Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
Nas
Nas 2010. 07. 11. 15:02 | #27
Igen, azt hiszem, így tudom a legjobban összefoglalni a lényeget:
Attól, mert van egy mikroszkópod és néhány kémcsöved, még nem leszel kutató. A kutatás nem abból áll, hogy meg tudod ismételni azt, amit mások esetenként már több száz évvel ezelőtt megcsináltak. A kutatásnak épp az a lényege, hogy új dolgokat találsz ki, fedezel fel, tudományos értékű információkkal (amiknek megvan a maguk követelményrendszerük), és az ezekre alapozott elméletekkel bővíted az ismereteket, ami alapján további kutatások tervezhetők adott tudományos kérdés megválaszolásához. Ezt pedig NEM tudod otthon, mély szakirányú képzettség és megfelelő technikai felszereltség, módszerismeret nélkül megtenni. :)
Előzmény: Nas (26) +1 VÁLASZ
Nas
Nas 2010. 07. 11. 14:49 | #26
Figy. Akkor megpróbálom kicsit egyértelműbben leírni: :)

Most 2010 van, ugye. Az amerikai, angol, német és japán csúcslaborokban kutatnak ezen a szinten.
Magyarország vezető laborjaiban a 2000-2005-ös szintet tudjuk hozni (főleg anyagi okok miatt).
Az egyetemeken úgy kb. az 1990-es évekig tanítják a bevett módszereket, biztos ismereteket.
Gimnáziumban kémia, biológia, fizika órán az 1800-as, esetleg az 1900-as évek első felének módszereinek egy nagyon kis részét ismerheted meg.
Otthon pedig max. az 1600-as, 1700-as évek színvonalán tudsz bármit is csinálni, ami köszönőviszonyban sincs a mai megközelítésekkel, módszerekkel. :) (Megsúgom: egy mai, közepes (!) színvonalú labor otthoni felállításához is kb. 50-100 millió forintra van szükség.)

A másik, még fontosabb dolog: a kutatás nem abból áll, hogy oldatokat lögybölsz össze, meg megnézed a hajszáladat mikroszkóp alatt. Értelmezni is tudni kell a látottakat, illetve megmagyarázni, hogy miért történhetett úgy egy jelenség, mi lehet az oka, háttere, miért alakulhatott ki. Ezután az elméleti modelledet tervezett (!) kísérletekkel ki kell próbálni. Magyarul ez szisztematikus munkát jelent, nem random, hasraütés-szerű megfigyelgetéseket. Az eredményeket pedig ki is kell tudni értékelni, amihez pl. komoly statisztikai ismeretek is kellenek. Nem véletlenül képezik a kutatókat több éven keresztül az egyetemeken (és még utána is sokáig) erre a munkára. És ezt a tudást nem tudod úgy megszerezni, hogy nézed a National Geographic-ot, vagy utánaolvasol a neten, mert ami ott van, az nem tudomány, hanem a nagyközönségnek szánt ismeretterjesztés. :)
Ez ugyanolyan mint a mérnökség. Attól, mert szétszedsz egy motort vagy tv-t a sufniban, még nem fogsz tudni új motort, autót, működő tv-t tervezni... :)
Előzmény: l3azsi (24) +1 VÁLASZ
Tooni 2010. 07. 11. 01:44 | #25
"Amikor a természettudományok területébe tartozó műveleteket utánozol(nem virtuálisan) az már szerintem tudomány."
Tegyük fel, hogy mindig is szerettem volna állatorvos lenni. Ehhez akkor nem is kell több, mint szépen elkezdem otthon szikével boncolni a mirelitcsirkét, könyv alapján visszatenni bele a belsőségeit, majd összevarrni. Szorgos gyakorlás után már élő csirkével is megcsinálom, persze érzéstelenítés után, mert beszereztem még egy kis kloroformot is a konyhaszekrénybe.
Mindezt persze megfelelően kialakított helyen, steril körülmények között. Miután már több páciensen is segítettem eredményesen, azaz túlélték a szétszedést és összerakást, nyugodt szívvel kinevezhetem magamat állatorvosnak :)
Majd sikereimen felbuzdulva halott csirkék idegrendszerének elektromos stimulációjával és fagyállóval kever tyúkvér transzfúziójával megvalósítom az első teremtményem felélesztését. Felveszem utána a Frankenhünchen nevet, román állampolgárságomat nekrománra változtatom. A mesterségesen életre stimulált csirke szervezete sokkal inkább befogadóvá válik a kibernetikai implantátumokkal szemben. Szemeiket olcsó kínai webkamerákkal helyettesítem, agyukat összekapcsolom az új mozgásérzékelős játékkonzolok csipjével, ami által programozhatóvá is válnak. A lehetőségek ezek után egyszerűen határtalanok: élethű Chicken Invaders igazi sörétespuskával; gyorsétterembe infravörös célkövető sültgalambok, melyek szó szerint a szádba repülnek - nincs több határidőt lekéső kiszállítás, pontos GPS koordinátákra saját szárnyán érkezik a kaja. Rádiójelekkel távirányítva 3D szemüvegekre továbbítva a képet veszélyes helyekre is küldhető a kibernetizált szárnyas, kármentést, takarítást, kutatási munkákat elősegítve, emberéletek kockáztatása nélkül.
Majd miután kiélveztem a közszereplést és szobrot is állítottak nekem a rólam elnevezett városban, az örök élet lehetőségét kezdem el kutatni, mivel még ezek az újraélesztett tyúkoknak is véges élet adatott meg. Rá is jövök a probléma okára: minden élőlény elveszíti a bejuttatott anyagot. A megoldás egy zárt, önfenntartó rendszer, ami nem veszít energiát. Három megetetett tyúknak levágva a fejét, azt egymás seggéhez varrom, hogy az emésztőrendszerük egy gyűrűt alkotva fenntartsa a körforgást, elkerülve az anyagveszteséget, majd az egészet hővisszaverő fóliába csomagolom, megoldva ezzel az energiaveszteséget is. A második fokozatban az egyszerűsítés végett már libát használok: annak a nyaka, miután levágtam a fejét (agy nem kell, az túl sok energiát veszít gondolkodással) a saját seggébe dugható.
Előzmény: l3azsi (24) +1 VÁLASZ
l3azsi 2010. 07. 11. 00:37 | #24
Ez sok dologtól függ szerintem. Az első, hogy mit értelmezünk tudománynak. Farmvillezés közben gyakorlatilag csak gombokat nyomogatsz, otthoni kotyvasztás közben legalább fizikailag hasonló dolgot csinálsz. Amikor a természettudományok területébe tartozó műveleteket utánozol(nem virtuálisan) az már szerintem tudomány.

