
Ian és Larissa története
A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is.
Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében?
Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...Ravennë | 2013.10.31. 23:14:21Nem kell... de ő így látta jónak/szépnek/helyesnek. :P
Új magyar sport: kerékpározás közben „főzni"
Ssch | 2013.10.30. 23:22:57előre vágott zsemle...

Orosz fogathajtás. ;)
Csofina | 2013.11.02. 10:38:28Na ez kész mehet a párna alá :D

A trollok életre keltek
Hogy ment régebben az úgynevezett trollkodás? Nem is volt szó szerinti trollkodás meg trollok: edzett fikanickek voltak, az internet - esetünkben a magyar internet - kellemes névtelenségébe takarózva. Aztán jött az iWiW meg a MyVIP, ahol először nyertünk fájó betekintést az általunk kevésbé ismert, lenézett rétegek mindennapjaiba, de ez még mindig egy elviselhető szint volt. A baj az ott kezdődött, hogy a buta néprétegek felfedezték maguknak a facebookot.
Közöttetek is van olyan, aki az okvetlenkedő, kotnyeleskedő, mindenbe hülyeségeket belekotyogó nagynéniket inkább jótékonyan tiltja és rejti? Aki az angol nyelvű, közérdekű üzeneted alá valami orbitális baromságot odaír, pl. hogy "fordicsd le légyszives"?
Memorizálja a pályát. :)
Vik\'otroT | 2013.10.30. 00:08:50Én is el szoktam vinni a barinőmet, de ő nem követ ennyire lelkesen...

Kattintás előtt tippelj! Mi a szokatlan az alábbi képen? :)
Findzs | 2013.10.29. 11:18:19ez nagyon profi

Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!
Kapcsolódó cikkek:
Sorra halnak Tánczos Gábor koronatanúi
Dr. Lépold Józsefné grafológus szakértő
Tánczos Gábor édesapja nyilatkozik fia szabadonbocsátásakor
Tooni | 2013.10.31. 16:21:00Vagy sem. Vagy feledésbe merül.
A Costa Ricában rendezett kiállítás sztárja egy madárevő góliát tarantula, amit Mato Grosso környékén találtak, Brazíliában. Ez az ízeltlábú, nagyjából 28 centiméter.bungle | 2016.03.17. 16:38:04Erről csak ma olvastam (banánszállítmány között elő szokott fordulni):
http://index.hu/tudomany/til/2014/09/16/igaz_a_legenda_tenyleg_erekciot_okoz_a_vilag_legmergesebb_pokjanak_csipese/

A kenguruk földje :)
Nesi | 2013.10.29. 15:52:51Nagyon szép, de nekem hiányzik belőle a kookaburra és az aborigin-ek csodaszép művészete!
Remélem egyszer majd eljutok oda, ott is maradnék egy ideig! Mondjuk egy életre! Vagy csak 10-20 évre.

Hóóórukk!









