(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)
Nemes Jeles László filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.
(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)
Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és munkatársaira.
Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)Predestination (Időhurok)
Egy időügynök feladata, hogy megmentse a várost egy hírhedt robbantótól és eközben jövőjét is alakítani próbálja. Ehhez viszont bele kell avatkoznia saját múltjába...
Azt hiszed, mindent tudsz az időparadoxonról? A Spierig tesók agymenése, totális mindfuck.skad03 | 2016.04.29. 18:57:50Ezek szerint nincs :DThe Strain
A New York-i járványügyi hatóság egy rejtélyes vírus után nyomoz, mely egy repülőjáraton ütötte fel a fejét.
Harmadik résznél járok benne, eddig még nincs elrontva. :)bencencz | 2015.04.17. 14:23:59csalódás volt...
Bírom ezt a Tom fiút, aki most egy humoristával együtt 7 pecben bemutatja, milyen filmekben játszott eddig
Pixels (2015 július)
Egy 2010-es animációs rövidvilm alapján készült a Pixels, melyben egy félreértés következtében arcade játékok szereplőit küldi egy idegen faj a Földre, elpusztítani azt.
Bár a szereplőgárda tagjait leginkább alpári vígjátékokból ismerhetjük, a Chris Columbus által rendezett film valószínűleg a könnyedebb humort képviseli majd.Time Lapse
Finn, Jasper és Callie egy lakópark karbantartói és egyben annak egyik lakásán osztoznak. Éppen ezért nekik kell utánajárni, miért nem ad magáról életjelet a velük szemben élő úriember, az ajtón belépve viszont egy furcsa szerkezetet találnak: egy hatalmas polaroid fényképezőgépet, amely az ő nappalijukra néz, és naponta egyszer egy képet készít. De nem akármilyen képet, hanem a 24 órával későbbi állapotokat mutatja meg. Ez pedig az ihlethiányban szenvedő festő Finn és a szerencsejáték-mániás Jasper számára lehetőségek tárházát nyitja meg, és lelkesen próbálják létrehozni a fényképeken ábrázolt szituációkat. Azonban amikor egyre bizarrabb fotók érkeznek, adódik a kérdés, hogy el lehet-e térni a gép jóslataitól, illetve ez egyáltalán megéri-e nekik.bungle | 2015.03.06. 13:10:05Sztem egész jó volt, a végén a "fordulat", "csattanó" is tetszett, összességében talán még jobb is, mint a 6,4-es imdb pont.
Kiosztották a 2015. évi Oscar-díjakat
Ravennë | 2015.03.07. 18:28:46Divathoz: szerintem legszebb Jessica Chastain, Emma Stone. :)
Weird Al a szerintem erősen túlértékelt Whiplash c. katyvaszban :D
bungle | 2015.02.10. 11:19:222. kritikában:
"Például, hogy egy zene akkor értékes, ha tele van verve hangokkal. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen jellegű filmek tehetnek arról, hogy a Dream Theaternek még mindig annyi rajongója van."
Pándi Balázsról még soha nem hallottam, gondolom valami elborult jazzdobos, aki valamit hallott egyszer a DT-ről. A DT-nek pont azóta van egyre több rajongója, mióta egyszerűsödött a zenéjük, és noha az újabb lemezeiken tényleg sok a kiszámítható, céltalan szóló és kavarás, a régi albumaikon minden egyes hangnak megvolt a szerepe, és sosem volt annyira öncélú hangszermaszturbálás, mint egy unalmas jazz vagy fusion album.
A fantasztikus négyes (2015. augusztus 7.)
Az erő krónikájával hírnevet szerző Josh Trank rendezésében érkező A fantasztikus négyes reboot nyáron kerkül a magyar mozikba, melyben bátor változtatásokat eszközöltek főhősök eredettörténet illetően. A forgalmazó bizalma azonban rendíthetetlen, már be is jelentette a 2017-es folytatást.Jurassic World
Egy újabb bőr szerencsétlen dínókról - a fantáziadús sztori egy mutáns, genetikailag módosított szuperintelligens dinoszaurusz kiszabadulásáról szól. Már csak azt nem értem, miért nem az Asylum készítette...