Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
Tooni 2010. 08. 05. 23:11 | #157
A HOLDBÉLI NYÚL

Az angolok emberalakokat látnak a holdfoltokban; a Szentivánéji álom-ban két-három utalást is találunk a "holdbeli ember"-re (man in the moon). Shakespeare tüskebokorról meg tüskekévéről beszél; a Pokol XX. énekének legvégén már Dante is említi az egyik sorban Káint és a tüskét. Tommaso Casini idevágó kommentárja feleleveníti azt a toszkán mondát, mely szerint Káint az Úr a Hold börtönébe zárta, s arra ítélte, hogy az idők végezetéig egy tövisnyalábot hordjon. Mások a Szent Családot vélik felfedezni a holdban, ezért írhatta az Érzelmes holdnaptár-ban Lugones:

Ott a Szűz meg a gyermek, oldalt mellettük áll
Szent József (boldogan pillantják némelyek
A nagy botját); együtt mind; és a szép kis szamár
A hold fényes mezőin csak üget, csak üget.1

A kínaiak ezzel szemben Holdbéli Nyúlról beszélnek. Buddha, egyik előző életében, éhezett; tűzbe vetette magát egy nyúl, hogy legyen neki eledele. Buddha kárpótlásul a Holdra küldte az állat lelkét. Azóta egy akácfa alatt, varázsmozsárban töri ott a nyúl mindazt a gyógyszert, amely a halhatatlanság elixírjéhez kell. Egyes tájakon "doktor"-nak vagy "nemes nyúl"-nak vagy "jáspisnyúl"-nak nevezi a népnyelv ezt a nyulat.
A közönséges nyúlról azt tartják, hogy akár ezer esztendőt is megél, s öregségére megőszül.

Jorge Luis Borges
Képzelt lények könyve
Előzmény: Errtu (119) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 19. 23:14 | #156
Képaláírásos következik.
Mi látható a fenti képen?
Motorosbanda felvonulása:
http://www.south-side-kustoms.com/images/graphics/westcoastchopperss2979.jpg
A Bundeswehr megalakulásának napján járt hagyományos német ünnepi tánc:
http://www.spiegel.de/img/0,1020,1115651,00.jpg
A Paradicsom-Terméktanács esőidéző formációja:
http://content.ytmnd.com/content/9/7/e/97ec693d65055179a731bba3dd1dc996.jpg
Második vh.-s hagyományőrző egyesület "Budapest csatája" felelevenítése:
http://href.hu/x/c3nu
Mr.T. 2010. 04. 16. 21:06 | #155
Kurvanagy :D
címkék: állatok, vallás
XD
Előzmény: Tooni (152) 0 VÁLASZ
bungle
bungle 2010. 04. 16. 20:13 | #154
Hatalmas! :DDD
Előzmény: Tooni (152) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 16. 20:05 | #153
év kommentje :DDD
Előzmény: Tooni (152) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 16. 19:59 | #152
Tisztelt ... gyülekezete!

Bejelentést kaptunk, miszerint az önök által terjesztett anyagok jogvédelem alatt állnak annak szerzői (Máté, Márk, Lukács, ésatöbbi) révén, így kérjük ezeket távolítsák el a hiedelemrendszerükből.
Ez meg nem tudom hogy került ide:
http://docler.hu/video/211249
Mr.T. 2010. 04. 16. 18:14 | #151
Hogy szakadna rátok a rezesistenfasza... retekgyüli.
beLIEve
Tooni 2010. 04. 16. 18:05 | #150
Én olyat nem tennék hogy ezt neked javasoljam, és a linkeket esetleg küldd már el e-mailen ;)
Előzmény: bungle (149) 0 VÁLASZ
bungle
bungle 2010. 04. 16. 18:03 | #149
Másik videót is letöröltették. :)
Felraknám pár orosz szerverre, aztán találják meg az üzemeltetőt...
Előzmény: Tooni (148) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 16. 18:02 | #148
És a felebaráti szeretet? :(
Előzmény: bungle (147) 0 VÁLASZ
bungle
bungle 2010. 04. 16. 18:00 | #147
> Tisztelt ...!
>
> Bejelentest kaptunk, miszerint az alabb bemasolt link-en levo
> kep-i anyagok jogvedelem alatt allnak annak szerzoi reven, igy
> kerjuk ezeket tavolitsak el a szerverukrol.
>
> http://www.funvid.eu/index.php?page=videos§ion=view&vid_id=103560
>
> Az eltavolitasra 4 orat tudunk biztositani, utana az erintett
> szerver lekerul az internet halozatrol.

