Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 30. 07:44 | #58
Akiknek mindent szabad: el sem mentek a zsidók az ENSZ emberi jogi tanácsának ülésére

Nem jelentek meg Izrael képviselői az ENSZ emberi jogi tanácsának keddi ülésén, ahol a zsidó terrorállamnak a területén tapasztalható emberi jogi helyzetről kellett volna számot adnia. A testületet elnöklő lengyel ENSZ-nagykövet példátlannak nevezte az izraeli diplomaták távolmaradását. Remigiusz Henczel azt mondta, hogy a tanács történetében még egyszer sem fordult elő ilyen eset.
A világszervezet szabályzata szerint mind a 193 tagállam köteles bizonyos időközönként beszámolni arról, hogyan érvényesülnek határain belül az emberi jogok. Ezeken az üléseken szakértők és nem kormányzati szervezetek állásfoglalásait figyelembe véve kérdezik ki az adott állam képviselőit.
Diplomáciai körökben nem okozott különösebb meglepetést az izraeli diplomaták távolmaradása, mivel Avigdor Lieberman akkori izraeli külügyminiszter már tavaly tavasszal jelezte: nem mennek el az ülésre, mivel a tanács célja az izraeli telepes politika felülvizsgálata, és szerinte az ENSZ-testület - amelyet csak "képtelen színháznak" nevezett - "nem kezeli objektíven (értsd: a cionisták szája íze szerint) ezt a kérdést".


Előzmény: 7sleeper (57) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 29. 20:15 | #57
össze nem tartozó hírekről jut eszembe

http://www.youtube.com/watch?v=nRHB_ucNr1Q
http://www.youtube.com/watch?v=DmroKa2vB8g
tényleg nem tartoznak össze, mégis a mai közhangulatot lefedi

Klaudia-Klaudia, de a kontraszt..

"- Mo 1947 óta 65 milliárd forintnyi jóvátételt fizetett eddig a zsidóknak jóvátételként. (Ebben nincs benne az intézményeik támogatása.)"

és a legnagyobb rész ellenőrizetlenül az intézményekhez került. 65 milliárd? straigh2the zseb? piha. (amikor tavaly nyáron volt a hiszti, hogy kérte a körmány a még kúrmánnyal kötött megegyzés alapján kifizetett összegek számláit, elszámolását, a claims conference azzal fenyegetőzött, hogy a rajtuk keresztül fizetett, németektől érkezett, kizsarolt, és önkéntesen megszabadult összegekből a magyarországi túlélőknek nem fogják fizetni azt a részt amit azok kaptak..)

"- Debrecen önkormányzata elfogadott egy előterjesztést azzal kapcsolatban, hogy a legújabb holocaust- emlékművet legkésőbb 2013. december 31-ig fölállítják, és annak költségét felerészben a város állja."

nem is tudom. azért nem nézett ki olyan rosszul a Nagytemplom..
Előzmény: hawkeye (56) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 29. 19:02 | #56

Össze nem tartozó hírek ;)

- Mo 1947 óta 65 milliárd forintnyi jóvátételt fizetett eddig a zsidóknak jóvátételként. (Ebben nincs benne az intézményeik támogatása.)

-240 milliárd dollárral gyarapodott tavaly a világ 100, leggazdagabb emberének vagyona. (Ennek az összegnek negyede elég lenne a Föld bolygó mélyszegénységben élő lakóinak megsegítésére.)

- Debrecen önkormányzata elfogadott egy előterjesztést azzal kapcsolatban, hogy a legújabb holocaust- emlékművet legkésőbb 2013. december 31-ig fölállítják, és annak költségét felerészben a város állja.

