
Megérkezett az igazi digitális generáció: egyre több kisbaba okostelefonozik.
Talán nincs még egy olyan technikai újítás, amely oly mértékben megváltoztatta volna az életünket, mint ahogyan azt a mobileszközök tették. Az amerikai nyolcévesek 72 százaléka használ okostelefont vagy tabletet.Nas | 2013.11.05. 23:27:33Egyébként ennek eklatáns példája a baba tévé (vagy hogy híjják), ahol színes síkidomokat meg stilizált állatrajzokat villantanak fel a képernyőn (ez a műsor...). Ezért aztán tényleg megéri tévét nézetni már a pár hónapos gyerekkel is, amikor a tévé lényegéből még fixen nem ért semmit, és ugyanezeket a stimulusokat sokkal jobb, ha magától fedezi fel a környezetében. Csak utóbbi esetben persze a szülőnek kell biztosítania az ingergazdagságot... Egyetértek Mage sterrel, ez sokszor inkább szolgálja egyszerűen a szülők lustaságát, mint a gyerek fejlődését... Hasonló példa: vonatozás közben gyakran látom, hogy még rövidebb út alatt is inkább odanyomják a gyerek kezébe a telefont, hogy játsszon rajta, ahelyett, hogy mondjuk arról beszélgetnének vele, amit az ablakon kinézve lát / más utasok beszélgetéséből kihall. Oké, profin megtanul kezelni 3 gombot, de mégis, ennél talán többre lesz szüksége...
Egy kis gumifüstöltetés.
gyocska | 2013.11.05. 08:39:04Szab'o Gyøzø??

Bolti alkalmazott lett egy macska. :)

Egy méltatlanul elfeledett dal Adi Poptól, hazánk csillagszemű juhászától
Szancso | 2013.10.31. 18:22:13Jó!
Új himnusznak is elmenne. :)

Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...Ravennë | 2013.10.31. 23:14:21Nem kell... de ő így látta jónak/szépnek/helyesnek. :P

Riport egy volt gyülekezeti taggal, a Hit Gyülekezetének igazi arcáról
Például a Fidesz székházat az „imakommandó” órákon keresztül átkozza.
Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogy ha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltételezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot...
(a cikket törölték, de fent van pl. itt is)bungle | 2013.11.04. 12:21:50Köszi, de a post szövegben lévő "fent van pl. itt is" link még működik (és ua.).

A tegnapi paleolitos post után jöjjön egy kis szakmai ismertetés egy orvos szemével: A vegán és a predán étkezés orvosi szemmel
termi-nator | 2013.11.01. 23:19:54Többnyire nem a szervezeted, hanem kizárólag az érzékszerveid kívánják azokat a bizonyos élelmiszereket.
Régen nem rendelkezünk azzal a tudással, hogy felismerjük milyen tápanyagokra van szükségünk és milyen mennyiségben. Ott is bukik az elméleted, hogy fogalmunk sincs arról, hogy a beszerezhető élelmiszerek milyen összetételűek, abból a szervezetünk mit és mennyit tud hasznosítani.
Körül kell nézni és meglátni, hogy mihez vezet a "szervezetem kívánja" kielégítése - hogy csak néhány dolgot említsek: elhízás, alkoholizmus. Sok nép (nem csak a magyar) népbetegségei.

„Csak egy szippantás” - A szabolcsi rendőrség készítette az év magyar filmjét

A trollok életre keltek
Hogy ment régebben az úgynevezett trollkodás? Nem is volt szó szerinti trollkodás meg trollok: edzett fikanickek voltak, az internet - esetünkben a magyar internet - kellemes névtelenségébe takarózva. Aztán jött az iWiW meg a MyVIP, ahol először nyertünk fájó betekintést az általunk kevésbé ismert, lenézett rétegek mindennapjaiba, de ez még mindig egy elviselhető szint volt. A baj az ott kezdődött, hogy a buta néprétegek felfedezték maguknak a facebookot.
Közöttetek is van olyan, aki az okvetlenkedő, kotnyeleskedő, mindenbe hülyeségeket belekotyogó nagynéniket inkább jótékonyan tiltja és rejti? Aki az angol nyelvű, közérdekű üzeneted alá valami orbitális baromságot odaír, pl. hogy "fordicsd le légyszives"?
Egy átlagos nap Abszurdisztánban. :D
Nekünk nem sikerült rájönnünk, írjátok meg, ti hogyan értelmezitek a videó mondanivalóját! :)Grex | 2013.11.02. 12:58:32...ez maga a liberalizmus....azt csinálok amit én akarok.....(ruha nélkül,nem nélkül,szabályok nélkül..)