Hiába, a legjobb biznisz még ma is a vallás. :) Hitgyülisek: bő nyállal.
Szunyog 2010. 04. 10. 12:59 | #146
Mielőtt belekötne valami túlvallásos fszklp (képzeljétek oda a magánhangzókat), tudom, hogy a hit gyülekezet nem egyház, de ettől függetlenül mehetnének ők is a levesbe.
Előzmény: Szunyog (145) 0 VÁLASZ
Szunyog 2010. 04. 10. 12:55 | #145
Ja... pofám leszakad... Az összes egyházat megszüntetném, ha tehetném. A valláshoz nincs szükség egyházra. Hinni egyedül is tudok... rohadékok!!!!
Előzmény: Purple (130) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 09. 12:56 | #144
Tehát rakjak a gépre még egy programot :D De megéri. Köszi!
Előzmény: Tooni (143) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 09. 09:24 | #143
Firefox kiegészítő, ingyenes: http://www.downloadhelper.net/
Előzmény: he (142) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 09. 01:00 | #142
Mailben elküldenéd az anyagot? Nem tudom leszedni a youtubedownloaderrel (jó is lenne :), programot meg csak ezért nem akarok felrakni a gépre. Amugy myvipre akarom felrakni, meg youtubera, hogy iwiwre tudjam embedelni. (ha privát videonak rakom fel youtubra, akkor is letilthatják?) Köszi!
enyedi.szabolcs@gmail.com
Előzmény: l3azsi (139) 0 VÁLASZ
lorem_ipsum 2010. 04. 09. 00:33 | #141
isten vagy! ja nem Jézus! na mind1, tagek jók lettek :)
Előzmény: l3azsi (139) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 08. 19:37 | #140
Dícsértessék! Halleluja!
Előzmény: l3azsi (139) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 04. 08. 18:29 | #139
Na, sikerült, fölment
http://www.funvid.eu/index.php?page=videos§ion=view&vid_id=103560
Bungle, ha esetleg úgy döntesz, hogy megér egy posztocskát, akkor bennelennék :) Törjük borsot a HitGyüli orra alá, nézzék meg minél többen =)
l3azsi 2010. 04. 08. 17:51 | #138
Rendben a probléma megoldódott, köszönöm a segítséget, elindítottam a feltöltést a FunVid-re.
bungle
bungle 2010. 04. 08. 16:59 | #137
Hmm... rejtély. Valamit átállítottam, megnéznéd most még egyszer?
Ha mégse megy, írj lécci itt: http://www.ize.hu/kontakt.php
Előzmény: l3azsi (136) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 04. 08. 16:45 | #136
Most regeltem, de a videó feltöltése parancsra, mindig felszólít, hogy "Please, specify your birth date." amit már megtettem, de még midig ezt írja ki. Hogyan tovább? Próbáltam kilogolni-belogolni is.
Előzmény: bungle (134) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 08. 16:38 | #135
nahh most jövök a városból. kinn vonyítanak a főutcán a hitgyülisek :DDD de ha a szövegét nem is nézed ("jééézus éééééél, jééézus eeeljööööön"), akkor is egy hígfos trágya az egész :D tipikus vinnyogós idegesítő zene... komolyan, ha lenne egy JÓ együttesem, amit szeretnek is, akkor se lenne képem délután kiállni az utcára és nyomatni... jöjjön el rá aki AKAR :D
bungle
bungle 2010. 04. 08. 16:29 | #134
Nem a youtube acc-odat törlik, hanem kimennek házhoz és megtérítenek! :D
Töltsd fel a FunVid-re, ahogy Tooni az övét, onnan nem töröljük. :)
Előzmény: l3azsi (132) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 08. 16:27 | #133
Bár nagy lőn az írástudók haragja iránta, de az Ige nem maradhat jogszabályok és szerzői jogok által beskatulyázva. Menj és hirdesd az Izé tanait a Funvid.eu-n!
Előzmény: l3azsi (132) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 04. 08. 16:22 | #132
Nem lep meg, hogy letörölték. Számítottam rá, hogy nem fog pár napnál többet élni. Még egy ilyen húzás tőlem, és törlik az akkuntomat, ami aztán biztosan halálos szinten összeborzolná a lelkivilágomat, de a youtube-ra nem teszem vissza, mert megint csak letörölnék... Ha igény van rá, akkor feltöltöm más helyre, ahonnan nem szedik le. Szóval van rá igény?
Tooni 2010. 04. 08. 13:27 | #131
"This religion is no longer available due to a copyright claim by The Catholic Church ( Vatican City ).
Előzmény: Purple (130) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 08. 12:11 | #130
háhhhá mekkora trééé :D ezeket kéne kibannolni a világból már végre...
Előzmény: Szunyog (127) 0 VÁLASZ
alphadog 2010. 04. 08. 12:04 | #129
Aki nem érti a viccet, az más gonoszságokra is képes. ;)
Előzmény: Szunyog (127) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 08. 12:02 | #128
Vígasztaljon minket a tudat, feleim, hogy Isten szemében mi mind egyenlőek vagyunk :)
Előzmény: Szunyog (127) 0 VÁLASZ
Szunyog 2010. 04. 08. 11:59 | #127
This video is no longer available due to a copyright claim by Hit Gyülekezete (Faith Church).
Jó fejek...
Előzmény: l3azsi (123) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 07. 21:18 | #126
kedvencekhez befigyel :P
Előzmény: l3azsi (123) 0 VÁLASZ
lorem_ipsum 2010. 04. 07. 20:12 | #125
juhuu! még ilyet
lájkoltam meg minden :D
Előzmény: l3azsi (123) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 14:58 | #124
Mi lenne az egyértelmű bizonyíték? Érzékszervi észlelés? Műszerekkel kimutatni? Egy fogalmat?
Az egy más tészta, hogy megmagyarázhatatlan jelenségeket természetfelettinek tekintették, mint gyerek a félelmei "szörnyét", úgy a hasonlóképp gyerekcipőben járó őseink kezdeti tudatosságuk szintjén nevekkel ruházták fel a számukra megmagyarázhatatlan érzelmeket - így lett pl. egy gyönyörű nő látványa Vénusz, az ellen gyűlölete Mars, az alkoholmámor Dionüszosz, a feltétel nélküli szeretet Jézus Krisztus - ahogy mondtad, racionalizálják.
Előzmény: Errtu (122) 0 VÁLASZ
l3azsi 2010. 04. 07. 14:12 | #123
Csináltam egy remixet én is :D
http://www.youtube.com/watch?v=BPOD4Ive_yg
Errtu
Errtu 2010. 04. 07. 12:39 | #122
Tehát nem tudod egyértelműen bebizonyítani sem a létezését, sem a nem létezését.
Ez olyan, mint a szörny a kisgyerekek ágya alatt. Ők erősen hisznek benne, hogy ott van. Érzik a jelenlétét, hallják, de amikor apucival, vagy anyucival benéznek az ágy alá nem találnak ott semmit. Felnőve pedig már tudják, hogy valóben nincs semmiféle szörny az ágy alatt. Nem is volt soha, és nem is lesz. Csak a félelmeiket próbálták racionalizálni.
Előzmény: Tooni (121) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 12:25 | #121
De azt hiszem, ezt egy mondattal is elintézhetem: Eduárd országa benned vagyon. :D
Előzmény: Tooni (120) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 11:29 | #120
"Kérdésem az, hogy ez a nyúl valóban létezik? Ugyan úgy mint isten?"
Induljunk ki a Holdból, a tudattalan szimbólumából - aminek a belsejében ott van Eduárd. Valószínű, hogy gyerekkorodban mindig is vágyad volt egy piros bicikli és kedveled a nyulakat, vagy legalábbis mindkettő megtisztelő helyet foglalt el életed kezdeti szakaszán, maga a név pedig, amivel felruháztad, talán a Kacsamesékből ugrott be (Eduhápp, a nyusziszürke öltönyös lakáj, a kis pisze nózijával).
A nyuszi hatalmas és kék - a legtöbb gyermek képzeletében hol van Isten? Az egekben.
Ő mozgatja a Holdat, mint égitestet. Hogy mi módon? Eduárd útjai kifürkészhetetlenek :)
Előzmény: Errtu (119) 0 VÁLASZ
Errtu
Errtu 2010. 04. 07. 10:35 | #119
Szerintem a hold belsejében egy 3 méteres kék nyúl biciklizik egy piros biciklin. Ettől kering a föld körül. Eduárdnak hívják.

Beszélek róla. Használom a szót (nevét). Tisztában vagyok vele (mondjuk úgy: a fogalom jelentésével). Elképzelésem is van róla, hiszen most írtam le elég konkrétan, sőt, másnak is lehet elképzelése ezek után róla. Számomra létezik, mert erősen hiszek benne.

Kérdésem az, hogy ez a nyúl valóban létezik? Ugyan úgy mint isten?
Konkrét, egyértelmű választ kérnék, nem pedig olyan közhelyeket, mint az, hogy ha "hiszel benne akkor valóban létezik", meg ehhez hasonlók!

Ha egyértelmúen betudod bizonyítani hogy nem létezik, akkor ezzel egyértelműen isten nem létezését is bebizonyítottad.
Ha egyértelműen bebizonyítod, hogy létezik, akkor elhiszem, hogy van isten is.
Előzmény: Tooni (116) 0 VÁLASZ
fejhus 2010. 04. 07. 10:24 | #118
itt üll mellettem vazz. azt mondja megy és szértrúgja a segged :D
részemről megyek most át az amcsi katonákat szidni uh béke veletek :P
Norci 2010. 04. 07. 10:11 | #117
Nem kritizálom a vallásos embereket, de tipikus, hogy mind azt mondjátok, aki nem hisz, az elveszett, szerencsétlen, nincs családja, blablabla. Miért nem tudod elfogadni, hogy vallás nélkül is lehet boldogan, értelmesen élni? Sokaknak sikerül...
Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 10:08 | #116
Beszélsz róla. Használod a szót. Tisztában vagy a fogalom jelentésével. Van elképzelésed róla. Számodra létezik :)
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2010. 04. 07. 10:07 | #115
Lófa**.... Állandó és fényes volt.... mint semmi más.... A többi már utólagos belemagyarázás.... Úgy bővült a hitük, mint a "mi" bibliánk... ;)
Előzmény: Tooni (113) 0 VÁLASZ
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2010. 04. 07. 10:04 | #114
Én Alf-ban hiszek... bizonyítsd be, hogy nincsen....
Bizonyítsd be, hogy van Isten..... Megelégszem 1 alátámasztható bizonyítékkal.... ;)
Előzmény: fejhus (112) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 10:00 | #113
Ja, hogy a főbb vallási rendszerek elanyagiasított formái a fizikai napot dicsőítették, az volt az élet adója, az örök élet fenntartója a Földön, változtatta a vizet borrá (a szőlőtőkében), és az egyiptomi napisten, AMUN RA miatt még mindig Amen-el zárják az imákat?
fejhus 2010. 04. 07. 09:58 | #112
1. olyan nincs, nincs hit! nem ezt írtam, hanem h Isten nemlétére nincs bizonyíték
2. ok te is erre gondolsz, akkor fejtsd ki nekem, hogy a felsoroltak mi alapján determinálják, h nincs isten, mert - nem bántásként - én nem emléksz pl a pitagorasz tétel bizonyításának végén olyan mondtara, h " ezek alapján láthatjuk, h Isten nem létezik" :) vagyis maga a tudomány nem tudta sem egyiket, sem másikat bizonyítani, vagy cáfoni
Tooni 2010. 04. 07. 09:56 | #111
Senki sem számít a spanyol inkvizícióra!
http://www.youtube.com/watch?v=nHGOl-jfUK0&feature=related
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2010. 04. 07. 09:55 | #110
Dehogy... a TV-ben hinnénk... vagy a Nap-ban, az fényesebb... ;)
Előzmény: Purple (107) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:54 | #109
te valamit kibaszottul félreértettél lány :?D:D:D:
Előzmény: Purple (107) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:53 | #108
nincs nekem időm ilyesmikre :DDDD
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:52 | #107
egyébként ezt úgy mondod, mintha az egyház javából lennének eleve gondolatai az embereknek :D ha nem lenne egyház, vallás, hit, akkor zombik lennénk, vagy mi? :D
Előzmény: Purple (105) 0 VÁLASZ
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2010. 04. 07. 09:52 | #106
Ha kitűznéd CÉL-ul, simán lehetnél ISTEN is.... ;)
Előzmény: Purple (105) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:50 | #105
dddde vannak céljaim :D de azt én nem nevezném ISTENnek :D hanem CÉLoknak. :D pont ez a lényege amit mondtam... :D
Előzmény: Szemjuel (102) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 09:50 | #104
"nincsenek céljaid? nem ismered magad?" Majd a Jehova tanúi segítenek neked ebben! :P:P
Előzmény: Szemjuel (102) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:49 | #103
én sem vagyok isten :D persze, ha akarom bele tudom filozofálni, meg metaforák, párhuzam, de minek? egyébként ezt akármivel el lehet játszani :D szerintem ha nem lett volna vallás egyébként ezek az értékrendek meg kialakultak volna maguktól. végülis mindenhol kialakult, nem mindenki keresztény. :D
Előzmény: Szemjuel (101) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:45 | #102
"nem gondolkodok ilyen ökörségeken" nincsenek céljaid? nem ismered magad? hogyan írhatsz ilyen ökörséget?:O :D
Előzmény: Purple (100) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:43 | #101
nemnem félreértettél :) az isten szót azért használtam, mert így tudom a valláshoz hasonlítani. És nem a benned élő izé, hanem saját magad! lehet rosszul vagy kifacsartan fogalmaztam sajnálom. többször nem fordul elő :D
Előzmény: Purple (100) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:39 | #100
nem, nem ugyanaz a lényeg, mert én nem gondolkodok ilyen ökörségeken, hogy mi lakik bennem, mi az én istenem stb :D minek minden áron nevet találni a jellemre meg a felfogásra? :D minek ezt hitnek vagy istennek hívni...
Előzmény: Szemjuel (99) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:36 | #99
mert a kettő nem hasonlít egymásra? :D egy életfilozófia amit csak pár ember, mondjuk a te családod követ, szemben egy több milliós vallással. De a lényeg ugyan az, az ún. Istent kiiktatva :)
Előzmény: Purple (96) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:36 | #98
és? attól még az egyház megmaradt nem? :D és ugyanazt nyomatja. lásd kommentek... megrészegíti az embereket teljesen.
Előzmény: Szemjuel (97) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:34 | #97
hát szerintem több könyvé bontották és bővítették, kicsit bonyolultabbá tették :D nem aranyos kis meséken keresztül mondják el a lényeget, hanem tőmondatokba lásd etikai kódex :D
Előzmény: Purple (92) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:32 | #96
ez meg már tömény filozófia :S tök más téma, nem vallás.
Előzmény: Szemjuel (95) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:30 | #95
Senki se mondta, hogy isten nem létezik! :) szerintem ezt nem olvashattad sehol! A másik: nem a vallásos embert nézzük hülyének, hanem akik birkamód élnek, és próbálnak a másikból is birkát csinálni!
Beszélgettem egyik barátommal aki elég hívő. Szóba került a vallás és hogy én miért nem élek úgy. 3. kérdése az volt, hogy hogyan keletkezett az élet. Már ott tartottunk, hogy mi volt az ősrobbanás előtt. én próbáltam mindenre értelmes választ adni, majd visszakérdeztem: mert Isten előtt mi volt?
Isten csak volt és kész, hangzott a válasz :D hát kösz :D