- Már a tetőt lopják a pécsi plázáról. A kilencvenes években épült FEMA a környék legkedveltebb bevásárlóközpontja volt. Először a fémeket lopták el a tetőszerkezetből és a falakról, de hétről-hétre egyre kevesebb csatornafedél, tetőablak, és cserép van az épületen.

hawkeye
hawkeye 2013. 01. 29. 18:53 | #55

Nehogy azt hidd, hogy meghatódik tőle! :)
Előzmény: bimbi (51) 0 VÁLASZ
Élien 2013. 01. 29. 18:03 | #54
Sorry! Látom meg van. :)
Tehát. Nyilvános budik voltak mindenütt, a Colosseumban is. De itt találták ki először- a leírások szerint zsidó származású fiatal emberek- , hogy pénzt kellene kérni a használatért. Ezt a pénzt adóztatta meg Vespasianus (az ánusz sokat sejtet! :) ).
Előzmény: Élien (53) 0 VÁLASZ
Élien 2013. 01. 29. 17:51 | #53
Vespasianus császár volt az.

Előzmény: Tooni (50) 0 VÁLASZ
Tooni 2013. 01. 29. 16:39 | #52
Áh, majdnem
http://www.kvizklub.hu/kinek-tulajdonitjak-a-mondast-pecunia-non-olet-a-penznek-nincs-szaga.htm
császár és Vespasianus
De akkor sem júdeai újítás volt.
Előzmény: Tooni (50) 0 VÁLASZ
bimbi
bimbi 2013. 01. 29. 16:35 | #51
-18

Ez tetszik, komám!
Előzmény: Lacico (7) 0 VÁLASZ
Tooni 2013. 01. 29. 16:35 | #50
Én úgy tudtam, hogy római volt az a szenátor, aki a közvécék megadóztatásáról szóló rendelet javaslatát benyújtotta és ezzel az okossággal válaszolt a fanyalgóknak.
Előzmény: Élien (49) 0 VÁLASZ
Élien 2013. 01. 29. 16:21 | #49
Nyilvános wc - római
Fizetős nyilvános wc - zsidó
Egyébként ide vezetik vissza, "a pénznek nincsen szaga" okosságot is...
Előzmény: Tooni (35) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 29. 16:02 | #48
ráadásul öngól. azért engedik be őket (és őket vissza!), hogy minél több "zsidó" legyen izraelben.
mert jelen körülmények között is túlnépesedik őkelméket a palesztinok.
erre kiiktatják a második legszaporább "népelemüket"?!

mondjuk megoldják majd nők és gyerekek bombázásával.. :-P

kiváncsi vagyok, hogy az etiópiából érkezett fekete zsidók
ezek szerint rosszabbak lennének,
mint a nálunk babusgatott segílyes cigűnybűnözők? ..
Előzmény: hawkeye (43) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 29. 15:55 | #47
nem meglepő a faileményed
elvégre vak vagy..
ráadásul hozzád képest bárki atomvillanás..
Előzmény: Lacico (42) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 29. 10:28 | #46

Van annak vali diszkrét bája, hogy a Föld bolygó egyik utolsó (vagylegutolsó?) apartheid állama, ill. azok támogatói oktatják ki rendszeresen a világot demokráciából.

Vajon meddig tűri ezt az emberiség???
McRommel 2013. 01. 29. 09:28 | #45
Ennyire ne legyél már hülye...
Ha lenne róluk tapasztalatod, úgy utálnád őket, mint a szart. És hidd el, hogy jobb lenne az életünk nélkülük. Majd ha téged IS átbasz a zsidó, köt beléd napi rendszerességgel a cigány, meglátjuk utána mit mondasz.Bár amilyen hülye vagy lehet észre sem vennéd.
Előzmény: Lacico (41) +1 VÁLASZ
balogh predator 2013. 01. 29. 08:50 | #44
Ha az emberek fejében nagy a sötét, akkor miért téged mínuszoznak le? Nem lehet hogy te vagy a sötét? És ráadásul olyannyira, hogy észre sem veszed?
Előzmény: Lacico (41) +1 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 29. 08:45 | #43
Védőoltásnak álcázott fogamzásgátlót adott be az etióp bevándorlóknak a "Közel-Kelet egyetlen demokráciája"

