Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
republic666 2010. 07. 08. 21:21 | #95
"A barátom rég nem láttam már,
pedig érte tényleg nagyon kár,
megőrült, és politizálni kezdett.
Az egyik zászló alá állt,
süketté, elvakulttá vált,
nagyon sok jó barátot vesztett.

Nehéz elhinni,
hogy ez már csak így megy,
hogy minden mindegy...

Ha én szél lehetnék, akkor lennék boldog,
ha soha semmi zászlót nem lobogtatnék,
a sok szélkakas meg elszédülne tőlem,
mikor váratlanul visszafordulnék.

Ha én szél lehetnék, hűteném a várost,
soha nem fütyülnék harcias zenét.
Néha úgy söpörnék végig minden utcán,
hogy attól eltűnjön a színről a sok szemét."-KFT
+1 VÁLASZ
kotta 2010. 07. 08. 08:50 | #94
Annak ellenére, hogy ez tényleg egy ötletes, találó ironikus javaslat, vicces, és egyben komoly is,

nem tudom, hogy jön ez a piszkos gazember (fletó) ahhoz,hogy ebben az országban még bármit is csináljon, kinyilatkoztasson, kavarjon. Politikai szarkavaró, MINDEN pártnak jobb volna, ha végre lehúzná magát a klotyón, vagy simán lecsuknák, ahogy megérdemelné.
Szóval ez az egész igazából szót sem érdemelne, arra volt jó, hogy megint megnyilvánuljon ez a barom, és kicsit magára irányítsa a figyelmet. Sajnos sikerrel.
A többi meg? Na, róluk most ne szóljunk. Enyhén szólva véleményes illetők. (ami (véleményesség) persze igaz a másik oldalra is)
sahinel 2010. 07. 07. 21:32 | #93
LOL?

A javaslat a törvények miatt jött fel. Aki erre nem jött rá az ne is politizáljon. Mint ahogy te sem jöttél rá hogy rajtad kívül ha jól emlékszem 1 vagy 2 ember nem jött rá miről beszéltünk eddig.
Előzmény: Seby (91) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 07. 21:29 | #92
Miben nincsennek velem egy véleményen? Ha valaki másban hisz akkor az nem gond. Mint mondtam nem vakon és nem mások kárára kellene ezt csinálni.

Lehet töllem valaki szélsőjobbos, melg, komcsi akármi ha én is élhetek normálisan és nem akarja rámeröltetni nézeteit. Megpróbálhat meggyőzni de nehogy már kötelezővé tegyen bármit is. Elvakult nézetekkel vagyok ki. Ezért jött a példa hogy voltak mindkét oldalt akik azonnal besoroltak valamilyen oldalra és elkezdtek osztani mert nem a pártja álltal szajkózott hülyeségeket mondtam, vagy nem értek vele egyet.

A normális kormányzás is ott kezdődne hogy ha nyertünk akkor megpróbálunk az egész nemzet jövőképét alakítani. Nem a nekünk tetsző dolgokat kell mindíg ez miatt elfogadni. Az egyén a fontosabb vagy a társadalom a fontosabb?

A másik fele hogy én valsz ingerülten viselkedek az elvakult pártkatonákkal. Volt alkalmam normális emberek társaságában is beszélgetni. Akik érveltek és véleményük miatt befolyásolták nézeteim. De olyan aki azzal jön hogy azért nem jó valami mert a komcsik, zsidók, nácik találták ki még nem fogok neki hinni, és még fel is idegesít hogy ilyen fafejek próbálnak változtatni az országon.
Mint elmondtam rám nincs nagy hatással az egész mert kinn vagyok, és nem is hiszem hogy hamar hazamegyek. Személy szerint nem igazán tetszik egyik oldal sem mint kiderülthetett. A véleményem nekem is az hogy szakemberek kellenek a posztokra és talán az irányelveket mondhatnák meg a politikusok. A szakembereket meg úgy kéne kezelni mint a cégek igazgatóit. Pályáztatni, és politika, szakmai körök, akár iskolák választanák őket és akár el is távolíthatják ha nem tetszik akármikor őket. A lényeg hogy ne politikai meggyőződés hanem a tapasztalat és szakmai elismertség legyen a lényeg. Még az sem érdekelne ha úgy mint a sony, vagy más vállalatok akár más nemzetiségű szakembert alkalmaznak csak az élet, és a gazdaság javuljon.

http://www.youtube.com/watch?v=WEIfMqM5wnM
http://www.youtube.com/watch?v=Xg0tOj6GRGY

Előzmény: hawkeye (90) 0 VÁLASZ
Seby 2010. 07. 07. 19:20 | #91
Az előbbi kommentekhez: Gyurcsány javaslata volt, nem Fideszes!!! Legalább a post alatti szöveget olvassátok. A Népszava meg úgy állítja be, mintha Orbán önelégült diktátor lenne:D Ez nem újság, ez vicc... és ha hagyjátok magatokat megtéveszteni, akkor ilyen hülye viták lesznek belőle
hawkeye
hawkeye 2010. 07. 07. 11:20 | #90
Már megint rád tört a mártírkodhatnék?

Ha magadhoz tértél, akkor fogd fel, hogy nem az a baj, ha elmondod a véleményedet, hanem az, hogy kinyilatkoztatsz, igét hirdetsz, és hülyének tartod azokat, akik nincsenek veled egy véleményen.



