Ne maradj le a legjobb izékről, iratkozz fel a heti hírlevélre:
Laci 2008. 11. 26. 00:02 | #109
Érdekes volt elolvasni. Valahol középen érzem magam, szinte semlegesként.
Való igaz, a keresztény hit alapja nem a Biblia, talán nem is Jézus, hanem ami a halála után "következett" (sajnos erre van a legkevesebb tanu): A FELTÁMADÁS. És az, hogy megigérte: aki Őbenne hisz örökké élni fog. Minden mise voltaképpen az utólsó vacsorát idézi ("Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre").
Hiszem, hogy Jézus létezett mint történelmi személy, a többit viszont fentartásokkal fogadom. Vannak például akik úgy vélik, hogy sok próféta volt azokban az időkben, Jézust is utánozhatták jó páran. Terjedt a hir bizonyos cselekedeteiről, s nem lévén akkoriban személyazonossági igazolvány, bárki nyugodtan kiadhatta magát "a" messiásnak egy másik faluban (Jézus az evangéliumban különböző helyeken különbözőképpen viselkedik - hol erőszakosan, hol jámboran. Isten fia nem lehet ennyire ellentmondásos). Summa summárom, az igazi helyett lehet, hogy mást feszitettek meg? Nem lehet tudni.
Hanem jócskán eltértetek, eltértünk a videó témájától. :)
"Jézus se szexelt" - honnan lehet tudni? (da Vinci kód).
Cölibátus - szerintem idejét múlt dolog. Valamikor, amikor az Egyháznak még óriási birtokai voltak, volt értelme - ma már?
Egyébként (73) Galileit nem küldték mágjára. Öreg is volt, hires is, hasznos is lehetett még (!), az inkvizitorok beérték azzal, hogy visszavonja minden állitását, amit meg is tett. Hogy "eppur si muove"? azt már csak magában gondolhatta.
Tóth József 2008. 11. 25. 18:46 | #108
Úgy látom, pár hozzászólónak már közeledik az álláspontja. Tegyem hozzá, örülök neki.
Előzmény: kotta (107) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 25. 16:16 | #107
Ez a bunyó jól kiakasztott anno. A sok idiótája pont így járatja le az egészet. :-(

Jogos dolgokat írsz, csak van amit én nem ilyen gyökerűnek látok. A kormeghatározásra, egyéb tudományos eredményekre sztem egy értelmes ember se mondhatja h baromság, és hidd el, tényleg szó nincs ilyenről a keresztényeknél sem. Az értelmeseknél, hozzáteszem, mert hülye mindenütt van. Azzal nem értek egyet h az egyház intézményesen áll útjában bármilyen tudományos kutatásnak. Vannak erkölcsi aggályok, ez tény, de ennek max. hangot ad az egyház és mindig a világiak döntik el h mi legyen. Ha avilágiak a döntéshozásba beleviszik a hitüket, arról nem az egyház tehet.
Sajnálatos h az emberiség nagy része terelgethető massza, és igen, valóban igen sok hívő is kritika nélkül elfogad mindent amit elétesznek. De az egyszerűen nem igaz, h az egész világra rá van erőltetve egy gondolkodásmód, és "ha te jó akarsz lenni akkor szót fogadsz, mert nekünk igazunk van és kész." Nyilvánvalóan van így gondolkodó személy, réteg, irányzat mittudomén, de intézményesen ez egyszerűen nem igaz.
Ami meg tuti nem lennék az a pápa. Nyíltan és elfogadó módon gondolkodó valaki óriási felelősséggel, pont a terelhető emberkék miatt. És nincs korlátlan hatalma az egyházon belül, mint ahogy a legtöbb világi intézményben sem mindig a főnök dönt, csak épp úgy néz ki, és ezzel sokan visszaélnek. Ha viszont mondjuk megnézed az erős személyiségű II.János Pál politikai-társadalmi hatásait a világra, akkor azt sem mondhatod h hülye trónon ülő bárki lett volna. (irtó sok felszínes hülyeséggel számolt le az egyházon belül, erős véleménynyilvánításaival tartani tudott vmi hitet a komcsi államok lakóiban, beszólogatott a világ szuperhatalmainak, diktatúráinak (USA, Irak, stb.), utazásaival leszámolt a pápa megközelíthetetlenségének mítoszával, és még jópár apróbb, de fontos dolgot írhatnék)

Galileinél abszolút jogos lett volna a türelem, sőt, kellett volna. Nem ez történt, elszúrták. Viszont sokan voltak akik megértették (egyháziak) és pl. megőrizték az amúgy önerőből sokkal kevesebb helyre eljutni tudó munkáit. Ez tényleg ritka furcsa sztori, most már elhatározom h megkeresem a jegyzeteimet. (mielőtt gyanú érne: a róla előadást tartó ember végig úgy tűnt h az egyház védőügyvédje, de mint kiderült ő maga nem hisz, csak az igazságban)

Sajnos nem olyan ez a világ h el tudjuk hinni h valójában minden rajtunk, a közembereken múlik. Az egyházak épeszű megreformálása, gyanús politikai erők "eltüntetése", normális mértékű fejlődés és mindenki számára elérhető tudás - ez bizony mind főként rajtunk múlik, csak merni és akarni kell tenni ezekért.

(hű de szejp vót, megyek szónoknak :DDD)
Előzmény: sahinel (106) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 25. 15:33 | #106
http://www.metacafe.com/watch/1991175/fight_at_church_jerusalem_priests_fight_latest_hot_news/

) egy kis bunyó a papok között. :D
kotta nem a hívőkkel van gondom mert azok bemennek és imádkoznak, figyelik a papok mint szellemi vezetők útmutatásait. A gond az egyházi vezetők, tanítók, a pápák gondja. Az hogy ide jutottunk nem a közemberek munkássága. Sokáig bele sem szólhattak. A biblia, és a régi tanokból pl hogy mi maradhat meg és mi nem azt nem a közemberek, hívők döntik el, hanem a papság, és szervezetük vezetői mint a pápa, püspökök, stb.

Manapság pedig pl a legszembetűnőbb amivel gátolják pl európát a génkutatás. Kína már most több mint 150 gyógyíthatatlan betegséget tud kezelni génkezeléssel, míg itt nállunk tílos kutatni az egyházak miatt. Mi a fontosabb? A kisgyerek akinek a TV-ben is gyűlytést szerveztek hogy ki tudjon menni kínába hogy ne haljon meg, vagy dögöljön meg ott ahol van de a szabályok amit kitalálunk az be legyen tartva? Hol ír a biblia arról hogy milyen tudományos fejlődés van hasznára az embernek? befolyásolják életünket és tudatos tervezést és egyébb baromságokat eröltetnek, leugatják a kormeghatározásokat, stb hogy azokat manipulálja az ember, stb. Ez kb olyan baromság mint mikor hozzánemértő tudatlanok beleugattak(volt aki öngyilkos lett miatta), hogy a "CERN - The Large Hadron Collider" feketejukat hoz létre és elpusztítja a földet. Valamit gondolni, és tudni hogy miről is beszél az ember nagyon nem ugyanaz. És mint Galilei is mint mondtad lentebb arogánsan viselkedett valsz az egyházzal, mivel képtelen volt felfogni hogy vezetheti valaki a népet aki totál sötét agyilag. Ilyenkor pont az egyházi személyeknek kellene higgadtank, és megértőnek lenniük, mivel ez a vallásuk lényege ha jól értelmezem a bibliát. A tudós az tudós, és nem szent ember.
kotta 2008. 11. 25. 14:37 | #105
Nem adjuk ám fel oly könnyen...
;-)
Előzmény: mekszamnojz (103) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 25. 14:36 | #104
Most pedig erre: egyszer azt mondod agymosás, egyszer azt hogy a nagy szellemi szabadság miatt vacak az egész. Úgy sül ki ezekből h szimplán utálod és kész.

A kereszténység ugyanúgy semmilyen gondolkodást nem épít le benned, mint a buddhizmus, a zsidóság vagy az iszlám sem. Szabadon gondolkodhatsz, elmondhatod a véleményed, csak a hülyébbje fog elutasítani, de mint mondtam jogtalanul várjátok el h a papok között ilyen ne legyen.

Hidd el engem is dühít, sok vitába keveredtem is már emiatt h minek egy új festés a falra, mikor Béla bácsi meg itt ül az utcán és éhes? Nehéz ügy ez, de ha utánanézel, még mindig az egyházak teszik a legtöbbet a Béla bácsikért, jóval többet mint bármelyik államvezetés.

A kereszténység JK istenségében hisz. Nemcsak ember volt, de közben ember volt mégis, ez más téma. Amiket ő mondott, hirdetett azt el kellett juttatni az emberekhez, a templomok falfestése volt sokáig a könyv, mert senki se tudott olvasni. Az ostya+misebor az utolsó vacsorára emlékeztet, de annál több is. (Egy vallás amúgy miért nem hihet azt amit akar?) A különböző füstölők gyertyák mind jelképek, de ezt nem a kereszténység találta fel, mióta ember az ember mindig is voltak jelképei, szimbólumai. A bálványimádás elleni szöveg ószövetségi, amikor mindenki hitt valami akármiben, mondjuk egy kutya szárkapocscsontjában, de a bibliára alapuló vallás (igen, a zsidó) szerint ez hülyeség, Isten egy van, és nem tárgyakban van jelen. Ettől függetlenül áldozatok, oltárok a zsidóknál is már megvoltak, mint jelképek. Templomuk a mai napig nincs a zsidóknak, csak egy rom, a zsinagógáik nem templomok, csak emlékhelyek, kegyhelyek, hogy ha távol vagy a templomtól akkor is legyen egy nyugis zugod ahová elvonulhatsz.
JK és az újszövetség ezeket felülírta. Nem kell templom, nem kell festmény, nem kell szobor, soha nem is volt onnantól ez előírva a valódi hit szerint. Világi dolog az egész, de azt viszont megkérdezem, h téged miért zavar? Mi közöd hozzá h ki mit épít, és ott mit csinál? :DD
Emberek persze jöttek-mentek, jönnek-mennek rendeletekkel, képcsókolgatással, stb. - ez sallang. Olyan sallang amit az egyház megenged, mert van ember akinek ez kell. Ne ebből ítéld meg az egészet. Az ostoba egyházszakadások is mind emberi hülyeségek eredményei.

Hagyjatok már békén...! :DDDDD

Előzmény: sahinel (98) 0 VÁLASZ
mekszamnojz
mekszamnojz 2008. 11. 25. 14:27 | #103
Hát ez nem jött össze villogószemű barátom :)
Előzmény: |-=O=-| (100) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 25. 14:20 | #102
Így van, részben. De ez nem a sötét középkor és a kereszténység találmánya. Gondolj pl. Egyiptomra. A tudás a papoké volt és nem 2000 évig, hanem 4-5000ig, durvábban lefogták a fejlődést akkoriban, mégis épp a keresztények a "világ megrontói."
Terjesztés: Az első köziskolák keresztény gyökerűek, egy világi ember a fenének oktatott volna, hiszen a butább ember könnyebben megtéveszthető. Felvilágosult hatalmasságok éltek,voltak, de valami furcsa véletlen folytán ők is mind hívők voltak. Eu-ban keresztények, keleten, délen mások. Ilyet ateistából nemigen tudok mondani.

Sahinel, az egyház fogalmát már leírtam, nem tudom h miért bántod Mari nénit a faluból, az egyetemi tanárt, a szomszéd bácsit, a postást, hiszen ők az egyház. Neked a papi renddel vagy mivel van bajod, úgy látom abból is csak a kereszténnyel, de akkor ne mossuk össze a dolgokat.