Rendeletet adott ki hétfőn az izraeli egészségügyi minisztérium arról, hogy az országba érkező etióp bevándorlóknak a jövőben beleegyezésük nélkül nem adható be hosszú hatású fogamzásgátló injekció. Jogvédők szerint a szaktárca ezzel burkoltan elismerte, hogy mostanáig bevett gyakorlat volt ennek az ellenkezője.
Az egyik izraeli tévécsatorna decemberben sugárzott riportot arról, hogy körülbelül 50 százalékkal csökkent a születések száma az országban élő etiópoknál.
A vallomásokból kiderült: sokakat még hazájuk elhagyása előtt azzal fenyegettek meg, hogy nem kapnak letelepedési engedélyt Izraelben, ha nem mennek bele a fogamzásgátlásba, és így az injekciót még kiutazásuk előtt beadták nekik. Volt, aki arról számolt be, hogy félretájékoztatták, és azt mondták neki, hogy csak egy védőoltásról van szó.
Az izraeli polgárjogi szövetség ezután magyarázatot követelt az egészségügyi minisztériumtól, amely azt válaszolta: utasítottak minden izraeli nőgyógyászt, hogy ne adják be újra azoknak az etióp származású nőknek a Depo-Provera nevű fogamzásgátló készítményt, akik nincsenek tisztában a kezelés következményeivel. A készítményt háromhavonta kell alkalmazni.


+1 VÁLASZ
Lacico 2013. 01. 29. 08:07 | #42
[Komment megjelenítése...]
Előzmény: 7sleeper (24) -8 VÁLASZ
Lacico 2013. 01. 29. 08:04 | #41
[Komment megjelenítése...]
Előzmény: lowrider (32) -8 VÁLASZ
zeshka 2013. 01. 29. 02:08 | #40
Úgy döntöttem most én is lekapcsolom a villanyt itthon. csak úgy.. Visszavágásból.=)
bizkit_ 2013. 01. 28. 22:02 | #39
reklamozzak magukat de kemenyen... meg minket is, de a negativ reklam is reklam :) es titokban szerintem sokan egyetertenek velunk
+1 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 28. 20:24 | #38
így folytatják mint ez az echte talján riccarvaiorrú, akkor: még.. :-o :-)
Előzmény: komcsi (26) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 28. 20:22 | #37
meg haszontalan is lenne
mert nem "engedné ki" azokat
amik már bent vannak..

;-D
Előzmény: fehérember (31) 0 VÁLASZ
Qpapa 2013. 01. 28. 20:03 | #36
Azért mert így van.
Előzmény: prototype (12) 0 VÁLASZ
Tooni 2013. 01. 28. 19:19 | #35
"hogy az első fizetős nyilvános wc a Colosseum-ban létesült... (zsidó találmány)"

már mi a találmány, a közwc, vagy a fizetős?
Akkor mégis mit köszönhetünk a lómaiaknak? ;D
Előzmény: Élien (34) +2 VÁLASZ
Élien 2013. 01. 28. 19:14 | #34
Történelmi tény, ha egy ország csúszik lefelé a szegénységbe és a kilátástalanságba, akkor felüti a fejét erőteljesen az antiszemitizmus...
Az is történelmi tény, hogy az első fizetős nyilvános wc a Colosseum-ban létesült... (zsidó találmány)
A villanyokat lehet kapcsolgatni, de egy szikra is elég a gázrobbanáshoz...
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2013. 01. 28. 18:08 | #33
Elég jól látszik a sötétség mindkét oldalról. Riccardo Pacifici annak ellenére, hogy zsidó még lehet ugyanolyan sötét, mint a jobbikos Marcika. Azután pedig mindkét oldal habzó szájjal csodálkozik, hogy egyre nagyobb az utálat feléjük a másik oldalról.
Persze a normál átlagember, akinek köze nincs se a zsidókhoz, se a jobbikhoz megint csak le van ....
lowrider 2013. 01. 28. 18:07 | #32
[Komment megjelenítése...]
-7 VÁLASZ
fehérember 2013. 01. 28. 16:49 | #31
nem jó minden csúszómászó/vérszívó ellen :)
Előzmény: Tooni (29) 0 VÁLASZ
God sword 2013. 01. 28. 16:39 | #30
Nah ez a jó kérdés...
Előzmény: komcsi (17) 0 VÁLASZ
Tooni 2013. 01. 28. 16:03 | #29
Miért, nincs szúnyogháló? :D
Előzmény: fehérember (28) +1 VÁLASZ
fehérember 2013. 01. 28. 16:02 | #28
Sok helyen meg nem tudják felkapcsolni a villanyt a zsidók miatt.
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 28. 16:02 | #27

