
Telefontöltés vízforralással

A tapizással adományt gyűjtő srácok, ezúttal csiklóizgatással próbálnak fellépni a női körülmetélés ellen. A bevállalós hölgyek, minden egyes „nyeregben” töltött perc után 5 dollárt „keresnek” az említett barbár szokás ellen harcoló alapítvány számára.
Remélem, hogy ők nem fogják visszautasítani a segítséget.
Egy magyar tervezi a hajók Ferrariját
Diplomamunkájának köszönhetően Obendorfer Dávid fél évet tölthetett a kétezres évek elején az Alfa Romeo formatervező részlegénél Milánóban, aminek ugyan nem lett folytatása, de Olaszországban ragadt. Jelenleg egy kis bergamói cégnél dolgozik, ahol a világ két legexkluzívabb hajómárkájának, a Rivának és a Sanlorenzónak készítenek külső-belső formaterveket.lilaflexninja | 2014.04.22. 08:40:37Még jó, hogy csak koncepciók. Mi lenne, ha ilyenek rohangálnának az utcán :)
én a fiatokat és a rönót helyből megvenném. Szerintem jól néznek ki. A hajót is megvenném, illetve jó lenne, ha rendelkeznék a hajó megvételéhez szükséges zsével.

Akkumulátor feltöltés fél perc alatt
A StoreDot fejlesztését a Microsoft „Think Next” rendezvényén mutatták be. A töltő egy úgynevezett Nanodots technológiát használ, amely bio-organikus szemcsékből áll, így kiváló energiatároló képességekkel bír. Jelenlegi prototípusa nem túl előnyös, de a vállalat azon dolgozik, hogy akkorára csökkentse méretét, ami akár a telefonon belül is elhelyezhetővé teszi azt.
Angol cikkTooni | 2014.04.09. 15:45:49Csala Zsuzsával láttam anno egy komédiát, egy mütyür a kezében, mondja: a szovjet technológia csúcsa, miniatűr adóvevő.
Hátramutat egy nagy hátizsákra: Csak az akkumulátora ne volna ilyen nehéz! :)

Mennyit spórolsz, ha kihúzod a töltőt?
Ismét a városi legendák nyomába eredünk: a hiedelem szerint a nem áramtalanított elektromos eszközök fogyasztása 20 százalékkal növeli a villanyszámlánkat. Utánajárunk - mérünk, számolunk!Merwenus | 2014.03.31. 08:38:47Amúgy legjobban spórolni az áramon úgy lehet (egyértelműen izzók, hűtők lecserélése után), hogy PC-khez és TV-khez egyaránt vesztek egy Master-Slave elosztót.
Ha kikapcsol PC és átmegy StandBy-ba fogyaszt 4-5 Wattot, de az elosztó áramtalanítja a hangfalakat, monitorokat, nyomtatókat, scannereket, ha kell routereket, modemeket, TV-nél pedig a házimozi rendszer-t, BR/DVD, htpc, házimozi stb.

10 nap a mókuskerékben
...bár az nem is sok. Vannak, akik egész életüket ott töltik. ;)Tooni | 2014.03.11. 12:28:01http://www.flickr.com/photos/truckbearingkibble/8412275754/in/photostream/