Egyébként létezik isten! úgy hívják hosszan hogy "Elvárások magad felé"! Az imát is magadnak mondod, gyakorlatilag egy bizonyos időn belüli programnak kellene lennie, nem egy fohász hogy világbéke meg mari néniből menjen ki a rák! Ha végiggondolod te is érted! És ha így vesszük, akkor minden egészséges ember hívő! Hisz magában, és feladatokat fogalmaz meg a holnapra, ami szerint neki teljesíteni kell!
most AMEN! ;)
Előzmény: fejhus (90) 0 VÁLASZ
.::JunKieEQ::.
.::JunKieEQ::. 2010. 04. 07. 09:28 | #94
Nem tudsz bizonyítékot a Hit nemlétére ? Nem jártál iskolába ? A Matematika, Fizika, Kémia, Biológia számodra Sci-Fi..?
Nem bántásként kérdezem ezeket, de most komolyan..? :DDDD
Előzmény: fejhus (90) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 09:27 | #93
Akik megpróbálták, mind mormonok lettek....
Előzmény: Purple (92) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:24 | #92
jó, ez tiszta sor, de ez ma már miért nem tud átlényegülni egy protokoll és életvezetési szakkönyvvé?
Előzmény: Szemjuel (89) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 09:23 | #91
nem kell beleképzelni mindent a mondandómba a te javadra :D utálom a drogosokat meg a satöbbit... de ez a post nem róluk szól :D a róluk szóló postban is ki lettek fejtve a dolgok, keress vissza. nem, nem kell ráerőltetni a másikra semmit. de akkor senki ne kommenteljen ide ennyi erővel.
Előzmény: fejhus (90) 0 VÁLASZ
fejhus 2010. 04. 07. 09:16 | #90
Nem akarok, de ami a lényeg nem is tudok bizonyítékot hozni sem mellette, sem ellene, nem véletlenül hívják HITnek. Aki elolvassa a hsz-eimet, az látja, hogy nagy ívben lesz*rom, h ki vallásos, ki ateista, ki materialista, nem érdekel. De olvassátok már vissza a kommenteket. 10ből 6 arról szól, hogy aki vallásos az hülye. mi az, h "amőba" meg "agymenés"? 2010et írunk válaszolva Purple kérdésére, a tolerancia, meg a másik elfogadása éveit, és mégis mindenki normális (cigány, buzi, drogos, stb) viszont, ha vki vallásos, azt mindenki hülyének nézi, mert nincs értleme hinni a "makaróni szörnyben" (south park). Nagy sajnálom, h pl. foglaltnick hozzászólt,(nincs értelme téríteni, aki akar az keres magának vallást, vagy akármit) mert tudtam, h elmegy a post a hiszek-nem hiszek, bizonyítsd- te bizonyítsd felé. Utóljára elmondom, h engem csak az az egy zavar, k*rvára, hogy az, h Isten létezik az nem tény, de az, hogy nem létezik az meg tény. Mi alapján, vagy hogy, miért?! föcsögtök itt egymásra, az egyik hülyének nézi a másikat, aki nem akar az ne higgyen, aki akar, az meg igen, rohadtul nem kell ráerőltetni egyket sem a másikra. AMEN
Előzmény: Purple (87) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 07. 09:14 | #89
ami miatt megfordítanám a vallási vezetőkben a bicskát az az, hogy minden tanítás és könyv azért született meg, hogy az egyszerű ember NORMÁLIS, a fajhoz illő életet éljen, és nem a pénzhajhászás miatt! 2000 éve (keresztény egyház) eléggé tudatlan bunkó volt a népesség nagy része (önhibájukon kívül) így valamit tenni kellett, hogy ne a bejárati ajtó elé szarjanak, vagy legalább hetente egyszer lefürgyön(:D). Az ilyen és ehhez hasonló dolgokra a legkönnyebben így lehetett megtanítani őket (a zsidó is azér metszi le a bőrit mert elég kellemetlen lehet mikor homok kerül a "gépezetbe"...). De nagy szerepe volt annak is egy az adott vallás tanait leíró könyv létrejöttében, hogy ezt a hatalmas tömeget birkaként lehessen irányítani. Ezért is volt fontos, hogy a bibliát mindenki elolvashassa... (hát köszönjük Guttenberg :D)
Persze az első cél is nagyjából megvalósult, én is örülök neki. Viszont a második már totálisan... Csak ezt nem HISZik el a vallásos emberek.
Lehet élni megbecsült emberként, sok jót cselekedve, illetve azt mondom hogy teljesen normálisan, anélkül is, hogy az egyén mindezt nem saját magáért, hanem egy elképzelt lénynek teszi!
Előzmény: Purple (87) 0 VÁLASZ
Szunyog 2010. 04. 07. 08:48 | #88
Te normálisabban állsz a kérdéshez, mint pl foglaltnick (akit sokan pofán vágnánk a hozzászólása miatt), de ez a "hozz bizonyítékot, hogy nem létezik" dolog érdekes.
Én azt mondom, hogy te egy pedofil gyilkos vagy. Kezeljük ezt tényként. Ja... nem vagy az? Nosza hát, hozz bizonyítékot az ellenkezőjére.
Remélem érted, hogy mire próbálok rávilágítani...
Előzmény: fejhus (86) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 07. 07:47 | #87
nem az a "tény" létezett előbb, hogy nincs, hanem hogy van, mert kitalálták. amit baromira meg tudok érteni, hogy évezredekkel ezelőtt még a szélre is azt hitték, hogy valami csoda. na de könyörgöm milyen évet írunk? hol tart a tudomány? akkor engedtessék már meg, hogy mi cáfoljuk meg a ti agymenéseteket és ne fordítva...
Előzmény: fejhus (86) 0 VÁLASZ
fejhus 2010. 04. 07. 07:01 | #86
"Csak a poén kedvéért tételezzük fel, hogy tényleg létezik isten"??? Öreg én nem hozok bizonyítékot arra, hogy van, mert elHISZEM (ez a lényeg) ha te nem hiszed akkor rendben, mert attól, h vki nem hisz istenben, vagy egy felsőbb hatalomban, vagy akármiben, attól még lehet jó ember(SŐT, számos "hitetlen" sokkal normálisabb életet él, mint egy-két vallásos) DE mi az, h a poén kedvéért, tételezzük fel. Hozzál bizonyítékot, h nem létezik, viszont azt,h te nem hiszel, ne tudományos tényként állítsd be.