Előzmény: sahinel (89) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 07. 08:35 | #89
) 1 éve vagyok kinn és már mindenki leolt hogy szart sem tudok mi van otthon. Végülis nincs internet, nincs család otthon akikkel hetente több órát beszélek, stb.

Ok igazad van aki kimegy magyarországról az szarja le mi van otthon, és ne is legyen véleménye. Mivel ő már nem is igaz magyar.....


Előzmény: hawkeye (88) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2010. 07. 07. 08:00 | #88

A családom nagyobb része jelenleg is Skóciában él, ott dolgozik.

De ha a magyarországi történésekről van szó, minket, itthoniakat szoktak megkérdezni, hogy valójában mi is történik, ill. mit lehet tudni a háttérről.

Soha egyik se veszi a bátorságot, hogy a valós körülmények pontos ismerete nélkül kinyilatkoztasson dolgokat, megfogalmazzon dogmákat.

Veled ellentétben.

Gondoltál már arra, hogy amit teszel - az nagyon visszafogottan fogalmazva is - nagyképűség?!

Ezt még az idegen szavak teljesen felesleges használata is megerősíti.



Előzmény: sahinel (77) 0 VÁLASZ
Ghavin 2010. 07. 07. 04:27 | #87
Nebazz, te is fidesznyik vagy O_o
Előzmény: I. C. Wiener (75) 0 VÁLASZ
Nas
Nas 2010. 07. 06. 22:01 | #85
Azért ez szerintem főleg rajtunk múlik...mi vagyunk az "emberanyag"... :)
Előzmény: Su (83) 0 VÁLASZ
rókakoma 2010. 07. 06. 21:52 | #84
nektek még nincs kint királyunk képe ? ajjaj
Su 2010. 07. 06. 21:10 | #83
az egy dolog, hogy a viszonylag kevés és nem hozzáértő ember kezébe teszik a népek a sorsukat, de ezt olyan népek teszik általában, akik még ennyire sem hozzáértőek, így azért nem nagyon lehet elvárni tőlük, hogy jól döntsenek.
nem is nagyon döntenek jól. ma magyarországon kb 200 párt létezi akik nagyon szívesen képviselnének minket és az érdekeinket. mi pedig mit teszünk? négyévente megválasztjuk azt a kettőt-hármat aki szerintünk szebben mondja, hogy majd ezután jobb lesz, függetlenül attól, hogy ezek már hányszor bizonyították be, hogy nem nagyon érdekeljük őket. ennyit tudunk.
alapvetően nem a különböző rendszerekkel van a probléma, a legtöbb lehet működőképes, hanem azokkal az emberekkel, akik a társadalmat alkotják. ma, itthon, ezzel az emberanyaggal, teljesen mindegy milyen rendszerben élünk, nem fog működni.
Előzmény: Nas (81) 0 VÁLASZ
Su 2010. 07. 06. 20:59 | #82
20 év demokrácia? te hülye vagy. itt még nem volt demokrácia.
Előzmény: Bekomman (80) 0 VÁLASZ
Nas
Nas 2010. 07. 06. 20:11 | #81
Tegyük tisztába a dolgokat: nekem nincsenek előítéleteim: minden politikust egyformán utálok. :D

Magával a rendszerrel van amúgy a probléma, ami még mindig viszonylag kevés, és nem feltétlenül hozzáértő ember kezébe helyezi sokak sorsát, teljesen átadva nekik a döntéshozás jogát - minden szinten. (Azt nem érzem döntési szabadságnak, hogy 4 évente szavazhatok olyanokra, akik közül szívem szerint senkit nem választanék meg, de semmilyen további döntésbe nincs beleszólásom. Igenis kéne lennie olyan opciónak is, hogy "szar az egész", és ha arra szavaz a legtöbb ember, akkor rohadtul át kéne gondolni a dolgokat, nem átsiklani a valódi probléma fölött, és 4 évente egymásnak adogatni a stafétabotot (meg a húsosfazekat, ugye)...)
Ennek a problémának a megoldására (aminek kardinális része a fenntarthatóbb fejlődés kérdése is) születtek már alternatívák, amik viszont gyökeres változtatásokat igényelnek (országoknál magasabb, illetve társadalmi, gazdasági és politikai szinteken is). Nem tudjuk, ezek mennyire működnének, de az viszont BIZTOS, hogy ami most van, az NEM működik jól...

Sajnos mivel a rendszer alaptulajdonságaiból erednek a problémák, kb. ugyanezekkel a gondokkal szembesül az összes "nyugati típusú demokrácia", így nem tudsz ez elől elbújni külföldön... Viszont a probléma volumene miatt biztos, hogy nem itthon fognak rá megoldást találni. Mi valószínűleg majd egy másik, nagyobb ország által bevezetett alternatív modellt fogunk követni (ha addig kibírjuk valahogy...).

