
A fluor "jótékony" hatása az ember testi, és nem utolsósorban lelki életére.
Ezt csak hasznos kiegészítésnek szántam a Kedves szerkesztőségnek:
Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
"A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt."
1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:"A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket."
Panda marha - Bennek hívják a kis bikát és genetikai manipuláció eredménye. A coloradói Chris Jessen tenyészti, aki többek közt törpe szarvasmarhákat tenyészt, de van már minikenguruja is és állítólag elég jó biznisz, mert egy "kisállatért" akár 30 ezer dollárt is elkérhet.

Sörkilövő automata iPhone vezérléssel (szabályozható a hőmérséklet, milyen sört dobjon ki, merre dobja, stb.)
Nusihusi | 2010.12.30. 15:01:57Eltévesztené az irányt és pofánlőné magát a sörrel:D

Végre rászántam magam a Code Geass című animére, de nem bántam meg mert erre a gyöngyszemre akadtam a 2. évad 3. részének 7. perce körül.
Szeretném felterjeszteni az országimage központnak, hogy a nevünk legyen hivatalosan is Fungary. :)spider86 | 2010.12.30. 12:38:44Nem meglepetés, számos anime-ben és dorama-ban szerepel országunk és néhány jellegzetességünk.
Fungary-ra válasz ott van a 'tube-s kommentek között.
Az, hogy mennyire bírnak minket az kétséges, legalábbis ismerősömet aki kint dolgozott egy ideig nem bálványozták. (Persze túlozva) :D A világ másik végén azért az elvártnál többet tudnak rólunk az is pozitívum.

Figyelem! A téli vadászat nem várt következményekkel járhat...
Tooni | 2010.12.24. 14:20:04Úgy érted, kedvtelésből kioltani más életet, nem pedig szükségből, mint kézmosáskor annak a millió baktériumnak.
Sínen a sínágyú. Az új Perwoll most a régebbinél több mint háromszor akkora rombolóerővel bír, kb. 160 km-ről elpusztítja a célpontot, a hangsebességnél nyolcszor nagyobb sebességgel.Tooni | 2013.02.26. 15:00:16Miért nem tudják egyszerűen sínágyúak hívni.
30.000 méter magasságba küldött egy androidos Samsung Nexus S mobilt a Google. A mobil érzékelő funkciói végig bekapcsolva maradtak, mert arra voltak kiváncsiak, miként viselkedik a mobil a szinte vákumközeli zord térben. A Nexus S végül túlélte az utazást, és izgalmas felvételekkel nyűgözte le a Földön tartózkodó Google kollégákat.Tooni | 2011.01.02. 00:14:52Picard kapitány is Androidot használ ;)
http://verydemotivational.memebase.com/2010/10/04/demotivational-posters-smartphones/

Biztos ez hiányzott még a gazdagoknak...
superxaba | 2010.12.16. 20:41:14A Bugattisból innék szilvát!
Magyar szellemvonat - futva üldözte a "szökevényvonatot" a mozdonyvezető. Baleset csak azért nem történt, mert a szembe haladó gyorsvonat késett.gigo | 2010.12.11. 11:55:43Én az illusztráció-animáción majd behaltam a röhögéstől... :D már azért megérte elolvasni a cikket...
Amúgy meg fail.
Preston Hill-t - a képen látható srácot - kicsapták a sulijából, mert birkózás közben a hüvelykujját feldugta ellenfele hátsójába. A történetben a legfurcsább, hogy állítólag ez egy elfogadott birkózó fogás. Anya, apa, köszönöm, hogy inkább kick-boxra írattatok be!clownessa | 2010.12.11. 18:11:24Nyilván a proktológusokat, urológusokat sem az az aberrált vágy hajtja, hogy "hűűű, de jó, turkálhatok más emberek végbelében" - Basszus én is erről beszélek. Amikor azt írtam, hogy nem normálisak, akkor azt úgy értettem, hogy nem éppen hétköznapi az érdeklődésük, mivel az orvosi szakmán belül is ez a szakterület vonzza őket. Ez valóban nem jön le az alapján, amit írtam, de most akkor ezt tisztáztuk.










http://www.activistpost.com/2011/02/codex-alimentarius-loves-toxic-fluoride.html
Hánynom kell.