Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
zeshka 2011. 09. 17. 22:33 | #60
Itt néhányan kicsit képzavarban vannak úgy látom. Aki költségtérítésest végzett, azt nem akarják megsarcoltatni, mivel fizette a képzését. Innentől kezdve akik perkáltak a tanulásért, azoknak nincs min aggódniuk.
Mielőtt belekezdek, megjegyezném, hogy szerintem sok igazság van azokban a kommentekben, amik ellenzik ezt a tervezetet.
De nézzük meg a másik oldalt is. Míg más országokban az emberek éveket spórolnak, hogy a gyermekük tovább tanulhasson, addig nálunk akinek volt egy kis sütnivalója mehetett ingyenes képzésre. Nem véletlen, hogy annyi diplomásunk van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Persze ez nem baj, de az utóbbi években látványosan elértéktelenítette a diplomát és felértékelte a szakmunkát.
Naszóval.. a támogatott képzésen résztvevőket állambácsi az adófizetők pénzéből taníttatja, hogy a későbbiekben legyen az országban egy jól képzett diplomás réteg, amelyik remekül el tudja látni a feladatát. Bizony egy orvos képzése többmilliós összegbe kerül nekünk és én sem szívesen nézném végig, hogy pl. az orvos akit abból a közösből taníttattak, amibe én is raktam az iskolái végeztével szépen kisétál az országból én meg ha beteg leszek mehetek ahhoz, aki külföldre se kellett, mert csak átrugdosták az orvosin.
Persze azt is megértem, hogy ha valaki jó valamiben azt meg kell fizetni és ha már az orvosokkal példálóztam: 35-40 éves koruk előtt nincs sok lehetőségük a szakmájukban kiteljesedni az idősebb dokik miatt.
Mindenesetre, ha valaki külföldre megy a jobb fizetés reményében az kétség kívül nem csalódik és nagy esély van rá, hogy akár még a tandíját is vissza tudná fizetni pár évi munka után (itt már megint a külföldön agyonfizetett orvosi szakmával hozakodnék elő :-) ) És, ha ezeket a pénzeket megkapná állam bácsi, akkor nem szabadna zsebre dugnia, hanem támogatnia kéne belőle azokat, akik tudásukkal és kitartásukkal bizonyítanak itthon akár az egyetemen, akár diploma után itthoni munkaviszonyban.
Azt hiszem így mindenkinek valamivel könnyebb lenne lenyelni a békát.
Mindamellett lecsökkenthetnék az állami képzést a tömegszakokon, mert a diplomások nagy része azokból kerül ki és az ő szakmájuk már külföldön is telített nemhogy itthon. Úgyhogy akárhova mennek, nem fognak jól keresni.
Nos még egy csomó dolog eszembe jutott volna ha nem lennék ilyen fáradt... és tényleg nem állt szándékomban az államisok ellen beszélni, remélem nem értett félre senki. csak bemutattam a másik oldalt is. Bár itt mindent meg kéne reformálni ahhoz, hogy ne békának érzékeljünk egyes kiadásokat, amiket le akarnak gyömöszölni a torkunkon.
Jóccakát
komcsi 2011. 09. 15. 08:38 | #59
Fizetni kell a külföldre távozó diplomásoknak - zöld utat kapott a törvény
http://www.hrportal.hu/c/fizetni-kell-a-kulfoldre-tavozo-diplomasoknak-zold-utat-kapott-a-torveny-20110915.html
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2011. 09. 14. 11:26 | #58
Engem mondjuk inkább az eredeti doksi érdekelne. A kiragadott mondatok, és másod-, harmadkézből származó vélemények hitelessége sokszor megkérdőjelezhető...
Előzmény: jakatta (56) +1 VÁLASZ
bungle
jakatta 2011. 09. 13. 15:34 | #56
Esetleg tudsz linket is adni, nem csak hvg-set? Mert itt csak beszélnek róla, de eredeti wikileaks-os linket senki nem tud mutatni.
Előzmény: bungle (52) 0 VÁLASZ
Errtu
Errtu 2011. 09. 13. 09:39 | #55
Pont ezt akartam kérdezni.
Én már az első diplomámat se állami finanszírozottan végeztem, hanem félévente kicsengettem a nem kevés tandíjat.
És akkor még plusz fizessek?
Előzmény: Stief (47) 0 VÁLASZ
prototype 2011. 09. 12. 10:20 | #54
Már visszafizetem a fizetésem egy részét, ezt hívják adónak. Az adóból van az országnak a bevétele. A politikusok meg beosztják, hogy mire jut a bevételből és mire nem. Ha azt mondták, hogy ingyenes a képzés, akkor ne jöjjenek most azzal, hogy fizessek még. Én nem tehetek arról, hogy képtelenek beosztani az ország pénzét. Ha nem megy a dolog, akkor le kell mondani, vagy szétnézni a saját porta táján és ott rendet tenni inkább.
+1 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2011. 09. 11. 23:18 | #53
Elég képlékeny ez így nekem. Érdemi vitára nyilván csak konkrétumok ismeretében kerülhet sor...
bungle
bungle 2011. 09. 11. 20:29 | #52
"Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok!" ;)
( www.hvg.hu/napi_merites/20110908_orban_viktor_fidesz_wikileaks )