Nem tudom mire alapozzátok hogy a világ elfoglalására törekedne bármelyik vallás. Ha Indiában élnénk ugyanennyi, sőt még cifrább összefonódásokat látnátok vallás és állami vezetés, irányzatok és megtévesztések között. Sajnos továbbra is egy kalap alá vesztek mindenkit,aki azt mondja: én ezt elhiszem, és e szerint szeretnék élni. De tényleg miért? :-(
Tóth József 2008. 11. 25. 14:09 | #101
Már megint bele fogok folyni, pedig nem akartam. De nem tudok elmenni olyan kérdés mellett, hogy hitháború, és inkvízició. Szerintem inkvízició már nincs, de hitháború még előfordul. Csak jól tudják leplezni. Pl.: iszlám. De azért ez nem egészen az egyház érdeme. Amióta a világi hatalmak (érdekek) az egyházi fölé kerültek, és azok diktálják a társadalmi normákat, nincs ikvízició. Valaki írta előző kommentben, hogy az egyház mekkora szerepet vállalt a tudomány fejlesztésében. Ez lehet, hogy igaz, de a terjesztésében, már közel nem vállalt olyat. Csak aki papnak tanult, fért hozzá a tudományos anyagokhoz, és annak sem tanulhatott mindenki. Ahogy kezdett az emberiség kimászni a középkor sötétjéből, úgy bővültek a lehetőségek. De ez is csak egynémely felvilágosult hatalmasságnak köszönhető, akivel az egyház nem mert ujjat húzni. Az első egyetemeket is ilyen emberek hozták létre. Persze az egyházak nem akartak kimaradni a sorból, mert akkor a tudósok mind világi nézeteket vallottak volna, és ők is alapítottak felsőfokú képzést bviztosító intézményeket.
Előzmény: kotta (97) 0 VÁLASZ
|-=O=-| 2008. 11. 25. 13:49 | #100
100.
Itt a vége, betelt a kommenteknek szánt hely. :D
Tóth József 2008. 11. 25. 13:47 | #99
=
Előzmény: kotta (94) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 25. 13:35 | #98
"Nem kötelező vallásosnak lenni, nem kötelező hinni, de elfogadni mások másféle életét sztem vmi efölötti alapdolog volna."

Pontosan. De ha visszakérik az iskolát és utánna kötelezően "mossák az agyát a gyerekeknek", akkor jogosan háborodok fel hogy miért csinálnak ilyesmit. A pszihológiában ez egy elismert módszer amivel lehet befolyásolni felnőttek nézeteit is ha megfelelően csinálod. Igaz felnőtteknél ezt kb vallatások, és katonai, háborús célból csinálják csak hisz nagyon gázos. Persze egy gyerek aki még fel sem fogja nem képpes ez ellen tenni, nincs jól kialakult véleménye a világról, tehát fel sem fogja hogy mit csinálnak vele.
Engem nem tanítottak meg ilyesmire szerencsére a suliban, de magamtól utánnaolvastam mert érdekelt. mint ahogy más vallásokat is tanulmányoztam. De látok olyanokat akik ilyen sulikba jártak, és szinte egy agymosott zombi szintjén gondolkozik. Találkoztam olyan szerencsétlen "szellemifogyatékossal" aki azzal jött hogy azért igaz a biblia tanítása mert nagyon régi könnyv, és sokan hisznek benne. Na ez kéremszépen mi ha nem agymosás? szerencsétlen fel sem képpes fogni a világot, de már bevonják, és mossák szerencsétlen agyát. Miért nem lehet segíteni ilyenkor önzetlenül(nem rögtön bevonni a tagok közé, hogy többen legyünk)?

A másik gond hogy mint mondod bizonyos részeket, filozófiai kérdéseket többen többféleképpen magyaráznak. Ebben az a gond hogy jó és rossz cselekedet, gonolat közt nincs millió féle varriáció, csak 2 féle van. Vagyis ha filozófiát nézünk három, ami 1) de ez már számmisztika(atya, fiú, szentlélek). Tehát ezeket nem lehet millióféleképp értelmezni, mert akkor elvesznek a részletekben. Ez a káosz ami uralkodik a keresztény egyházakban nagyon tönkrevág mindenféle értelmes megnyilvánulást. A legfurább számomra pont az hogy minden olyan dolgot ami az egyház uralkodását kérdőjelezte volna meg kivettek a vallásból, és szépen át is alakították. Az olyan keresztényeket mint a rózsakeresztesek, stb akik a kereszténység másik útját követték meg kiirtották. A buddhizmusnak is van több útja. Az egyik tanulás, megértés álltal való megvilágosodáshoz, buddháváválláshoz vezethet, míg a másik a tömegek, szereteten, együttérzésen, és a szabályok pontos betartatásán alapul. Tehát nem különbözött a kereszténység, de ha megnézed hogy alakítgatta az egyház a kereszténység alakulását, akkor láthatod hogy sokmindent kiszedtek, eltusoltak, stb.

Filozófiát(gondolkozás tudománya) pl a kereszténység teljesen leépítette, és a tömegek nagyrészének csak szabályokat kell betartani és kész. Gondolkozni, megérteni dolkokat nem kell. Most nézd meg ezek fényében hogy milyen reklámokat csinálnak ma a médiában, és hogy viselkednek az emberekkel. Figyeld meg hogy a politikusok milyen körmönfontan fogalmaznak hogy alig lehessen érteni, illetve több értelműen hangzon amit mondanak, hátha magyarázkodni kell. Tehát az a jó ha birkákat nevelünk akiket lehet csordában hajtani, vagy szeretnénk hozzásegíteni őket a megvilágosodás felé?

A cél nem mindegy, és hogy ezt hogy érjük el. Amíg az egyház ilyen mocskos eszközökkel próbálja fenntartani hogy sok hívőjük legyen addig mindíg szidni, osztani fogom őket. Ismerek pl olyan papot akit a vidéki városomban mindenki szeretett, de felmondott, mert azt mondta hogy az egyház pénzhajhász, egoista, hatalommániás emberek gyülekezete. Nem ezekkel a szavakkal, de érteni lehetett mit mond. Meglepő hogy utánna is hozzá jártak az emberek, és nem az új paphoz?

Kérdeznék azért egy fontos dolgot. A bibliában nem az van hogy bálványokat imádni, tilos? Mi a bálvány?
"Bálványimádás
21Az Úr, a te Istened oltárán kívül, amelyet majd építesz magadnak, ne ültess semmiféle szent fát, 22s ne állíts fel kőoszlopot sem, hiszen gyűlöletes az Úr, a te Istened előtt."

A templom micsoda? az egyház micsoda? miért nem követik a tanításokat? vagy csak én látom rosszul hogy az oltár köré még felhúznak rohadtsok pénzből egy építményt, jézuskereszten és más szimbólumok mindenhol a falakon? A füstölő, gyertya égetése pont ugyanolyan szertartás mint máshol rizst, húst, stb rakni az oltárhoz. Vagy a misebor, ostya, stb megevése nem épp egy ilyen szertartás? ha jobban megvizsgáljuk valójában isten miatt fogyasztjuk, esszük ezeket? a bálványimádásnál is pont ugyanezek miatt cisnálták amit csináltak. + pénzt szedni, stb????? Na ez a legnagyobb lol, és hogy ha nem kapnak eleget még a TV-ben is pampogtak hogy mért nem segítik az egyházakat..... ezek mik ha nem áldozatok?????
Filozófiával szépen ki lehet kezdeni az egéssz vallást ha nincs mögötte értelem csak vakon csináljuk amit az egyház parancsol.
Előzmény: kotta (97) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 25. 11:26 | #97
Akkor folytassuk. Mondjuk maradjunk a kereszténységnél, ezen belül én a róm.kat-ot ismerem, tehát legyen ez terítéken.
Az egyházon belül állandóak a változások, csak nem ismered ezek szerint jól a dolgot. Egyetlen alap van ami azért nem változhat, mert akkor az egész önmagát hazudtolná meg. 2000 év óta minden más szinte gyökeresen át meg visszaalakult, és egyre tisztább az ügy. Van még ma inkvizíció? Vannak hitháborúk? Nincsenek, mert ez a fajta szemét már lekopott. Van helyette más, de ez nemcsak az rk-ra, nemcsak a keresztényre, nemcsak a hívő emberekre jellemző.
A hívek nem azt hiszik el amit tanítanak, legalábbis jó esetben, de ez is az ő tudásukra, érdeklődésükre, kíváncsiságukra van bízva. Ha ismernéd belülről (sajnos nem tudom máshogy megközelíteni) rájönnél h óriási szabadságot ad ehhez az egyházhoz tartozni. A világ tele van a különféle irányzatokkal, rendekkel, csak azt dobja ki az egyház,aki már az alapokat kérdőjelezi meg. Az alap pedig a fickó sztorija a kereszten. Az életéről szóló eseményeket pedig még az rk-n belül is sokan sokféleképp magyarázzák, és emiatt senki nincs felháborodva.

A különböző oktatási dolgok csak azt a célt szolgálják, h a gyerekeink is egyáltalán tudjanak ezekről a dolgokról, és arról h a mindig óriási tagadás ellenére valaki igazolja számukra h ilyen is van, így is élhetsz. Nem kényszer egyáltalán, bár én is tudok szörnyű példákat, de nem az az általános. Ha nem tanítod meg erre a gyerekeid,akkor is tudni fognak róla, és bármilyen nehéz elfogadni, nem te fogod eldönteni h hisznek-e majd vagy nem. Ezt nem tudod befolyásolni. Végigültem jópár évnyi hittanórát, untam, nem untam, nem fogott meg különösebben, de nem is lett különösebb bajom tőle. Elmondta hát elmondta, ebből is felelni kell mint matekból, az egész egykutya. Évekkel később (jópárral) értettem meg sokmindent, amikor pedig templom, pap vagy hívő ember közelében sem jártam. Elkezdett foglalkoztatni a dolog, nem hagyott békén, pedig menekültem előle. Velem épp ennyi történt, de rengeteg olyat is ismerek aki pont a suli hatására kőkemény vallásgyűlölő lett, de egyszer mégiscsak megfogta valami. Ezt csak azért írom le h kicsit érthetőbb legyen: hitet nem tudsz belemagyarázni semmilyen egészséges lelkű emberbe, ép elmékbe. Nem kötelező vallásosnak lenni, nem kötelező hinni, de elfogadni mások másféle életét sztem vmi efölötti alapdolog volna.
Igazad van, sokmindennel sokan visszaélnek, de amit nem tudom miért olyan nehéz felfogni: senki sem mondja meg h te így higgy vagy úgy. Persze vannak előírt dolgok, de ha fütyülsz az egészre, akkor sem fog kiutálni senki. Folyamatos keresés ez az egész, nem leírt parancsok szimpla betartása. És érdekes h minél jobban belerágod magad, annál értelmesebbnek tűnnek a hétköznapi életed szempontjából is az "előírások", és kezdesz rájönni h miért is vannak. Most mondhatod h pont ez az agymosás, pedig soha és senki nem erőszakolta rám. Ha próbálta, akár pap, akár nem, hát rosszul tette, mert én spec. attól csak elzárkózóbb leszek, mint az emberek legnagyobb része. Ahogy próbálom sulykolni: az egyház is emberekből áll, az emberek pedig rengetegszer hibáznak. Ha olyan óriási agymosás lenne az egész, akkor miért lehet ennyire sokféle ember mégis ugyanabban az egyházban? Valamit csak kapnak ott, ha már ennyire jól érzik magukat tőle és boldogan tudnak élni bármilyen betegséggel, gyásszal tragédiákkal együtt is... Lelki nyugalom, biztonság, ilyesmi, mindenkinek ez is más.
Ha meg az egész nem érdekel, hát nem érdekel, nem fog háttérbe szorítani senki. (Persze h volt ilyen törekvés és lesz is egyházi és világi részről egyaránt, mint ahogy manapság pl. katkónak lenni sem a legszebb életforma ebben az országban. De bízzunk benne h mindkét "oldal" egyre értelmesebb lesz.)

