Izé

Ez nagyon jó volt:D

bocs, magam sem értem miért ösztön írtam. Alapkésztetést akartam írni. Személy szerint én nem csípem az ösztön címkéjét, bennem olyan érzést kelt a szó használata, mintha információk hiányát akarnák vele kitakarni.

ilyen szájszervvel ő maga egy pióca :)

elég jó marketingjük van a szervkereskedőknek

A postképről azt hittem, hogy Noé megint készül valahova... :)

Beköpköd mindent, és szemtelen. Igen.

Most komolyan. Bár az ötlet nem eredeti, a megvalósítás se annyira újszerű, de ez a kulacs kicsi, és nem pohár! Ellentétben azzal, amiket belinkeltetek. A többi az gömb alakú, nagyobb, vagy csak simán egy összehajtható pohár. Ez meg a kettő elegye, kis helyen elfér, és nem lötyög ki.

Amúgy meg ez a nyerő, nem a sok műanyag ketyere: http://images1-hu.gs-static.com/products/800x600/2011_12/2011_12_03/3f5edefb-antik-diszes-bikaviadal-jelenetes-bor-kulacs.jpg

https://youtu.be/M6aUawyAIFM

profi

Nekem sem tetszik ebben a formában, mert az igazság az, hogy például rám sem figyel senki. Meg rád/rátok sem. Miért? Kellene? Más formában : miért kellene? Én nem is igénylem. Rájuk viszont kell, és én azt látom, hogy általában az emberek együtt éreznek a fogyatékkal élőkkel, és segíteni szeretnének nekik ... ők (illetve egy kis százalékuk) viszont pont ettől (is) vannak felháborodva, hogy máshogyan kezelik őket, mert az már megkülönböztetés. Persze ha valaki meg leszarja és átgázol rajtuk, akkor" az a baj". Észrevették, hogy ezt jól meg lehet lovagolni, és ilyen módon a sértődés számukra mindig jogos. Persze ez így durva általánosítás, nem általában, csak pár emberre vonatkozik, de pont ők azok, akik mindenhol publikálnak. Két idézet illik ide:

"...a köznapi emberekre az jellemző, hogy osztozunk egy jelképes tőrön: öntükrözésünk gondjain.
Megsebezzük magunkat ezzel a tőrrel, és vérzünk; az öntükrözés láncainak pedig az a szerepe, hogy azt az érzést nyújtsák nekünk, hogy együtt vérzünk, hogy valami csodás dolgon, az emberi mivoltunkon osztozunk.
De ha alaposabban szemügyre vesszük a dolgot, felfedezzük, hogy egymagunkban vérzünk, hogy nem osztozunk semmin sem, hogy nem teszünk mást, csak kezelhető, valótlan, mesterséges tükörképünkkel játszadozunk."
(Carlos Castaneda)

És szintén tőle:

"Örökségünk nem más, mint egy karám, amelyet mi erőddé változtattunk, hogy védelmezzük az énünket – vagy még inkább börtönné, ahol energiáink kimerülnek az életen át tartó rabság következtében. Legjobb éveinket,érzéseink és erőnk legjavát pazaroljuk arra, hogy örökké javítgatjuk és foltozgatjuk ezt az építményt – az építményt, amivel saját magunkat azonosítjuk. – A felnövekvő gyermek, ahogy társadalmi lénnyé válik, saját fontosságának hamis bizonyítékait követeli. És ami kezdetben az önvédelem egészséges érzése volt, végül nem lesz más, mint önző, lármás követelődzés, hogy megszerezze mások figyelmét. Az összes ajándék közül, amit kaptunk, az önfontosság érzése a legvégzetesebb, mivel egy mágikus, élettel teli teremtményt arrogáns, nyomorult, báj nélküli szörnyeteggé változtat."