De ez is egy szép mondat: "Akinek nincs semmije, az annyit is ér." ;)
www.fn.hu/belfold/20110911/mennyit_er_egy_devizahiteles/
Előzmény: sahinel (50) 0 VÁLASZ
palinkaman
palinkaman 2011. 09. 11. 20:08 | #51
Hát a jó **** ...*** ...!!!!! Marad még valami ami után nem kell adót fizetni? Levegő, élet, halál? Születés??? A helyükben én már embriókortól kezdeném az adóztatást: a magzatvíz 60%-át levonnám a 13 hét után, és csecsemőkorba érve az általuk "termelt termékek" 56%-át, mint popsiadót is beszedném!!!
sahinel 2011. 09. 11. 13:38 | #50
:D egy "l" lemaradt, de ahogy látom így is jól érthető:P
Előzmény: bungle (48) 0 VÁLASZ
BusKeyCome 2011. 09. 11. 11:55 | #49
Anélkül hogy csinálnának tejjel-mézzel folyó Kánaánt az országból? ;D
A "maze" már megvan hozzá... ;)
Előzmény: bungle (48) 0 VÁLASZ
bungle
bungle 2011. 09. 11. 10:19 | #48
"Tejhatalmat"? Politikusoknak? Hogy még inkább megfejjenek? :D
Előzmény: sahinel (44) +1 VÁLASZ
Stief 2011. 09. 11. 09:04 | #47
Annak is kell majd fizetni aki kifizette az egész tandíjat?
sahinel 2011. 09. 11. 07:45 | #46
Problémamegoldásban soha nem jeleskedtek a politikusok.

Nem megy a gazdaság, erre kitalálják hogy lehetne még több pénzhez jutni. A diplomások még nincsennek a létminimumon, tehát mivel tanultak, és valsz nem teljesen marhák, még most adóztassuk meg őket jobban mint a nem diplomásokat mert ha van esze lehet elmegy más országba kamatoztatni a tudását emberséges körülmények közt:D

Eddig nem az volt a trendi ha diplomát szereztél?:D Mindenkinek diplomát, és mind adózzon is többet. Ez volt a gondolatuk akkor is mikor elkezdték nyomni a tömegeket a diploma felé?
Előzmény: escargot (45) 0 VÁLASZ
escargot 2011. 09. 11. 05:25 | #45
"Fölmerült, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak...." Ti mit gondoltok erről?

van egy pár ilyen alap: oda fizetem a nyugdíjjárulékot, a tb-t, a munkanélküli járulékot, és az adót...ezen kívül bekaphatják
sahinel 2011. 09. 11. 05:12 | #44
Félreértés ne essék nem a baloldal a megváltó erő, csak ekkora hatalmat adni a kormánynak? Aztán csodálkoznak hogy nincs kontroll felettük? Hát ja ha tejhatalmat ad az ember a politikusnak, akkor ne is pampogjon ha azzal visszaél, és nincs másik politikai erő a parlamentben ami néha ellent mondhatna....
Előzmény: sahinel (43) 0 VÁLASZ
sahinel 2011. 09. 11. 05:05 | #43
Ezért vetettem fel egyszer hogy akár külföldiek is pályázhatnának, mint egy nagy cég élére vezetőnek. De otthon a nép is birka hogy elhisz mindent, és soha nem hosszútávon gondolkodik, hanem beeszi a politikai baromságokat.

