Spud
John "Spud" Milton egy dél-afrikai magániskolába kerül, ahol csak fiúk tanulnak. A beilleszkedés pedig nem megy könnyen.
A történet az azonos című regényen alapszik, a spud meg krumplit jelent, és John a tusolóban kapja a becenevét. :)Megfilmesítik Szabó Magda Abigéljét, megint, csak ezúttal filmvászonra.
Na nem is ez a lényeg. Hanem a producere a filmnek. A tanulság: bármi hülyeséget csinálsz, vagy valami mérhetetlenül nagy szar a munkád, annak nyoma marad, és igen, mindenki emlékezni fog rá.Peczek | 2010.10.10. 21:19:02Kis Vuk, Két szoknya egy nadrág, Hippolyt, a lakáj stb. Szerintem ezt is sikerül majd elbarmolni. Pedig az eredeti még most is igen-igen jó, nemrégen láttam ismét.The Room (2003) - A szoba
Terítéken: kétség kívül a valaha is készült legrosszabb film a világon, az IMDB-s 3,1-es pontszáma ellenére.
Az egy személyben producer, író, rendező és fantasztikus színészi alakítást is nyújtó főszereplő Tommy Wiseau 6 millió dolcsit költött személyi kultuszának megalapozására. Az idő teltével ez össze is jött neki, aki csak egyszer is látta, továbbadta másoknak, hogy ez annyira rossz, hogy az már jó. Mára kialakult egy rajongói tábora, akik vetítéseken szívesen elevenítenek fel emlékezetes jeleneteket e filmeposzból, mint a céltalan labdadobálás vagy az "Oh Hi"-al köszönés. A "Szétszakítasz engem, Liza" sorok hivatalosan is mémmé váltak, valamint játék is készült belőle.
Tommy Wiseau Johnnyt alakítja, aki egy bankban dolgozik, és jegyese Lisa, aki többé már nem szerelmes Johnnyba. Lisa megcsalja őt legjobb barátjával, Mark-al, ugyanakkor elterjeszti, hogy Johnny megütötte őt. A végét viszont nem akarom lelőni...megteszi ezt ő maga ;)
A történet említésre sem méltó, az alakítás csapnivaló, egyes...nem is,többes jelenetek rosszul megírtak, hemzseg a hibáktól, céltalan, oda nem illő, bizarr és befejezetlen cselekményektől. Viszont Wiseau úr bármilyen körülmények között is tiltja művéből jelenetek felhasználását, szerzői jogokra hivatkozva, így nehéz olyan kritikát összehozni, amit ne szedetne le. Úgyhogy addig tekintsétek meg, míg tehetitek!Earth 2100
Egy elgondolkodtató film arról, hogy a jelen felelőtlensége hogyan vezet a jövő poklához, amiben az emberiség visszasüllyedhet a középkor szintjére, évszázadokra vagy örökre elveszítve a kiemelkedés, a fejlődés és az emberibb élet lehetőségét (bár a Wall Street-i barmoknak legalább ismét kapálnia kellene).
WikiBigger, stronger, faster
Van még valaki, aki ezek után is hisz az élsportok "tisztaságában"?
Bigger, Stronger, Faster - a nagy szteroidsvindli20 túlértékelt klasszikus.
A fenti lista apropóján az Index is készített egy összeállítást, ahol mi is értékelhetünk.
Egyébként mindkét lista erősen vitatható.pepeti | 2010.08.11. 12:05:51Állj mellém! mekkora isten film :) Iskolákban kötelezővé tenném.
30 Days of Night: Dark Days - A sötétség 30 napja 2
Igen, jól írtam. Ez a második rész. Az elsőről azért nem írtam eddig, mert az egy 2007-es film, és akkor még nem is ismertem az izét. Az már más kérdés, hogy a film hiába volt sikeres szinte mindenhol, nálunk meg se jelent, a folytatását viszont már mindenhova csak DVD-re adják ki.
A történet majdnem egy évvel később játszódik, az Alaszkában lezajlott események után. Stella Los Angeles-be költözik, és próbálja megosztani "élményeit" mindenkivel. Ezzel magára is hívva a vámpírok figyelmét. Ezzel ám még nincs vége. Ugyanis felveszi vele a kapcsolatot egy csapat vámpírvadász, akiknek célja Lilith legyőzése.
Mire ide elértek már úgyis túl vagytok a 2007-es film wiki linkjén, úgyhogy felesleges is leírnom, hogy egy képregény sorozat adaptációjáról van szó. Banyek! Mégis megtettem. :)Erunder | 2010.08.03. 21:20:06Most sem, nem is volt az, és nem is lesz. Csak ha keresgélted direkt, akkor a te szabad idődből (melóban netezni, helyes :)) vett el.
Belinkelni viszont tényleg totál felesleges, hiszen minden filmes posztot (mert ugye vannak listás, és egyéb posztok is) próbálunk úgy megírni, hogy előzetes is legyen hozzá.
The Goon
A South Park óta tudhatjuk, attól hogy valami animáció, még nem biztos, hogy a gyerekek a célközönség. Hát ez van ezzel is. A története, a nyelvezete, és a képi világa sem ajánlott úgy 14 év alatt. Azt viszont, hogy mennyire humoros, nem ecsetelném, hiszen elég hozzá az előzetes végig nézése.
Goon a főszereplő gengszter, akit nagydarab verőlegénye mindig kísér. Kalandjaik során megküzdenek őrült tudósokkal, zombik, és szellemek seregével. Filmvászonra David Fincher varázsolja, Eric Powell képregényét.nagyonhulyevagyok | 2010.09.29. 12:09:59végre valami eredeti
Melegedő sztárok, a legjobb homoszexuális alakítások.
Izathe | 2010.07.23. 17:52:26+ Hillary Swank: A fiúk nem sírnak.. szerintem
Nehéz poszt. Mit írhatnék ide?
Dokumentumfilm készült Biszku Béláról, volt magyar belügyminiszterről. Regnálása idején több embert akasztottak fel, mint 1848. vagy 1945. után. Nem igazán lehet róla elfogulatlan cikket találni, nehéz kihívás véleményt mondani róla. Letűnt korszak soha el nem múló bűneiért felelős emberként él köztünk büntetlenül, mint oly sokan mások: nyilasok, bolsevikok, hazaárulók és idegengyűlölők.
A film elkészítői átverték Biszkut, ugyanazzal a recepttel élve, mint a náci öregekre vadászó oknyomozók. A filmet mégis bemutatták, egyesek engedélyével, egyesek engedélye nélkül.
A film megtekinthető itt: Bűn és büntetlenség