Sajnálom h ez a sulimizéria így betett, mi még nem tapasztaljuk mert a porontyok picik. Az összevonósdi döntést nem egyházak hozták, hanem egy sztem vacak párt celebnek felcsapott, azóta megbukott tehetségtelen minisztere. Szerintem ha megpróbálsz beszélni a suliigazgatóval a helyzetről ("muszáj ide járni, meg hittanoztatni?"), akkor talán található egy értelmes kompromisszum. Ha nem, az rossz pont a sulinak, de én sajnos nem tudok ennél több tanácsot adni.
Előzmény: Su (96) 0 VÁLASZ
Su 2008. 11. 25. 10:36 | #96
márpedig a vallás diktatúra. megmondja, hogy mit higyj, az egyházi szervezet pedig azt, hogy hogyan. egyik sem engedi, hogy a saját utad járd, pedig valamikor valaki a saját útját járta, mikor ezek a vallások keletkeztek.
az egyház már eleve a felépítése alapján is diktatórikus, ahol a változások nehezen jönnek(erre számtalan péda található a történelmében), a hit pedig nem a célja, csak az eszköze érdekeik érvényesítésének. aki pedig feltétel nélkül elhiszi amit mondanak, tanítanak neki, az az egyházi szervezetükben és nem istenben hisz, ami pedig elég lényeges különbség. aki mindezzel nincs tisztában az semmi más, csak fegyver a szervezet kezében, amit akár jó, akár rossz irányba is fordíthatnak(mint ahogy erre is számtalan példa van a történelmében, bármelyik szervezetet is nézem).
az egyház tanításai között számtalan jó dolog és érték akad. ezek viszont csak akkor érnek valamit, akkor értékesek, ha a fogékony elme értéssel sajátítja el és nem elvakultsággal. lássuk be inkább ez utóbbi a jellemzőbb és az egyházi szervezetek érdekeinek való. ezért nem feltétlen szerencsés, mikor ezek a szervezetek rákényszerítik fogékony gyermekeinkre az akaratukat.
azt is észre kellene venni, hogy nem az emberek fordultak el - esetünkben - a keresztény egyházi szervezetektől, hanem ezek a szervezetek lettek olyanok, amiknek érdekei már nem találkoznak az emberek érdekeivel és nem tudnak már szinte semmit nyújtani a hívőknek. mégpedig a fogékony elmével hívőknek, akikkel építeni is lehetne, mert a fegyverek csak rombolásra valók.
a világ sokat változott, de a keresztény szervezetek szinte alig(és többet változtak rossz irányba mint jóba). előbb az egyháznak önmagára kellene rátalálnia, majd ezután talán képes lenne újra azt nyújtani az embereknek, amit azok várnak tőle. és akkor végre talán építeni is tudná az egyház isten országát.
de azzal kezdtem, hogy az egyház diktatórikus és változásra alig képes, így elég kicsi az esélye, hogy még valaha építeni is tudjon.
Előzmény: kotta (70) 0 VÁLASZ
Su 2008. 11. 25. 09:52 | #95
azért mert pillanatnyilag a körzetesítés óta már nem igaz az, hogy oda viszed a gyerekedet, ahova akarod. ha nem hiszed, járj utána. mindenesetre meglepődnék, ha másképp lenne, ugyanis a gyerekeim az idén mentek első osztályba és őket sem sikerült másik iskolába iratni.
Előzmény: Tóth József (74) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 25. 09:00 | #94
Nincs itt semmi ellentmondás. :-)
Objektíven úgyis csak a halálunknál derül ki h mi is van. Ha semmi, akkor az már nem fog érdekelni senkit, mert nincs is már senkinek semmilyen érzéke sem. Ha meg valami, akkor megint tökmindegy mi is az, innen úgyse tudjuk, és onnan se sokan telefonáltak eddig. Lehet h azért mert ott már piszokul nem érdekel senkit mi is volt, mittudomén. :DDD
Egyikünk se tud objektív lenni se hívő, se nem-hívő, a hit nem az objektivitásról szól asszem.
A vég meg nem vigasztalan vagy szomorú sztem, akárhogy is van. Egyszerűen ez van: előbb-utóbb vége. Az addigi időt meg töltsük tartalmasan, akár úgy mint ez a beszélgetés, akár 2 korsó sörrel, haverokkal, kinek épp mi tetszik. :D
Előzmény: Tóth József (93) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 21:13 | #93
Még utoljára ellentmondanék neked az objektivitásommal kapcsolatban. Több okból is irigyelem a hívő embereket, de amit most kiemelnék, az a halál. Minden vallásban van valami a halál után. Feltámadás, reinkarnáció stb. Tehát bíznak abban, hogy most meghalok, de eljön az idő, amikor majd ujjászületek, vagy valami hasonló. Az én szemszögemből nézve nem jön csak a nagy semmi. Elég vígasztalan kilátás. És ezzel a tudattal fogok meghalni.
Előzmény: kotta (92) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 19:29 | #92
Hogy a csudába haragudnék? :-)
Egyet viszont fogadj el: írod is h nem vagy hívő. Nem a te hibád és senki másé sem, de PONTOSAN EMIATT NEM LÁTHATOD OBJEKTÍVEN A HÍVŐKET. Valahol itt van a titok. Én éppen hiszek valamit, ennyi "előnyöm" (ez itt durván rossz szó csak nem jut eszembe más) van a lélektant illetően, de a hitem része hogy emiatt még semmivel sem tartom többre magamat nálad meg másnál sem. Egyszerűen jobban meg tudok érteni, el tudok fogadni hittel kapcsolatos dolgokat és ennyi. Te pedig lehet h jobban ismered a galambtenyésztést mint én, nincs abban semmi rossz.
A dolog talán ahhoz lehet hasonló, mint amikor pl. nem érted a homoszexualitást, de mégis inkább a fiúk érdekelnek. Engem és téged meg nagyon nem a pasik hoznak lázba, mondhatjuk ezért h objektíven látjuk ezt a dolgot?
És komolyan köszönöm a vitát, én sokmindent tanultam. (megyek is és a térítő zsebkönyvbe bejegyzem a tanulságokat, hátha több pénzt hoz majd ez nekem a jövőben... :DDDD (bocs ezért a hülyeségért,csak úgy kikívánkozott,na))
Minden jókat!
Előzmény: Tóth József (91) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 16:28 | #91
Ne haragudj meg, de vagy nem olvastad el az előző kommentjeimet, vagy nem értettél meg. Említettem, hogy nem vagyok hívő. Ez még nem zárja ki azt, hogy nem tudnám objektíven nézni a hívőket. Abban meg igazad van, hogy bízik benne az ember, hogy mások is elolvassák a véleményét, és adnak rá, esetleg hasonló a nézetük, vagy meg tudja győzni őket.
Előzmény: kotta (90) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 15:37 | #90
Szerintem idevaló. Valamiért, ami nekem nem tetszik, nem szokásom általános igazságként levonni a tanulságot, hogy ezek "nyerészkedők." Vagy hogy"ezek" visszaigénylik. Vagy hogy "ezek" gyerekeket rontanak meg. Az "ezek"-ről persze h szabad véleményt alkotni, de ennyire szűk látókörrel és ennyi fogalom összemosásával mint ahogy sokan teszik (nem te, és még csak nem is sahinel) nagyon bántóan ostoba tud lenni, és nagyon egyhangú is. Sokszor azt érzed, hogy minek is beszélsz erről, de ebbe a zsákutcába mindig betévedek. :S
Az egyetlen oka csak az lehet h önzés és érdek bízol benne h más is megérzi azt a valamit ami neked fontos. Ezt viszont pont a nem-hívők nem értik meg és félreértelmezik.

Na, björnborg cuccot meg ugyanúgy nem fogok venni mint dolcsemeggabbanát mer' egyikre sincs pénzem. Marad az adiads és a njke.
Előzmény: Tóth József (89) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 15:20 | #89
Látom, kiléptél, de akkor is elmondom. "Ne ítélj, h ne ítéltess ". Ezt nem tartom idevalónak. Attól, hogy valakiről véleményt mondok, még nem ítélem el. Ha te mazochista vagy, és élvezed a fájdalmat, azt mondom, hülye, de ha jól esik legyen. Nem mondom azt, hogy máglyára vele, mert ezt szereti.
Előzmény: kotta (88) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 15:07 | #88
Nos egyre jobban csapongok, a fáradtság jele. Soha a büdös életben nem akartam ráerőltetni semmit senkire, de a saját véleményemért ez ügyben mindig kiálltam. ("büszke szmájli" :DDD)
Ne ítélj, h ne ítéltess - ezt a mondatot meg szeretem.
Sziasztok és köszi! ;-)
kotta 2008. 11. 24. 15:04 | #87
De ez újra csak általánosítás. Nem egyszer beszélgettünk barátokkal arról h akkor mi most kis senkiknek számítunk, mert soha senkihez se mentünk oda, h "figyu'gyere má' a templomba és hozd a huszast". Ritka az ilyen, illetve egyáltalán nem ritka a talán valóban csak pénzre hajtó közösségeknél.
A "vakon hisz" kifejezés nagyon sok emberre találó megállapítás, de nem általános érvényű. Vagy komoly az a vakság (=fanatizmus és erőszak) vagy emberi. (Mari néni elküldene a csudába minket a sok okossággal, ő csak azt tudja (de néha mennyivel jobb volna így élni...) h az ő élete a vallással teljes.)
Egy közösségen, egyházon belül annyiféle felfogás és felfogóképesség van, ahány ember. Van akinek a szintjét nem is értjük. Találó megállapítás: mekkorát fogunk nézni az akármilyen túlvilágon, mikor szembejön Hitler, Jézus, Visnu és Mohamed. :DDD
Meglepődnétek h mennyi kérdéssel találja szemben magát az ember mikor az a valami átfordul benne hitté.
Hívőként élni nehéz és csodaszép élet, szerintem.
Előzmény: sahinel (84) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 14:58 | #86
Ebben teljes mértékben igazad van, és méltányolom az egészséges önkritikádat. (lehet, hogy ez a kifejezés nem pont megfelelő) Azt tenném még hozzá, hogy csak intelligens emberrel lehet intelligensen vitatkozni (véleményt cserélni), de van amikor a szó a "fegyvereké". Pejoratív értelemben mondom. Van akit csak kemény érvekkel lehet meggyőzni. Van akibe bele kell verni az igazságot. Persze annak is csak akkor van értelme, ha meg is érti. De akkor érdemes hathatósabb eszközökhöz folyamodni.
Előzmény: sahinel (83) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 14:50 | #85
Galilei tanításait fél évvel megjelenésük után már a megőrzendő és igaz tudományos eredmények között tartották a jezsuita szerzetesek a Vatikán könyvtárában. Hogy indexre tették? (=nem terjeszthető) Hogy Galilei amúgy egy aljas alak volt erkölcsi szemmel nézve? Hogy a saját ostoba hozzáállása miatt visszavonatták vele az elméletét? Hogy ő erre még egyházellenesebb alak lett? Hát ez már mind emberi butaság. Főként persze érdekeik szerint működő papok műve volt, de benne volt Galilei is vaskosan hogy a dolog így sült el. A könyvtár kimutatása viszont bizonyítja h nem dobták ki a dolgot, és pár évre rá valamiért csak el tudott terjedni.
Ez a Galilei-sztori amúgy annyira filmért kiált hogy csak na, sok a tévhit és a sarkítás mindkét felől ez ügyben. (Sajna a részletekig én se emlékszem mindenre, pedig jó pár estém elment a filó-előadásokra...)
Előzmény: Tóth József (73) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 14:48 | #84
A vallás hírdetése máshol is megvan, de mindezt nem akkor csinálják amikor nekik tetszik, hanem mikor megkeresi őket az ember. Nem mindegy hogy zaklatok valakit, vagy ő jön hozzám érdeklődni a vallásom iránt. Ugyanígy fontosnak tartom hogy a vallási előítéleteiket, tanaikat ne akarják ráerőszakolni nem vallásos, vagy más vallású emberekre.