Ez kb mint a mostani kormány. A kerítés is kolbászból lessz, és munkahelyeket fognak teremteni, stb. Minden meg lett ígérve, de a vége hogy a taníttatásssal van gond, meg minden mással, csak munkahelyek nem teremtődnek, meg a komcsik, meg zsidók, meg isten tudja még kik a hibásak, de soha sem a kormány.

Előbb az embereknek kéne felnőni a helyzethez, és akkor lehetne nomálisan választani. Amíg sok retardált nem lát az orránál tovább addig ne is reménykedj jobb helyzeten.

Kétharmada elfelejtette az országnak mit csinált a mostani kormány 98 után. Most gondolom mindenki élvezi a gazdasági, külpolitikai sikereket.

Én azért utaztam külföldre, mert nincs kedvem megvárni azt a 50-60 évet amíg talán eljutunk oda hogy talán rendes választásokat lehet csinálni olyan emberekkel akik nem ennyire megvezethetőek, és nem csak a saját pártjuk, hanem egy ország jövőjét nézik, tartják fontosnak.
Előzmény: termi-nator (38) 0 VÁLASZ
Nusihusi
Nusihusi 2011. 09. 11. 01:37 | #42
Manapság már mindent adóztatnak:(
realista 2011. 09. 10. 23:46 | #41
Na majd akkor lehet róla szó, ha az összes politikus szépen nyilvánosan bocsánatot kér a lenyúlt adókért, visszaadják az utolsó fillérig és olyan megélhetést biztosítanak a diplomásoknak hogy ne kelljen azon agyalni hogy a lakáshitel törlesztése után három vagy négy zsemle fér bele vacsinak....
7sleeper 2011. 09. 10. 21:24 | #40
eléggé utopisztikus..
Előzmény: 7sleeper (39) 0 VÁLASZ
7sleeper 2011. 09. 10. 21:23 | #39
az az igazán szomorú, hogy villámgyorsan meg lehetne szüntetni a mostani rendszert

én történelmi okból megtartanám a 386 főt. alsóház + civil parlament és felsőház. alsóba a visszahívható, egyszer fizetett nem megyei (vagy régiós) önkormányzati képviselők szavazhatnak (kisebbségieknek 1-1 fő). felsőben az egyszer pártfizetett+közfizetett (utóbbi a pártfizetés harmada), leváltható(!), leváltandó pártpolitikusok + alsóház benjámin és doyen, valamint elnök (ezek az alsóház döntésének megfelelően) + megyei, régiós egyszer fizetett vezetők. civilektől egy delegált + határon túlra szakadtak képviseletében 6 fő erdély, 2 fő felvidék, 1 fő kárpátalja, 1 fő délvidék (közfizetettek, és sehol nem párttagok) + 3 fő összmagyarsági képviselő (európai magyarság, azon kívüli, és a világszövetség képviseletében elnők, vagy helyettese). valamint 3 fő összkisebbségi. maradék miniszterek és miniszterelnök (pártonkívüliek közfizetés, pártosok pártfizetés+pártfizetés kétharmada közpénz; méltóságok esetében négyötöd és ötödével nagyobb összeg).

külön kisebbségi önkormányzat nyista.. de lehet beszavazni kisebbségi alapon 1000 fő alatt egyet, 3000 fő alatt kettőt, afelett maximum hármat a testületbe.

ülésezés alsóháznak a fővárosban havonta egyszer. azon kívül ha a helyzet megkívánja. felsőháznak havonta kétszer. együtt kell dönteneniük sarkalatos törvényeknél, költségvetés elfogadása, alkotmány, nemzetstratégia, háború/béke. alsóház kétharmada+1, felsőház fele+1 (utóbbiban a külön küldötteknek benne kell lenniük - nemzetstratégiánál a határon túliaknak pl.).

nyilvános, lelkiismereti szavazás, felelősséggel(!)..

pártfinanszírozás összesen 500 millió (bekerült pártoknak) + tagdíj (külföldi magánszemély, vagy külföldi székhelyű cég NEM fizethet) 4 évre. médiamegjelenés egy szintig ingyenes mindenkinek, pluszreklámot lehet venni listaáron. kiegyensúlyozott média..
Előzmény: termi-nator (38) 0 VÁLASZ
termi-nator 2011. 09. 10. 20:36 | #38
"egyből az életidegen, agyament, barom politikusok szájába"

egy gondolat bánt engemet...
bárkire is szavazok, ugyanolyan ingyenélő okoskodó kretén zombi lesz, mint az elődje (megmondják neki mit kell szavazni és néha kinyitja - de bár csak ne tenné, mint a hogy a példa mutatja - a száját)
nem-e kellene inkább pályáztatni a parlamenti állasokat és szakemberekkel feltölteni a padokat?