A másik az, hogy mi az a szint, ameddig el tudsz menni, tényleg olyan alap-e? Laborhoz hasonlatos körülményeket otthon is lehet teremteni egy erre szánt szobában, a többi meg azon múlik, hogy milyen eszközöket, illetve vegyszereket tudsz beszerezni. Ugye fontos az is, hogy mennyi háttértudással rendelkezel,(ha az ember érdeklődési köre az, akkor az már minimális háttértudást feltételez) illetve az adott témakörnek bármikor utána lehet olvasni a neten.

Nekem pl van FFP2-re hitelesített légzésvédő maszkom(gyenge savak, enyhén toxikus vegyületek ellen véd, ennél durvábbal aligha találkozok), védőszemüvegem, meg természetesen gumikesztyű minden háztartásban van. Eszközök terén vannak kémiai üvegből készült skálázott mérőpoharaim, keverőpálcám, borszesz égőm, kémcsöveim(DIY kémcsőtartóval). Vegyszerekből jelenleg sósav, NaOH, meg Hypo van itthon, de elég sokmindenhez hozzá lehet jutni, ha kell. Klórgázt, hidrogént már ígyis tudok előállítani. Persze ez a labori tudományos munkához képest tényleg csak ökörködés, de ha az embert ez érdekli, saját(meg más) szórakoztatására elegendő. Egyébként amikor Henning Brand felfedezte a foszfort, kb olyan szintű felszereléssel, és körülményekkel rendelkezett, mint bármelyik otthoni "lelkes amatőr" manapság. Szerintem majd csinálok itthon foszfort a receptje alapján. Aztán mehet youtube-ra. :P
Előzmény: Nas (23) 0 VÁLASZ
Nas
Nas 2010. 07. 09. 20:11 | #23
Bizonyos (meglehetősen alap)szinten túl nem tudsz otthon, a konyhában tudománnyal foglalkozni. Modern tudományos kérdésekkel meg pláne nem. (Persze ki lehet próbálni, hogy milyen mintán hogyan színeződik el a lakmuszpapír, meg hasonlók, de az még közel sem tudomány.) Az otthoni "kísérletezgetésnek" annyi köze van a tudományos munkához mint mondjuk a Farmville-nek a valós mezőgazdasághoz.

