Izé

http://www.washingtonpost.com/blogs/style-blog/wp/2014/02/12/online-trolls-are-just-everyday-sadists-according-to-new-paper/

de akár az, hogy a "spenótot a gyerekre ráeröltetjük dolog" is komoly személyiségzavart képes okozni

"5. Be kellene vezetni a családi felelősséget: 18 éves korig (de akár lehet 24 is), a bűnelkövető közvetlen hozzátartozóit is büntetni valamilyen módon, ha azok nem próbáltak a tőlük elvárható módon hatni a bűnelkövetőre."
A 18 év felettivel nem értek egyet. Ha valaki nagykorú, akkor már egymaga dönt az életéről, ő a felelős azért, amit tesz, minden helyzetben.
A 18 év alattinál viszont maximálisan okés, amit felvetettél.
Sőt, én azt tenném, hogy a 14 év alatti elkövetők esetében nem a gyereket büntetném, hanem a nevelőjét. (Meg részben ugyanezt alkalmaznám a 14 feletti esetén is.) Ha a gyerek megver valakit, azt úgy értelmezném, mintha a nevelője (szülő, stb.) tette volna ezt, és azért ítélném el. Plusz ráhúznám még a kiskorú szándékos veszélyeztetése címkét is, mint súlyosbító körülményt.

Tényleg jó szemléltetőnek. Látjátok feleim szümtühhel, mív mértékkel összvetartanak az folékony ezüstnek atomjai? Tartanánk csak fele ennyire összve mi is, és minden, mi nem közénk való, kívül rekesztve leend.

"Minden romában ott rejtőzik egy Martin Luther King"

mint a cigány temetőben (gipcemetery):

Itt nyugszik a világ legnagyobb "itt a piros, hol a piros" játékosa. Vagy itt, Vagy itt, Vagy itt...

de ha minden romában rejtőzik egy Martin Luther King,
akkor minden "nem-romában" (ahogy mondani szokták), meg settenkedik egy
James Earl Ray..

Silicon valley :))

Erről a BME Q épülete előtti kocka jutott eszembe :)

"Dinnileend" ;-D

Lehet, hogy ez brutálisan hangzik, de úgy kell gondolnia az illetőre mintha meghalt volna. Szabályosan meg kell gyászolnia az elvesztését, le kell zárnia véglegesen a vele töltött időt. Tudatosítania kell magában, hogy ezen már nem lehet változtatni, de az élet megy tovább, ettől még nincs vége. Mindenképpen meg kell próbálni kívülállóként szemlélni a dolgot. Segíthet, ha a lehetőségekhez mérten megpróbálja minél objektívebben végiggondolni, hogy mi volt a jó, mi volt a rossz vele, mit lehet köszönni az együtt eltöltött időnek, mit lehet tanulni a kapcsolatból. Tudatosítsa magában, hogy ha most vége is van, így is sokat nyert a kapcsolattal (ha mást nem, hát tapasztalatot), megérte belevágni, nem volt "elvesztegetett" idő, de most ideje tovább lépni. Ha elkezdi ezt tudatosan elemezni magában, akkor egyrészt a "haszonra" fog koncentrálni, amit a kapcsolattól kapott, nem pedig a veszteségre, másrészt egy idő után képes lesz analitikus, kívülálló szemmel viszonyulni a dologhoz, nem pedig a boncasztalon fekvő érintettként...

Amit a többiek írtak, az is nagyon igaz, hogy pl. nem szabad a dühöt, sértődöttséget, bosszút táplálni, mert az amellett, hogy stresszt okoz, csak azt eredményezi, hogy még tovább fogja foglalkoztatni a dolog. Nem szabad mazochista módjára sem mindig a közös emlékeken merengeni, a kezdeti időszakban egyszerűen kerülni kell minden olyan helyet, tárgyat, élményt, ami az elvesztett személyre emlékezteti. Ezért is jó, ha teljesen új dologba kezd (hobbi, munka), talál magának valami komolyabb célt, aminek az elérése leköti, és új perspektívát kínál neki, esetleg elköltözik a közös lakásból, stb. Az új kapcsolatot szerintem addig nem szabad erőltetni, amíg a régit nem zárta le, mert abból csak az lesz, hogy az új partnerben is a régit fogja keresi, és így nem fog tudni elszakadni a "szellemétől".

tappancspad