Négy órán át kellett lapítaniuk az őrök elől, de végül sikerült az orosz fotósoknak este felmászni az egyiptomi Nagy Piramisra tetejére és lélegzetelállító felvételeket készíteni. Aki illegálisan megy fel a piramis tetejére, három évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Járművek gyufából
Néhány horvát srác hihetetlen kreativitással pakolgatja össze a gyufaszálakat. Szinte nincs olyan jármű, amit ne építettek volna meg eddig: kamionok, traktorok, autók, daruk...lb7 | 2013.03.28. 08:09:48Ezek után úgy érzem javítanom kell: Építhetnének nekem is egy FAudit. :D

Kínai „aluljáró”
Kiválasztották a 3 legmagasabb embert az országban, aztán most úgy állítják be, mintha nem lenne elég magas a híd... ;)Freyja | 2013.03.27. 17:45:04Hajolgatna a "tököm". Átlépném. Simán.

Hihetetlen ütemben emelkedik a Bitcoin árfolyama. A válság elején kitalált digitális pénz iránt az egész világon nő a kereslet. 2011-ben még volt, hogy csak 2 dollárt kérhettek érte, azóta folyamatosan erősödik az árfolyama: idén februárban már 32 dollárt ért, a 2 hete 47 dolláros értékről pár napja pedig 70 dollár fölé szökött a ciprusi válság miatt.
Interjú Eidenpenz Józseffel, a Privátbankár elemzőjével
A világ leggyorsabban dráguló devizája: nem játékpénz
Ellenőrizné az USA a virtuális pénzeket
Magyar Bitcoin Portálbungle | 2013.11.28. 09:53:581,4 milliárd forint hányódik valahol egy walesi szeméttelepen
www.origo.hu/nagyvilag/20131127-1-4-milliard-forint-hanyodik-valahol-egy-walesi-szemettelepen.html
Sekarang sampai persis (ez elvileg indonézül van), avagy Most múlik pontosan - egy indonéz lány előadásában, aki nem is tud magyarul... csak meglepte vele a férjét.
Ne álljá', nem fáj fejed...
thisisreal | 2013.03.26. 13:24:36Ezért kell erősen kapaszkodni a felső vezetékben. ;)
http://www.ize.hu/comments.php?post_id=12054

Hihetetlen de igaz! A New York-i gimnazisták 80%-a nem tud írni-olvasni!
BusKeyCome | 2013.03.26. 23:54:10"Ha azt kérdezik mérnököktől, hogy ki írta pl. a "Falu végén kurta kocsma" c verset megkockáztatom, hogy ugyanilyen silány lett volna az eredmény."
Ezzel nem értek egyet. Szerintem a hülye is tudja, hogy az említett verset Ady írta. ;)

Mai cukizé: Soori, az álmos szurikáta :)
Purple | 2013.03.26. 05:42:14De hogy körbenéz mindig. :DD "Mivan mivan, itt vagyok, figyelek." :D Túrnám.

Miami Dolphins Cheeleaders vs US Troops
Ilyen csajok után nehéz a dolga a katonának... :)Purple | 2013.03.26. 05:35:18Cukik. :DD

K1 - film a prostitúcióról
Nemcsak tiltották, üldözték a prostitúciót Magyarországon. Állami gondozottak és egyetemi tanárok gyerekei árulták bájaikat.
Második rész: K2
A XXI. század ezzel foglalkozó adásaNas | 2013.05.18. 21:00:25http://www.origo.hu/nagyvilag/20121002-amszterdam-legoregebb-szajhai-martine-louise-fokkens.html










http://444.hu/2013/09/11/europat-is-megmasztak-a-piramisokra-fellopozo-oroszok/