"Ez pedig egy olyan tudományos videó, amilyennek én képzelem el a valódi tudományos munkát, amit a tudósok csinálnak maguknak"

Nem, ez ismeretterjesztés. Az emberek sajnos épp az általad találóan "operett tudománynak" keresztelt műsorok miatt hiszik azt, hogy ennyiből áll a tudomány... :/
Előzmény: l3azsi (20) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 08. 21:26 | #22
"...izgalmasnak találnád az általam leírt 8 órahosszás labormunkát?"
Művelni a tudományt nem egyenlő azzal, hogy az ember lenyom 8 órát a laborban :)

"Egyébként azon kívül, ami neked nyilvánvaló, elképzelhető, hogy a vízbuborékos kísérletet elvégző emberek további következtetéseket is levontak, mint ahogy a töréstesztek eredményei is elég nyilvánvalóak a publikumnak, de a mérnökök alaposan kiértékelik a felvételeket, és felhasználják az így kapott eredményeket."
És?

Az "alapkijelentéseddel" annyi a probléma, hogy tudományos berkeken belül ez a videó aligha állná meg a helyét, tehát a tudósok aligha maguknak készítették. Célja nyilvánvalóan a tudomány népszerűsítése -még ha szerinted nem is a legmegfelelőbb módon tálalják. Ez van :)
Előzmény: l3azsi (20) 0 VÁLASZ
McKenzies 2010. 07. 08. 19:06 | #21
fel foglak jelenteni karakterszemetelésért :)
Előzmény: l3azsi (20) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 07. 08. 17:29 | #20
Nem mondtam, hogy tudósnak kell lenni, de te izgalmasnak találnád az általam leírt 8 órahosszás labormunkát? Ha igen, akkor szerintem egy kevés emberből álló klub tagja vagy. Az, hogy konyhanyelven érdekel a tudomány, olyan értelemben igaz rám, hogy én szeretem kipróbálni a dolgokat, megélni őket, a végcél meg mindig az lenne, hogy a való életben a személyes javamra fordítsam a tudományt. Mivel nincs laborom, tényleg konyha-szinten csinálom(próbálgatom) a dolgokat, és bár nem mondom, hogy én speciel megközelítem egy tudós szintjét, de láttam már példát arra, hogy hasonló otthoni szinten tudománnyal foglalkozó valaki igen tájékozott, és sok dolgot kipróbáló ember legyen annak ellenére, hogy ezt az otthoni-konyhai hobbi szinten űzését végezi a tudománynak.

Az alap kijelentésem egyébként az volt, hogy szerintem az emberek általában az operett tudományt kapják tudomány címén, ami azért operett, mert meg van csinálva izgalmasra olyan áron, hogy kevesebb benne a tudományos tény, és több benne a látványelem. Ez pedig egy olyan tudományos videó, amilyennek én képzelem el a valódi tudományos munkát, amit a tudósok csinálnak maguknak, és ez a videó az utóbbi fajtából került ki, ezért szerintem nem kritizálandó, hogy monoton hanggal beszél, mert amikor egy másik tudós kielemzésre megnézi, akkor nem arra van szüksége, hogy a Discovery Channel narrátora izgatott hangon kommentája az eseményeket.
Előzmény: I. C. Wiener (19) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 08. 13:29 | #19
Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy érdekes legyen a természet :)
Ha érdekel konyhanyelven a tudomány, ajánlom figyelmedbe a Feynmann-könyveket (Hat könnyed előadás, Hat majdnem könnyű előadás, stb.), továbbá Öveges professzor úr könyveit, videóit.
Előzmény: l3azsi (18) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 07. 08. 12:13 | #18
Egy átlagember, akinek nincsen fizikus, vegyész, vagy hasonló diplomája, szerintem ígyisúgyis hamar elunna egy igazi tudományos kutatást, még ha eleinte érdekes is lenne. Én valahogy úgy tudom elképzelni, hogy méréseket ismételgetnek egy csomószor, átlagember által nem ismert szavakat mondanak, meg számokat, aztán mintákat kevernek össze tesztfolyadékokkal, és figyelik, elszíneződnek-e. Mindezt 8 órában, mert nekik az a munkájuk. Egy átlagember rohdtul megunná ezt már a 30. percben. Pedig az igazi tudomány szerintem ilyen. Egyébként azon kívül, ami neked nyilvánvaló, elképzelhető, hogy a vízbuborékos kísérletet elvégző emberek további következtetéseket is levontak, mint ahogy a töréstesztek eredményei is elég nyilvánvalóak a publikumnak, de a mérnökök alaposan kiértékelik a felvételeket, és felhasználják az így kapott eredményeket.
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2010. 07. 08. 11:33 | #17
Szerintem 'ordítva... A hétköznapi, mindenki számára világos kísérletek az unalmasak.... Pl. ez.... Ha már egy kicsit gondolkodni kell a látottakról, rögtön érdekesebb a kérdés... szerintem... legalábbis nekem... Nyugodtan javítsatok ki, ha igazam van...
Előzmény: l3azsi (16) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 07. 08. 10:49 | #16
Az izgalmasan előadott tudománynak a Discovery channelen van a helye. Ott megfelelően le van butítva, hogy mindenki megértse, és megfelelően izgalmasan van tálalva. Van az a reklám a Discovery Science-en hogy "Idáig azt hitted, hogy a tudomány unalmas, de most meglátod, hogy hú de izgi, mert itt majd felrobbanó robotokat mutogatunk." Hát hazdutak! A Discoveryn már csak operettudomány megy, mert az igazi az ígyis úgyis unalmas.