ja persze, aki ért valamilyen hasznos dologhoz, az inkább kamatoztatja és fejleszti a tudását, de nem lesz belőle politikus
Előzmény: 7sleeper (36) 0 VÁLASZ
Errtu
Errtu 2011. 09. 10. 20:26 | #37
.l..
marti19nek is, meg az ötletnek is.
7sleeper 2011. 09. 10. 20:18 | #36
"Fölmerült, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak...."

és akik esznek meg felajánlják egy részét annak amit megettek
kizárólag utána és semmi alapba meg hasonlók
egyből az életidegen, agyament, barom politikusok szájába
scripter 2011. 09. 10. 16:16 | #35
Épp ez lenne a cél hogy annyi fizut kapjanak amennyit megérdemelnek, akár személyre lebontva is , minden hónapban szépen összefoglalnák egyenként hogy mit is 'dolgoztak', és a fizetésem egy részét egy bizonyos számomra szimpatikus X politikusnak utalhatnám. Esetleg kidolgozni egy ilyen adóformát(mondjuk a SZJA egy bizonyos %-át, havi lebontásban) , ha meg nem szándékozom senkinek se 'utalni' akkor egy mittudom én karitatív szervezetnek adhatnám, de meglegyen a döntési lehetőségem.
Ja és persze felejtős a hivatali autó, lakás,telefon, költségtérítés, álláshalmozás meg hasonlók.
Előzmény: Ifa666 (34) 0 VÁLASZ
Ifa666 2011. 09. 10. 16:03 | #34
Ez ugy lenne jo ha csak annyi lenne a fizetesuk amit mi onkentesen adunk nekik es semmi mast nem kapnanak. Bar amilyen elvakult fanatikus emberek vannak lehet jol jarnanak igy is.
Előzmény: scripter (33) 0 VÁLASZ
scripter 2011. 09. 10. 15:41 | #33
Kéne egy politikus béralap, amibe annyit utalhat bárki amennyit szeretne és amennyire megvan elégedve a munkájukkal, és persze tiltsuk a politikusok álláshalmozását, meg mindenféle (rokoni) kapcsolatot cégvezetőkkel.
(bocs ha már írta valaki)
Jubaba 2011. 09. 10. 15:12 | #32
Hát ha nem diák földön élsz, akkor örülj a szerencsédnek...
Előzmény: marti19 (18) 0 VÁLASZ
rena11 2011. 09. 10. 14:56 | #31
Bezzeg tereket, utcákat átnevezni, luxus autóval "munkába" járni, több százezres benzinpénzt eltenni minden hónapban futja az államnak. Felháborító!
Norci 2011. 09. 10. 14:53 | #30
Jó hogy nem találják ki, hogy minden frissdiplomás fogadjon örökbe egy elsőévest, és perkálja a taníttatását. És hogy összekapcsoljuk a dolgot Rózsa néni agymenésével, kérjük tőle vissza a pénzt, ha el mer húzni a kis rohadék egy másik országba boldogulni :) A visszakapott pénzzel persze ezután sem rendelkezhetsz, hanem kötelező módon felajánlod az államadósság csökkentő alapba, mondjuk :)
encsisz 2011. 09. 10. 14:51 | #29
Marti19, fogalmam sincs, hol vagy, de maradj ott, mert itthon ezzel a buta hozzáállásoddal csak meglincselnek azok, akik még tisztességesek. Csak azt sajnálom, hogy külföldön valahol elárulod, hogy magyar vagy, és majd általánosítanak miattad. A hozzád hasonlók sírnának a legjobban, ha hibájukon kívül kéne szenvedniük az előrejutásért.
Előzmény: marti19 (18) 0 VÁLASZ
scripter 2011. 09. 10. 14:32 | #28
Szerencsére ez 'csak' ötletelés , és nem hiszem hogy lesz belőle valami, vagyis inkább remélem. Ha mégis komolyodna a dolog akkor majd beleteszik a következő nemzeti konzultációba jól megkérdezik a jónépet aztán magasról sz@rnak majd a véleményünkre (ld. földtörvény, vagy a gyerekek után járó szavazati jog amiért Viktorka még mindig 10 körömmel kapar).