De persze gyökeres változásokhoz általában nem elég egy kis "válság", néhány zökkenő. Szerintem ez akkor fog majd terítékre kerülni, ha Kína és India Európa és az USA instabilitását látva akkorára nyitja majd a száját, amekkorára a gazdasági (és majd katonai) erőfölényük tudatában csak megtehetik...
Előzmény: Bekomman (80) 0 VÁLASZ
Bekomman 2010. 07. 06. 19:28 | #80
Mondjuk annyit hozzátennék a dolgokhoz, h szvsz a demokrácia magyarországon 20 évet élt. Ez után visszatérünk a 89 előtti időkhöz. A médiát már vonják is a hatalmuk alá, az alkotmányt módosítják stb.
Még pár hónap és megkezdődik a besúgóhálózat kiépítése.
Szerintem 2 év kell h minden szocit leváltsanak a posztjáról és akkor lesz csak totális diktatúra.
Szóval ezek miatt én leszek az első politikai menekült aki elhagyja az országot, még az orbánizmus kikiáltása előtt. Munkám már van, még 1 hónap és indulok.
Szélsőségesen látom a dolgokat? lehet, de nézd meg hogy születtek más diktatúrák, mondjuk nálunk 49ben.
Ígérem, ha 4 év múlva még lesznek szabad választások visszatérek.
Nas
Nas 2010. 07. 06. 19:12 | #79
Nekem csak az a problémám, hogy az egész cirkusznak (amiből viszont már rohadtul elege van az embereknek) a résztvevőit (tartozzanak azok bármelyik oldalhoz), illetve az általuk elcseszett dolgok következményeit mi fizetjük. -,-
Foglalkozzanak inkább azzal, ami a feladatuk lenne (ja, hogy az nem megy...bocs, akkor talán más szakma után kéne nézni...).
Továbbra is fenntartom, hogy a "politikus" az nem foglalkozás. A legtöbbje semmihez sem értő ingyenélő. Olyan emberekre kéne az ország vezetését bízni, akik érdemben is hozzá tudnak tenni valamit a döntésekhez, akik valóban átlátják egy adott terület problémáit, és ahhoz kapcsolódóan Magyarország helyzetét és lehetőségeit a régióban és az EU-ban. Ehhez pedig rohadtul érteni is kell az adott témához, nem elég, ha a budin ülve kitalál valaki valami "jónak tűnő" irányelvet...

A közlekedési- és vízügyi miniszter igenis legyen hozzáértő (!) közlekedésmérnök, stb., a gazdasági kérdésekben meg közgazdászok döntsenek már, könyörgöm! Hogy mer egyáltalán ilyen ügyekben állást foglalni egy olyan, akinek fingja nincs az egészről, és csak azért került a döntéshozás közelébe, mert valamelyik pártban fel tudta verekedni magát az "elitbe"...? Aztán csodálkozunk, hogy minden el van cseszve... -,-

Igen, tudom, hogy ahol hús van, ott hiéna, keselyű és dögbogár is van...de már elegem van abból, hogy csak azt látok. -,- Ilyenkor az embernek nem természetes a mosolya. :)
Előzmény: Bekomman (78) 0 VÁLASZ
Bekomman 2010. 07. 06. 18:24 | #78
Emberek, hol a humorérzéketek? Az MSZP végre csinált valami jót. A Fiidesz akkora fasz volt, h komoly kritika helyet még nagyobb faszsággal válaszoltak.
sahinel 2010. 07. 06. 17:24 | #77
Ja mert politikával kapcsolatban mindenki mondja a hülyeségeket. Baloldalt, SZDSZ emberkék már mondták rám hogy hasonlít a nácikra a gondolkodásom. Jobboldalt meg kapom a komunistázást meg buzi jelzőket.

Nem értem hogy nem lehet felfogni hogy egy országban sokféle ember létezik. Nem csak azok akik nyernek, és itt nem az a cél hogy ki tudja a másikat szivatni hanem egy nemzetként viselkedni.

A durva mikor a fogyatékos supervisort nézem és alig tudja csinálni a munkáját, A fele agency-s el tudná végezni jobban, de mégis segítik a többiek mégha ki is röhögik, mérgesek rá néha. Ha kell besegítenek a termelésbe, stb. Ez a fajta gondolkozás hiányzik otthon. Ezeknél mindegy mit hisz a másik ha angol elsőbbséget élvez mindenben. És nem csak hogy elsőbbsége van hanem próbálják terelgetni, hogy jobb legyen az élete. Nagyon más az életfelfogásuk.
Előzmény: I. C. Wiener (76) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 17:13 | #76
Najah. Komolyra fordítva: az indokolatlan lekezelő stílus miatt genyáskodtam kicsit. Nincs különösebb bajom veled.
Előzmény: sahinel (70) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 17:11 | #75
Ha tehetném, legyártanám neked. Smirglipapírból... :)
Előzmény: Ghavin (72) 0 VÁLASZ
Noki 2010. 07. 06. 17:07 | #74
Nem volt időm végigolvasni az összes commentet meg nem is akarom. Csak egyet vegyetek már észre:

EGYIK SEM JÁRHATÓ ÚT!!!

MSZP = Ha 7 év alatt nem tudtak normálisan véghez vinni a dolgokat ezután se fogják tudni
FIDESZ = csak arra játszanak hogy meglegyen az ORBÁNI NAGYFEJEDELEMSÉG!
JOBBIK = Ha most a fideszre így kirohan mindenki (abszolút jogosan hozzáteszem) akkor ez a szélsőjobbos szerveződés pláne nem fog nektek tetszeni...

ÉRTSÉTEK MEG IDÁIG 20 ÉVEN KERESZTÜL A NAGY TÖBBSÉGET PORÁZON HÚZTÁK ŐKET AZ ORRUKNÁL FOGVA MINT A BIRKÁKAT. MOST MEGVAN AZ EREDMÉNYE!!!

Normális rendes szarkértői kormány kell normális és BECSÜLETES szakemberekből amilyen az elmúlt egy év Bajnai féle hozzáállás volt (tudom hogy most sokan le fognak hurrogni de csak azt tudom tanácsolni, nézzétek meg a tényeket...)

