
Kiosztották az idei Arany Glóbusz díjakat. 1-2 meglepetéssikertől eltekintve azok nyertek, akikre számtani lehetett.

Pajzán, a népmeséket idéző kisfilm Erdélyből.
Kerekes János szeretője Máris, de a lányt a szülei a buta és gazdag Demicshez kényszerítik. Máris nem harcol Júliaként a szegény Jánosért; az a vágya, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Férjhez megy Demicshez, de megígéri Jánosnak, hogy az esküvő után először neki adja magát. Ekkor kezdődnek a bonyodalmak.lorem_ipsum | 2012.01.13. 15:59:07wtf?
Sötét zsaruk 3 (Man in Black III)
J ügynök kénytelen lesz visszautazni az időben a ‘60-as évekbe, ahol öreg partnere, K fiatalkori változatával karöltve veszik fel a harcot a gonosz ellen. J felfedezi, hogy vannak olyan titkai az Univerzumnak, melyekről “K” sosem beszélt neki…
Toast
Nigel Slater konyhaíró életrajzi filmje, amely az emlékein, és az azonos című regényén alapszik.
A történet egyszerre humoros és dramatikus is. Pont mint az élet, ugye. Nigel történetét 9 éves korától követhetjük nyomon, ugyanis már egészen fiatal korában érdeklődést mutatott a konyhaművészetek iránt, mivel édesanyja nem volt egy nagy konyhatündér. Többet nem is nagyon írnék róla, hiszen akkor elspoilerezném. Könnyed, szórakoztató film.
Töltötted valaha autóban a Szilvesztert? Volt, hogy a legintimebb titkodat egy idegennek mondtad el? Legutoljára mikor kértél szívességet a Napkeleti bölcsektől, vagy ajándékot a Jézuskától? És vajon mi nehezebb: megbocsátani vagy bocsánatot nyerni? A spanyol kisfilm kíváló példa arra, hogy miként lehet a road movie-t a pszichológiai drámával ötvözni.
Darth Vader nem vív több csatát. Elhunyt Bob Anderson.

Upside Down
A szerelemnek nincsenek korlátai. Még akkor sem, ha a szerelmed fejjel lefelé, vagy felfelé lakik alattad, nem feletted. Nem tudom, összezavarodtam.Erunder | 2012.01.09. 21:07:00Cseréltem a linket. Igaz ez még nem a hivatalos oldala a filmnek, de ha lesz valami hír, vagy új előzetes itt megtalálható lesz.

Prometheus
Kijött az Alien-előzményfilmként aposztrofált Prometheus első előzetese. A filmet Ridley Scott rendezte, a főbb szerepekben Guy Pearce, Charlize Theron és Noomi Rapace (a svéd A tetovált lány-filmek). Az amerikai mozibemutató 2012. június 8-án lesz.Erunder | 2012.03.21. 10:21:26Beküldő: Lobo
Szöveg: Megjelent egy hosszabb előzetes a Prometheus című Alien előzményfilmről.
http://www.youtube.com/watch?v=HHcHYisZFLU

American Horror Story
"Az események középpontjában a Harmon család áll: Ben, Vivien és Violet, akik Bostonból költöztek Los Angelesbe, miután Vivien elvetélt, Bennek pedig viszonya volt az egyik diákjával. Egy felújított kúriába költözik a család. Az előző tulajdonosról pedig kiderül, hogy meggyilkolták, mégpedig korábbi partnere által. A kleptomániás szomszéd Constance és szellemileg sérült gyermeke Adelaide pedig valamilyen titokzatos módon kapcsolódik a ház véres múltjához. Csakúgy, mint Moira O'Hara, az idős, és vonzó házvezetőnő. Ben elkezdi fogadni betegeit a házban, köztük az elmebeteg Tate Langdont, aki gyengéd érzelmeket kezd táplálni Violet iránt. A család élettere folyamatosan beszűkül és rájönnek, hogy a boldognak hitt "új" életük, hamarosan a legrosszabb rémálmukká válik."
Traileresztike:) | 2011.12.21. 23:39:52én csak ajánlani tudom a sorozatot!csak túl kell jutni első részen nagyon izgalmas
egyszerűen imádom Tate

A sötét lovag: Felemelkedés magyar szinkronos előzetese!
Erunder | 2012.07.22. 17:57:13Beküldő: Szobabicikli
http://www.youtube.com/watch?v=1T__uN5xmC0&feature=youtu.be
Szöveg: Egy kis kedvcsináló a hamarosan bemutatott (07.26) új Batman filmhez. A trilógia jelenetei egy trailerben.