Előzmény: Errtu (83) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 07. 00:31 | #85
Mindnyájan Isten kertjének piciny gyümölcsei vagyunk, fürdünk a Teremtő éltető napsugarában, áhítattal isszuk igéjének harmatcseppeit, amíg elég nagyok és érettek leszünk hozzá, hogy MEGEGYEN minket!!!!
Előzmény: Errtu (83) 0 VÁLASZ
lokko 2010. 04. 07. 00:28 | #84
amúgy tényleg, hogy szivároghatott ide be ez a HGY kampány?
Errtu
Errtu 2010. 04. 07. 00:13 | #83
Az első képen lévő szövegről ugrott be.
Azt írja a tag: "A vallás ténylegesen meggyőzte az embereket arról, hogy lakozik az égben egy láthatatlan ember..."
Csak a poén kedvéért tételezzük fel, hogy tényleg létezik isten, majd egy szép napon megjelenik ennek a sok gyökérnek, és kiderül, hogy nem más, mint egy baszott nagy, nyáladzó amőba.
De meg nézném a fejüket akkor... :D
Előzmény: Szemjuel (79) 0 VÁLASZ
lorem_ipsum 2010. 04. 06. 23:52 | #82
igazából én már várok egy olyat amit vki jól összevág vmi zenére, mert ezek egy az egyben nem mennek túl jól hozzá, de aki ért a vágáshoz biztos jól össze tudja rakni :) na egy olyat szeretnék látni :)
amúgy nekem a te verziód is tetszett :) de köszi :D
Előzmény: he (80) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 06. 23:42 | #81
Minden másra ott a jurokárd mászterkárd.
Előzmény: Szemjuel (79) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 06. 23:38 | #80
Nyert xD ez faszányosabb, mint az enyém :D
Előzmény: lorem_ipsum (74) 0 VÁLASZ
tool 2010. 04. 06. 23:37 | #78
adaw, amúgy gratulálok, kellemes negatív kampányt csináltál a nemtudomkiknek. pont egy ize.hu-ra beküldeni ezt, nem is értem a dolgot teljesen. nyilván nem az oldal érdemeit becsmérlem, hanem a funkcióját emelem ki.
tool 2010. 04. 06. 23:31 | #77
én néha tényleg nem tudom mit miért csinálok, mi a célom, és néha tényleg magányos vagyok, elég ritka eset, de van, hogy sírok is este. nem boldog minden napom és nem mosolygok az emberekre.
ezek mellett segítőkész, kedves és hasznos/dolgozó tagja vagyok a társadalomnak, aránylag tiszta lélekkel.

nem akarok vallásosan élni, mert én így érzem magam embernek, minden hibámmal együtt. nem akarok dolgokban hinni, csak hogy elviselhetőbb legyen az életem vagy hogy emiatt legyek "igazlelkűbb".

én kedvelem, hogy néha szomorú és kilátástalan az életem, néha pedig boldog és magával ragadó. mindezt pedig kidüllesztett mellel teszem, mert ha van is fent valaki, hagyom hogy élje a kis életét és nem basztatom állandó kérésekkel, hanem megoldom magam amit tudok. ha ő irányít, tegye belátása szerint, gondolom nekem csak jót akar, azt pedig megköszönöm, de ennyire korlátozódik a kapcsolatunk.

ez a táncimánci nekem furcsa. én nem érezném jól magam tőle, mert nem szeretem a birkaszellemet, de ha valakinek jó hát tegye, engem nem zavar. elgondolkodtat, de nem zavar.

ti mind egyéniségek vagytok
mi mind egyéniségek vagyunk
Tooni 2010. 04. 06. 23:27 | #76
Szerencsésnek mondhatod magad, ha +1 óra eltolódás lenne az időben, nem rosszul végződne, hanem rosszul kezdődne a napod :P
Előzmény: Purple (75) 0 VÁLASZ
Purple
Purple 2010. 04. 06. 23:04 | #75
háátt ez nagy volt :DDD ezért (de csak is ezért) nem sírva fogok lefeküdni :DD
Előzmény: Szemjuel (73) 0 VÁLASZ
lorem_ipsum 2010. 04. 06. 23:03 | #74
http://href.hu/x/bzim
próbáld ezzel, eddig jó volt
Előzmény: he (72) 0 VÁLASZ
Szemjuel 2010. 04. 06. 22:56 | #73
most egy olyat kérek tőled, ami elsőre kicsit nehéz lesz, ezért próbálom lassan, eléggé széttagoltan tálalni:
G-O-N-D-O-L-K-O-ZZ

"Tudom hogy a hozzászólók többségének nem volt soha normális családja. Sajnálom, bárcsak ők is egy olyan szerető, "szektás" családban nőhetett volna fel mint én. "
- ki a fasznak hiszed magad, hogy az én vagy más családját fikázod? te senki te... (itt kellene előtörnie a gondolatoknak)

"Mélyen, őszintén fogalmatok sincs miért éltek, miért alakult az életetek úgy ahogy, este mikor nem tudtok aludni talán még el is sírjátok magatokat"
-Érdekes, anélkül hogy elmormolnék egy imát le bírok feküdni, el tudok aludni nyugodt szívvel. Tudom miért élek: egy a környezetem számára (nem a társadalom, a környezetem!) fontos életet éljek! Hogy azoknak akiket szeretek mindent megadhassak. Hogy én olyan jól érezzem magam a bőrömben amennyire csak ez lehetséges. óóó igen, ez te fosh élet.. bezzeg ha hinnék istenben a kocsi is magától venné be a kanyart... te degenerált pöcs te... (itt szintén elő kellene törnie a gondolatoknak)

"Egy rakás embert, akik nemet mondtak arra, hogy képmutatásban, gyűlöletben éljenek"
- egy rakás identitászavaros ember, akik nemet mondtak a SAJÁT vélemény kialakítására megvédésére, formálására. (ismételd az előző gyakorlatot)

"Olyan embereket, akik eldöntötték hogy építeni fogják azt a társadalmat"
- ez az a pont, amiket példákkal kellene igazolnod! hajrá szűzfaszú (ha ezt még elolvastad nem gondolkodtál)
Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 06. 22:54 | #72
Nálam a jobboldali videot nem akarja játszani. Vagyis van egy 20 mp-es, hogy Video Not Available. Tipp esetleg? Amugy az énfaja zenével kegytlen lett számomra :D
(((Aki nem követte az eseményeket, 1. hsz :)))
Előzmény: lorem_ipsum (63) 0 VÁLASZ
shancy 2010. 04. 06. 22:17 | #71
Ennyire volt a Szombat esti buli?
Ha otthon maradtatok volna józanodni mindannyian jobban jártunk volna.
(hányinger)
bandee1219 2010. 04. 06. 20:34 | #70
Ez tényleg jobb! :)
Előzmény: lorem_ipsum (69) 0 VÁLASZ
lorem_ipsum 2010. 04. 06. 20:00 | #69
http://hugeurl.com/
én ezt használom
Előzmény: Szunyog (67) 0 VÁLASZ
bandee1219 2010. 04. 06. 19:55 | #68
És ezt miért nem lőtték szét a rendőrök?
Szunyog 2010. 04. 06. 19:09 | #67
href.hu
Beírod a hosszú linket és kapsz egy rövidet... használd és örülj :)
Előzmény: he (65) 0 VÁLASZ
Szunyog 2010. 04. 06. 19:09 | #66
Rajta van a videón az uncsim. Mondjuk nem huszonéves, csak 17, de a divatos és a jól áll neki ha filmezik, az stimmel. Ő tuti nem statiszta... Benne van a gyülekezetben. Én nem rajongok ezért az ötletéért, de nem vágom a fejéhez, mert ha neki így jó, akkor nekem is. Régen próbáltak engem is beszervezni, de amikor látták rajtam, hogy nem nagyon csípek semmilyen egyházat, leszálltak rólam.
Előzmény: babajka (64) 0 VÁLASZ
he 2010. 04. 06. 18:24 | #65
ezek a hosszúlinkes dolgok nem akarnak összejönni ma :D
Előzmény: lorem_ipsum (63) 0 VÁLASZ
babajka 2010. 04. 06. 18:16 | #64
Egyetértek. Feltűnő hogy az idős nénit és bácsit leszámítva mindenki huszonéves, divatos, és jól áll neki ha filmezik :D
Előzmény: stero (51) 0 VÁLASZ
lorem_ipsum 2010. 04. 06. 18:01 | #63
Előzmény: csicsó (60) 0 VÁLASZ
Sztumi 2010. 04. 06. 17:31 | #62
Köszönöm ó Uram, hogy nem teremtettél vallásosnak.
fejhus 2010. 04. 06. 16:36 | #61
ott a pont
Előzmény: Shifty (57) 0 VÁLASZ
csicsó 2010. 04. 06. 16:00 | #60
rosszat linkeltem -.-"