Rabszolgák fogják nekünk a vacsorát
A nálunk is kapható tonhalkonzervek egy részét nagy valószínűséggel rabszolgák fogásaival töltik meg. A thaiföldi halászhajókon embercsempészek áldozatai dolgoznak, sokan közülük évekig nem léphetnek a szárazföldre, a kapitányok, ha nincsenek megelégedve velük, egyszerűen tengerbe lökik munkásaikat.Nas | 2014.03.08. 21:18:20Azért Svájcnak nem is rosszak az adottságai. Amivel ki tudtak tűnni, az pedig a finommechanika volt, majd később igenis a pénzintézetek. Ügyesen kimaradtak a háborúkból, ezért mindenki hozzájuk menekítette a vagyonát, Svájc enélkül nem tartana ma ott, ahol tart. De azt se felejtsük el, hogy szerencsés az elhelyezkedése, közel van Németországhoz, Franciaországhoz, Olaszországhoz, ahonnan áramolhatott a nyersanyag és a tudás hozzájuk. Akármilyen ügyesek, szorgalmasak a svájciak, egyedül, pl. a Kaukázusban ugyanezt nem tudták volna létrehozni. Nagyon számítanak a környezet által meghatározott lehetőségek. Németország előtt le a kalappal, hogy az elhibázott ideológiai, politikai döntések következményei után is annyiszor talpra tudott állni. Ehhez természetesen kellett az elszánt, hatékonyan és precízen működő társadalom - no meg az ország szárazföldi és vízi kereskedelmi útjai, kikötői, a Ruhr-vidék, Saar-vidék nyersanyaga, ipara, a Germán-alföld állattenyésztése...Afrika közepén ugyanezt nem biztos, hogy meg tudták volna csinálni...
Eleve pl. az az ország, amelyiknek van tengerkapcsolata, alapból előnyben van a kontinens belsejében lévőkkel szemben, amit a legtöbb ki is használt / használ ma is (nyilván). Vagy ott van például Szaúd-Arábia, ahol pár évtizeddel ezelőtt még az ókori, nomád szinten élt a társadalom, aztán az olajkincsek feltárásával szuperszonikus sebességgel modernizálódtak, és nőtt az életszínvonal - és nem azért, mert gyökeresen megváltozott volna azalatt a pár év alatt az emberek mentalitása...(vannak is ebből problémák, feszültségek). Szóval nem minden a hozzáállás, sajnos.
"Mindezzel azt akarom mondani, hogy egy nemzet jóléte nem a multban, hanem a jelenben leledzik, illetve a jó döntések és a hatékonyság ami meghozza gyúmölcsét."
Oké. Viszont nincs olyan, hogy egyik napról a másikra tiszta lappal lehet indulni, a történelmi előzmények kinek sajnálatára, kinek szerencséjére befolyásolják a jelent is. A múltbeli történések rányomják a bélyegüket a jelen lehetőségeire, az ország megítélésére, státuszára, gazdasági állapotára, kereskedelmi és diplomáciai kapcsolataira, az emberek gondolkodásmódjára, stb. is. Ezzel nem azt mondom, hogy egy "terhelt" múlttal rendelkező ország nem tud felemelkedni, csak sokkal nehezebb neki. Persze az már a jelen emberein múlik, hogy ki hogyan sáfárkodik a lehetőségeivel, örökségével. De azért ha már van egy kis minimális esze valakinek, akkor gazdag szülők gyerekeként mégiscsak könnyebben boldogul, mint egy szegény családból származó, örökség és kapcsolatok nélküli...

A boldog házasság titka a házasságtörés?
Egyes szakemberek szerint a boldog házasság titka az, ha néha másokkal is lefekszünk. Kutatások kimutatták, hogy a házastársától a legtöbb ember egyre inkább azt kívánja, hogy egyben a legjobb barátja, a tanácsadója, sőt lelki gondozója is legyen, ám eközben egyre kevesebb időt töltenek egymással, aminek következtében a mai házasságok többsége rosszabb, mint valaha.
+ bonus cikk a témában: Ha már félrelépsz, legalább csináld jól
Pedálos multifunkciós asztal
Tooni | 2014.02.17. 17:33:38NSFW 18+
Akár még erre is jó lenne a pedálos meghajtás:
http://forgifs.com/gallery/d/130001-1/Dildo_rocking_chair.gif
(film: Égető bizonyíték/Burn after reading)
:D

A saját lakás szegényebbé tesz
A saját lakás röghöz köti az embert, leköti a tőkéjét, elnyújtja a munkába járással töltött időt, ráadásul az ingatlanpiac néhány évtizedenként rendre összeomlik, maga alá temetve a lakástulajdonosok millióit.
Szerintetek is?Diamantberg | 2014.01.30. 09:09:31"Ez azóta is fennmaradt, mert a német bankok kockázatkerülők, az állam nem támogatja a lakásvásárlást, korlátozza viszont a bérleti díjak emelkedési ütemét. Ezek miatt erős a kínálat a bérlakásokból, és a lakosság sem úgy tekint a lakásra, mint befektetésre."
-...egy kicsit sántít...az utóbbi években óriásit emelkedtek a bérleti díjak, éppen ez a német társadalom egyik legnagyobb problémája jelenleg, például sok nyugdíjas kénytelen munkát vállalni, hogy állni tudja az ebből adódó pluszköltségeit...a kamatok nevetségesek, nagyon könnyű lakáshitelhez jutni, a bankok egymás alá licitálnak a kuncsaftért...az állam próbálkozik, de kevés sikerrel, egyedül a "maklerek" díjait sikerült eddig a tulajokra hárítani...alig lehet megfizethető lakáshoz jutni, egy előnyös helyen lévő, normálisabb bérleti díjúért százak jelentkeznek...










egy usb bank ami 10400mah-s (azaz kb 4-5 töltésre elég) 30 dollár
így mi értelme van ennek a vacaknak?