
The Pacific
Az Elit alakulat egyfajta folytatásának tekinthető ez, bár annak a történetéhez csupán annyiban kapcsolódik, hogy ez is a II. Vh.-ban játszódik. Ugyanis ez a csendes-óceáni hadszíntéren játszódik, és Eugene Sledge memoárjának adaptációja. Gondolom azt tudtátok, hogy az Elit alakulat is megtörtént eseteket dolgozott fel. Abban még az élő veteránok az elején meséltek is.
Wiki
Diary of a Wimpy Kid (Egy ropi naplója)
A film egy Amerikában népszerű képregényen alapszik.
A főhősünk az a gyerek, akit mindig piszkálnak a nagyobbak, ám ő megpróbál ebből a szerepkörből kitörni. Aranyos és vicces, én legalábbis jókat mosolyogtam az előzetesen.
a képregényről | a képregény hivatalos honlapja ittsnake6 | 2010.02.07. 21:12:43.-)))

Date Night
A két főszereplő híres tévés komikus, ebben a vígjátékban még akciókba is keverednek. Valamilyen szinten ez is nevezhető akció vígjátéknak, csak ebben több lesz a humor mint az akció.
A történetről és egyebekről a wikin olvashattók.
Knight and Day
Mivel erről is találtam egy eléggé teljes leírást a Wikipédián, ezért csak annyit írnék le róla, hogy sok helyen a két húzónév, és a kategória jellege miatt (akcióvígjáték) arról írnak, hogy sikeres lesz a film. Viszont olyan véleményt is lehet olvasni, ahol azt, hogy Cruise megint mint titkos ügynök átszelve a várost több embert kiírt a film alatt, mint Jack Bauer egy évad alatt, és mindezt úgy hogy Diaz csak sikongat mellette, negatívumként említik. Hogyha így nézzük tényleg nem lesz túl jó film.
WikiDavek | 2010.02.07. 16:05:20Na ez tutinézős :D I'm the guy xD

The Penguins of Madagascar
Bár a wikin olvasható, de azoknak, akik nem tudnak angolul, leírom a teljesen nyilvánvalót, hogy ez, a Madagaszkár pingvin karaktereire írt mese sorozat, melyet a nickelodeon futtat.
A honlapon csatorna többi futó showjáról is találhattok infókat.
Wiki (itt minden megtalálható a pingvines meséről)anon | 2010.02.07. 13:46:52Végre egy jó folytatása a Madagaszkárnak. A filmben is csak a pingvinek voltak viccesek, a főszereplők meg a történet nem voltak valami jók.

3 magyar nő, 3 külföldi férfi, 3 esküvő, 3 történet, a teljes történet itt megtekinthető.
mulleranika | 2010.03.04. 16:01:52Szeritntem mindkettőtöknek igaza van! Nem tudom hallottatok-e már róla, de most van egy filmsorozat, amely személyes történteket dolgozol fel épp a vegyes házasságok nehézségéről. Ha jól emlékszem 3 esküvő a címe:)

Filmek, amikről régóta lehet hallani, de még mindig nem készültek el.
Balázs | 2010.02.02. 22:48:33ez mind érdektelen, akkor már inkább függetlenség napja 2 xD bár a Lincoln-os Spielberg rendezésében jó lenne

Volt ez az 50 sírós filmes poszt...ha valaki képtelen a sírásra ,mert már ő a főgonosz ;), vagy ha még nem látta ezt a filmet , nézze meg, ha meg látta, és nem sírt akkor ő egy egy ÁÁÁLCA!!!!
csicsilla | 2010.02.04. 19:43:02amúgy eredetileg kutyulimutyulibrutyulitrutyuli lenne, de ez már nagyon hosszú... amúgy a párom ,,cukisága" ez:S
taknyom nyálam összefolyik ezen a filmen. és ez egy westi legalábbis a sztori szerint annak kéne lennie.:S

Megszűnt 31 év után Miramax filmstúdió.
A stúdió hivatalos website -ja.kovacslacka | 2010.04.17. 09:25:04új hírek: http://www.origo.hu/filmklub/20100416-a-weinstein-fiverek-visszaszerezhetik-a-miramaxot.html

Ondskan - Evil - Könyörtelenek
Mikael Håfström svéd rendező alkotása. Egy gimnazista korú srácról szól, aki bekerül egy elit iskolába és az ott uralkodó aranyifjakkal rögtön támad egy kis nézeteltérése.
Nem tudom hogy álltok az észak-európai filmekkel, én szeretem őket, ez a film különösképpen tetszik mert hasonló a témája Ottlik Géza: Iskola a határon című regényével, ami az egyik kedvenc olvasmányom, hiába kötelező! :) (Hogy még meggyőzőbb legyek: Oscar-ra is jelölték.)
Mindenképpen svédül nézzétek meg, ha megnézitek, a nyelv is nagyon sokat ad hozzá a film értékéhez!
(Imdb) | (Port)










http://www.sorozatjunkie.hu/2010/03/25/tom-hanks-megmondja/