NORMÁLIS! Tehát nem SZÉLSŐJOBBOS meg SZÉLSŐBALOS, NORMÁLIS!!

egy középértékeket valló vagy egy MINDENFAJTA POLITIKAI IDEOLÓGIÁTÓL MENTES SZAKÉRTŐI KORMÁNY KELL NORMÁLIS BECSÜLETES SZAKEMBEREKKEL!!

CSAK EZ lehet A MEGOLDÁS!
betyár 2010. 07. 06. 16:54 | #73
én a hiánypótló termékizék kozé tettem volna :D
Ghavin 2010. 07. 06. 16:05 | #72
Én akár 1000 példányt is rendelnék, hogy aztán budipapírként alkalmazzam (mind a nyilatkozatot, mind pedig a Vezér arcképét).
Zodiack 2010. 07. 06. 15:52 | #71
te miről beszélsz olvasd el a ciket és megtudod miről van szó. mi a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatról beszélünk te meg erről a kiegészitésről amit az mszp kiegészitésként hozzá tett.


Molnár arról beszélt, hogy miközben a Fidesz a demokratikus intézmények élére pártkatonákat ültet, bajba juttatja a devizahiteleseket, a minimálbérek megadóztatására készül, és Orbán Viktor képére akarja formálni az országot, együttműködést hirdet. És, hogy a kormány mindezt elfedje, kötelezővé teszi a nyilatkozat kifüggesztését.


Előzmény: RoGeR (42) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 15:51 | #70
Hm szép érvelés volt ok neked adok igazat meggyőztél. Rosszul láttam eddig:D

Jó így beszélgetni így meg lehet oldani problémákat, gondokat.
Előzmény: I. C. Wiener (69) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 15:49 | #69
Tehát már korábban is megmondtad a frankót :D
Előzmény: sahinel (67) 0 VÁLASZ
eol 2010. 07. 06. 15:48 | #68
Ja, egyébként a megjegyzést neked írtam, de nem rólad :) a félreértések elkerülése végett.
Előzmény: I. C. Wiener (66) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 15:46 | #67
) mi van megbántottam valakidet? vagy nem tetszik valami? akkor mond el a véleményed úgy egyszerűbb beszélgetni. Ezt utáltam otthon még hogy ha valamit mond az ember nem mondanak semmit csak hülyeség és ennyi.

Tudod lentebb írtam mi kell hozzá hogy konstruktív vita legyen:D
Előzmény: I. C. Wiener (63) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 15:43 | #66
Sarcasm OFF :)
Előzmény: eol (64) 0 VÁLASZ
Zodiack 2010. 07. 06. 15:42 | #65
csak 1 meglátás ne az döntse már el a sorsomat aki kiment külföldre dolgozni. Grat neki hogy kiment de milyen alapon szol bele az itteni dolgokba. az hogy az ember tetei beszélnek azt látjuk ha Viktor csak felét megszavaztatja annak amit akar a magyar gazdaság vissza sülyen a parasztok korába ezt akarjuk így is menekül a magyar.
Bank adó ezzel azt éri el hogy az osztrák bankok rogyásig lesznek pénzel. Magyar kölcsönök nem fognak adni senkinek mert nincs miből próbáljon valaki felvenni az otpnél. amúgy meg igazat adók arra hogy mindent előröl akarnak kezd enni nulláról nem a meglévőt befejezni lásd m43 elkerülő.


eol 2010. 07. 06. 15:42 | #64
The cognitive dissonance is strong with this one :D
Előzmény: I. C. Wiener (61) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 15:41 | #63
De a lényeg, hogy Te megmondod a frankót :)
Előzmény: sahinel (62) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 15:37 | #62
Végülis mindegy nem kell rám figyelni jó minden úgy ahogy megy otthon.

Ez a véleményem és ennyi. Akinek tetszik ami otthon az élvezze ki a helyzetet.
Előzmény: I. C. Wiener (61) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 15:33 | #61
Megnyugtató az is, hogy Te vagy a tisztánlátás letéteményese :)
Előzmény: sahinel (59) 0 VÁLASZ
eol 2010. 07. 06. 15:23 | #60
Igazad van, ne is törődj. Sőt, fogd karon Plastic Tinkerbellt, és örüljetek milyen jó is nektek, hogy kiemelkedtetek a sárból.
Előzmény: sahinel (59) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 15:04 | #59
Látom te soha nem fogod megérteni mint ahogy el sem gondolkoztál mit írtam. Mindegy engem nem zavar idekinn. Sőtt ha haza akarok menni többet ér a pénzem. Én már nem idegeskedek ilyesmin.

) Igen mindenhol vannak retardáltak. De itt kevesebben. Liverpool-t nézd már meg kik laknak itt és utánna mond nem ismerem az ellentéteket. De itt minden egy helyen és nincs gond. De biztos neked van igazad, és csak én nem látok állatokat. A szélsőségesek mögül a választásoknál nem is tünt fel miért hátrált ki minden értelmes ember? EDL gondolom vágod akkor hogy micsoda. Itt pont ellentétes volt a reakció arra mint otthon hogy hőzöngött sok marha az utcán és tört zúzott.

