
Super Powers (ma már a 3. rövidfilm :))
Erről jut eszembe:
Három feleség, egy aki nem rég ment férjhez, egy aki pár éve már házas, valamint egy aki már 20 éve házasságban él, elhatározzák, hogy feldobják valamivel otthon a szexuális életüket. Abban egyeztek meg, hogy egy kis szado-mazoista módszert alkalmaznak majd és az élmény után beszámolnak az eredményről. Egy hét múlva találkoznak és elmesélik mi történt: A "friss" házasságban élő hölgy azt mondja:
- Párom munkahelyén egy földig érő fekete bőr kabátban jelentem meg, becsuktam az irodája ajtaját, majd amikor ledobtam magamról a szerkót és meglátta, hogy egy fekete bőr bikini van csak rajtam annyira felizgult, hogy az ostort már nem is kellett használnom, vad szeretkezésbe kezdtünk az íróasztalán.
Aki már pár éve házasságban él a következőt mondta:
- Nekem is hasonló élményem volt, a párom miután hazajött munkából, én is fekete bőrszerkóban várva álltam előtte, kettőt rácsaptam a fenekére a bőr ostorral, majd olyat szeretkeztünk, hogy egy második nászútra hívott.
A harmadik, "rutinos" hölgy, némi tétovázás után őszintén bevallotta:
- Rengeteget terveztem. A gyerekeket lepasszoltam a nagyszülőknél.
Parfümös olajfürdőt vettem. Én is beöltöztem a bőrszerkóba, még egy fekete maszkot is fölvettem. Amikor az uram hazajött a munkából lezuttyant a fotelbe, megragadta a TV távirányítóját, majd amikor rámnézett csak annyit mondott: "Hé Batman, mi van vacsorára?"Belkar | 2008.11.18. 15:58:22jó ez a vicc :D
Ha megérjük, hogy idén lesz egy kis hó, jól jön majd egy ilyen hógolyóvető fegyver! ;)
Findzs | 2008.11.03. 11:10:59remélem nem lesz hó

A recept: hangszereket kofferba, erdőbe ki, festéket és/vagy maszkokat fel, sziklára fel, félmeztelenre le, pocsolyába be, minél "ijesztőbb" pofa vágása, hajrázás, és foroghat a FILM!
A 10 legröhejesebb black metal videoklip. (Vigyázat! Ezeket valakik tényleg komolyan vették! Nem úgy mint ezt, ami sztem kenterbe veri az összes többit.)
(Utóirat: A fanoktól elnézést, minden stílusban vannak melléfogások. Nekem úgy mondták h pl. az Immortal egyébként még jó is lenne, de hát a videóik...)Lacc | 2008.10.20. 02:39:45Szerintem ezt se szánták komolynak:
http://www.youtube.com/watch?v=lhC0cKqHFOs&feature=related
(a 45. másodpercnél indul be)

Pornófilm jelenetek kicsit másképp. :) (Safe For Work)
Fogadni mernék, innen vették az ötletet. :)Jokker | 2008.09.27. 09:29:26Uhh bazz ez nagyon kész! xD

"Az otthon zöld füvén..."
Kandur | 2008.09.23. 01:28:26ez így van a vizipipába a "csoki" való :D
meg cigipapírba is lehet csak dohányt tekerni.Franciáknál pl. allig van aki dobozos cigit szív.De erről rengeteget lehetne vitázni meg érvelni....örök téma marad amíg nem:
http://www.youtube.com/watch?v=BuImJAbY-7E&feature=related

A "capoeira mester" bemutatója ;)
rubigo | 2008.11.26. 16:08:32ezt a poént egy jó pár Bud Spenceres filmben elnyomták már..

Figyelem, csajos post! :)
Így ünnepel az osztrák rögbi válogatott egy vesztes meccs után. Hát nem egy Haka, de annál inkább sztriptíz. :DMaccoyi | 2008.08.14. 11:35:47Jaj te kis hamis. :D

"Dundika ne énekeljen b*****g, mert Tóth Vera se vetkőzik" (Kiss Ádám)
alavez | 2008.08.23. 07:30:20dejó Neked...O.Z.O.R.A. ^ ^ majd talán jövőre :)

Lilly McElroy idegen férfiakat kér meg, hogy rájuk vethesse magát, miközben lefotózzák! ;)
(katt a "I Throw Myself At Men" albumra az oldalon)Joma | 2008.07.29. 19:08:30idézem (magam): nálunk a Tiszánál szokásszerint Szombat hajnali 3-kor "róka" (azért ez a beceneve mert rókákat kerget az árkokba (Szentesen nem vol olyan árok hova nem hányt volna... :D)) a stégen saját hányásában fexik a stég végén, kezében a borsodi, amit úgy lopott magának :D... (elmehetnék írónak úgy kifejtem :D) Legutóbbi akciója egy macskát akart megfogni, de ez a szerencsétlen a kerítésre meg a fára is képes volt oda felmászni xD... azóta nem láttuk....:D
/ \
|
Ez mind igaz xD
A Budapest TV új vetélytársa, a Zenit TV. Ugyanazok a színvonaltalan műsorok, emberek, díszletek.
Itt éppen "MC Vaskor 2012" okosságai láthatók, hallhatók... :DSmilish | 2009.01.02. 19:09:32Nos... ez a lány gyönyörűen betanult egy kettő szót, de hogy mik azok arról már sejtelmes fingja sincs!XD Egyszerüen semmit sem mondott, az összes egy összeszedett szép szavakból áló értelmetlen mondatok sorozata...:D Tipikusan politikus fogás: Beszél,beszél,beszél... de semim sem add át. Most sokak fejében az van hogy nem értem az egészet,s azért mondom ezeket!:D Őket nagyon tudom sajnálni, mert épp azok gondolják hogy nem értem, akik azthiszik, hogy bármit is mondott ez a bolond csaj...xDDD