http://youtubedoubler.com/?video1=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DeyXVjDyFtAk&start1=150&video2=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3D 9TGFDU02hgE%26playnext_from%3DTL%26videos%3D0geLS9qHJUM&start2=0&authorName=csicso


;-D
Shifty 2010. 04. 06. 15:45 | #58
aki meg hagyja magát befolyásolni\befírolni szektatémába az meg is érdemli :)
Shifty 2010. 04. 06. 15:45 | #57
én teszek magasról mindenféle szektára\gyülekezetre\akármire, ha engem békén hagynak, elkerülnek akkor én felőlem azt csinálnak mással amit nem akarnak (persze az ésszerűség határain belül). Nekem van egy saját és erős meggyőződésem, nem kell nekem a hithez semmilyen egyház. Ha meg már hit, akkor meg buddhizmus :) de távol áll tőlem mindegyik. Nem kell ahhoz hit, hogy szeressek mást, legyőzzem a gonoszt, stb. Emberfüggő az egész (meg persze neveltetés). Engem hidegen hagy amit ott műveltek, felőlem táncolhatnak ott egész nap :) aki meg jól érzi ott magát...hát hajrá :)
Wicked 2010. 04. 06. 15:22 | #56
Persze, egyértelmű, hogy mindenkinek értelmetlen az élete, csak a hozzád hasonlóknak nem, akik beléptek a hitgyülibe! :D Más nem is élhet szerető családban. És még csodálkozol rajta, hogy a hozzád hasonlókat lesajnálják és szektázzák? :DD
Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
1up 2010. 04. 06. 14:46 | #55
Szerintem nincs is isten :p


͌͊͒ͭ͏̢̺̳̪͇̤̠͓̩̙a̶̺̰̗̳̽ͧ̍͜͝ ;͖̬̠̬̯͕̯̬̟̫̪̰̤s̆̃̎̅́̓̅ͬ̃̇̔W 3;̧̗̫̳̰͉̘͊̐͘͢o̎̽̾̊̎̎͒ͫ͐̌͊̓̐ 85;̵̢̪̻̗̤̖͉͎̲̲̬͖̱̭͖͓͉̺͟ͅͅn̏̐&# 870;̷̫͕̭̮͚͙̖̰͎͕ͤ͛͌͌̈́́ͣ̈́ͮ͂̃̕ͅ&# 840;̪̠̫̰̙̞̙ç̛̹̣̞͚̝ͥ͊̂̆̍̉͒̐̓̕& #796;̩̥̞̝̞̩̥̙̤̰͕ä̇̀̊́̈́̍̀ͮ͏̢̝̙ ̙̩̬͔͓s̸̊ͧͩ͋͆̍ͪ́͊ͨ̓ͪ͆ͩ̀ͦ͒͒̓ ;̶̢̟̩͚̥͉̩͖̘͝d̡̨̡͉͍̓ͧ̇ͬͨ̌̊͠Q 5;̬̫̪̻͕̳̦͙̹͈̝̺̪̗̼̲sͧͩ̿͗ͤ̿ͧ̚ 30;̷̧̺̦͈͙̦̝̳̝͓̜̪̣̞͛ͫͥͯ̔͒͋̅͐ 45;̳͈b̼̯̫͇͎̫̬̥͔͚̭͔͍͂ͪ̑̒̆̚͢͝ͅ&# 853;͙͍v̧̡̘͖͚̪̥̣̙͉͇ͫͩ̅́̈ͨ̑ͯͧ̆ͅ& #819;̯̗̱s̛̩̩̝̮̈̽̂̽͊͒̒̅ͩ̅͑́̾ͣ̌͞ ̞̻̹̞̦̻̮̖̯̟̭̬b̾̔͆̽ͮ̌ͭͭͯ̋ͮ͢͢ ;͚̭̯̻͎͈̞̯̪͕̰̲sͥ̓ͫͥ̋ͩ̈́͐̈̎̆͞Q 9;̣̭̼̱͓̥̘͎̗̬̤b̄ͮͫ͊ͮ̌̇͌̾ͮͫ̄ͬ 83;̨̛̬̱̞̣̝̩̝̜̞̱͓͈̗̜̯͙̯͘cͯ̍̉ͧ&# 768;̴̼̳̮͖̙̣̳͍̗̘̬̬̭̖̥̣̍͘ͅn͌͒ͨ̓& #773;̷͍̙͈̯̞̞̩̥̳͚͎̭̚̕͡ ̶̜͔̬̰͍̳̺͔͓͚̫͙͔̗̫̼̍̇̆ͪͭ̀́ͅ A̷͇̝̳̗̺̟̟͙̯ͫͮ̆̊͑̐̂͛̃̔̚͘z̈̈́R 9;̵̧̙̘̭͉̰̬͖̘̖̦̻̠̱̂͡͝t̋̀̎ͯ͗̏ 77;̧̖̠̱̖̤͓͈̲̹̥͉͎̎ͮ͂͒̆ͧ̃ͩ͘̕a͛&# 794;̶̷̣̼̙͕̖̟̈́ͥ͟a̴̡̪̤̠͔͛̃͊͊̏́͘& #839; ̞̯̪͇̪͙̦̝̣̯̣͐̃̾͗̑ͮ͂̂ͫ̆͜͞mͣ̚ ;̨̭̟̞̟̦͓̳̮̦̭͍̬͙̘͇͆̑ͯ͌͟ͅȇ̋T 4;͆͒̆̎ͫ͏̯̪̬͙͈̪̜̳͇͓̼͎̖͔͙͖̖͞g 78;̣̜̺͕̮̳͖̩̮̖̥͔̮͎ͤͤ̊͘͠͠j̀̔ͣ̓&# 844;̵̪̻̤̱̻͍̠̤͔͆̋̊̃ͧͣ͟͞e̢ͩ̾ͧͭͤ& #801;̣̹̗̼͍̰̩ͅl̍ͩ͆͋̆͆ͯͣ̔̎̉ͥ͐̾̽ͯ ̵̯͎̗̥̤ͯ̊̕̕͞e̋̇̊̉̅̈̏̉ͯ̇ͨ́̉͊ ;̄ͩ̈̀͢͏̜͎̼͕͇͇̫̖͖͖͎̱͕̠̺̼̻̕͘ ;̬ṇ̶̷̢̣ͪ́͑ͭ̉̃̉͌̍̆̇̑̓̾̾̒̀͜P 3;t̷̡̛̗͇͙͔̱̪̻͎̬̙̠̋̉̉̒̽ͥ͒ͦ͘ͅ 37;̖ ̷̩̼̣͔̻̖͖̭͍̼̟͓̫̠͔̤̝ͩ̆͛͋̄̎͝ ǎ̢̡̫͖̮͚͙͓ͤͮ͌͑̾ͫ͋̆̇̊̆ ̶̹̦͇͈̞̺̗̹̩̲̟̣̩̝̺̦͇ͮͩͪͬ̂̑͝ s̸̴̛̔̌̾͊͊̔̊̇͋̌ͯ͡҉̤̯̠͚̟̦̼ͅR 7;͚á̛͙̣̜̻̝ͭ͑̌̎̑͋̀̇̈͆͑̎̒͐́̚̕ 93;̫̬t̡̪̯̦̫̃̌́̉̓̈̐̾̅̀́͞á͛̋͊͒̎& #788;̷̨̃̋̽͒͏̟̮͔̱̤̼̪̯̲͚̯͞n̊̓̃͂͗ ̴̛̺͖̫̘̝͖̰̼͍̰̬̤ͣ͐ͬ̓͗̌̆ͯ͌̀̚ ͤ̐͐ͦ̑̆̍ͮ̒ͮ͆̍̄̊͏̡͏̤͎̦é̂ͩͤ̇̈ ;̡͈̟͕̩͖̘͔͇̖̂͒ͫ̏̽̆̃̎̌̈́͂͆́s̈V 8;̵̨̛͓̗̙̬̣͓̻̖̮͔̓̈̐̂ͦ͆̃̊̎͟͞U 8;̙͙͉̠̺ ̧̨͚̻͉͚̦̆̏̂̐ͪ͋̎ͯ̄̋̓̏̆̍̃̏͊͝ ̞͓̻͚̻̘̤̝̫͕̭m̨̛̺ͥ̍̽͗̉̐̿͂ͧ͞͞ ;̯͉̞͓̬̪̯̩̥̲͉̗̮áͨ̒ͥ̐ͬ̆̽̋̒ͨS 5;̸̶̻͓̱̦̥̗ͣ̍̀͘g̵̛̏͐̌ͥ͏̠̣̭̝͠ 03;̯͎̹͕̲̟̣̘ͅạ̡̝̳́̄̒̂ͣͦͥ̃ͥ͢͟͠&# 826;̼̬v̒͊͛ͫ͋͏̳̙͉̣͇̲̥̻̥̫̺̬͕͜͟͝a ̛͓̥̟͔̟͉̝͉̳̥̟̪̘͖͓̅ͣ͒̓̉͂̊ͬ͢ ͙̱͉l̴̴̴͐̉̏ͭ̌͋̂̓̍̇͋̓ͩ͒̔̓̿ͦ͝ ;̢̭͔̟̳̙̟̜̙̼̤v͐͊͛̐̓̆̇͑͏̹͚͓͖U 4;̮͕̪͕̫̝̼͉̤̣̙͖ì̷̸̡͉ͨ́̍̔ͣ͠͠ 00;͍̱̫̰͚̯͓̲͇̳͓̙̲̣̮̯̟s̄̄̈ͫ̅̌ͫ&# 834;̎̇̇ͫ͊̓̎́͏̳͔̲̳͎͢z̴͆ͬ͌̌͌̉̃ͩ& #822;̘͖͔̫̗̰͍̤̘͙̼̙ͅ!̎͒ͯ͗̈́ͥ̋͛̋͊̅ ̧͕͔̳̺͔̫̣̼̠̱͚̟̱̦̼̘̾̓̀̚͘ͅ ̂ͮ͊̿̽ͭ̔ͣ͛̄͟҉̗̗̝̮͍͇͉͉͓͖̰̱̥ ; ̉̈͛͐̋̓ͬ́̒̓ͪ̔̍ͤ̏̚҉̡̛̲̮̮̗͘͜ ;͇̳̙̫̜͖̜̬͔̗ͅd̵̶ͧ̄ͥͫ̿ͧ̆ͭ̔̓ͧV 2;̧̟͔̻̼̲͎̝̹͖̥̻̻͟ͅf̾͒́ͣ̋̉̃̽̂ 87;͉̤͕̭̭̝͈̱̦̠̌̋̎̓ͤͩ͌́̕͢͝͞bͨͯ&# 794;̸̧̡̓̉̕҉͉̪̙̼̜͈v̵̓̌̇ͭ̅͌̆̈́̆҉ ;̶̭̲̟̰̪̲͔̦̼́͜y̶̵̱̼̻̽̊͋͌̀́͢P 0;̬̮̮̫̥̞͙̩̝͈͍͙̩̬̫s̎ͭ̄̒̈́̍͛͛ͭ 55;͚͎͙͕͕͙͓̩̩̝̥̮̔́̚d͋͂͂͒͑̄̀͋ͭ&# 770;̴̥̰̪̞̳̺̪̼̺̘fͫͤͧ̄̆̾͂͊̒͑͗̏͝& #820;̝̥͙̘̟̮b̧͎̼̣͓̼̠̲̟̬̘ͧ͊ͦ̐̽͟͡ ͚̟̝̝̱̹͓d͊͊̏̅̽̿ͩ̑̉̏ͫͦͯ̆ͮ̀̕͝ ;͉̭̰̱̯̬̳͎̗̬̰̘̞̪̗͓̣f̂ͤ̅͛̃͊͆M 8;̸̢͂ͬ̈́͑͘͠҉̮̣͍b̡͉̞̦͔̐̌ͣ͌̏̏͘&# 858;̹̲̞̹̺̬̙̪̟