Tudod nem csak az létezik hogy ellenség barát és kész. De ezt már elmagyaráztam lentebb úgysem fogod fel ahogy látom.
Előzmény: hawkeye (56) -3 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 14:55 | #58
Akkor olvass vissza hányszor kaptam meg itt az oldalon véleményem miatt ezeket. Ha egy ideje itt vagy akkor emlékezhetsz is rá.
Előzmény: rubigo (55) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2010. 07. 06. 14:51 | #57
Ne haragudj, de a szavak mennyisége nem pótolja a nyílt gondolkodást, beszűkült, egyoldalú világképet.

Ja, és a magyar-t kis m-el írják.

Az angliai magyarok is... :)
Előzmény: sahinel (54) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2010. 07. 06. 14:49 | #56
1. Fenntartom azt, hogy épeszű ember nem fényezi az elmúlt évek akasztófáravaló gazembereit.

2. Úgyszintén azt, hogy Orbánék pár hét alatt több száz intézkedést hoztak, ezek közül legalább tucatnyi nyilvánvalóan hibás. A kommunikációjuk pedig siralmas. De értelmes ember nem a szavak, hanem a tettek alapján ítél. Ha képes rá.

3. Az meg kifejezetten ostoba, aki úgy gondolja, hogy egy évtizednyi szakszerűtlenség, korrupció, sikkasztás által okozott kárt néhány hét alatt helyre lehet hozni.

4. Az, hogy a Kach, vagy a JDL, vagy a MG, én nem tudom, de nem is érdekel.

5. Nagyon örülök neki, hogy tanultál a UK-ban, de látom, nem eleget. Nekem Skóciában sikerült némi tapasztalatra szert tennem, és ennek alapján az a véleményem, hogy idealizálod őket. Nem mondasz igazat, elég csak a skót - angol ellentétekre gondolni.

6. Utolsó bekezdéseddel nem tudok mit kezdeni. Azt látom belőle, hogy szinte betegesen mazochista vagy, alig várod, hogy valami primitív állat rádrontson. Te tudod, miért. És egyébként is, az vagy, az lehetsz, akinek tartod magad... :)


Végül: javaslom, hogy dobd el azokat a szódásló szemellenzőket! Nem vagy már gyerek, nézz körül jobban a világban, azután alkoss véleményt!
Ha nem veszed sértésnek...
Előzmény: sahinel (51) +1 VÁLASZ
rubigo 2010. 07. 06. 14:45 | #55
Rajtad kívül más még nem írta ez alá a poszt alá kommentbe a zsidó, komcsi,... szavakat...
Te viszont már kb. háromszor... Ez már paranoia!

:)
Előzmény: sahinel (54) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 14:34 | #54
Pár szösszenet amit érdemes lenne átgondolni ha már itt tartunk.

"
Együttműködő szituációról akkor beszélünk, ha a tanulók úgy gondolják, hogy céljaikat úgy – és csak úgy – érhetik el, ha rajtuk kívül a többi diák is eléri a céljait. Versengő szituációkról akkor van szó, ha a tanulók úgy vélekednek, hogy a saját céljaikat csak akkor érhetik el, ha a többieket ebben megakadályozzák."

"– Ahhoz, hogy a vita konstruktív legyen, az információátadásnak pontosnak kell lennie, ennek viszont inkább a kooperatív szituáció kedvez.

– A konstruktív vitához támogató légkörre van szükség, amelyben a tanulók eléggé biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy másoknak ellent merjenek mondani. Ennek megint csak az együttműködő szituáció kedvez.

– Ahhoz, hogy a vita konstruktív legyen, fontos rámutatni a vita előnyeire. Erre az együttműködő szituáció több lehetőséget kínál.

– A konstruktív vitához tudni kell bánni az érzésekkel és gondolatokkal. A kutatások szerint annak megértésének a képessége, hogy mások mit éreznek és miért úgy éreznek, pozitívan korrelál az együttműködéssel és negatívan a versengéssel.

– A vita kimenetele attól is függ, hogy a konfliktusokra hogyan reagálnak a résztvevők. Míg a kooperatív szituációban vezetett vitában a konfliktusokat inkább olyan problémaként fogják fel, amelyeket jó érzés megoldani, addig a versenyhelyzet minduntalan a győztes-vesztes relációban való gondolkodásra készteti az egyént.

– A konstruktív vitához az szükséges, hogy a tanulók az eltérő álláspontok közötti hasonlóságokat és különbségeket egyaránt felismerjék. A hasonlóságokat viszont az együttműködő szituációban dolgozó tanulók könnyebben észreveszik, mint azok, akik versenyfeltételek mellett dolgoznak."


Valahogy ezt nem tabítják otthon vagy már eleve elvetik hogy a másikkal bármiben akár hasonló véleménnyel legyenek. El lehet gondolkozni mennyire jó ez, és kik nyernek rajta.

Végülis a Magyar nemzet az csak fideszesekből áll a többi mind zsidó, komcsi, meleg, stb.
sahinel 2010. 07. 06. 14:22 | #53
Persze! Tudod mint a szent arany képek pár kedves kigyúrt nagymercis emberke nyakláncán, otthonában. Biztos úgy gondolta ha már ő a vajda neki is jár ez. Nagyon sokan elfelejtették miket csináltak mikor hatalmon voltak. Most legalább emlékeztetik őket.
Előzmény: vivy026 (49) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 07. 06. 14:17 | #52
sahinel 2010. 07. 06. 14:16 | #51
Ember ha a gárdás majmokra gondolsz akkor ez várható volt nekik csak addig kellenek a hülyék amíg meg nem választották őket. A kis pénzű embereket is ezért segítik az 1 kulcsos adóval és egyébb jópofa bejelentésekkel a forintot is megerősítették.