"Megértés és elfogadás. Megragadás és elengedés. Közeledés és távolodás." ezt képtelen megérteni, felfogni az egyház. A vallásos embereknek akik gondolkoznak is nem csak vakon hisznek, ezt nem nehéz megérteni, felfogni.

ÉS mégegyszer vallás nem egyenlő az egyházzal.
Előzmény: kotta (82) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 14:42 | #83
lehet hogy sértő módon kritizálom mások véleményét, de magam nem tartom szent, vallásos, megvilásosodott embernek. A filozófiában a vitatkozás tana nagyon fontos. Hisz kérdéseket, véleményeket meg kell osztani, és ezeket a vitákat tanulásra, látásmód változtatására használja az ember.

"konfucius tanítás, Konfuciusz (Kr. e. 551-479) tanításán alapszik. Konfuciusz semmit sem írt, mondásait halála után jegyezték fel dialógusok formájában. Leghíresebb műve a Lun yu (Vitatkozások és mondások), amely a mester és tanítványainak beszélgetését tartalmazza 20 fejezetben. Bölcselete kifejezetten etikai, Konfuciusz mindig elhárította, hogy metafizikai kérdésekkel foglalkozzék. Gondolatai a konkrét életre az emberre öszpontosulnak. Fő célja egy zavarmentes állam elvének megalkotása."

Vitatkozni jó,csak nem szabad anyázásba átcsapnia. Azzal akivel vitatkozol nem anyázni kell egymást csak érvekkel egymás nézeteit közöljük, és álltalános igazságokat keresünk, amik mindkét félnek megfelelnek, hisz mindenki különbözik a többi embertől.
Előzmény: Tóth József (78) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 14:42 | #82
Valahogy nagyon elbeszélünk egymás mellett. Az egésznek a lényegét úgy látom érted, csak az általánosításod zavart. Minden szép eszme mögé emberek sorakoznak, és az emberek esendők, hibáznak, bűnöznek nevezzük bárhogy. De emiatt nem feltétlen az eszme a téves. A kereszténység úgy alakult ki h a "főnök" nem azt mondta h mindenki legyen jó meg csináljon amit akar (ennek eredményeit látjuk szerte a világban), hanem tanításokat hagyott, amiket szószólókra, hirdetőkre bízott, h mondják el, adják tovább. Ebből lett aztán a joggal bírálható papi rend, egyházszakadások, mindenféle világi dolgok, de valahogy a lényeg tényleg változatlan. A keresztény vallás röviden ennyi, bánt hogy pedofil-szintű gyanúkkal azonosítják ezt az egészet.
Előzmény: sahinel (80) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 14:35 | #81
Ez fogalmi nézeteltérés a javából! :-) Nem vészes, mert 95%-ban rosszul értelmezi mindenki: az egyház (legalábbis keresztény értelemben) mindenki akit megkereszteltek. A pap is, Mari néni is, a tömeggyilkos is és az elmebeteg is.
Előzmény: sahinel (75) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 14:28 | #80
Ha szerinted helytelenül cselekszik s alkalmat találsz, hogy négyszemközt és igen udvariasan megmondd neki, hogy miért vélekedel így, - talán meggyőzöd; van azonban sok eset, mikor még ez is illetéktelen beavatkozás. Semmi esetre se szabad elmenned egy harmadik személyhez s a dologról pletykálkodnod, mert ez rendkívül gonosz cselekedet.

Ha látod, hogy gyermekkel vagy állattal kegyetlenül bánnak, kötelességed közbelépni. Ha észreveszed, hogy valaki megszegi az ország törvényét, értesítened kell a hatóságokat. Ha rádbízták valakinek a tanítását, kötelességeddé válhatik, hogy gyöngéden figyelmeztesd a hibáira. Ilyen esetek kivételével, törődjél a saját dolgaiddal és tanuld meg a hallgatás erényét.

ez még hozzá tartozik. Ez épp budhista megközelítése a dolognak amit mondtam, de több vallásban is megtalálod ezt.

Egy szúfi vers:
"Gyere közénk, gyere, akárki légy,
Lehetsz hitetlen, tűz- vagy bálványimádó,
Nem a reménytelenség háza a miénk,
Ha százszor is megszegted szavadat, gyere akkor is."
Tarik Demirkan fordítása)

Iszlám sem idiótákgyülytőhelye, és szép gonolatakik, tanító verseik vannak.

A szufik dolga a világban?

Emelni önmagukat, emelni az emberiséget, emelni a világot. Kiteljesíteni a cseppet. Fénymunka. Áldásosztás. Baraka. Kicsatolás és visszacsatolás. Emelkedés és elmerülés. Látás és nem-látás. Hallás és nem-hallás. Érzés és nem-érzés. Megértés és elfogadás. Megragadás és elengedés. Közeledés és távolodás.

ez nagyon szépen leírja mi a dolga, és hogy kell élni egy szúfinak. Ha tanultatok buddhizmust, hinduizmust nem hasonlít?
Előzmény: sahinel (77) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 14:25 | #79
"A gyerekeket befolyásolni meg mocsok dolog. Aki ilyenre képpes az a teroristák, és az egyház." - Nekem életem párja kötött ki egyházi suliban, így azért van egy-két infóm a dologról. A gyerekeket a következők befolyásolják még: szülők, világi tanárok, reklámok, filmek, könyvek, képek, szagok, illatok, hangok, stb. Ugyanott tartunk. Szerinted ahhoz van joga bárkinek h szidja az egyházat,mert te éppen így gondolod. Másnak nem adsz jogot arra h ő meg mást mondjon mert ő máshogy gondolja. Ez megint mi? :-)

Senki se fogadja el h megáldják a nácik fegyvereit. Ha viszont épp a Te érdeked kívánná úgy, nyugodt lehetsz, te is megáldatnád a Te fegyvereidet. De ennek az egésznek mi közea az egyház egészéhez? Én spec. bármilyen fegyver megáldást baromságnak tartom, nem is titkolom, mégse "rúgnak" ki az egyházból.

Az állam hogyan hajtott be adókat? Erőszakkal. A múltban több volt a látványos erőszak és MINDENKI ezzel élt. Megint csak egyoldalúan rósz fel dolgokat. Minden erőszakkal behajtott pénzből épült, az egész civilizáció. De persze a hit a bűnös. :-)

Hitlernek mi köze bármilyen valláshoz? Ha úgy gondolod h a kereszténység, vagy légy vele boldog: a rk egyház tapsikolt neki,akkor tévedsz. Volt aki tapsikolt persze, de volt még zsidóból is ilyen, ateistából meg milliónyi, erről ennyit. Összemosni a hitlerizmust bármilyen vallással - elég fura ötlet.

Nem tudom milyen politikai eredményt vársz el, és egyáltalán miért vársz el bármit az egyházaktól ha ennyire gyűlölködsz, de legyen. A KDNP nem egyenlő rk egyház. A KDNP tudtommal egy párt, amit éppenséggel hívő emberek alapítottak, és csak akkor jutnak bárhová, ha szavaz rájuk bárki is. Az SZDSZ-t pl. miért nem akarod kitiltani a parlamentből? Ugyanannyi alapja volna, hiszen ők sem tettek semmit ezért az országért. Az egyház nem ugatott bele semmibe, a döntéseket parlamenti pártok hozták.

És íme a példa: a modern fizika legtöbb gondolkodója vallásos ember, mindegy h keresztény-e vagy más. A középkor egyik legfeljettebb tudományos központja a Vatikán volt. (Galilei külön komment, mindjárt írom) Az iskolázottság, olvasás-írás elterjesztése egyházi eredmény. A ma már "világi" alapon is működő támogatási rendszerek, szegények, betegek ellátása megint nem az ateista emberek ötlete volt. Konyhai kultúra, gyógynövények ismerete, fejlett természettudomány (bizonyhogy!) megintcsak nem volna bizonyos vallásos emberkék nélkül. Arab fanatikus vallásosoknak köszönhetjük a számokat, zsidóknak a pénzrendszert, stb. Nem találsz olyan dolgot amihez ne lett volna köze vallási buzgalommal szorgoskodó embereknek, mindegy milyen vallásról van szó.

Egyre nehezebb válaszolgatni hiszen csak ugyanazt tudom mondani amit eddig, de valahogy nem megy át a lényeg. Fogadjuk el, ez van. :-(
Előzmény: sahinel (72) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 14:22 | #78
" Korlátlan joga van a szabad gondolkodásra, szólásra és cselekvésre mindaddig, amíg valaki dolgába be nem avatkozik." Ez így igaz. De. Ha már a véleménye az általánosan elfogadott normák ellen való, vagy esetleg egy olyan kissebbség elleni, akik formálhatják az általános véleményeket, és neadjisten ezt a véleményét érvényesíteni is akarja, akkor igenis nemcsak beleszólni fogok, hanem fel is lépek ellene. És menjünk tovább. Ha egy ember érdeket, vagy véleményét, vagy hozáállását sértő módon kritizálja, véleményezi, lebecsüli, szóval nem tartja tiszteletben, akkor én sem fogom az övét. Lehet, hogy akkor sem, ha igaza lenne.
Előzmény: sahinel (77) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 14:10 | #77
Egy másik általánosan elterjedt vágy, amelyet erélyesen le kell küzdened: a mások dolgába való beavatkozás vágya. Amit más tesz, mond vagy hisz, nem a te dolgod, s meg kell tanulnod őt teljesen magára hagyni. Korlátlan joga van a szabad gondolkodásra, szólásra és cselekvésre mindaddig, amíg valaki dolgába be nem avatkozik. Te magad is igényt tartasz arra, hogy korlátlanul azt tedd, amit jónak látsz. Ugyanezt a szabadságot tehát őneki is meg kell adnod, ha pedig él vele, nincs jogod róla valamit mondani.
Előzmény: sahinel (75) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 14:10 | #76
Hm...
Előzmény: sahinel (75) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 14:03 | #75
Egyébként szerintem ez is filozófiai vita.

"A filozófia a világegyetem, a természet, az élet okával és céljával, a történelemben érvényesülő rendezőelvvel, a tudás és megismerés lehetőségével, a szépség, művészet és nyelv mibenlétével, a jogi-politikai normák természetével, a cselekedetek helyes vagy helytelen mivoltával, Isten és a transzcendencia létével foglalkozó diszciplína. A filozófia ágai ennek megfelelően a metafizika, ontológia (létfilozófia), történelemfilozófia, episztemológia (ismeretelmélet), tudományfilozófia, logika (a 19. század végétől filozófiai logika), esztétika, nyelvfilozófia, jogfilozófia, politikafilozófia, etika, vallásfilozófia."

Ez pedig nem 1 vallás sajátja. Szúfizmus, buddhizmus, hinduizmus, kereszténység, stb mind ebből indulnak ki. Gondolkodás az alapja az egésznek. Ezek vallások és jó dolgokat hoznak az ember életébe. Ha tanulmányozod a vallásokat nagyon egyformák etikai, erkölcsi, filozófiai kérdésekben.

Hogy mi tudja ezeket elrontani? AZ EGYHÁZ ami úgy működik mint a mai politiai pártok. Nemhiába szólnak bele az életedbe.
Előzmény: kotta (70) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 13:57 | #74
Miért mondasz ilyet? Igenis van. Akárhová elvihetem a gyerekemet, ha nem tetszik az iskola ami a lakóhellyemen van, viszem a szomszéd településre, vagy még messzebb. Csupán anyagi kérdés.
Előzmény: Su (68) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 13:53 | #73
Kozma Imréről hallottam. Ha jól tudom a Máltai szeretetszolgálatnál tölt be tisztséget. Sokra becsülöm. És vannak mások is, akiket szintén, tegyem hozzá, többféle vallás képviselői között. De megemlíteném Galileo Galileit. 1633-ban (tudomásom szerint) mágjára küldte a rk egyház. 1992-ben rehabilitálta ugyanaz az egyház. Mi változott az egyház szabályzatában? Ha semmi, miért rehabilitálták? Ha változott, milyen alapon? A Biblia nem változott. Arra van, vagyis a tanításaira felépítve az egyház. Szerintem egy kicsit hülyét csináltak magukból. (sajnos nem tudom jobb szóval kifejezni)
Előzmény: kotta (64) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 13:50 | #72
"ha nem tetszik ne járj oda" ) a barátom felesége ilyen suliban tanít. Szépen felhívták a figyelmét hogy ha nem jár templomba, stb mint egy jó hívő akkor nem stabil a munkahelye...... A gyerekeket befolyásolni meg mocsok dolog. Aki ilyenre képpes az a teroristák, és az egyház.