Úgy tűnik, minden alkalmat megragadnak, hogy üssenek egyet az országon... :(
Előzmény: komcsi (25) 0 VÁLASZ
komcsi 2013. 01. 28. 16:01 | #26
Gáz lenne? Pedig már nem kötelező a gázkamrába menniük. ;)
Előzmény: 7sleeper (21) +1 VÁLASZ
komcsi 2013. 01. 28. 15:59 | #25
Egy buta embernek lehet hogy csak ez jön le a hírből, de sajnos ez nem egy pozitív Magyarország reklám. Szóval "kéne".
Előzmény: Guest (20) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 28. 15:59 | #24
"Sorry, ez nem ideológia, ez kőkemény tapasztalat !"

ugyanmár te kis bértrollnok..
legalább lennél következetes..
a korábbi (túl sok) 14 db hsz-edből még az derült ki, hogy szedált nyálcsorgat mamlasz vagy

aki cigányt még nem látott

most meg egyenesen tapasztalatod lenne?

te és a valóság olyan párhuzamosan futtok, hogy még a végtelenben sem találkoztok
Előzmény: Lacico (7) +1 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 28. 15:57 | #23

És egyetlen józan hang az ajvékoló kórusból:

"Az MSZP importálta volna az ötletet

Szombaton Horváth Csaba, az MSZP alelnöke és fővárosi frakcióvezetője Schmuck Andorral, az MSZDP elnökével nyílt levélben kérte Tarlós István főpolgármestertől, hogy vasárnap kapcsoltassa le a Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását.
A Parlament és a Hősök tere díszkivilágításának lekapcsolására felszólító megkeresésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Budapestnek ma inkább nyugalomra van szüksége, „semmint állandó feszültségkeltésre vagy mások örökös utánzására, még a formális gesztusok módjában is”. Mint írta, „nem adtunk okot arra, hogy naponta bizonygassuk, mivel nem értünk egyet”. Tarlós feleslegesnek nevezte a látványos, de a tartalom szempontjából semmitmondó elsötétítéseket. Nem ilyeneken múlik sem az értékrend, sem az emberi érzések – mondta."


+2 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 28. 15:54 | #22

Fogadjunk, hogy tele lesz vele a retekklub, a gagyitévékettő, meg a hitgyűlölet tévé híradója!

Magyarországi főképviselőjük, Áder János meg újra rohan a cipőjüket csókolászni... :(
Előzmény: Guest (20) 0 VÁLASZ
7sleeper 2013. 01. 28. 15:52 | #21
biztos azt gondolták gáz lenne, ha nem náluk lenne..
Előzmény: komcsi (17) 0 VÁLASZ
Guest 2013. 01. 28. 15:45 | #20
Kéne az érdekeljen engem hogy egy több száz km-rel(?) arrébb épült kőkupac melyik oldalát nem lehet látni éjjel?
+2 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 28. 15:36 | #19

A mostani polgármester pár évvel ezelőttig a fasiszta párt tagja volt. Most ezerrel keresi a sémi seggeket, hogy kompenzáljon, hogy fényesre nyalhassa őket.