Tehát akik megválasztották örüljenek mert most van öröm é bodottá!!!

A másik fele hogy UK megtanultam hogy azért fejlődnek valsz mert nem eldobnak mindent és röhögnek a másikon ha valamit elrontott, hanem megpróbálnak rajta segíteni, rendbehozni. Tudod így lehet építeni, fejleszteni, és nem lerombolni mindent amit a másik csinált hogy megmutassuk a nagyvilágnak hogy azok mennyire is semmirekellőek.

Gondolkozni nagyon nehéz megtanítani a népet.

Pl Göncz Árpád nekem nagyon szimpatikus volt és nem csak nekem hanem mindenhol a világban szerették, meghívták. Nem tudom de ha ennyire lenézed őket akkor mondj még másikat azóta akit ennyire elfogadtak mindenhol.

Bár tudom a Fideszesek, jobboldaliak egy része nem hallgat mint mondtam észérvekre tehát ezután én is zsidócigány nemzetgyalázó és azt kiárusító mocskos zsidó leszek vagy valamilyen keveréke ezeknek:D
Előzmény: hawkeye (47) 0 VÁLASZ
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 14:15 | #50
Megnyugtató látni, hogy bölcs honatyáinknak ilyesmivel is van ereje foglalkozni...
+1 VÁLASZ
vivy026 2010. 07. 06. 14:00 | #49
Igen, és még azt is akarták, hogy a születése napját, és a névnapját is hivatalos ünneppé legyen avatva xD EKKORA HÜLYESÉGET:D
I. C. Wiener
I. C. Wiener 2010. 07. 06. 13:33 | #48
Tehát jól értem, hogy a jövő elkezdődött? Erre nem voltam felkészülve... :)
Előzmény: sahinel (36) 0 VÁLASZ
hawkeye
hawkeye 2010. 07. 06. 13:24 | #47
Orbánék egyre több hülyeséget csinálnak.

Pintér kinevezése.

A dezertőrözés.

A pribékek hétvégi akciója, a la gyurcsányi.

Most meg ez a plakátolás.

Ezzel együtt ki kell várni azt a kb. 1 évet, utána már fel lehet mérni, ki kivel van.


Az viszont számomra felfoghatatlan, hogy épeszű ember 2010 nyarán Magyarországon a maszopos - szadeszes politikusbűnözőket mentegeti.


Előzmény: sahinel (37) 0 VÁLASZ
Horazon 2010. 07. 06. 13:01 | #46
Kihagytad a cigány nemzetgyalázó és azt kiárusító mocskot, ezek nélkül nem érzem teljesenek a jellemzést ;-)
Előzmény: sahinel (36) 0 VÁLASZ
Mec 2010. 07. 06. 12:35 | #45
bizony, vége a forradalomnak, ideje elkezdeni beváltani az ígéreteket. Valahova én is kitenném a képét, ha puha papírra nyomtatják...
rubigo 2010. 07. 06. 11:13 | #44
szerintem ezzel mindenki tisztában van... Senki sem azért osztja itt a fidesz-t, mert szerintük az alkotta ezt a törvényjavaslatot (ha nem vetted volna észre).
Én ki nem állhatom ezt az MSZP-s bagázst, de be kell valljam ez az ironikus törvényjavaslat egy nagyon frappáns húzás volt tőlük... Még fidesz-szavazóként is kezd sok lenni már nekem ez a Nemzeti Együttműködésről szóló Nyilatkozat körüli felhajtás, meg forradalmasdi...
Előzmény: RoGeR (42) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 06. 10:59 | #43
na és miért?? naugye...
Előzmény: RoGeR (42) 0 VÁLASZ
RoGeR 2010. 07. 06. 10:52 | #42
fogjátok már fel, hogy az MSZP nyujtotta be ezt a törvény javaslatot bazmeg!! ennyi hülyét egy helyen... NO COMMENT. Azt se tudjátok hol vagytok.
rubigo 2010. 07. 06. 10:02 | #41
"tejhatalmába" :)

A tejelő szarvasmarhák is rájuk szavaztak?
Előzmény: Voronyezs (18) 0 VÁLASZ
rubigo 2010. 07. 06. 10:00 | #40
Ekkora magas labdákat adni... nem tudom már, hogy sírjak vagy nevessek-e inkább..
Tényleg nem 100-as a csapat
Zodiack 2010. 07. 06. 09:43 | #39
csak az a gond hogy Viktor nem hogy a félidőt de még a negyedet sem várta meg azzal hogy a távcsöves puska rossz végére kerüljön
Előzmény: throwdown (33) 0 VÁLASZ
a janek
a janek 2010. 07. 06. 09:05 | #38
Szabadság elvtársak,egybesüljünk!
sahinel 2010. 07. 06. 08:46 | #37
Eh látom te sem látod a fától az erdőt. Tehát ha valaki lopott a komcsik alatt akkor minden komcsi hibás?

Ok eggyetértek de akkor fogadd el a köv kijelentésem.

Fidesz kormányzás alatt a Torgyán és egyébb ügyek miatt akkor ugyanúgy felelős minden fideszes, főleg Orbán ahogy most Gyurcsány is felelős volt mindenért személyesen.