"A nagy kártérítési bohóckodást pedig kezdjük pl. ott h bontsuk le az összes városunkat, és minden építőanyagot pénzzé téve adjunk vissza mindent az indiánoknak" "A XX. században egy csomó dolog már nyomon követhető, és ha vki akárhonnan is származó vagyonából építkezett, ráadásul közhasznú intézményeket, az sztem a minimum h vissza is kapja."

Kicsit ellentmondassz magadnak, de még mindíg nem érted. erőszakkal behajtották az adót, és utánna ebből építettek. Nem nyomonkövethető hogy kötelező volt a kilenced, tized? Magyarország felét elvették háborús cselekmények miatt, erre az hogy megáldják a nácik fegyverét, stb mind elfogadott, és még jófejségből segítsük is őket.

"Az egyház meg nem javasol valamit, hanem beleugat a törvényekbe, és ezzel szabályozza az életedet." - hol és mikor?
Abortusz???(A tücskök meg csak szaporodnak.) De még sok más kérdésben is mint génkutatás, evolúciós, és fizikai kérdések, stb. Mindbe az egyház ugatott bele.

"A törvényeket az állam hozza, ha demokratikus akkor azok, akiket oda beszavaztak." lol Hitler hogy került hatalomra?

Indulat van bennem? Jah megmondják mi a helyes, miközben kapják az állami támogatást, mossák a gyerekek agyát, visszakérik az iskolákat, stb, és mindennek mi haszna van a mai helyzetünkre nézve? Mondj olyan politikailag elért dolgot ami hasznára van az országnak, és ezt egy egyházi személy intézte el. Ha nem tudsz akkor miért ül a KDNP pl a parlamentben, miért van durván összemosódva már a fidesszel????
Előzmény: kotta (70) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 24. 13:39 | #71
Erről az a véleményem, hogy akinek van megfelelő intelligenciája, az át tud menni akármilyen pszichológiai teszten. Nem akarok általánosítani, nem Amerikában élek, de nem tudom itt hogyan szankcinálják az említett "problémákat". De itt nem is sokat lehet hallani róluk. Biztos vagyok benne, hogy nem azért, mert nincsenek. A bűn kérdése megint más. Lehet relatív is, mert attól függ, kinek az oldaláról nézzük. Általánosan elfogadott, hogy a többség határozza meg, mi a jó és mi a rossz. És a bűnt is, bűnöst is el kell ítélni. A bűnt általában emberek követik el. Az utolsó két sorban igazad van.
Előzmény: Teomoart (63) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 13:16 | #70
"ha nem tetszik ne járj oda" - Mutassatok már egy kerületet,várost, falut, bármit ahol csak egyházi suli működik. Törvényekről meg annyit h kérdezz meg bármilyen egyházi suliban tanító tanárt h milyen jogai vannak. Elárulom: kevesebb(!) mint a "világi" tanároknak. Csomó mindent pl. egy-két éve vettek el tőlük, pedig a tanároknál az adott suliban az sem volt előfeltétel h hívő legyen, csak fogadjon el egy amúgy általános erkölcsi normát, ami meg ráadásul sehol sincs leírva.

"Az iskolákat miből építették?" - kőből, téglából, stb. :-) Neked miért lehet pénzed? Szerintem meg neked ne legyen mert én azt mondom. Ha meg találsz 5 olyan embert aki pénzt ad neked akármiért is, akkor azt ki tiltja meg neked?
A nagy kártérítési bohóckodást pedig kezdjük pl. ott h bontsuk le az összes városunkat, és minden építőanyagot pénzzé téve adjunk vissza mindent az indiánoknak, afrikaiaknak, ők meg az általuk kiirtott még apróbb népeknek, akik meg keltsék életre a meggyilkolt állatokat stb. A XX. században egy csomó dolog már nyomon követhető, és ha vki akárhonnan is származó vagyonából építkezett, ráadásul közhasznú intézményeket, az sztem a minimum h vissza is kapja.

"Az egyház meg nem javasol valamit, hanem beleugat a törvényekbe, és ezzel szabályozza az életedet." - hol és mikor? Meséld már el, kérlek! A törvényeket az állam hozza, ha demokratikus akkor azok, akiket oda beszavaztak. Ha meg az illető vallásos és ott van, akkor valsz sokan álltak mögé. Ha holnaptól kötelező lesz a zöld haj, mert épp ez a törvény,akkor ez van. Ezt hívják demokráciának. Nem tetszik? Tegyél ellene, de ez megint a te bajod lesz.

Enyhén szólva kettős mérce: ha hiszel vmiben akkor bármilyen sok emberrel együtt is teszed, kussolj és dögölj meg minél előbb, nincs jogod semmihez, örülj h életben hagyunk valameddig. Kb. ilyesmiket írsz.Továbbra is ugyanazok az agyonszajkózott, valami nagyon durva indulattól fűtött érvek. Hát hidd csak hogy a vallás diktatúra, és ne vedd észre hogy ugyanilyen alapon mindenféle ateizmus, és ateista államberendezkedés is az. Utálj és gyűlölj bátran, pont arról szól a dolog, hogy nem fogok visszaütni.
Domingo 2008. 11. 24. 13:13 | #69
Csak annyit szeretnék ehhez hozzászólni : Mocskos buzik.

Kösznöm a lehetőséget a hozzászólásomhoz az izé.hu-nak.
Su 2008. 11. 24. 12:55 | #68
magyarországon pillanatnyilag nincs szabad iskolaválasztás.

amúgy meg a buzik otthon élvezzék deformitásukat, ne vigyék a többi ember közé.
sahinel 2008. 11. 24. 12:46 | #67
Az iskolákat miből építették? jah hogy a tized és kilenced amit régen be kelett fizetni akkor csak jópofiságból ment, mert mindenki adni szeretett volna? ennyi erővel amit egy diktátor(vagy sikkasztó hivatalnok) épít, akkor nehogy már elvegyük tőle, mert hát ő csinálta, alkotott. Végülis hitler is jóarc volt mert sokmindent köszönhetünk a nácik emberkísérleteinek, stb amit manapság is használunk. Tehát igaz hogy kiírtott sok embert, de a tudományos kísérletek, katonai(és ennek vonzatai a civil szférába) fejlesztések megint csak jók voltak. Miért is fogtak össze ellene ha ekkora jót tett a világgal?


ha nem tetszik ne járj oda. ) király . Akkor egy diktátor átveszi az ország irányítását akkor dögöljek megvagy utazzak külföldre mert ő jogosan csinálja amit tesz.

"mint ahogy te is. Közéletnek hívják az ilyet. Ja hogy ez tilos, bocs zárkózz be te is mert más véleményed van, soha ne szólj senkihez mert én mondjuk azt mondom neked. Ez mi? :-)" Az hogy én havernak, vagy bárkinek elmondom szerintem mi lenne helyes, attól még nem parancsolom meg neki mit szabad. Az egyház meg nem javasol valamit, hanem beleugat a törvényekbe, és ezzel szabályozza az életedet. Ez mi ha nem erővel való beleszólás olyan emberek életébe akik nagyrésze valsz nem is hívő, vagy nem az ő egyházához tartozik?

És mint mondtam nem az embereket útálom akik hisznek, hanem akik az egyház alatt összegyűlnek, és beleugatnak olyanok életébe akik nem kérték tőlük ezt. Pl jézus mikor ment el és vett rá erőszakkal valakit hogy csinálja azt ami szerinte fontos? Jah hogy ez nem a vallás, csak az egyház része?:D
Előzmény: kotta (66) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 10:54 | #66
"Az nem általánosítás hogy minden egyházi személy csak normális lehet?" - ilyet senki sem mondott.
"beleugatnak, irányítani akarják az életemet vallási, és erkölcsi alapon" - hol? mikor? Ha nem azt csinálod amit szeretnél, az már a te bajod.
" Visszakértek iskolákat, és kötelező hittanórákat" - építs egy házat, én elszedem tőled egy tollvonással, aztán fel fogok háborodni ha visszakéred. Kötelező hittanórát meg mért ne tarthatnék a saját sulimban? ha nem tetszik ne járj oda.
"Politikába belekeveredni és ott még ténykedni is megmutatja hogy milyen sok paraszt van az egyházban." "Ugatnak pénz miatt, beleszólnak mit szabad mit nem attól függetlenül hogy hiszek, vagy nem hiszek. És még sokmindent fel lehetne sorolni" - mint ahogy te is. Közéletnek hívják az ilyet. Ja hogy ez tilos, bocs zárkózz be te is mert más véleményed van, soha ne szólj senkihez mert én mondjuk azt mondom neked. Ez mi? :-) Amúgy engem pl. rk-ék sohasem utasítottak arra h kire szavazzak, mit csináljak választás idején. Ja, dehogynem mégis: volt egy körlevél, amely szerint az csak jó ha véleményt nyilvánítok, mert a demokrácia így műxik. Ennyi. Más egyházakról nem tudok nyilatkozni.

Amennyi mocskot, hazugságot és szennyet okoztak a különböző vallások a világnak, annyi ma már mindennaposnak számító intézményt, államformát, találmányt is eredményeztek. Ha ezt tagadod, az struccpolitika. Az akármilyen vallásúemberek nem külön kaszt, az elcseszett világért nem teheted felelőssé csak őket, bármilyen egyszerű volna. Ugyanannyi háború és pusztítás indult ateizmusból, mint hitből. Mindkét "táborban" emberek vannak, nem többek. És intézményekért+történelmi múltért én egy személyben felelősséget vállalni nem tudok. Igyekszem a magam erejéből elősegíteni dolgokat, de ennyi. Te viszont csak utálj továbbra is ezért, nagyon nem zavar, hidd el hamar megszokja az ember, pedig még csak nem is a hitről beszéltünk. :-)

Előzmény: sahinel (65) 0 VÁLASZ
sahinel 2008. 11. 24. 10:14 | #65
"A papság feladata h egy közösséget vezessen és segítse az örök bizonytalanságban őket, ehhez jön még pluszban a kívülről térítésnek nevezett dolog,ami viszont (a durva és hülye történelmi visszaélések helyett) ma már csak a lényeget jelenti: mondd el nekik és segíts h megértsék!"

"ilyenek ezek az általánosítások, és nekem csak az fura h értelmes emberek mennyiszer eljátsszák ezt, és milyen sokszor pont az egyházakkal szemben."

Az nem általánosítás hogy minden egyházi személy csak normális lehet? Az egyházzal van sok embernek gondja, és hogy beleugatnak, irányítani akarják az életemet vallási, és elkörcsi alapon. Politikába belekeveredni és ott még ténykedni is megmutatja hogy milyen sok paraszt van az egyházban. Amíg irányítani, befolyásolni, törvényekkel alátamasztani akarják a nézeteinket, addig útálni fogok minden ilyen egyházat. Hogy vannak rendesek és jófejek köztük? Persze hisz a vallások lényegében nem agresszív, bunkó, hataloméhes embereknek van. Mint egyének lehetnek normálisak is köztük, de mint egyház összetartanak, és nem gyomlálják ki a hataloméhes barmokat maguk közül, mert ők hozzák a sok pénzt...... Amíg ezt engedik egyházi társaiknak a normálisabbjai, addig nem fog változni az emberek véleménye. Egy egyházról mindent elárul hogy mennyi köze van a politikához. Annyi képmutatás, és rossz döntések után mint amit az egyház európában véghezvitt, és befolyásolta a tömegeket, királyokat, megáldotta a fegyvereket(pl náciknál is) , megpróbálják elhitetni hogy már csak az emberekkel foglalkozik az egyház?

