Oscar 2015: Julianne Moore végre megkapta

Julianne Moore, Oscar
Vágólapra másolva!
Vasárnap este kiosztották az Oscar-díjakat Hollywoodban. A legjobb film a Birdman lett, amelynek a rendezőjét is díjazták. Eddie Redmayne kapta a legjobb színésznek járó díjat A mindenség elméletéért, Julianne Moore ötödik jelölését szoborra válthatta. A mellékszereplői kategóriákban Patrica Arquette és J. K. Simmons alakítását ismerték el, A Grand Budapest Hotel négy Oscart elvitt, a legjobb animációs film a Hős6os lett, Lengyelország bezsebelte az első Oscarját. 
Vágólapra másolva!

Ki volt a legszebb az Oscaron?

A 87. Oscar-gála fő kérdése előzetesen az volt, hogy a Birdman vagy a Sráckor tér haza több díjjal. Az Akadémia tagjai egyértelműen a nagy visszatérés vágyálmáról szóló atipikus szuperhősfilm mellett tették le a voksukat, melyben Michael Keaton egy hasadt személyiségű színészt játszik.

Tarolt a madárember

A Birdman nyerte el a legjobb eredeti forgatókönyvért, a legjobb fényképezésért, a legjobb rendezésért járó díjat, és a legfontosabb kategóriában, a legjobb filmek mezőnyében is diadalmaskodott. Emmanuel Lubezki duplázott, tavaly a Gravitáció fényképezéséért kapott szobrot.

Alejandro González Iñárritu arra használta fel milliók figyelmét, hogy a mexikói népnek ajánlja fel a díját, és azt kívánja, hogy legyen olyan kormánya az országnak, amilyet a nép megérdemel. Beszélt arról is, hogy az Egyesült Államokba emigráló mexikóiakkal méltósággal kell bánni, hiszen Amerika a bevándorlóktól lett nagyszerű ország. A díjat Sean Penn adta át, aki viccesen azt a kérdést tette fel, hogy ennek a csirkefogónak meg ki adott zöld kártyát.

Alejandro González Inárritu Forrás: AFP

Wes Andersont már az Akadémia is szereti

A Grand Budapest Hotel is négy Oscarral térhetett haza, viszont ezek jórészt technikai kategóriák voltak: A legjobb sminkért, a legjobb látványterv, a legjobb kosztümért és a legjobb filmzenéért járó díjat kapta a film. Az Akadémia végre megbarátkozott Wes Anderson sajátos babaház-világával - a rendező filmjei idáig egyetlen Oscart sem kaptak.

Majdnem forradalmat robbantottak ki a nők

A Sráckor végül kénytelen volt egy szoborral megelégedni. Patricia Arquette végére harciassá váló beszédében a nőket megillető egyenlő jogokért kampányolt. A hallgatóságot egészen feltüzelte, Meryl Streep heves kézmozdulatokkal üdvözölte Arquette mondandóját, Jennifer Lopez is nagy lelkesedéssel tapsolt.

Julianne Moore ötödik jelölését váltotta szoborra. A Still Alice című filmben megrendítő erővel játszott el egy Alzheimer-kórban szenvedő nőt, aki mindent megtesz azért, hogy betegsége ellenére részese maradjon a családjának. Beszédét könnyed hangulatban kezdte, egy cikkről mesélt, melyben azt olvasta, hogy az elnyert Oscar öt évvel meghosszabbítja az életet. Ha ez igaz - folytatta -, akkor köszöni az Akadémiának, mivel a férje fiatalabb nála. Ez után már komoly arcot vágott, és kijelentette, hogy "nincsen olyan, hogy legjobb színésznő".

Julianne Moore Forrás: MTI/Jordan Strauss/Invision/AP/I/John Shearer

Brit zsenik Amerikában

A legjobb férfi főszereplők közül Eddie Redmayne érdemeit ismertél el egy díjjal. Az angol színész Stephen Hawkingot alakította A mindenség elmélete című életrajzi drámában. Érzelmes és megható beszéde végén a teremben tapsoló feleségének megüzente, hogy készüljön, mert egy új fickó költözik be hozzájuk – utalva a kezében szorongatott aranyszoborra.