Ja hogy arról nem is tehetett viktorka? Meg az autópályaépítések, sportcsarnokok(Ja tényleg legalább fele még mindíg működik amit megépítettek?:D) satöbbi miatt is Orbán felelős mert ő volt a vezír mint az MSZP kormányzás alatt mindenért Gyurcsány.
Előzmény: brandboy (32) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 06. 08:41 | #36
Vigyázz a véleményedre mert hiába az észérvek ha már bármiben egyet értessz más pártokkal az már nem túl jó rád nézve. De ha az SZDSZ akármilyen lépését jónak találod gyorsan lezsidóznak, lebuziznak. Észérvek itt nem számítanak a lényeg az ellenség véleményét mondtad ki tehát bűnös vagy:D

Meleg zsidó valószínűleg.

Nem gond a szép új jövő elkezdődött.....
Előzmény: Horazon (34) 0 VÁLASZ
Tod 2010. 07. 06. 08:31 | #35
Én hülye vagyok a politikához.
De ez már vicc amit művelnek!
Az ország felruházta őket a hatalommal és még így sem csinálnak semmi érdemlegeset.
Az új adóval is csak a kis embereket szívatják meg!
Jó lenne ha most már a cirkuszt hanyagolnák és a tényleges problémákkal foglalkoznának; illetve nem kéne könnyelmű kijelentésekkel dobálózni!

Horazon 2010. 07. 06. 00:20 | #34
Sokan szídták a néhai szadeszt, de ők legalább alapvető alkotmányos kérdéseknél kötötték az ebet a 4/5 arányhoz élén Kunczéval ;) (nem, nem vagyok szadista, csak ne felejtsünk ilyen gyorsan)
throwdown 2010. 07. 05. 23:58 | #33
"nyomasztó homályban telnek az évek
4 évente cirkuszt és kenyeret a népnek
félidőnél mindenki a vesztét érzi,
ész nélkül a tömegek segítségét kérik
hiszed vagy sem, kettőn áll a vásár
egyik sem tanul, elődeik kárán
nincs mentség semmire, nincsen középút
amíg az ország vakvágányon fut
csont nélkül benyeljük a maszlagot
nyakunkra köthetjük a madzagot
számlákra költjük majd minden pénzünk
a társadalmi jólétből semmit sem érzünk
álmainkat oszlatja az ébredés,
ide milliónyi terv is túl kevés
mindig akad, aki fentről az életkedven tompít
bizonytalanságba könnyedén mozdít
lassan rájövünk, hogy mindig tévedünk
mi vagyunk értük és nem ők értünk!"

valahogy ez jár a fejemben ettől és az egész politikai nyűgtől...
brandboy 2010. 07. 05. 23:04 | #32
27 azaz húszonhét milliárd a tavalyi BKV hiány.
Ez 9 azaz kilenc darab lottó ötösnek megfelelő összeg.
Inkább erről kéne az elvtiknek beszélni ! Jaaaaaaaaaaaaaaa
Stickhorse 2010. 07. 05. 23:01 | #31
Ja, jó...én kérek elnézést...
Előzmény: DeeT (30) 0 VÁLASZ
DeeT 2010. 07. 05. 22:59 | #30
akkor is ,,l,,
Előzmény: Stickhorse (29) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2010. 07. 05. 22:56 | #29
Kultúra?
Előzmény: DeeT (28) 0 VÁLASZ
DeeT 2010. 07. 05. 22:54 | #28
,,l,,
Előzmény: Revanor (25) 0 VÁLASZ
Stickhorse 2010. 07. 05. 22:53 | #27
Igazából nem feltétlenül rossz dolog ez a 2/3, bár a mi demokratikus berendezkedésünkben szokatlan, de ha felelős választópolgárok és megbízható és nem utolsó sorban realitásokban gondolkodó pártok vannak, akkor működhet is. Sajnos nálunk mindegyik hiányzik.
Előzmény: Ytsro (26) 0 VÁLASZ
Ytsro 2010. 07. 05. 22:49 | #26
Ez a baj. Ez, hogy sokan csak nevettek rajta. Az egész két dologgal lett elrontva, hogy van/volt olyan szabály, hogy bármihez/bárkihez hozzá lehet nyúlni kétharmaddal és hogy ezt a kétharmadot egyetlen párt, szervezet elérheti. Az utolsó részt soha nem szabadott volna megengedni, az a demokrácia saját magára felszerelt bombájának gyújtósa. Lehülyéztem a magyar népet, amikor megszavazta a két harmadot. Könnyen felejtjük a múltat, ekkora, szinte mindenes hatalmat "egy kézbe adni"! Már akkor féltem, amit azóta látok, nem nyugtatott meg. Hozzáteszem, bármely párt kétharmadától ugyanúgy rettegnék, ezt soha nem szabadna engedni senkinek. És azok, akik hülyének néznek, hogy nincs mitől tartani, félni, mert emlékszünk és tapasztaltunk... Ajánlom nézzék meg a Die Welle/Hullám/ című valós alapokon nyugvó német filmet, mit művelt benne a tanár! A diákok ennyit mondtak: már megint fasizmus, nácizmus(de lehetne kommunizmus is) ne már, mindenhonnan ez jön. Ilyen Németországban soha nem fordulhatna még egyszer elő... A tanár felhúzta a szemöldökét, hogy nem-é? A továbbiakra javaslom megnézni a következményeket. Én nem éltem azokban az időkben, remélem nem is fogok hasonlóban sem...
Revanor 2010. 07. 05. 22:48 | #25
Nem, szerintem is elég idióta.
Előzmény: Stickhorse (23) 0 VÁLASZ
gyimi 2010. 07. 05. 22:48 | #24
Nem térek magamhoz....
Jövő ilyenkor már megtámadja Ausztriát a barom. Egy felsőoktatási intézménybe járok, és eddig is utáltam a politikáról beszélni ott, mert szerintem annak nem ott van a helye, de ha tényleg kirakják ezt a szart minden közintézményben, akkor eláshatjuk magunkat.
Akinek van esze az elgondolkozik, még ha a FIDESZ-re is szavazott...
Stickhorse 2010. 07. 05. 22:39 | #23
Ez aa célozgatás csak szerintem sikeredett gyengére?
Előzmény: DeeT (21) 0 VÁLASZ
sahinel 2010. 07. 05. 22:37 | #22
Előzmény: DeeT (21) 0 VÁLASZ
DeeT 2010. 07. 05. 22:33 | #21
látszik, hogy fletó képben van ebben a témában...
vajon miért...???
Revanor 2010. 07. 05. 22:33 | #20
Hahahaha XDDD
Nyugi, kifogják függeszteni a Vezér képét nélkületek is... idővel. :D
gurbli 2010. 07. 05. 22:08 | #19
Na, csak ez hiányzott nekünk! Viktor bazzeg te gyökér vagy! Gratulálok! Kezdhetsz csomagolni!
Voronyezs 2010. 07. 05. 22:00 | #18
A Fidesz konkrétan beleőrül a tejhatalmába,és ahogy a cikk is írja: "Tényleg azt hiszik h mindenki Fideszes"