Visszakértek iskolákat, és kötelező hittanórákat, vallási baromságokat tanítanak a gyerekeknek(kb mint a terroristák. azok is azért kezdik gyerekekkel mert befolyásolhatóak könnyen). Ugatnak pénz miatt, beleszólnak mit szabad mit nem attól függetlenül hogy hiszek, vagy nem hiszek. És még sokmindent fel lehetne sorolni.

"Az egyház pedig nem papok élősködő csapata." ezt jól gondold át hogy magad vagy az egyház nevében szólalsz meg. Választásoknál hogy szólhat bele egy egyház papja hogy kire szavazz, mert egyébként nem vagy jó hívő? Jah és az egyház semmit sem szól neki hisz jól csinálja mert így lessz sok pénzük az adókból, állami segélyekből.
Előzmény: kotta (64) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 24. 09:05 | #64
Komolyan meglepve olvasom, h sokatoknak igenis volt már tapasztalata akár diákként, akár barátként, akár gyűlölködőként papokkal. Sajnálom h úgy tűnik sokatoknál ez rosszul sült el, és rossz látni h ez mennyire rossu irányban befolyásolja az egyházról, vallásról, hitről kialakult képet. Sajons jogosan, de a hiba nemcsak az egyik oldalé.
Asszem nyehőce kérdezte tőlem h miért hiszek, így nevelődtem vagy mi van. Sztem ez egy nagyon okos kérdés. Igen, így nevelődtem, bár szüleim igencsak ritkán vetődnek el templom felé, de jártam hittanórákra, stb. Viszont egyáltalán nem ezért hiszek. Így nem is lehet. Attól h x atya jófej, még nem lehetek hívő, legfeljebb érdekessé tesz számomra valamit. Attól h a szüleim elmesélnek egy 2000 éves sztorit szintén nem lehet hívőnek lenni. Mindez csak esélyt ad arra h eljuss a hitig, bár ezt nehéz lehet elsőre megérteni. Sokára jutottam én is ide és még nem tudhatom mennyire tudok kitartani ebben.
A papság feladata h egy közösséget vezessen és segítse az örök bizonytalanságban őket, ehhez jön még pluszban a kívülről térítésnek nevezett dolog,ami viszont (a durva és hülye történelmi visszaélések helyett) ma már csak a lényeget jelenti: mondd el nekik és segíts h megértsék! Ha nem tudja miről van szó, hogyan higgye el? Hogy ki hisz, és ki nem az már mindenkinek a maga dolga. Az egyház pedig nem papok élősködő csapata. Az egyház a hívők közössége, ami vagyok én is, a kereszténységben meg bárki akit megkereszteltek. Ezt a közösséget papok vezetik,akik közül rengetegen visszaéltek a tudás hatalmával, pénzügyi és világi birodalmakat építettek ki, de érdekes módon a lényeg még mindig nem változott, ezt alátámasztja rengeteg szép példa is,csak ezek kisebb hírértékűek. (Böjte Csabáról, Kozma Imréről elvétve hallani pedig ez még csak 2 ember)
Huhh, megint belebonyolódok: a lényeg h bizonyos jelenségek alapján megítélni egy dolgot amit nem is ismersz, nagyon felszínes és sztem buta dolog. Ilyen alapon az emberiség gyilkos undorító vírus, az összes nő hisztis dagadt és büdös, az összes férfi hájas büdös és tuskó, minden progmatos magával nőzik, minden infós szemüveges, minden bölcsész tarisznyát hord stb. Kb. ilyenek ezek az általánosítások, és nekem csak az fura h értelmes emberek mennyiszer eljátsszák ezt, és milyen sokszor pont az egyházakkal szemben.
Pont.
Teomoart 2008. 11. 24. 00:38 | #63
Akinél a pszichológiai teszt nem mutatja ki, az nem is buzi, legfeljebb divatbuzi.:)
Az egyházban dolgozom, egy egész egyházmegyényi papot ismerek. Zsémbeset, csökönyöset, nehézfejűt is. DE egyik se buzi, vagy gyermekek, nők megrontója. Nem élek álomvilágban: olvasom a sajtót, tudom, hogy amerikában hogy húzza le az egyház hírét néhány barom. De minden kitudódott esetet igen keményen szankcionál az egyház, ezt elhiheted!
A cöibátus kérdéskörében viszont egyet kell értenem azokkal, akik szerint megelőzné a deviáns viselkedést ha a papok házasodhatnának!De szerintem semmit sem kell elítélni a világon, csak a bűnt, a jó elleni szándékos lázadást. Nem embereket, hanem jelenségeket!
A reklám akkor is undorító! Mért kell a vallást, a papokat és bármelyik felekezetet buzerálni, beállítani ilyennek vagy olyannak? Főleg reklámcélból... A divatcégek exibicionizmusa határtalan pofátlansággal társul!
Előzmény: nkmedve (48) 0 VÁLASZ
bandee1219 2008. 11. 23. 17:57 | #62
Köszi, de ismerem amúgy a zenét, csak ebben az előadásban gondoltam, ezt nem tudom ki csinálta. :-/
Előzmény: papaluige (56) 0 VÁLASZ
Laci 2008. 11. 23. 12:13 | #61
Igazad van. Kösz, hogy emlékeztetsz. "... az, amit a görögök >> pederasztiának<< neveztek, az az egyháziak nyelvén >>sodomia<<; a szapphói bűn viszont - amely általános hirnévre tett szert a Leszbosz-szigeti hölgyek révén - a mi papjaink között >>gomorai<< bűnként ismeretes." (Leo Taxil).
Előzmény: Tóth József (60) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 23. 11:07 | #60
Akkor vedd elő mégegyszer. Szodomma és Gomorra elpusztítása. (szodomiták)
Előzmény: Laci (57) 0 VÁLASZ
rubigo 2008. 11. 23. 10:59 | #58
ez esetben meglep, hogy nem a Zsidó vallásban találták ezt ki... :)
Előzmény: Laci (57) 0 VÁLASZ
Laci 2008. 11. 23. 10:57 | #57
Tudtommal a coelibatus-t gazdasági okokra vezethető vissza; t.i. azért ne nősüljön a rk. pap, hogy az egyházi birtokok ne aprózódjanak szét. Semmi köze tehát a Bibliához. Olvasgattam a "Könyvek könyvét", Onan-ra és "bűnére" emlékszem, de melegekre illő vers nem jut eszembe, valószinüleg nincs is ilyen.
ince 2008. 11. 23. 07:58 | #55
" melegek verandában... "
Miben?
:DDDDDDDDDDDDDDDDD
Előzmény: Phinix (1) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 22. 20:35 | #54
Igazad is van, meg nincs is . Sajnálatos jelenség, minden egyházat beleértve kivétel nélkül, és ha már itt tartunk nem csak az egyházaknál, hanem a civil életben is a szélsőséges megnyilvánulás. De a post az egyházakról szól, azért beszélünk most róluk. És nem az egyházakkal van bajom, csak az eltévelyedett képviselőikkel.
Előzmény: skandar (52) 0 VÁLASZ
skandar 2008. 11. 22. 19:55 | #53
Részemről egy jelenségre még felhívnám a figyelmet.
Sokan illetik itt az egyházat, főleg a római katolikus egyházat mindenféle vádakkal (ha megnézitek, jómagam mindig kereszténységet említettem). A szabad szellem visszaszorításától a cölibátusig, stb. Egy kérdésem volna: m i k ö z ö - t ö k h o z z á? Hadd ne gondoljam, hogy az említett értelemben kommentelők mind a római katolikus egyház hívei, akik gyakorolják is a vallásukat. Kérdezem, ha a híveknek jó, akkor nektek miért nem? Kötelező talán valahol az egyháznak tagja lenni? Senki nem tagadja, hogy sok probléma van az egyház(ak)ban. De ezek megoldását talán rájuk és a hívekre kellene bízni.
Ha neked nem tetszik a vallás, a hit, az egyház, akkor nem gyakorlod, nem lépsz be, nem hiszel. Ellenben tolerálod azt, akinek ez fontos. Vagy nem erről szól a tolerancia? Mit mondasz? Jaaaaa, hogy az csak a zsidókra és a cigányokra vonatkozik? Ok, értem. Ez egy ilyen világ.

Btw, akik most lerohannának a rk egyház történelméből citált példákkal, kérem ne tegyék. Ismerem őket. Meg is van a véleményem.
Egyébként pedig a témában szélesebb látókört kialakítani vágyóknak javaslom, hogy nézzen utána a körülmetélési szertartás témájának, valamint keressen rá a Google-ban a "pedofil", "zsidó", "rabbi" "New York" kifejezésekre....
skandar 2008. 11. 22. 19:42 | #52
Én viszont igen, éppen ezért mondtam, hogy nem jó a párhuzam. Amire te reagáltál, abban viszont homoszexuális rabbikról írtam.
bandee1219 2008. 11. 22. 19:25 | #51
Hát, ha elég sokan vagytok és mind aláírjátok az igénylőlapot...
Előzmény: Schwed (50) 0 VÁLASZ
Schwed 2008. 11. 22. 16:34 | #50
Komolyan mondom, amennyi szar buziság itt már van, lassan lesz "Gay izé" is?
Tóth József 2008. 11. 22. 14:58 | #49
Ne haragudj meg, nem tudatlanságról van szó, hanem tapasztalatról. Még csak nem is általánosítottam. Nem minden pap ilyen. De a post egy ilyen példát emel ki, úgyhogy ehhez szólok hozzá. Ismerek olyan papot akinél jobban nem becsülök senkit, tegyem hozzá, annak ellenére, hogy nem vagyok vallásos, sőt nem is hiszek. Mégis azt mondom, hogy az előtt az ember előtt le a kalappal. Tudod " kinek a pap, kinek a papné".
Előzmény: Teomoart (45) 0 VÁLASZ
nkmedve 2008. 11. 22. 14:11 | #48
Senki se mondta, hogy nő lehet pap, ez csak a videóban van, s nyilvánvalóan üzenete van. Csak az a baj azzal amit mondtál, hogy a papok nem néhány évre lesznek papok, hanem egy életre, és holmi pszichologiai tesztekkel aztán nagyon ki lehet mutatni, hogy 20 év mulva éppen ki milyen lesz. Azt azért megkérdezném, hogy te mitől vagy olyan okos? Még ha pap is vagy, honnan ismered az xy nevű falu papbácsijának a szokásait? Maradjunk annyiban, hogy vannak a falu nőit megrontó vagy éppen meleg papok, és arra próbáltam rávilágitani, hogy nem ezt kell elitélni (hiszen ők is emberek) hanem azt, hogy nem nősülhetnek.
Előzmény: Teomoart (45) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 22. 14:05 | #47
Én a szexről írtam, nem a homo, vagy hetero beállítottságról.
Előzmény: skandar (28) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 22. 14:04 | #46
Apám! Nagy tévedésben vagy! Szó sem volt egyházról! Ki voltak emelve belőle a papok, mint emberek. Hogy meg volt jelölve, mint rk, az más kérdés. Nekik nincs megengedve a szex. Nem az egyházat rúgdostam, csak bizonyos, nem oda illő képviselőjét. Tudnék olyan példát is mondani, ami más egyház papjára vonatkozna, de itt a nemi életről van szó. Egyébként, meg lehet minden egyházban hibát találni, ami egyformán vonatkozik rájuk. Pl.: nem egedném meg nekik a politizálást. Nem mint magánember, mert véleménye nekik is lehet, hanem mint lelki támasz, vagy útmutató, vagy akárminek nevezzük.
Előzmény: kotta (25) 0 VÁLASZ
Teomoart 2008. 11. 22. 13:26 | #45
Kedves papokat látatlanban is elítélő fórumozók!
Mért szóltok olyanhoz hozzá, amiről semmi fogalmatok nincsen? Férfiakkal "bizalmas kapcsolatot ápoló papok", "azt mondta a sekrestyemanó"-ra hivatkozó tudatlanok!
Tudjátok azt, hogy a katolikus egyházban nem lehet nő a pap pl (jelenleg)? Pedig ez alap! Vagy hogy mielőtt a kispapok bekerülnek a "papneveldébe" olyan alapos pszichológiai vizsgálaton, tesztsorozaton mennek végig, ami abszolút megszűri az eltévelyedett emberek bejutását?
Mocskolódni lehet, a szokásos pedofil-buzi-pénznyelő-zsugori-gonosz pap bácsizni is, csak ne úgy, hogy tudatlanok vagytok!

