„Igaz, hogy még csak két hete ismerjük egymást, de ez volt életem legszebb két hete. Elveszel feleségül?” - mondta a lány, majd letérdelt a fiú elé. A srác már tudhatott valamit... ;)bungle | 2012.03.22. 11:19:04Pont azon gondolkodtam, hogy elfelejtette a jelszavát? :D
Beszélgess egy robottal jól! Tud magyarul is. Érdekes beszélgetesekbe tudsz keveredni, bármit kérdezel tőle válaszol, akár több nyelven is. Én nagyon jól szórakoztam.
A kínaiak zsákban lopják a meleget
Egészen extrém fűtési módszert találtak fel Kínában: az olaj-és földgázmezők munkásai a környékbeliekkel együtt saját otthonaikat is a frissen kitermelt gázzal fűtik. A gázt pedig - illegálisan - hatalmas, 6-7 méter széles nejlonzsákokban szállítják, kézben vagy kerékpáron, és rutinos mozdulatokkal, pár perc alatt feltöltik a gázkutaknál. A bánya üzemeltetői azzal védekeznek, hogy ők többször is jelezték már a munkásoknak, hogy milyen veszéllyel jár az illegális gázcsapolás, de egyelőre képtelenek megállítani a folyamatot. Az illegális felhasználók ugyanakkor azt állítják, szerintük nagyon kényelmes és biztonságos ez a megoldás: egy zsáknyi gáz 5-6 napig is kitart. Állítólag egy idős ember már a levegőbe repült, amikor egy gázzal teli tasak felemelkedett vele.
A Kína keleti részén fekvő Santung tartományban élő és dolgozó munkások a hatalmas nejlonzacskók szállításával természetesen az életüket kockáztatják: gyakorlatilag egy komoly robbanóerejű bombát szállítanak, amelyet akár egy szikra is könnyen felrobbanthat. Amennyiben eddig nem történt semmilyen baleset a kínai munkások között ebből a "földgázcipelésből" fakadóan, akkor az pusztán a csodának köszönhető.brier | 2012.03.05. 14:41:34nem jól csinálnak valamit? :O
:)

Ha már nem férsz a régi cd-ktől (és gépalkatrészektől), de mégsem akarod kidobni őket, íme egy jó ötlet az újrahasznosításra. :)
janoneandi | 2012.09.23. 15:47:49Valaki tudna feltenni valami leírást vagy ábrát az elkészítéséről?köszi

Ha van lóvé, van luxus. Akár az Amazonas világtól elzárt vidékein is. Ötcsillagos úszó luxus 12 kabinnal.
eospower | 2012.02.15. 00:15:19Na erről nézek még pár infót a neten, ha tényleg jó akkor nem hagyom ki, biztos jó környéken megy végig és az állomásokon is van látnivaló :)

47 muszlim ül a vádlottak padján, amiért 13-14 év körüli angol kislányokat raboltak el és erőszakoltak meg, majd megosztották őket egymás közt. Bedrogozták őket, hogy ne legyen velük gond, majd miután megunták őket, kinyomták a szemüket és megölték a kislányokat.
Nem merik más helyeken megjelentetni a hírt, csak ennél a jobboldali pártnál látni, mert szerintem félnek mi lesz, ha ezt sokan megtudják. Rendőrök vigyázzák az amúgy is szinte titokban folyó tárgyalást, mert már így is sokan meg akarják ölni a vádlottakat.
Ha valaki más helyen rátalál a cikkre, akkor jelezze!sahinel | 2012.02.14. 14:46:28ja nem a legjobb forrás, és nem is igazán a kedvenceim, de máshol nem találtam forrást, és mikor megtudtam mi folyik a bíróságon, utánna akartam olvasni. Ez volt az egyetlen hely szinte ahol megemlítik az esetet.
A fura az volt hogy nem innen értesültem, hanem a rendőröktől a bíróságot védőktől. Ezért gondoltam utánnanézek a dolognak kíváncsiságból. Engem azért dühít, mert minek eltitkolni? ezzel többet fognak ártani mert mindenki azt hiszi hogy őket jobban védi a törvény, egyre többen fognak közeledni a szélsőséges gondolatokhoz. Pont hogy ezzel tesznek a legtöbb kárt. Ha csak szétnéztek a liverpooli hírekben akkor a legtöbb fiatalok álltal elkövetett gyilkosságban pakikat, arabokat lőttek le. Tiltod, tehát valami nagyobb gáz van a háttérben, stb és egyre jobban elhiszik hogy a szélsőséges pártok állandóan igazat mondanak. Veszélyes játék ez szerintem.

Hónap apukája? Tartósítani akarják?
madmind | 2012.02.13. 15:01:47Az ázsiaiak hívei a természetességnek. Ha valami nem öl meg az megkeményít. A fater csak extrém módon javítja a gyerek hidegtűrését.
A kiviak egy tradicionális grönlandi étel, amit a helyiek különleges alkalmakkor (esküvőkön, születésnapokon) szolgálnak fel. Fókabőrbe tesznek néha akár több száz alkát (a sirályhoz hasonló tengeri madarat) egészben tollastól, és 3 hónapra a földbe ássák egy kővel a tetején (ami folyamatosan nyomja ki belőle a levegőt). Mikor a madarak erjedni kezdenek kiássák, lecsavargatják szárnyaikat, lábaikat és megnyúzzák. Ezután a madárhúst különféle módon tálalják. Videó csak erősebb gyomrúaknak...7sleeper | 2012.01.31. 21:35:12a fóka meg az alkák véleménye talán nem gondolják annyira egészségesnek ;-)
(egyébként milyen hajlékony kaller-szaguk lehet az alkáknak, ha csak rohasztva lehet őket elfogyasztani.. :-o)

Ezzel a mutatvánnyal akár fel is léphetne, biztos nagy sikere lenne.
Bubba | 2012.01.27. 10:39:36Azért azt gondoltam, hogy egy kicsit legalább tovább bírja a labdán, nem számítottam ilyen hirtelen a végkifejletre.

Kislányuk miatt akarják kilakoltatni őket! A szomszédok nem tűrnek tovább, utcára tennék a kis családot Nagy-Britanniában, mert zavarja őket egy kislány.
Nektek van, ill. volt már problémátok a szomszédotokkal?HPeter | 2012.01.29. 12:06:12Na most rajtad egyértelműen látszik hogy nincs gyereked, és fogalmad sincs a gyereknevelésről. Szerintem inkább akkor írogass ide ha van személyes tapasztalatod a témában. Egyébként ha elolvastad figyelmesen a hozzászólásomat láthattad hogy NEVELEM a gyerekemet, akik igenis nevelhetők és nem rosszak, szófogadóak.Képzeld el, engem is meg tudtak nevelni, amit most én akarok továbbadni, de senki ne várja el egy gyerektől "nevelés" címén, hogy kussban maradjon 2 évesen. Hát nem csoda hogy most felnőtt korodban ilyen a világnézeted, talán nem kellett volna téged már 2 évesen totális csendre inteni. Egyébként meg totál nem hiszem el, hogy te emlékszel arra hogy 2 évesen mit mondtak neked a szüleid. Erről ennyit.