Egyedül akkor mondanám hogy ez az új adó jó ötlet hogyha minden egyes diplomásnak Magyarországon, olyan munkája lenne aminek tanult, plusz jól keresne, na nem milliókat/hó hanem kb annyit amennyiből bőségesen el tudja tartani a családját,és félre is tud tenni havonta, 0 forint tartozása van. De ettől még kegyetlenül távol vagyunk.

Viszont - és most ezért tuti kapok mínuszokat de lesz@rom - a diplomának addig volt igazi értéke amíg kvázi kevés embernek volt. Régen kevés diplomás volt , és sok szakmunkás. Most sok diplomás van és kevés szakmunkás, átalakult az egész, belénk táplálták hogy tanulj tanulj tanulj (persze fizess frankó kis tandíjat ha kell) hogy utána könnyű munkával sokat keress. Az egészet vissza kéne fordítani, úgy hogy mint anyagilag mint emberileg meg kéne becsülni jobban a szakmunkásokat , és rendbe hozni a mezőgazdaságot, acélipart, tömegesen gyárakat nyitni ahol a szakmunkások/betanított munkások napi 8 óra mellett megkeresik a minimálbér minimum 2-2,5 szeresét amiből el tudja rendesen tartani a családját. A kis/közép/családi vállalkozások adóterheit csökkenteni + elősegíteni őket a fejlődésben terjeszkedésben.
"Ez lett trendi – munka és izzadtság (látszata) nélkül feltörni."