karalábé 2008. 11. 22. 12:01 | #44
ez jóó, van benne valami!
Előzmény: gézengúz (43) 0 VÁLASZ
gézengúz 2008. 11. 22. 10:30 | #43
Nagyon szeretem ezt a zenét. Imádom. Nekem az a bajom a mássággal , és a többi kisebbséggel , hogy nagyon reklámozzák őket. A mai világba, már nem nézik semmibe sem az embert , ha nem buzi , vagy nem cigány. A média róluk szól , és ők az etelon emberek.Ez undorító. Viszonz ezek hatására nagyon megnőtt a műhomokórák száma. Azt hiszik hogy ez a helyes út. A cigókról meg nincs mit beszélni. Kár hogy nem önpusztító faj.Kár , hogy csak velük lehet eladni a médiá hazánkban.
Elysian 2008. 11. 22. 09:50 | #42
egyáltalán nem vagyok toleráns, sok mindent nem tudok elfogadni, sőt sokszor általánosítok is, de vannak butaságok amikre mindig érdemes felhívni a figyelmet....hogy ebben mi az erőltetett?

Előzmény: superxaba (41) 0 VÁLASZ
superxaba 2008. 11. 22. 08:44 | #41
Nana, Elysian annyira azért ne legyél toleráns! Erőltetett...
Előzmény: Elysian (40) 0 VÁLASZ
Elysian 2008. 11. 22. 04:00 | #40
valóban, a cigányok többségével baj van, de csak mert lehetőségük van kibontakoztatni "örökölt" viselkedésformájukat, érdekes; Mária Terézia idejében ezt nem tehették meg, ugyanis fellépett ellene egy uralkodó, ma a magyar állam finoman szólva is szarik mindenbe, erről meg csupán csak egy ország polgárai tehetnek:Mi!
"A zsidók mindenhova be akarnak férkőzni s mindent irányítani akarnak, nem számit hogy hány emberen kell átgázoljanak." ez az egyik legnagyobb baromság amit életemben hallottam, és sokan mondták már...mindegyik?télleg? szerintem pedig csak a zsidóság egy kevés százaléka, de ez a százalék pl. sokkal nagyobb a magyar állampolgárok körében...akár...csak egy példa, amivel szerettem volna igazolni hogy ez sokkal inkább emberi tulajdonság, mint "zsidó" sajátosság...és igen rengeteg zsidó van pozícióban...mindenhol a világon...tudtad h rengeteg magyarra is igaz ez? egyébként mi az h zsidó? etnikum? vallás? vagy zsidó egyenlő hosszú orr?:) ne butáskodjunk!
(egy kis történelem:az első kommunisztikus elképzelés zsidó találmány, ókor, nézz utána, nem vallana a zsidó gondolkodásra ugye?)
"A melegek nem tudják hol a határ amikor saját magánéletüket mutogatják a nyilvánosság előtt." szerintem a világ lakosságának jó néhány százaléka képtelen felfogni mit illik és mit nem nyilvánosság előtt, engem ugyanúgy zavar, ha bármely publikus helyen egy hetero pár mászik a képembe, miközben már szinte a pettingnél járnak...na mindegy....
"A katolikus papoknak pedig elég jelentős részük homo, vagy éppen pedofil. Nem azt mondom, hogy mindenik gyerekeket molesztál, de nem elhanyagolható az a %." ez detto igaz az emberiségre, nem elhanyagolandó százalékuk beteg! az hogy pont egy pap csak hab a tortán...a katolicizmussal meg nem ez az igazi probléma, sokkal inkább hogy hiteltelen, és sok szempontból elítélendő: lásd keresztes háború, lásd pápai titkos paktum hitlerrel, és lásd viva la szeretet és mindenféle szép és jó emberi érték és tanítsuk az embereket a jóra, támogassuk a szegényeket és éhező kisdedeket....pfááááakkor miért a vatikán a leggazdagabb állam? minek nekik pénz?miért nem osztják szét az éhezőknek? jah..lehet drága a retúrjegy a mennybe....mert hogy nem maradhatnak az tuti....inkább ez a szomorú és parasztvakítás!

jah:biztos hogy a meleg papokról szól ez a reklám? szerintem inkább az emberi lélek szabadságáról, amelyet nem mellesleg a katolikus egyház sokszor semmibe vesz, pedig még tanítja is...szerintem ezért kaptam sok pofont Sándor atyától még kiskoromban, mindig visszakérdeztem....aztán egy idő után már nem tettem, szegényt elvitték a rendőrök....az új pap pedig kézzel festett harley davidsonnal járt prédikálni, barátnője volt, mindig borral kínált, de sohasem mondta:ez így van és kész, akik kételkednek a tanításban azok a pokolra jutnak..jujujujjjj ha nem tudott őszintén reagálni csak elővett egy üveg bort és hagyta hogy gondolkodjunk rajta...na ettől lett hitelesebb bármelyik szenteskedő köpenyes majomnál....

Előzmény: nkmedve (30) 0 VÁLASZ
temko 2008. 11. 22. 02:15 | #39
Reverenda, te ostaoba barom !
Mr PIMP 2008. 11. 22. 00:54 | #38
Akkor kéne bordélyt nyitni a Vatikán mellett, ha megszüntetik a cölibátust:D
Kremy 2008. 11. 22. 00:20 | #37
Nekem ez a reklám tetszik,ide lehet dobálni a köveket...Nem kell szó szerint venni...Van egy üzenete amit mindenki ért valószínűleg,erre rátettek még egy lapáttal és ez a lapát a papi szerepkör..

A Björn Borgról meg annyit,hogy az egyik legjobb táska márka,elérhető ár,kiváló dizájn,kifogástalan minőség..Legalábbis nekem bevált...Egy aranyszínű válltáskám van és imádom...
Shifty 2008. 11. 21. 21:53 | #36
ó hogy az a...........
karalábé 2008. 11. 21. 21:50 | #35
wooouw nem semmi :D "kinek a pap kinek a papné" hehe XD
nkmedve 2008. 11. 21. 21:25 | #34
Ajjaj ostobán viselkedő papot is ismerek, 12.ben a vallásórák...:)) Na őt már nem szeretik annyira az emberek, de csak azok ismerik akik járnak vallásórára vagy templomba. Nekem se szokásom, hogy minden papról feltételezem, hogy meleg, de amikor hallok egy esetet akkor valahogy nem hat meg. Amig velem normálisan viselkedik addig tőlem lehet zsidó is:D
S amúgy se mondom hogy ez feltétlenül rossz dolog, vagy hogy a homo papok olyan rosszak, nekik is vannak szükségleteik, s mindenki úgy boldogul ahogy tud ebben a világban. Ha titokban tudja tartani és a körülötte élők elfogadják akkor csinálja. Az ahogy nem házasodhatnak viszont már zavar, mert lehet hogy valaki ezt az utat választaná, de szeretne családot is, és nem lehet neki. S akkor most váltson vallást? Egy alapvető emberi jog és szükséglet megtiltása sose vezetett semmi jóhoz. Aki akar, fogadhat cölibátust, de ne legyen mindenki kényszeritve. Az emberből a legrosszabbat ki lehet hozni (értelmetlen) tiltással vagy kötelezéssel.

Előzmény: kotta (32) 0 VÁLASZ
nagydee
nagydee 2008. 11. 21. 21:02 | #33
Nekem van BB hátizsákom....

Hűha meg kellene mondani az asszonynak. Ami főleg azért ciki, mert most várja az első gyerekünket. Nekem már reszeltek, de a táskát csak ki kellene dobni, lehet, hogy fiú lesz...

na mindegy, nekem tetszett. Bár a felénél már sejtettem mi lesz.
kotta 2008. 11. 21. 20:56 | #32
A vélemény szabad dolog, nem is támadom. Magam is ismerek katkó papokat, de érdekes módon egy darab nincs köztük aki nőzne-fiúzna-gyerekezne, pedig tudom és mindenhonnan hallom is h van ilyen, és még el is hiszem. Persze h jelentős %-ban, merthogy az a % már nagyobb mint 0. Biztos mákom van, h ilyenekkel találkoztam, de rájuk nézve nem kicsit sértő az általánosítás. Szerintem amúgy meg sokkal nagyobb "bűn" egy pap részéről ha baromságokat hirdet, ostobán viselkedik, pocsék a kapcsolata az emberekkel, nem tudja kifejezni magát, stb. Ilyenből pedig tényleg nagy az a bizonyos %. :S
Előzmény: nkmedve (30) 0 VÁLASZ
nkmedve 2008. 11. 21. 20:50 | #31
csak, hogy ne egy mese legyen a főoldalon:P
Előzmény: nkmedve (30) 0 VÁLASZ
nkmedve 2008. 11. 21. 20:40 | #30
Na azért nem kell őket annyira védeni. Cigányoknak többségével baj van viselkedés, higiénia, stb szintjén. A zsidók mindenhova be akarnak férkőzni s mindent irányitani akarnak, nemszámit hogy hány emberen kell átgázoljanak. A melegek nem tudják hol a határ amikor saját magánéletüket mutogatják a nyilvánosság előtt. A katolikus papoknak pedig elég jelentős részük homo, vagy éppen pedofil. Nem azt mondom, hogy mindenik gyerekeket molesztál, de nem elhanyagolható az a %.
A homoszexualitás a papoknál pedig egy bizonyos kiskapu a cölibátus körül. Láttam már papot akiről kiderült hogy nője volt, pedig mindenki szerette az egész városban (és Csikszereda nem egy olyan nagyon kis település) most buszvezető. És olyant is akiről mindenki tudja, hogy meleg, és kapcsolata van és senkit nem érdekel. Na ennyi. A vallás is olyan mint a politika vagy igaszságügy. A katolikusok "szabályzata" világosan kimondja hogy a papoknal NŐVEL nem lehet kapcsolatuk és nem házasodhatnak. Nem vagyok szakértő de úgy tudom a szabály nőkre vonatkozik, nem férfiakra vagy épp maszturbálásra. Ha valaki jobban tudja, mondja nyugodtan hogy tévedek, most igy hirtelen nem kapok semmi kézzelfogható információt erről.
A lényeg az, hogy a pap is ember és az embernek a fajfenntartás (és minden ami ezzel jár) az egyik alapszükséglete. Meg tudom érteni őket, és ezért szerintem nem olyan nagy dolog, hogy kiderül egy-egy papról hogy titokban éppen él nemi életet, attól még lehet rendes ember.
Az egész cölibátus dolog hülyeség, ezt kéne végre eltörölni, mert nyilvánvalóan nem működik. Ezt a vatikán is be fog kelleni lássa előbb vagy utóbb, mert az egyház hitele azzal romlik a legtöbbet amikor gyermekmolesztáló vagy meleg papokról hallunk, és ez nem ritkaság a katolikus papoknál, más vallásoknál (ahol nincsenek ilyen szabályok) viszont igen. Mégegyszer, ez az én véleményem, lehet hogy nem mindenkinek tetszik, ez van.
Előzmény: skandar (28) 0 VÁLASZ
Csolt 2008. 11. 21. 20:39 | #29
Nem leszel buzi, csak lebuziznak. xD
Előzmény: tikshow (26) 0 VÁLASZ
skandar 2008. 11. 21. 19:35 | #28
Nem tudom feltűnt-e neked, hogy itt nem [b]nősülésről[/b] van szó, lévénl az "ara" neme ugyan az, mint a vőlegényé?! Úgyhogy kissé csúsztatás, amit írsz.