Ez meg nem a Discovery, hanem kutatási dokumentáció...
+1 VÁLASZ
Tooni 2010. 07. 08. 10:48 | #15
"Öööö.... Mondjuk hogy éppen mi történik?"
Én is pontosan ezt hallottam, akkor már ketten vagyunk! :)
"Egyébként valószínűleg nem a világhálóra készült a videó" az igen tisztelt Nagyérdeműnek készült, ergo világhálóra is, szóval nem egy száraz tankönyvi felolvasással kellene azt érdekesebbé tenni. Hanem mondjuk Robin Williams-el ha még nem öregedett ki ebből :) Vagy fent volt az a bohóc is, a Cirque du Soleil alapítója, vagy fellőhették volna őt is: http://www.ize.hu/comments.php?post_id=15139 valami ilyesmi tudományos szöveggel " Ha súlytalanságban beb*szol, nem is veszed észre, mert itt már forog minden körülötted!"
Előzmény: littleguy (14) 0 VÁLASZ
littleguy 2010. 07. 08. 10:38 | #14
Öööö.... Mondjuk hogy éppen mi történik? :D Egyébként valószínűleg nem a világhálóra készült a videó, hogy Pista bácsi mutogassa Mari néninek, hogy: "há' némán asszony, amándejóóóó!!!" Lehet, hogy mondjuk egy "kísérlet" volt, amit viszont szokás dokumentálni, hogy mik a pontos körülmények, meg mi történik. Azt viszont elég nehéz nem szárazon, és unalmasan, úgy hogy szórakoztató legyen ;-)

Bár ha nektek megy, akkor azért meghallgatnám, hogy poénosan, frappánsan, lelkesen hogyan dokumentáltok egy kísérletet! :D XD
Előzmény: Tooni (5) 0 VÁLASZ
nagyonhulyevagyok 2010. 07. 08. 10:37 | #13
Az a bajod, hogy nem hallod, vagy hogy nem érted?
A kettő nem ugyan az.
Előzmény: Tooni (5) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 08. 10:36 | #12
tőle félek :DDD Palpatine úr :D
Előzmény: Tooni (11) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 07. 08. 10:13 | #11
Előzmény: Purple (10) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 08. 10:10 | #10
:|
Előzmény: Tooni (9) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 07. 08. 10:08 | #9
Hátha ezt a gyöngyszemet érdekesebbnek fogod találni, azaz milyen, ha egy fórumba csak egyvalaki ír, egyetértésben magával ;) http://docler.hu/forum/thread/282
Előzmény: Purple (8) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 08. 10:04 | #8
nem :D amúgy tegnap éjjel hallgattam a rádióban egy teológiai műsort (ne kérdezd miért), pont ilyen hanglejtéssel beszélt a bácsi, de még vegyél hozzá egy kis búslakodást is :DDD fantasztikus volt
Előzmény: Tooni (7) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 07. 08. 10:01 | #7
Az unalmas és egyhangú beszédet? Ahhoz kell pár doktori :D
Előzmény: Purple (6) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 08. 09:59 | #6
kicsi korom óta ki akarom próbálni ezt
Tooni 2010. 07. 08. 09:59 | #5
Miért, te mit hallasz, mit mond?
Öcsi 2010. 07. 08. 09:59 | #4
sztem is, ráadásul a folyamatos "dájöméter"-ezés még idegesítő is
Előzmény: Tooni (2) 0 VÁLASZ
nagyonhulyevagyok 2010. 07. 08. 09:54 | #3
talán még érdekes is lenne, ha értenéd mit mond
Tooni 2010. 07. 08. 09:52 | #2
Talán még érdekes is lenne ha nem ilyen unalmas hanggal magyaráznák el.
Schwed 2010. 07. 08. 09:39 | #1
széééép...csillog