Eddie Redmayne Forrás: MTI/Jordan Strauss/Invision/AP/I/John Shearer

A másik zseniről szóló brit életrajzi dráma, a Kódjátszma is egy díjat nyert el. A legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában tartották érdemesnek a győzelemre. Graham Moore forgatókönyvíró arra használta fel a nyilvánosságot, hogy elmondja, tizenhat évesen meg akarta ölni magát, és arra biztatott mindenkit, hogy ne féljen attól, ha másnak, különbözőnek érzi magát.

A dzsessz J. K. Simmons-nak és a lengyeleknek is bejött

A Whiplash kisebb meglepetésre három díjjal gazdagodott. A brutális zenetanárt alakító J. K. Simmons behúzta a kötelezőt, és ő lett a legjobb férfi mellékszereplő, de emellett a legjobb vágás és a legjobb hangkeverés kategóriájában is a jazzdobos film győzött.

J. K. Simmons az elnyert Oscar-szoborral Forrás: AFP

A lengyelek behozták a magyarokat, már nekik is van Oscarjuk a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Pawel Pawelowski rendező nem értette, hogy kerülhetett ide egy lassú, visszafogott, fekete-fehér filmmel. A lengyel stábnak is üzent, akik állítólag már teljesen részegek voltak otthon. Hiába futott ki az időből a boldogságtól összezavarodott rendező, nem keverték le a szerkesztők. Más kategóriákban már nyertek lengyel rendezők és operatőrök, viszont a legjobb idegen nyelvű filmek versenyében tízedik alkalommal sikerült csak szoborra váltania a jelöltséget egy lengyel filmnek.

Nekik nem osztottak lapot

Egy Oscart kapott a hat kategóriában versenyző Amerikai mesterlövész, az öt díjra jelölt Csillagok közöt és a Selma, a négy szoborra esélyes Foxcatcher és a legjobb eredeti forgatókönyv díjára jelölt Éjjeli féreg üres kézzel távozott a gáláról.

Az este házigazdája megilletődött a sok sztártól

Az Így jártam anyátokkal Barney-ként ismert Neil Patrick Harris első alkalommal vezette az Oscar-gálát, és nem bánnánk, ha többet vissza sem térne, ugyanis alig volt jó poénja. Szóviccekkel, illedelmes beszólásokkal próbálkozott, illetve a musical és a varázslás köré próbálta felépíteni az estét. Harris nagyon messze volt Billy Crystaltől, akiről előzetesen azt mondta, hogy az ő műsorvezetői stílusát szeretné tovább vinni.

Neil Patrick Harris egy szál fecskében vonult a színpadra Forrás: AFP/Robyn Beck

Amit viszont nagyon bírtunk:

A nyitó monológ alatt flaskával bohóckodó Benedict Cumberbatchet.

Benedict Cumberbatch iszogat Forrás: ABC

Az állapotos felesége hasát simogató Benedict Cumberbatchet.

Sophie Hunter és Benedict Cumberbatch Forrás: AFP

A vörös szőnyegen egymást ölelgető Emma Stone-t és Jennifer Anistont.

Jennifer Aniston és Emma Stone Forrás: AFP

A LEGO-Oscart megilletődve szorongató Emma Stone-t.

Emma Stone Forrás: ABC

A csodaszép fehér szmokingban feszítő, hamiskásan bazsalygó Jeff Goldblumot és Adrien Brody-t.

Jeff Goldblum és Adrien Brody Forrás: AFP

Azt, ahogy Rosamund Pike pasija nézett a barátnőjével beszélgető Ethan Hawke-ra.

Rosamund Pike, Robie Uniacke és Ethan Hawke Forrás: AFP

Ezt a gyönyörű fotót Marion Cotillardról.

Marion Cotillard Forrás: AFP

A káoszt fergeteges buliként eladó Lego-kaland-betétdalt

Még mindig nincs elege az Oscarból?

A gálát élőben közvetítettük egész éjszaka, ha fésületlen első benyomásokra, agyament asszociációkra és zavarbaejtő kitárulkozásokra kíváncsi, ide kattintva elolvashatja.