„Miért éppen Magyarországra mutatunk? Mert Magyarországon tombolt leginkább a náci őrület” - mondta Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke.

Hát igen. Végül is mi robbantottuk ki a II. világháborút, nem a németek, mi deportáltattuk az összes zsidót, nem a franciák,... etc.
Ezek csak akkor mondanak igazat, ha eltévesztik????
Előzmény: komcsi (17) +1 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2013. 01. 28. 15:32 | #18

Dehogy hülye!

Olvashattad, szeret nekik dolgozni, jól megfizetik érte.

Inkább tanulj tőle: ő még az ide írt agyatlanságokért is pénzt kap. Ugyanúgy, mint Ghavin, meg a többi bérkommentelő. Mi meg ingyé' pampogunk itt, hogy már megint nem bírnak magukkal.
Bizony mondják, jól jönne egy új soá, mert a réginek a biznice egyre kevesebb pénzt hoz.

Náluk ismeretlen fogalom a tisztesség meg becsület, meg a hasonlók. Jó pénzért még a saját anyájukat is.....megkommentelnék.

Egy az isten Mammon, s Izrael az ő országa... :)


komcsi 2013. 01. 28. 15:31 | #17
És mit keres a Colosseum villanykapcsolója a "római zsidó közösség" kezében?
Előzmény: God sword (14) +3 VÁLASZ
balogh predator 2013. 01. 28. 15:18 | #16
Te segghülye
Előzmény: Lacico (7) 0 VÁLASZ
Miklós Csaba 2013. 01. 28. 14:51 | #15
Az bizony lehet,sőt valószínű hogy az Általad megnevezettek hordják a pénzt. A Fidesz Fiúk jó nagy része.
És aztán Gyuri Feri ,Bajnai is hordják a pénzt. Pl. gyuri feri konkrétan dollár milliárdokat Indonéziába.

De ők csak csicskák mindannyian. Azoknak a kijáró/megoldó emberei csicskái ők akik éppen most zokognak a Colosseumnál ,azoknak a megbízottjai. A magyar elit nagyjából 100 %-ban a drága jó zsidó világ elit csicskája,kijárója,megoldója. Ez a tapasztalatom, ez a véleményem róluk.
Rég nem drukkoltam pártnak,szívemből. Nem is gondoltam hogy eljöhet még ez az idő hogy drukkolni fogok.
de
Annak aki a BAL / JOBB gondolkodás helyett majd egyszer megnevezi hogy mi történik valójában és a hazai (ún. magyar) gondolkodást és boldogulást hirdeti hát annak drukkolni fogok.
Nem vagyok én sem benne biztos hogy ez most jelenleg a éppen Jobbik nevű mozgalom lenne. A hírekből nehéz kiigazodni,hiszen ugyanakkora kamu és blöff a magyar média , mint pl. a Colosseum demonstráció.
De mivel ezt brigádot ,a Jobbik nevű mozgalmat ilyen szinten kapja szét a világ, felmerül bennem a gyanú
hogy jó helyen keresgélnek.

+2 VÁLASZ
God sword 2013. 01. 28. 14:49 | #14
Nem az olaszok vergődnek hanem a "római zsidó közösség". Az nem ugyan az.
Előzmény: palinkaman (8) -1 VÁLASZ
fehérember 2013. 01. 28. 14:23 | #13
Nem a jobbik miatt sötétült el hanem a zsidók miatt.
+5 VÁLASZ
prototype 2013. 01. 28. 13:57 | #12
Miért érzem egyre inkább, hogy az antiszemitizmust a zsidók gerjesztik?
+4 VÁLASZ
exortus 2013. 01. 28. 13:54 | #11
http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0
Itt van a ballib gazdasági teljesítménye, akik a fajvédelem legelőszeretettebb gyakorlói.
Akkor szerinted kik miatt került az ország ilyen helyzetbe?
Előzmény: Lacico (7) 0 VÁLASZ
devadel 2013. 01. 28. 13:46 | #10
én utánanéztem. orbán viktornak és matolcsi györgynek hívják őket, akik miatt a magyar vállalkozók ilyen szar helyzetbe kerültek. akik meg elhordják a pénzünket, azokat meg simicskának és nyergesnek és demjánnak és csányinak hívják.