A jelenlegi kétharmadnak meg lenne hozzá az ereje és lehetősége...de nem teszik, majd 2014ben jól beetetik a népet megint valami jól hangzó kamuzással és tovább nyúzzák a bőrünket.
varvizib 2011. 09. 10. 14:13 | #27
Újabb ok, hogy miért érdemes minél hamarabb elhúzni ebből az országból.
F.Jani 2011. 09. 10. 14:10 | #26
az én véleményem: -cenzúrázva--cenzúrázva--cenzúrázva--cenzúrázva--cenzúrázva--cenzúrázva--cenzúrázva-!
CJ.B. 2011. 09. 10. 13:44 | #25
"magyar ország"---
Gratulálok, szerintem nyugodtan dobd a kazánba a 2 diplomádat.
Igaz, már rég rájöttem, hogy nem okos attól valaki, hogy diplomája van, csak azért mert végig tud seggelni pár évet és/vagy elvégez egy olyan szakot aminek kurvára semmi értelme nincs.
Manapság mindenki egyetemre/főiskolára megy, de azt senki nem veszi észre, hogy évről évre többszörös túljelentkezés van minden szakon és 1-1 szakon több ezer diák végez. Egyszerűen ennyi ember nem kell az egész országba, mint amennyi diplomáért hajt.
A szobafestők, villanyszerelők és társaik meg halálra keresik magukat, mert szakemberből viszont kevés van.
Előzmény: marti19 (21) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2011. 09. 10. 13:19 | #24
"magyar ország", "vissza mentek".... gondolom vetted azt a két diplomát, ugye? :D
Előzmény: marti19 (21) +3 VÁLASZ
Tooni 2011. 09. 10. 13:17 | #23
XDDDD
Jaj de jó, hogy nem ott élek!
Előzmény: marti19 (21) 0 VÁLASZ
dude 2011. 09. 10. 13:16 | #22
Hát nálunk nem is, mert van rovarírtónk az ilyen csótányfélékre.
Előzmény: marti19 (18) +2 VÁLASZ
marti19 2011. 09. 10. 13:14 | #21
[Komment megjelenítése...]
Előzmény: Tooni (19) -4 VÁLASZ
Tooni 2011. 09. 10. 13:10 | #20
Ja, és
"XDDDDDD te olyan vicces vagy XDDD"
:D
Előzmény: Tooni (19) +1 VÁLASZ
Tooni 2011. 09. 10. 13:08 | #19
duplán ingyenélő :D
Előzmény: marti19 (18) 0 VÁLASZ
marti19 2011. 09. 10. 13:02 | #18
[Komment megjelenítése...]
Előzmény: Jubaba (17) -5 VÁLASZ
Jubaba 2011. 09. 10. 12:48 | #17
Hmmm...ingyenélő? Szerinted ingyen bérel lakást, vagy él koleszban egy egyetemista? Ingyen eszik, iszik? Ingyen utazik? Ingyen ruházkodik? Ingyen szerzi a méregdrága könyveket? Ingyen tanul? Az államilag finanszírozottak talán nincs tandíjuk, de így is félévente több 10 000 Ft-ot kell kifizetni ilyen-olyan címen! Aki költségtérítéses az meg pláne ugye ingyen tanul, meg ingyen él...ja persze ott a diákhitel...HITEL! És persze miután megkapta a diplomát ingyen él, mert az állam teljes ellátást biztosít minden téren a diplomásoknak...most őszintén: hol élsz?
Előzmény: marti19 (9) +1 VÁLASZ
mundor 2011. 09. 10. 12:37 | #16
fantasztikus. olyat lehet, hogy én inkább visszaadnám a diplomám? a helyzet az, hogy 2004ben diplomáztam, de egy percet nem dolgoztam a szakmámban.
Dawe 2011. 09. 10. 12:34 | #15
Így is épp elég munkát találni még diplomával is, persze a rézbőrű színesfém kereskedő a 4 általánossal Q7-es Audival furikázik, na akkor kit kéne meg adóztatni?
encsisz 2011. 09. 10. 12:31 | #14
Mártikám, szerezz diplomát, lééééééccccciiiiii (persze, ha az IQ-d engedi), és fizess önkéntesen havonta. Annyira megérdemelnéd, Te tudatlan senkiházi luvnya!
Előzmény: marti19 (9) +2 VÁLASZ
Nomax 2011. 09. 10. 12:13 | #13
oh te ostoba nőszemély
Előzmény: marti19 (9) +2 VÁLASZ
Stickhorse 2011. 09. 10. 12:11 | #12
Csak gy. k. már az elején tisztázzunk egykét dolgot, mert már most látom, hogy lesz itt vita abból, hogy miért van ennyi diplomás...aki ezt eddig is tudta, annak nem szeretném rabolni az idejét :D
Sajnos ebben a kormánynak eléggé sokadlagos szerepe van, ezt minden kormány elszenvedné. Részben a technikai fejlődés, részben a vállalati berendezkedések, részben pedig az outsourcing (meg még sok más tényező) miatt Nyugat-Európában és még a környékünkön is jellemző, hogy nincs munkahely. Az állam ezért arra kényszerül, hogy a lehető legtovább az oktatásban tartsa az embert, 2 fő okból: 1. nem kell utána munkanélküli járulékokat fizetni 2. nem rontja az ország munkanélküliségi statisztikáit. Utóbbi fontosabb, ugyanis nagy munkanélküliség esetén romlik az ország megítélése, nem jönnek a befektetők, nehezebb hitelhez jutni, következésképp csak még rosszabb lesz a helyzet. Így a két rossz közül a kisebbik rosszat választja, próbálja halogatni a dolgokat, aztán majdcsak lesz munkahely. Az átlagember szempontjából ez azért rossz, mert egyrészt folyamatosan elértéktelenedik a megszerzett végzettsége, másrészt meg még elég rendesen él bennünk, hogy a diploma egyenlő a pénzlapátolással, aztán meg csúnyán nézünk, ha találkozunk a nagybetűs élet szörnyűségével.
dude 2011. 09. 10. 12:00 | #11
Meg a tanulatlan cigány... és már számítógép mellé is engedik őket.
Előzmény: marti19 (9) +5 VÁLASZ
MacMáté 2011. 09. 10. 11:57 | #10
FELHÁBORÍTÓ!! Én pl költségtérítéses finanszírozási formában szereztem diplomát (és még mindig tanulok), egyszóval már mondhatjuk, hogy kifizettem a diplomám. Nemtom mi zajlik a parlamentben, de egyre jobban kezd egy lázálomhoz hasonlítani ez az egész. Saját magukat nem akarják megadóztatni? Megszavaznám a POLITIKUS ADÓT! Sztem remek ötlet!
marti19 2011. 09. 10. 11:47 | #9
[Komment megjelenítése...]
-8 VÁLASZ
thisisreal 2011. 09. 10. 11:41 | #8
Nekem kicsit a kormány által megrendelt cikknek tűnik az egész... az index.hu már úgyis elesett, csak tudjatok róla:
http://www.tenyezo.hu/az-index-hu-elesett-csak-tudjatok-rola/
Terelés? Nem csodálkoznék, ha pár nap múlva "nagylelkűen" lemondanának a "diplomásadóról", de biztos lesz helyette más okosság. ;)
komcsi 2011. 09. 10. 11:03 | #7
http://vastagbor.blog.hu/2011/08/19/tiz_helyre_ezren

10 utcaseprői helyre 1000-en (!) jelentkeztek a Fővárosi Közterület-fenntartónál.