A film egyszerre épít az idiótáknak arra az előítéletére, hogy minden keresztény pap pedofil, homokos, stb.,valamit a liberálisok - többségükben ateisták, vagy más valláshoz tartozók - felháborodására amiatt, hogy a keresztény egyházak fellépnek az egyneműek házassága ellen.

Vagyis ha már párhuzamot keresel, akkor talán gondolkodjunk el a zsidók körülmetélési szertartását hasonló hozzáállással felhasználó kis figyelemfelhívó szösszeneten.

Imádom azt, hogy a tolerancia bajnokai milyen előítéletesek tudnak lenni, ha a papokról vagy a keresztény vallásról van szó :) Bezzeg, ha én azt mondom, hogy pl. a cigányok túlnyomó többsége ilyenolyanamolyan, a zsidók túlnyomó többsége amolyanolyanilyen kb. 50 kommentben harapnák el a torkom.

Továbbra is fenntartom azt az állításomat, hogy a keresztény vallást lehet, sőt divat rugdosni, leköpni, híveit sértegetni, a tolerancia pedig kizárólag az ezt művelőkre terjed ki. Ez egy ilyen világ.
Előzmény: Tóth József (22) 0 VÁLASZ
geronemo 2008. 11. 21. 19:15 | #27
Hát az biztos, hogy a reklám nem a termékről szól! De sokkol! Tovább megyek miért vagyunk elfogultak? Kérdem én ha mondjuk két bögyös apáca tett volna hasonlót akkor az mindenkinek jobban tetszett volna (teszem hozzá nekem is:D), és már arról szólna a fórum, hogy de elmennék egy ilyen esküvőre. Borg fel akarta hívni a figyelmet magára és sikerült is neki. Jó EZ!
tikshow 2008. 11. 21. 18:53 | #26
hát mégse veszek bjorn táskát, mert akkor buzi leszek...
kotta 2008. 11. 21. 18:46 | #25
Nem igazán vette fel a törülközőt senki...no meg egy pici lányka elaludt itt a vállamon, Így hát van időm válaszolni magamnak. :D
A BB reklámok mindig is provokatívak voltak, ilyen szempontból ez a filmecske is telitalálat. (mondjuk köze nincs ahhoz h "horgyá' borg cuccot mer' az frankó", de ez manapság már nem is alapkövetelmény. Bankokat is reklámoznak kocsikal szép nővel, 'sztán semmi köze nincs a havi törlesztőhöz... :D)
Ahogy írjátok is, kereszténybe belerúgni mindig könnyebb mint muzulmánba vagy zsidóba, ez persze egyik felsőbbrendűségét se bizonyítja, de akkor is így van. Az meg h vmilyen jelenségek alapján ítélsz meg egy közösséget - na ez megint tipikus, és sokszor úgy tűnik menő is. (én pl. piszokul nem vágom, nem értem a homo jelenséget, de nyilván nem mindegyikük táncolgat kirúzsozva a főutcákon) Sz'al ugyanott vagyok mint eddig voltam: lehet anyázni minden egyházat, mint a kereszténység gyökerét az rk-t is, csak éppen meg is lehet nézni, megtapasztalni h valójában miről is szól. Ez meg melós, elismerem. Könnyebb út pénznyelőnek tekinteni minden ilyet, bár én spec. többet költöttem életem folyamán sportújságra mint "egyházra", de kívülről mégis ez a kritika. Elismerem, beetetett barom vagyok, mert megveszem a sportújságot. :DDD
De ez a reklám tényleg tetszik, bár nyilvánvalóan irreális, még akár az usában is elképzelni ilyet.
Előzmény: kotta (24) 0 VÁLASZ
kotta 2008. 11. 21. 18:06 | #24
björn borg k..va nagy arc! Nem tudom ugyan mennyi köze van a róla elnevezett és nyilván neki hasznot hozó sportmárkához, de a teniszvilágban is marha nagy forradalmár volt! Riszpekt meg ilyenek!
Ez a filmecske meg irtó jó és vicces, igen így mind a kettő egyben!
Még várom a véleményeket (meg amúgy is gyerekfürdetetek, stb.), de aztán nekiugorhatunk a cölibátus meg "rk. egyház mint minden földi rossz alapja" c. témáknak. Csak őszintén, mindannyian tanulni fogunk belőle. ;-)
Tóth József 2008. 11. 21. 17:59 | #23
Nálunk nem buzi a r-k pap. A nőket szereti. Egy pár fiatalasszony már fel volt pofozva a férje által miatta. De a szeretethez semmi köze nincs. Azt mondja a hittanórán a gyerekeknek, hogy azzal a gyerekkel ne játszodj, mert az református. A saját apja temetésére nem ment el. A testvérével nem áll szóba. Ebben az emberben van szeretet?
Tóth József 2008. 11. 21. 17:52 | #22
Lehet, hogy hiányos az ez irányú ismeretem, de úgy tudom, hogy a zsidó papok, azaz rabbik nősülhetnek. Márpedig innentől kezdve nincs értelme a hasonló poénkodásnak.
Előzmény: skandar (11) 0 VÁLASZ
Tóth József 2008. 11. 21. 17:49 | #21
Én látok. Elítélem a római-katolikus egyház előírását a cölibátuszra, de. Ha valaki felesküszik r-k papnak, az felesküszik az összes szabályra. Márpedig abba beletartozik a nemi élettől való önmegtartóztatás is. Tipikus esete enek a szabálynak az áthágása, a vizet prédikál, és bort iszik-ra.
Előzmény: Laci (9) 0 VÁLASZ
enti 2008. 11. 21. 17:40 | #20
na soha többé nem veszek BBorg cuccot .. mondjuk most is csak egy táskám van de azt meg nem veszem fel többet... :/
jackherer 2008. 11. 21. 17:36 | #19
Ugyenezt akartam írni. Előszeretettel gyalázzák a vallásunkat - nyílvánvaló, hogy keresztény ember ilyen reklámot nem csinál. Kapják beeeeeeeeeeeeeeeee!
Előzmény: komcsik (6) 0 VÁLASZ
bandee1219 2008. 11. 21. 17:18 | #18
jó a zene
encsisz 2008. 11. 21. 17:11 | #17
hoppá...ez kemény
Nezz 2008. 11. 21. 17:06 | #16
Nem kéne...
Macs 2008. 11. 21. 16:52 | #15
Na és az senkinek sem tűnt fel, hogy a pap, aki összeadja őket, nő? :) Szerintem azért ez se egy utolsó szempont. A videó meg nagyon tetszik, ők is "csak" emberek.
Cölibátus: a szerelem-szex egy nagy NO. Ugyan már, akkor a keresztesháborúkkal mi a helyzet? (Ne ölj, de akinek nem tetszik a hitünk és vallásunk, annak annyi?) Kicsit elvont hasonlat, dehát akkoris... Igenis joguk van a boldogsághoz
wnw 2008. 11. 21. 16:52 | #14
papok pénznyelő álszentek mind álló farokkal

ismeretlen 2008. 11. 21. 16:24 | #13
én szerintem azért mégiscsak ha valaki katolikus pap, akkor cölibátust fogadott, és azt, hogy életétét és lelkét istennek ajánlja és áldozza, szóval az ne szexeljen, se nővel, se férfival, se gyerekkel, se szamárral, mert hogy jézus se szexelt, legalábbis a biblia szerint, és a papnak valahogy jézus után szabadon kéne megtartóztatnia magát, és a tanításnak a hitnek szentelni az életét. Amúgy szerintem nagy hülyeség, hogy nem lehet feleségük családjuk, mert ugye a legfontosabb parancs a szeretet, mármint hogy szeressük egymást, és egy pap ebből kimarad. De ha már bevállalta, hogy pap lesz és nincs kuffantás, akkor ne is tegye. Micsoda világ már, hogy titokban azért egymással igen. Jó soha nem voltak illúzióim, szóval nem lep meg, amikor ilyeneket hallok, csak nem tetszik. Ha meg lehetne házasodniuk, hát akkor éntőlem egymással is házasodhatnának, de azt hiszem, azért furi lenne.
nkmedve 2008. 11. 21. 16:14 | #12
Nem meglepő ez az egész. Elég sok pap ismerősöm van és barátok is akiknek pap ismerőseik vannak, és szinte biztosra tudom mondani, hogy a papoknak nagy része kapcsolatban van férfiakkal (ki-ki értse ahogy akarja:) ). Sokuk rendszeresen él nemi életet és van "élettársuk" is. És olyan körben ezt nem is itélik el. Egy kántor-ismerős nem rég mesélt, hogy mik vannak ott, és teljesen természetes mindenkinek.

nojzi: vatikánban szerinted nem ez van?:) Persze egyből elitélnék, hogy jaj, hogy merészeli, de utánna irány a hálószoba.;)) Legmagasabb körökben működnek a legjobban az ilyen dolgok:D
skandar 2008. 11. 21. 16:13 | #11
Hogy miért nem meleg zsidó rabbikat mutogatnak? Úgy látszik, a toleranciának is vannak határai. Az egyik ilyen határ egészen pontosan a zsinagóga kapujában húzódik.

Aki a kereszténységre utaló jegyeket felhasználva készít ilyen frappáns (zsír) reklámot, az egészségesen felszabadult, liberális, széles látókörű, nyitott valaki, kifejlett humorérzékkel.

Ha volna olyan balga lélek, aki a zsidókra utaló jegyeket használva csinálna hasonlóan frappáns reklámot, azt rögtön indexre tennék, a készítőjét pedig rasszista, antiszemita csőcseléknek kiáltanák ki.
Aki pedig ilyesmit ír, mint én tettem, az a webfasiszta, ugyebár.

Ez egy ilyen világ. Szerintem.
pepeti 2008. 11. 21. 16:09 | #10
Papok és homoszexuálisok. A lehető legrosszabb kombó ellenem. :D
Laci 2008. 11. 21. 16:00 | #9
Nem látok semmi rosszat benne. A pap ugyanúgy ember mint akárki más. A boldogságát ki-ki itt és most kell megkeresse, megtalálja, mert az is lehet, hogy nem lesz "túlvilág" (ha lesz, annál jobb!). Egyébként, ha melegek közti kapcsolat valóban "Isten ellen való vétek" lenne, nagyon sok ember még a "túlvilágon" is (de akkor már örökre) boldogtalan lesz.
Sissi 2008. 11. 21. 15:59 | #8
Jah:D

Úgy őszintén, én se...
Előzmény: spider86 (7) 0 VÁLASZ
spider86 2008. 11. 21. 15:52 | #7
biztos sírna... csak más okból :)

amúgy ezt már nem szeretném megérni :S
Előzmény: Sissi (3) 0 VÁLASZ
komcsik 2008. 11. 21. 15:46 | #6
Csak azt nem értem, miért nem ZSIDÓ rabbi buzikat mutogat a média?!?!?!
Ja , de tudom mert ők ZSIDÓK!!!
Gesa 2008. 11. 21. 15:35 | #5
Nagyon ZSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍRRRRRRRRRRRR!! :D:D:D
mekszamnojz
mekszamnojz 2008. 11. 21. 15:30 | #4
vatikánba látták már? :)))
Sissi 2008. 11. 21. 15:29 | #3
Durva.

Bár kétlem, hogy a nagymamám így sírna, ha az esküvőmön egy csajjal smárolnék:D
bungle
bungle 2008. 11. 21. 15:24 | #2
Kemény. Hazai tévében milyen fogadtatásban részesülne? ;)
Phinix 2008. 11. 21. 15:23 | #1
Neeeehh nehhhh 8), melegek verandában... rosz-rosssz!