ezeket értem, de hogy jön ide a kolosszeum?
Előzmény: Miklós Csaba (9) 0 VÁLASZ
Miklós Csaba 2013. 01. 28. 13:38 | #9
Egyszer majd nézz utána kik miatt kerültek a magyar vállalkozók
( és általában Magyarország ahol ilyen " szar-szemét magyarok vállalkozók " is élnek )
ilyen helyzetbe,kik hordták ki innen a pénzt.

De örömmel hallom hogy szereted őket mint munkaadóidat.

Egyébként nekem is többször jó véleményem alakult ki róluk ha nekik dolgoztam ,van lóvé kérem ,nagy urak,meg vagyunk fizetve ugye...
És a hazáddal mi lett közben. Úgy nagyjából ők csinálták mindezt ,bevonva a lakáj,patkány bal/jobb magyar elitet.
Menj sétálj egyet a városban, látni fogod mi lett velünk.. Akkor már nehezebb szeretni őket. Meg elhinni amit az olasz zsidó képviselő asszony kavar.
Nem sikerült Brüsszelben kiiktatni a jobbikos képviselőt,hazament Olaszba a mama és csinált egy kötelező műbalhét.
De jó neki, ráér.
Én meg megyek dolgozni.


Előzmény: Lacico (7) 0 VÁLASZ
palinkaman
palinkaman 2013. 01. 28. 13:28 | #8
Pont ők vergődnek? Mert Mussolini egy ártatlan kis bárány volt...
Am meg micsoda "nemzetközi politikát" meghatározó ország lettünk hirtelen... Minden európai ország csak rajtunk lovagol, és meg akarja mondani, hogyan töröljük ki a seggünket, mert a mostani jobb kezes 3 rétegű vécépapíros hosszanti mozdulatos ellenkezik az EU XCLXXVI törvényénak 3. bekezdésével, miszerint ezt csak fejen állva, 0,5-ös csiszolópapírral lehetne.

Lacico 2013. 01. 28. 13:15 | #7
[Komment megjelenítése...]
-18 VÁLASZ
Errtu
Errtu 2013. 01. 28. 13:06 | #6
Fel kellene újítani, és ismét az eredeti funkciójára használni. Csak most a keresztényes vonalat kiegészíteném egy(-két) másikkal.
kalmopyrin
kalmopyrin 2013. 01. 28. 12:44 | #5
A retkes zsidók itt is spórolnak a villanyszámlán,és még ráadásul ránk kenik pofátlanul...jövő héten a bálnavadászok miatt fogják lekapcsolni a villanyt...
Botos Vendel
Botos Vendel 2013. 01. 28. 12:42 | #4
mind környezetvédö köszönöm a faszista jobiknak a csökenö károsanyag kibocsájtást az erömü teljesitmény csökenése mijat, mint retegö roma othon is lekapcsotam minden vilanyt!!!!44 ja nem is én hanem a ejon.....
+1 VÁLASZ
Csolt 2013. 01. 28. 12:33 | #3
A Siratófal világítását is le lehetne kapcsolni. Bár elég sötét van ott enélkül is.
+3 VÁLASZ
Quito 2013. 01. 28. 12:16 | #2
Egyre jobban utálom a zsidókat.
+4 VÁLASZ
stero 2013. 01. 28. 12:05 | #1
Hát itt aztán kvasok a náci ... Kapcsolják le magukat is.