt-hat perces munkáért; egész évre?! ..

a legtöbb baleset, ami persze felesleges halálokhoz vezetett - barkácsolás, szakbarbár beszerelés, állapotromlás miatt következett és következik be. ezek eztán is lesznek! csakhogy ennél idiótább balesetekben is meghalnak otthoni környezetben az emberek nap mint nap. (vagy talán lesz olyan közcég ami díj ellenében szól a Magdi anyusoknak amikor kell, hogy ne billegjenek ablakot pucolva, lépcsőkön hajolgatva semmi-értelmetlen esésekbe belemenve?)

a kéményseprőkre szükség van. csak talán nem úgy, ahogyan az elmúlt években "bemutatkoztak". (rettentő kíváncsi vagyok, vajon a másodvonalbeli, meg szétszerelt, külföldön-nem-kellett kazánokat beszerzők, beszerelők felelnek-e valaha is bármiért, vagy csak lenyelték a nagy haszonkulcsot.. lehet lecseréltetni a kazánokat fővesztés terhe mellett túlárazva a rutin-ellenőrzéseket. pár háztömb már megtapasztalta mivé fajulhatnak ilyen újabb ellenőrzések.. szétvert fürdőszoba, belül is százezres ár, kívül is annyi, meg az ellenőrzés ára. biztos így kell ezt csinálni.. és a nem lakott lakásokba ahogy korábban évekig be sem jutottak a kéményseprők, úgy eztán sem lehet elvégeztetni semmilyen munkálatot.. majd rá lesz terhelve a lakásokra. nagyon fogja a nemtörődöm tulajokat zavarni.. főleg ha addig a szomszédok megpusztulnak. vagy a CO-tól, vagy a "díjaktól"..)

végezetül: az emberi butaságon nem segít semmi. se díj (ha magas, ha alacsony), se kéményseprő se semmi.. csak a mi társasházunkban több egyéni kazán-lyukadás volt mert azon szomszédok nem is tudtak róla, hogy pl. után kell tölteni a rendszert.. gondolom az ilyeneknek a mosógép is mindig "sétált". még szerencse, hogy még nem annyira divat a gázpalackos kisegítőfűtés. (de majd rájön pár "okos" a tutira.. és akkor majd repül akár a fél ház..) ehh..

mennyit keres amúgy egy "kéményes" vezető, vagy egy irodista?
Előzmény: aesopus (1) +1 VÁLASZ
aesopus 2013. 07. 01. 15:24 | #1
az építőipari minimális rezsióradíj július elsejétől 2383Ft, ami gyakorlatilag a segédmunkás rezsióradíja, aki ennyiért kubikol meg sódert lapátol
a budapesti kéményseprő a rezsicsökentés miatt a korábbi 4000Ft helyett csak 2000Ft-ér dolgozhat óránként. és ezért felelősen nyilatkozik, hogy vigyáz az életünkre.
valami mégiscsak fura...