
Bukott angyalok és az Új Világrend
Mi köze lehet a bukott angyaloknak az Új Világrendhez és a New Age mozgalomhoz és mit mond erről a Biblia? Hogyan kerül a képbe az ember bukása, Atlantis vagy az ufó jelenség? Erről és sok más kérdésről szól ez a dokumentumfilm, aminek célja megválaszolni, hogy miért is épül körülöttünk egy Új Világrend, mi a célja és van-e kiút.Revanor | 2014.05.07. 22:30:55Ha be van kokainozva az ember, akkor például több pisztolylövés sem állítja meg föltétlenül. Egy elég erős agyi kémiai (érzelmi) reakció illetve adrenalin pedig könnyen kiválthat hasonló jelenséget.
„Érezd a ritmust, vedd át az ütemet, dübörög a hangfalból egy üzenet.” ;)
Swordfish | 2014.05.06. 15:29:39Ebben van valami, de a levegőnek egyrészt elég csekély a sűrűsége, másrészt a membrán nem hiszem, hogy ~20mm-nél sokkal többet mozdulna. Ha kinyitott esernyővel próbálsz hasonló mozgást, akkor az vitorlaként fog működni és a levegő akadályozni fogja a mozgást, de ott azért nagyobb a felület és a mozgástartomány (amplitúdó) is nagyobb. Ja és ne felejtsük el a mozgó membrán tömegéhez képest sokkal nagyobb tömegű mágnest, ami eleve csillapítani igyekszik ezt az ellenhatást. Na mindegy, ki kéne próbálni.

Fürdő és hálószoba egy helységben :)
norbertvincze | 2014.05.01. 18:31:14:))

Kis ízelítő abból, hogy mit tanult az egyetemen... ;)
sztewe | 2014.05.03. 10:02:23Ezt a videót a felh. eltávolította

Egymilliárdos beruházással hozta Magyarországra a cégét, de nem találja a világhírű szakembergárdát.
közlegény | 2014.05.01. 11:12:49"a tudatlanság áldásos"

Vona Gáborral reggelizhet(ett) a jobbikos szelfiverseny győztese
Karon ülő gyermekkel, miskolci képviselőjelöltes és vonagáboros szórólappal, s persze elmaradhatatlanul csücsöri szájjal nyerte meg egy fiatal kismama a Jobbik kampány előtti szelfiversenyét. Nem volt könnyű dolga, hiszen lufival pucsító lánykák, nácított kisbabák, magyar zászlóval pózoló fiatalemberek, illetve nemzeti érzelmű macskák is ringbe szálltak a pártelnökkel közös reggeliért.3m3ricus | 2014.04.30. 09:53:05Mi a gond? Mi nem igaz abban, amit leírtam? Vagy a "kurvanagymagyarok" már magyarul se tudnak?

Motorraesés
Tooni | 2014.04.28. 21:19:31Kuss én így szállok le?

Már nem éri meg a sírig tartó szerelem
Úgy tűnik, már nem csak konzervatív kampányszöveg, hogy válságban a házasság intézménye. Közgazdászok szerint az elmúlt ötven évben kiderült, mégsem olyan jó befektetés örök életre elköteleződni. Mennyire vonzó egy gazdag férfi, számít-e egyáltalán a pénz, vagy csak a rózsaszín köd? És mit szólna egy kereszténydemokrata családvédő, ha megtudná, hogy a melegek a leglelkesebbek, ha házasságról van szó?
Ez melyik együttes? :)
Szancso | 2014.04.26. 17:45:41:)
"Dronsky Beat" :)

A Nissan egy új festékkel kísérletezik, ami lepergeti magáról a koszt és így az ilyen festékkel bekent kocsikat nem kell lemosni.
vbk | 2014.04.28. 14:46:13Ez tényleg nem nagy szám! Már több, mint egy évszázada ismert, hogy a víz (poláris oldószer) rosszul nedvesíti az apoláros felületet. Langmuir a 20-as évek körül már azzal szórakozott, hogy üveget (poláros felület) amfipatikus (poláros és apoláros résszel rendelkező) molekulákkal vont be.
Ez a festék is ilyen, csak közben a marketingesek feltaláltak egy új jól hangzó szót: "nanotechnológia".
Kíváncsi vagyok, vajon mikor fogják a szappanos vizet is Nano-hitech-inteligens folyadékként reklámozni.