A cég szóvivője meglepő (?) statisztikai adatokkal szolgált:
Az 1000 jelentkező közül 60%-nak 8 általánosa van, 30%-nak érettségije, és 10%-nak felsőfokú végzettsége.... jelentkeztek mérnökök, újságírók...
+1 VÁLASZ
Stickhorse 2011. 09. 10. 10:27 | #6
Annak fényében, hogy az állam tudja, hogy évek óta feleslegesen képezi ki diplomások tízezreit, mert jelentős részük, ahogy azt Ys is írta, vagy nem tudja hasznosítani a diplomáját, vagy diplomája ellenére jelentősen a magyar átlag bérezés alatt keres, de legalábbis nem diplomás végzettségének megfelelően, elképesztően nagy demagógiának találom. Az önkéntes alap pedig egy szép eszköz lenne a nagy magyar nemzetre hárítani saját nyomorúságát, amiről ilyen kontextusban egyáltalán nem tehet. Miért nem látok végre egy olyan intézkedést, ami nem nyíltan és pofátlanul az átlagember zsebéből akarja kihúzni a pénzt, hanem valamiféle hatékony strukturális átalakítással vagy intenzív gazdaságépítéssel akarja kihúzni a szarból az országot?
pilukki 2011. 09. 10. 10:09 | #5
Nem ezt hívják személyi jövedelemadónak?
BusKeyCome 2011. 09. 10. 10:05 | #4
Annyi ártatlan, normális ember hal meg nap, mint nap. Miért nem ezek a rohadékok döglenek már meg?
+3 VÁLASZ
Ys 2011. 09. 10. 10:02 | #3
Kurta kis hír, idegborzoló hatása van, mint anno a gyermektelenségi adó meglebbentésének, amiből végül szerencsére nem lett semmi. De ha már felmerült a téma...

Elgondolkozom, annyira nincsen pénze az államnak, hogy az adók nem elegek, amiből teljesíteni kéne az ingyenes oktatást, hogy most a diplomásokon szeretnének élősködni? Jól mutat a magasan lengetett szép szavak zászlaja, ami a kötelességre hívja fel a figyelmet ember-, és honfitársaimért, de erre én már rég immúnis vagyok.
Ha a pénz történetesen a rászorulókhoz jutna el, józanul és nem vélt vagy valós érzelmeimre alapozva meg is fontolnám, de akkor sem borítékolható, önként ráállok. Viszont nem oda szokott a pénz jutni és egyébként sincs miből adnom.
Sokra megyek a diplomám meglétével, ha a munkámat nem azzal szereztem, és fel sem használom, azaz legmagasabb iskolai végzettségem nincs üzembe állítva és OKJ-mmal boldogulok. Most a kis fizetésemből önkéntes vagy kötelező jelleggel utalnom kéne egy megbeszélés tárgyát képező alapnak? De h olyan pozícióban is dolgoznék, ahol az ajánlott diplomás minimálbért vagy annál magasabbat kapnék, akkor sem jönne rám az alapnak adakozhatnék, örülnék, hogy összehoztam a melót és kuporgatnám a pénzem, hogy ilyen-olyan adósságaimat törleszthessem.
Ennyire él a köztudatban az a tévképzet, minden diplomás hullára keresi magát pénzzel és abból bátran adhat pár ezrest - sőt, kötelessége a közjó érdekében ezt panasz nélkül megtennie - egy ilyen tervezett alapba? Az általánosítás ilyenkor ártalmas.
rókakoma 2011. 09. 10. 09:52 | #2
segítek... viszem a benzint!
Előzmény: Ifa666 (1) 0 VÁLASZ
Ifa666 2011. 09. 10. 09:50 | #1
Rajuk gyujtanam az egesz parlamentet..