ne tessék megtéríteni

bocs, csak jó móka ez : http://zalgo.eeemo.net/



Purple
Purple 2010. 04. 06. 14:35 | #54
abból lenne a Sweeney Todd :D
Előzmény: Tooni (21) 0 VÁLASZ
mephistto 2010. 04. 06. 14:22 | #53
Miért jézus a Messiás. Mikor ő már volt 1x :D meghalt 2x ugyanaz nem lesz messiás, mostmár valaki új lesz a messiás, azt sose éneklik, mivel nem is tudják, hogy ki az :D. Aki meg a Biblia szerint él az bolond, ugyanis a Bibliát jópárszor átírták módosították, olyan emberek kik a hatalmat akarták maguknak, :) És mai napig ők vannak az élen. Higgyen istenben ki bánja, senki, de a biblia gáz úgy ahogy van. MIért hisznek benne, mert az igzi szélhálmosok a sok hazugságot kis igazsággal tálalják, az emberek megtalálják az igazata, és automatikusan a többit is annak könyvelik el...
Bobakrome 2010. 04. 06. 14:18 | #52
o.O egy újabb szekta??,hát büszkék lehetek magatokra ....ti csak magamutogatok vagytok hogy mindenki szemében jonak és valásos embernek tünjetek ,ez az egész szekta amit ti úgyneveztek hogy vidám vasárnap csak a pénzért van amire feleszmélnétek akkora oda atátok mindeneketek...
stero 2010. 04. 06. 14:08 | #51
Ellenzem az effajta ratyi megnyilvánulását a vallásnak. Haladjunk a korral oké. De ezek közül hány hisz Istenben? Hányan gondolják úgy, hogy ennek a vallásnak a törvényei szerint kell élni?
Körbementek a sulikba, összeszedték a táncos lányok/srácokat és csináltak egy ilyen neoliberális ömlengést.
Jójó .. vallás .. nade ne már így. :S
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2010. 04. 06. 13:50 | #50
LOL :D:D:D LOL
Előzmény: csicsó (47) 0 VÁLASZ
fejhus 2010. 04. 06. 13:48 | #49
hááá ettől tartottam, az, h most valaki ilyen vagy olyan vallású, vagy nemvallású tökmindegy, engem spec csak az húzott fel, hogy mindenki észnélkül véleményez anélkül, h gondolkodna, te meg idejösz egy ilyen szöveggel, az elején a "Nem fogok most itt térítgetni" szöveggel utána meg mégis azt csinálod, persze, h ezek után mindenkinek tele a töke a vallással. kinek így, kinek úgy, nem kell egyiket sem erőltetni. nem csodálkoznék, ha elkezdenének ömeleni az egyre durvább szektázós kommentek, csak a te hsz-ed miatt.
Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2010. 04. 06. 13:46 | #48
Egyik oldal: Még mindig jobb ha valaki egy ilyen szektához tartozik, mint egy drogos lúzer lenne. Vagyis azért jobb ez is a semminél, az erkölcsi és szellemi nihillnél.

Másik oldal:
Egy olyan szervezet, aminek a marketingje iszonyatosan jó, de közben egy egyszerű mesére (Harry Potter) is a sátán béllyegét sütik... hááát... elgondolkodtató, hogy a Bibliára hivatkozva magyarázzák meg a híveknek, hogy mi az amit szabad és mi az amit nem. Ezáltal erősen lekorlátozzák az embert. A szülők pedig nem nem azért vállnak el egymástól, mert nem a Bibliát forgatják naphosszat, hanem mert a párkapcsolatban egyik sem biztos sem a másikban, sem pedig saját magában. A gyerek ebben pedig csak szimpla eszköz a szülők kezében.


Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
csicsó 2010. 04. 06. 13:46 | #47
"reménytelen és elveszett emberek vagytok. Mélyen, őszintén fogalmatok sincs miért éltek, miért alakult az életetek úgy ahogy"


elööööitéleeeet elöööitéleeet, lálálá lálálááááá ezt tanultad a templomban?! o.O elöitéleteket gyártani? háháhá ;-D semmi baj testvérem
Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
csicsó 2010. 04. 06. 13:42 | #46
személyek*
Előzmény: csicsó (45) 0 VÁLASZ
csicsó 2010. 04. 06. 13:41 | #45
1. általánosítasz ;-D honnan tudod, hogy egyikünk sem volt a "túloldalon"
2. . "Miivel nem láttok semmi normális célt, éltek ahogy tudtok. Ki kell próbálni mindent, egyszer élsz, just do it, ne gondolkozz csak csináld." --> ( hát, Carpe diem miért ne követhetnék Horatius tanitásait ;-))
3. "Sajnálni valakit azt jelenti: áldozatnak tekinteni őt. Senki sem akar áldozat lenni. Vajon, amikor én úgy érzem, hogy valakit sajnálok, akkor az helyénvaló? Biztos, hogy sajnálkozni kell? Lehet aggódni érte, segítő jobbot nyújtani, csak a sajnálatot kellene a sutba vágni, mert az senkinek sem jó. "
4. az, hogy valaki itéletet mond ezek felett az emberek felett, miért jelentené azt, hogy gyülölködö gonosz személy?


ROFL ROFL ROFL !

Előzmény: foglaltnick (43) 0 VÁLASZ
adaw 2010. 04. 06. 13:34 | #44
úgyvan.

Én is ottvoltam, és naon élveztem :)
Tök baró sztem, kéne még ilyen egy pár...
foglaltnick 2010. 04. 06. 13:30 | #43
A "hülyeagymosottzombiszektá"zóknak:

Nem a hitgyüli képviselője vagy szószólója vagyok, senki nem kért meg hogy képviseljem a szervezetet. A magam nevében beszélek.

Nem fogok most itt térítgetni meg prédikálni hogy térjetek meg meg csatlakozzatok "ehhez a foggyos szektához" meg ilyesmik. De elmondanám hogy jó magyar szokás szerint valós háttértudás és tapasztalat nélkül ítélkeztek egy olyan csoport, olyan társaság fölött, kiket (ahogy elnézem) nem ismertek, nem jártatok köztük, nem váltottatok velük 10 értelmes szót. Hajtogatjátok amit hallottatok, egy percet sem foglalkoztok azzal, hogy megvizsgáljátok a gyűlöletpletykák valóságtartalmát. A folyó innenső oldalán sosem fogod tudni mi van valójában a túloldalon. Én éltem azt az életet amit most ti, és nagyon jól tudom hogy minden dölyfösség és arrogancia ellenére mind totál reménytelen és elveszett emberek vagytok. Mélyen, őszintén fogalmatok sincs miért éltek, miért alakult az életetek úgy ahogy, este mikor nem tudtok aludni talán még el is sírjátok magatokat (ne sértődjön meg senki, nem akarok senkit gyengének meg ovisnak titulálni). Miivel nem láttok semmi normális célt, éltek ahogy tudtok. Ki kell próbálni mindent, egyszer élsz, just do it, ne gondolkozz csak csináld.
Én is éltem így. Szüleim hitgyülisek voltak mindig is, és bár lázadtam ellenük, nagy vonalakban láttam hogy mi van a túloldalon. Mivel nem volt mit veszítenem, gondoltam megnézem, mit rejteget a másik part számomra. Nyertem egy teljesen másik életet. Nem, nem mosták ki az agyam, csak én már ismerem mindkét oldalt, és nekem ez kell. Nincs az a pénz hogy visszamenjek. Ugyanígy tett minden ember, aki ebben a "szektában" van.

Ti is tehetnétek ezt, de én nem tudok dönteni helyettetek. Nem erőltetek semmit senkire.
Viszont annyit kérnék hogy gondolkodjatok, kit ítéltek el. Egy rakás embert, akik nemet mondtak arra, hogy képmutatásban, gyűlöletben éljenek? Hogy még egy generációnyi, elvált szülők gyerekeit termeljék ki, akik aztán borzasztó sebeket hurcolva elkeseredésükben összetörnek mindenkit akit tudnak, majd később ők is elválnak? Olyan embereket, akik eldöntötték hogy építeni fogják azt a társadalmat amiben élnek (amiben ti is éltek!), egészséges, tiszta lelkű gyerekeket nevelnek fel, és megosztják azt az elveszettekkel hogy hogyan kaptak új, normális életet? Tudom hogy a hozzászólók többségének nem volt soha normális családja. Sajnálom, bárcsak ők is egy olyan szerető, "szektás" családban nőhetett volna fel mint én.
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2010. 04. 06. 13:28 | #42
kiszely 2010. 04. 06. 13:17 | #41
Katasztrófa, hogy ennyi buta, primitív ember van....és ezekből az emberekből sokan meggazdagodnak!!! Forog a gyomrom!
csicsó 2010. 04. 06. 13:14 | #40
én is voltam már pár ilyen helyen, persze csak megfigyelönek, de azt tudom, hogy Israelt nem azért éneklik mert a mostani Israaelt szeretik ;-D
Előzmény: BTheBalance (37) 0 VÁLASZ
fejhus 2010. 04. 06. 13:11 | #39
csak úgy megkérdezem, hogy aki szektázza itt ezeket, annak ártottak már?! max megpróbáltak megtériteni, de akinek van szilárd álláspontja ilyen téren az nagy ivben leszarja, akinek meg nincs az ne véleményezzen. "sok a bírka, húsvétkor meg pláne"?! legalább gugliznátok rá, hogy mi a picsáért van iylenkor nemzeti ünnep? nem a retek pirostojás miatt annyit segítek. ezek kimentek, táncoltak egyet, jól érezték magukat, sokaknak meg itt csak annyi jött le, h szektások, mert táncolnak, meg jézus nevét kiabálják. nem érdekel engem senki vallása, vagy vallástalansága, csak abból van elegem, h mindig vannak emberek, akik fikázzák ezt vagy azt a vallást, ezt vagy azt a pártot, a cigányokat, a zsidókat, stb, közben meg k*rvára fingja sincs arról, hogy mit beszél, csak most ez a divat. divat szidni a keresztényeket, a papságot, mert közülük egy-két paraszt gyermekeket ront meg(vélemény: kötelet nekik), a zsidókat, mert miattuk van a közelkeleten háború, meg a ciányokat, mert nem dolgoznak, meg lopnak, de könyörgöm ne általánosítsunk, meg véleményt csak úgy mondjuk vmiről, ha tudjuk mit beszélünk, és ne csak napiszarról meg a puruttyáról, esetleg a kurucinfóról tájékozódjunk, hanem, még ha nem is független, de valami hitelesebb forrásból.
písz
csicsó 2010. 04. 06. 13:11 | #38
én vagyok Jézus, 5 perce jöttem vissza a Földre, de senki nem hitte el, hogy én vagyok az pedig mindenki elött változtattam át a sültkrumplit hallá... a coca colát pedig borrá, de mindenki csak tapsolt
BTheBalance 2010. 04. 06. 13:10 | #37
Hááát..
Ez nem flashmob, ez csak egy magukat gyülekezetnek feltüntető szekta össztánca...
Nem szoktam vallásbeli vitákba belemenni, mindenki a maga útját járja, mindenki maga döntse el, hogy miben hisz, de ezek a hitesek...
Van egy haverom, aki ugyan vallásos volt, de a HIT-et ő sem nézte jó szemmel...
Egyszer egy kollégája elvitte egy ilyen HIT.parkban lévő "istentiszteletre"
Most már ott tart a srác, hogy szinte minden barátja kollégája elfordult tőle, mert egész nap a bibliával szaladgál, az áhítatról, meg az isteni szeretetről beszél, hetente jár a HIT-parkba, a halacskás logó ott figyel az autóján, kulcstartóján... Teljesen kifordult magából alig három hónap alatt...
Ellenségként tekint arra , aki csak megemlíti neki, hogy nem ilyen volt...
Azt állítja, az volt a téves út de most már istennek él...
Nem is tudjátok elképzelni, milyen ijesztő...
A vallásossággal nincs bajom, de ami ott folyik tényleg inkább agymosás, vallási fanatizmus...
Nem is értem, hogy fordulhat ilyesmi elő Magyarországon...