Az összes jelölt és díjazott

Legjobb film:

Birdman (rendező: Alejandro González Inárritu)
Sráckor (rendező: Richard Linklater)
A Grand Budapest Hotel (rendező: Wes Anderson)
Kódjátszma (rendező: Morten Tyldum)
Selma (rendező: Ava Duvernay)
A mindenség elmélete (rendező: James Marsh)
Whiplash (rendező: Damien Chazelle)
Amerikai mesterlövész (rendező: Clint Eastwood)

Legjobb rendező:

Wes Anderson (A Grand Budapest Hotel)
Alejandro González Inárritu (Birdman)
Richard Linklater (Sráckor)
Morten Tyldum (Kódjátszma)
Bennett Miller (Foxcatcher)

Legjobb férfi főszereplő:

Steve Carell (Foxcatcher)
Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész)
Benedict Cumberbatch (Kódjátszma)
Michael Keaton (Birdman)
Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)

Legjobb női főszereplő:

Marion Cotillard (Két nap, egy éjszaka)
Felicity Jones (A mindenség elmélete)
Julianne Moore (Still Alice)
Rosamund Pike (Holtodiglan)
Reese Witherspoon (Vadon)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Robert Duvall (A bíró - The Judge)
Ethan Hawke (Sráckor)
Edward Norton (Birdman)
J.K. Simmons (Whiplash)
Mark Ruffalo (Foxcatcher)

Legjobb női mellékszereplő:

Patricia Arquette (Sráckor)
Laura Dern (Vadon)
Emma Stone (Birdman)
Keira Knightley (Kódjátszma)
Meryl Streep (Vadregény - Into the Woods)

Legjobb idegen nyelvű film:

Eszeveszett mesék (Damián Szifrón) - Argentína
Mandarinok (Zaza Urushadze) - Észtország
Timbuktu (Abderrahmane Sissako) - Mauritánia
Ida (Paweł Pawlikowski) - Lengyelország
Leviatán (Andrey Zvyagintsev) - Oroszország

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Amerikai mesterlövész
Beépített hiba
Kódjátszma
A mindenség elmélete
Whiplash

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Birdman
Sráckor
Foxcather
Éjjeli féreg
A Grand Budapest Hotel

Legjobb operatőri munka:

Birdman (Emmanuel Lubezki)
A Grand Budapest Hotel (Robert Yeoman)
Ida (Lukasz Zal és Ryszard Lenczewski)
Mr. Turner (Dick Pope)
Rendíthetetlen (Roger Deakins)

Legjobb animációs film:

Doboztrollok
Hős6os
Így neveld a sárkányodat 2
Song of the Sea
Kacuya

Legjobb egész estés dokumentumfilm:

CitizenFour
Vivian Maier nyomában
Last Days in Vietnam
The Salt of the Earth
Virunga

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Crisis Hotline: Veterans Press 1
Joanna
Our Curse
The Reaper
White Earth

Legjobb vágás:

Amerikai mesterlövész
Sráckor
A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
Whiplash

Legjobb betétdal:

Everything is Awesome (A Lego-kaland)
Glory (Selma)
Lost Stars (Szerelemre hangszerelve)
Grateful (Beyond the Lights)
I’m Not Gonna Miss You (Glen Campbell: I'll Be Me)

Legjobb vizuális trükk:

Amerika Kapitány: A Tél Katonája
A majmok bolygója: Forradalom
A galaxis őrzői
X-Men: Az eljövendó múlt napjai
Csillagok között

A legjobb látványterv:

A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
Csillagok között
Vadregény
Mr. Turner

Legjobb animációs rövidfilm:

The Bigger Picture (Daisy Jacobs)
The Dam Keeper (Robert Kondo és Dice Tsutsumi)
Feast (Patrick Osborne)
Me and My Moulton (Torill Kove)
A Single Life (Joris Oprins)

Legjobb élőszereplős rövidfilm:

Aya
Boogaloo and Graham
Butter Lamp
Parvaneh
The Phone Call

Legjobb hangvágás:

Amerikai mesterlövész
Birdman
A hobbit - Az öt sereg csatája
Csillagok között
Rendíthetetlen

Legjobb hangkeverés:

Amerikai mesterlövész
Birdman
Csillagok között
Whiplash
Rendíthetetlen

Legjobb filmzene:

A Grand Budapest Hotel (Alexandre Desplat)
A mindenség elmélete (Jóhann Jóhannsson)
Csillagok között (Hans Zimmer)
Kódjátszma (Alexandre Desplat)
Mr. Turner (Gary Yershon)

Legjobb kosztüm:

Beépített hiba
Demóna
Mr. Turner
A Grand Budapest Hotel
Vadregény

Legjobb smink:

Foxcatcher
A Grand Budapest Hotel
A galaxis őrzői