Izé

„Milyen hamisan énekel! És hogy néz ki? Nem való ez ide!” – háborgott a tévé előtt Irén, akinek muzikalitása kimerült a negyedik osztályban megismert, Béreslegény című nótában, képernyőképessége pedig a terjedelmének teljében lévő, púder nélküli Lagzi Lajcsiéval vetekedett.

„Jól nézek ki, csinos vagyok, dekoratív vagyok! Nem igaz, hogy nem tudsz adni valami melót!” – visítja a telefonba mellettem egy lány a zebra előtti pirosnál. Hajszál választja el a „bottal se” kategóriától, de túlburjánzó önbizalma meggyőzi róla: az emberek most is szépsége miatt bámulnak rá tátott szájjal.

Egy húsz év körüli fiú komor arccal rángatja bőröndjét a vonatra. Nem érdekli, hogy mögötte segítséget vár egy cipekedő néni, meg az sem, hogy az előtte föltápászkodó lányt véletlenül sikerül bokán vágni. Tudja, miként viselkedjen otthon, és mi mindent tehet a nagyvárosban, a kettő között viszont elveszetten bolyong.