Nem látom a több rendőrt, a falun nincs helyrerakva a közbiztonság, és még ezt a marhaságot is megkapjuk tőlük...Gratulálok mindenkinek aki rájuk szavazott...
Zodiack 2010. 07. 05. 21:39 | #17
Tisztára mint az úttörők 12 pontja


amugy it egy job hir
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=319745
Fireblade1000 2010. 07. 05. 21:03 | #15
Mekkora baromság ez már...látszik, hogy a Gyurcsány fegyenc nem százas!!! idióta
RoGeR 2010. 07. 05. 20:56 | #14
Pontosan.
Előzmény: bowtech (11) 0 VÁLASZ
Sissi 2010. 07. 05. 20:56 | #13
Behalok:DDD

Marha jót röhögtem most:D
Stickhorse 2010. 07. 05. 20:43 | #12
Végre valaki nyíltan is leporolta azt a bizonyos görbe tükröt, ideje lenne belenézni.
bowtech 2010. 07. 05. 20:35 | #11
Én úgy tudom, hogy ezt a törvényjavaslatot az MSZP terjesztette elő. Viktor pedig úgy nyilatkozott, hogy azokat jellemzi akik ezt kitalálták!


+1 VÁLASZ
Tóth József 2010. 07. 05. 20:27 | #10
Én már idősebb vagyok mint Ti. Lehet, hogy azért van déja vu érzésem? Mindha kicsit diktatórikus lenne a dolog.
+2 VÁLASZ
Su 2010. 07. 05. 20:04 | #9
na ja. igaz én szakközépben töltöttem azokat az éveimet. ha jól emlékszem akkoriban jobban jártak, ha a jóindulatunkra alapoztak, mint szabályokra. azokat valahogy soha nem tartottuk kötelezőnek. hacsak nem kötelezően megszegni valónak:)
sajnos pozitív változás nem történt azóta. a szabályok még mindig idióták, de a pénzbehajtási módszerek sokkal hatékonyabbak lettek.
Előzmény: Purple (8) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 05. 19:57 | #8
ugyanaz. amúgy gimiben sem tudták betartatni :DDD csak a gyíkokkal
Előzmény: Su (7) 0 VÁLASZ
Su 2010. 07. 05. 19:55 | #7
azért az is már valami, nem? kaptunk mi az elmúlt években egy csomó olyan haszontalan szabályt is, amit be sem tudnak tartatni, az mennyivel jobb?:)
Előzmény: Purple (6) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 07. 05. 19:44 | #6
olyan gimis érzésem van tőle :D ott volt mindenféle idióta szabály, aminek haszna 0, de betartatni be tudják és ez elégíti ki őket :D
Su 2010. 07. 05. 19:42 | #5
cirkusz kell a népnek. és bejön. lám ismét megválasztottunk egy garnitúrát, amelyik már bebizonyította, hogy nem tud semmi olyant csinálni, ami nekünk jó lenne. most pedig tapsikolva figyeljük a cirkuszt, amit a másik leszerepelt garnitúrával előadnak. akik egyébként simán és rutinosan rájátszanak arra, hogy mi ostoba nézők már rég elfelejtettük, nekik mit köszönhetünk.
+1 VÁLASZ
Pappymaxxy 2010. 07. 05. 19:36 | #4
Bocsi... Elolvastam a cikket is... Nagy pofáraesés lenne, egyeseknek ha megszavaznák...
Earl 2010. 07. 05. 19:34 | #3
Éljen Őfelsége I. Viktor Király!!!!!!!!
+1 VÁLASZ
Pappymaxxy 2010. 07. 05. 19:33 | #2
Ez komoly????????

+1 VÁLASZ
tool 2010. 07. 05. 19:16 | #1
nagyon messziről kerülöm a politikát és egyetlen párttal sem szimpatizálok, de ez nekem nagyon tetszik :D
+1 VÁLASZ