
The Princess and the Frog
Évekkel ezelőtt a Disney stúdió mondogatta bőszen, hogy ezentúl ne nagyon számítsunk tőlük hagyományos, azaz a kézzel rajzolt animációs filmekre. Az utolsó ilyen alkotásuk A legelő hősei volt, amire 110 millió dollárt költöttek és hazájában csak 50 millió kapart össze. Valaki azonban úgy gondolta ott a cégnél jó lenne még egy hasonló mű (talán a nosztalgia hatására?) és hozzá is fogtak a The Princess and The Frog-hoz. A történet a közismert "herceg békává változik és meg kell csókolni, hogy visszanyerje alakját" sztorit dolgozza fel kissé másképpen.
Imdb | Előzetes1 | Előzetes2
Neten az az 5 magyar rövidfilm, amely valaha Cannes-ban Arany Pálmát nyert! Köztük a korát 40 évvel megelőző, elképesztő Nyitány című film 65-ből! Nektek melyik a kedvencetek?
Nine
A Nyolc és fél című Fellini-film musical-feldolgozásában ugyan egy férfi körül bonyolódnak az események, de fontos szerep jut az őt körülvevő nőkoszorúnak is. Guido Conti mellett ugyanis megjelenik többek között a felesége, a szeretője, az édesanyja, a producere, a pártfogoltja… Nem mellékes tehát, hogy kiket sikerül megnyerni a női szerepekre. A névsor ugyan még nem teljes, de már most lenyűgöző. Marion Cotillard, Penélope Cruz, Sophia Loren, Nicole Kidman és Judi Dench biztosan feltűnik majd Rob Marshall filmjében.
Imdb | Előzetes
Dai-Nipponjin (Big Man Japan)
Oscar gyanús alkotás persze hogy Japánból! :)Heje13 | 2009.05.14. 15:21:51Nagyon Japán!!!! :))

Blood: The Last Vampire
A kultikusnak számító mangát már 2000-ben feldolgozták, ám most élő szereplőssé varázsolták a történetet. Ami a következő: egy félig ember félig vámpír lány, egy kormányügynökségnek dolgozva naphosszat démonokat gyilkolászik.
Imdb | cenzúrázatlan előzetes | az eredeti Japán előzetesErunder | 2009.12.24. 15:40:57Ezt is megnézte.
Aki szereti a mangákat, annak tudom ajánlani. Akik nem azok inkább hanyagolják.
A látványa elég ütős. Akció dús, és fordulatos, persze annak aki nem nézte végig a sorozatot. Ja és csak annyi, hogy nem a megszokott vámpíros filmet kell várni ettől, ugyanis elég erős benne a japán hitvilág. Tehát a vámpírok itt mint démonok jelennek meg, és fura lehet ez azoknak akik az eredeti vámpír mítoszokat veszik alapul.

Powder Blue

Gamer
Game, Gamer na most ki tudja? A lényeg hogy Gerard Butler újra hentel. Azzal a kis különbséggel, hogy most nem önszántából, hanem egy multiplayeres online játékban irányítják. A tudat manipuláló technológiát és a játékot ahol emberek játszanak emberekkel a mocskosul gazdag Ken Castle (Michael C. Hall) találta ki.
Imdb | Előzetessounman | 2009.05.20. 14:54:39most azonnal zuhanjon rám egy 40 tonnás dömper ha nem jutott eszembe egy hasonló ötlet az unreal megfilmesítésével kapcsolatban bakker pont így és a történet amire gondoltam úgy végződik hogy egy bennfentes ember abban a cégben aki ezt a játékot finanszírozza vet véget az egésznek és szzabadítja fel a játékosokat. ha ennek a filmnek hasonló vége lesz akkor én egy zseni vok akinek megfilmesítették az ötletét és nagyon örülni fogok. akkor amikor nekem ez járt a fejemben nem tudtam a filmről.
A Fűrész I-II-III-IV-V jelenetei összefoglalva 11 percben, kronológiai sorrendben... És ha már itt vagyunk, akkor itt a magyar fan site friss hírekkel a VI-rész forgatásáról, illetve mindennel, ami "Fűrész"!Hemi426 | 2009.05.13. 16:51:11Még mindig van ezen lehúzható bőr? (stilszerűen) Már a másodikat is elfelejtettem másnapra.

Pathology (Boncasztal)
A történet egy fiatal gyakornokról Ted Gray-ről (Milo Ventimiglia) szól, aki patológiát tanul a Philadelphia University Hospitalnél, és egy olyan munkatársakból álló csoporttal talákozik akik egy halálos játékot játszanak: megpróbálják elkövetni a tökéletes gyilkosságot, úgy, hogy senkinek se sikerülhessen kideríteni a halál okát.
Imdb | egy picit morbidabb előzetes, mint ami a hivatalos weboldalon található itt (figyelem megtekintés kizárólag a morbid humort kedvelőknek ajánlott)egyemaszived | 2009.05.12. 00:40:54faszás film.

Armored
A Kontroll rendezőjének új filmje!
Amerikai premier: 2009. szeptember 18.
A kevés helyszínen játszódó feszült, drámai pillanatokban is bővelkedő Armored 25 millió dolláros költségvetéssel készült és egy 10 millió dollárt szállító páncélautóról szól, melynek rakományára két konkurens banda is szemet vetett. A tesztoszterontól csöpögő Armored című alkotás főhősei rossz útra tért pénzszállítók, akik ráveszik az egyetlen becsületes képű kollégájukat, hogy közösen lenyúlják az aznapi szállítmányt. A történetről felesleges is többet elárulni, ugyanis ez az a fajta előzetes, amiben a film összes fordulatát elárulják. Az Armored-ban olyan férfias jelenségek kaptak szerepet, mint Laurence Fishburne, Jean Reno, Matt Dillon és Fred Ward.
Előzetes | ImdbErunder | 2010.03.18. 20:44:25Hát először is 42 milkáról, és két kocsiról lenne szó. Aztán nem két konkurens banda hanem az értékszállító csapat erősködik. Bocs az én hibám.
Sokak szerint nem sikerült valami jól a film. Ők talán kicsit sokat vártak a rendező neve, és az előzetes miatt.
Szerintem igenis egy jó kis akciófilm lett belőle, folyamatosan fenntartott feszültséggel, és erkölcsi dilemmákkal.
Nagy csavarokra viszont ne számítsatok, ez egy akciófilm, nem pedig egy furfangos thriller.










Most majd megnézem a többit is.
Ez meg nagyon jó poszt, köszönet érte!