Ami még érdekes, hogy bár elméletileg keresztény a "gyülekezet" nagyon sok zsidó a tagja, és az összejöveteleken is rendszeresen a "Shalom,Shalom Israel-t' éneklik...
Az első sorban meg a Hírhedt Sztojka család tetemes számú tagja tapsikol...
Nemvagyok nagy összeesküvés-elmélet gyártó, de szerintem itt valami nagyon, nem kerek...
Turmion Kätilöt
Turmion Kätilöt 2010. 04. 06. 13:08 | #36
:( francba, nem jött össze :(
Turmion Kätilöt
dsi 2010. 04. 06. 12:37 | #34
barmok...am meg nemtudom, asszem az agymosás senkinek sem éri meg
Tooni 2010. 04. 06. 12:27 | #33
Előzmény: lorem_ipsum (22) 0 VÁLASZ
botizé01 2010. 04. 06. 12:17 | #32
Aranyos:PCsak a zene lehetettt volna normálisabb...
Erunder
Erunder 2010. 04. 06. 12:09 | #31
Sokan szektázzák őket, talán még az is, de valahol azért pozitív is.
Az ilyen gyülekezetek tagjai közül sokkal kevesebb a depressziós, a szcientológiába is miután belépsz, olyan agymosáson mész keresztül, amitől elhiszed, hogy te egy sikeres, és boldog ember vagy, ennek következtében akaratlanul is jobb állást szerzel, ahol boldogabb leszel, jobban megfizetnek.
Oké ők cserébe nem keveset kérnek tőled ezért a személyiség fejlesztését, de én azt mondom, hogy jobban belegondolva ez mindenkinek megéri. :)
Ettől függetlenül mégis szektásnak tűnik a téma.
Előzmény: cserewarrior (27) 0 VÁLASZ
BladeBoris 2010. 04. 06. 12:08 | #30
Ááá mostmár félek hogy kinek fogom újabban kiröhögni a szektáját! EGYRE TÖBBEN VANNAK!!!XD
Tooni 2010. 04. 06. 12:06 | #29
és +1 parancsolat, "Thy shall keep thy religion to thyself", azaz Tartsd meg magadnak a vallásodat! :D
Előzmény: ZoZombo (25) 0 VÁLASZ
1b0r90 2010. 04. 06. 12:04 | #28
és tényleg!!! elég állat lett!!
a bal oldalit némítsátok le
http://bit.ly/9CCfMJ
Előzmény: he (1) 0 VÁLASZ
cserewarrior 2010. 04. 06. 12:02 | #27
Minek ez?:S Szekta...
pepeti 2010. 04. 06. 12:01 | #26
Kövezzetek meg de szerintem ez egyáltalán nem rossz ötlet, pedig én teljesen vallásellenes vagyok. Tetszik hogy az emberek görcsmentesen kimentek az utcára és táncoltak egyet. Igaz a zene borzalmas :D
ZoZombo 2010. 04. 06. 11:56 | #25
A vallás ténylegesen meggyőzte az embereket arról, hogy lakozik az égben egy láthatatlan ember, aki figyeli minden egyes tettedet minden nap minden egyes percében. Ennek a láthatatlan embernek van egy tíz pontból álló listája arról, amit elvár tőled, hogy ne tegyél. És ha mégis elkövetsz akár csak egyet is ebből a tízből, akkor van egy különleges helye, tele füsttel, tűzzel és égető, kínzó testi-lelki gyötrelmekkel, ahova leküld, hogy szenvedj, égj, fuldokolj, sikoltozz és sírj örökkön örökké, az idők végezetéig! De szeret téged! Szeret téged, és pénzre van szüksége. - George Carlin
Erunder
Erunder 2010. 04. 06. 11:56 | #24
Azt észre vettétek, hogy csak egy "kötelező" négerük van? :D
pumukli 2010. 04. 06. 11:55 | #23
lorem_ipsum 2010. 04. 06. 11:46 | #22
Előzmény: Erunder (15) 0 VÁLASZ
Tooni 2010. 04. 06. 11:44 | #21
Ha Erunder musical-öötletét kereszteznénk Solya csoportos-öngyilkos-szektás látomásával, az egy opera lenne. Leszúrják, de még énekel és táncol is :D
Erunder
Erunder 2010. 04. 06. 11:38 | #20
Picit túl sok volt az ember, de mind1. :D
Előzmény: Erunder (19) 0 VÁLASZ
Erunder
Erunder 2010. 04. 06. 11:37 | #19
De az mondjuk tényleg tök durva, hogy ezek nem hülye emberek. Ezek az emberek átlagban jobban keresnek mint a nem vallásosak. Többségük diplomás, értelmes ember.
Pajor Tamást se értem.
Purple
Purple 2010. 04. 06. 11:36 | #18
de az hogy nézne már ki egy vidám vasárnap mozgalomtól, ha normális zenét nyomatnának "tartalom" nélkül :DD
Előzmény: gaborhu (17) 0 VÁLASZ
gaborhu 2010. 04. 06. 11:35 | #17
Tetszik az ötlet és a kivitelezés is! De a zene az szörnyűűű!!! Valami ütős és hatásos zene nagyobbat dobna rajta!!!
Purple
Purple 2010. 04. 06. 11:33 | #16
jééézus a messiááás :D letöltöm :DDDD
Előzmény: Erunder (15) 0 VÁLASZ
Erunder
Erunder 2010. 04. 06. 11:31 | #15
De mért? Én mióta megnéztem azt énekelgetem hogy: "Ez az elsőőő, vidááám vasáárnap!"
Én ezzel próbáltam ki: http://www.youtube.com/watch?v=7DvgG-eXDeg
Még jól is lehet időzíteni. :)
Előzmény: Purple (12) 0 VÁLASZ
Solya20 2010. 04. 06. 11:28 | #14
Az lett volna a legjobb,ha a szektások csoportos öngyilkosságot,végeztek volna.Sokk Bolond.
A X.ker.ben van a Vidám Vasárnap helye ahol gyülekeznek,és ha arra járunk simán kilépnek az autó elé,öngyilkos merénylőnek hívom őket :D Beteg emberek egy rakáson..
profchaos 2010. 04. 06. 11:27 | #13
Most nem azért, de ez nagyon nem flashmob... Köze nincs hozzá, ez egy egyszerű tömeges tánc volt a hősök terén, nem flashmob... Attól függetlenül jó irány és jó kezdeményezés, még több ilyen kellene, csak nem vidám vasárnapos!:D
Purple
Purple 2010. 04. 06. 11:24 | #12
na jó én lefáradtam..... :D
sznájpa 2010. 04. 06. 11:23 | #11
sok a birka, húsvétkor meg pláne
Előzmény: Badabim (10) 0 VÁLASZ
Badabim 2010. 04. 06. 11:22 | #10
Honnan tudnak a hitgyülekezetesek ennyi embert összeszedni?
pl.: vidám vasárnapon is mindig telt ház van
Errtu
Errtu 2010. 04. 06. 11:21 | #9
1300 agymosott zombi be speedezve a Hősök terén

ez jobb képalá lett volna
kattekop 2010. 04. 06. 11:19 | #8
HÁHÁHÁ mekkkora állat vagy :)
Előzmény: he (1) 0 VÁLASZ
drg 2010. 04. 06. 11:13 | #6
őőőő... izééé.. Nem akarok fasz lenni, de ez az a szektás vidám vasárnap ami az ATV-n megy vasárnaponként?
weedhunter 2010. 04. 06. 11:08 | #5
hát ez valami....nem is tudom... :DDDDDDD
KenGuruL 2010. 04. 06. 10:54 | #4
a végére alig bírtam letőrőlni a nyálat a monitorom aljáról
Skullman 2010. 04. 06. 10:53 | #3
Azaz Háj szkúl muzikel.
Előzmény: Erunder (2) 0 VÁLASZ
Erunder
Erunder 2010. 04. 06. 10:48 | #2
Ez tök olyan volt mint egy musical.
Amikor egy karakternek erős érzelmi kitörése van, amit énekkelés, és tánccal ad elő, és a körülötte lévő emberek is csatlakoznak hozzá, persze ők is ismerik a spontán koreográfiát, és a dalt.
Tiszta Glee. :D
he 2010. 04. 06. 10:41 | #1
Én ezzel a zenével néztem:
http://www.youtube.com/watch?v=em5AGC1gk94

Sokat dobott rajta :D