
Amerika után már Új-Zélandon is kiváltságnak számít a saját veteményes.
"Az új törvény két szempontból is különösen aggasztó. Először is hatásának terjedelmében, másodsorban pedig azért, mert szinte teljesen észrevétlenül ment végbe a törvényalkotási folyamat. A média szinte egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, ami pedig alapjaiban változtatja meg az ország élelmiszerbiztonságát."
Korábban: A világ a Monsanto szerint
American Horror Story
"Az események középpontjában a Harmon család áll: Ben, Vivien és Violet, akik Bostonból költöztek Los Angelesbe, miután Vivien elvetélt, Bennek pedig viszonya volt az egyik diákjával. Egy felújított kúriába költözik a család. Az előző tulajdonosról pedig kiderül, hogy meggyilkolták, mégpedig korábbi partnere által. A kleptomániás szomszéd Constance és szellemileg sérült gyermeke Adelaide pedig valamilyen titokzatos módon kapcsolódik a ház véres múltjához. Csakúgy, mint Moira O'Hara, az idős, és vonzó házvezetőnő. Ben elkezdi fogadni betegeit a házban, köztük az elmebeteg Tate Langdont, aki gyengéd érzelmeket kezd táplálni Violet iránt. A család élettere folyamatosan beszűkül és rájönnek, hogy a boldognak hitt "új" életük, hamarosan a legrosszabb rémálmukká válik."
Előzetes
Purple | 2012.10.29. 16:51:57Annyira jó a 2. évad. Már minden bajom van, hogy legyen már új rész, annyira kíváncsi vagyok mi lesz. :D Betegebb, mint az első.

Politikai botrány van Romániában. A magyar és a székely himnuszt énekelte a teljes "román" válogatott.

Az ambíciótól az értelemig - Dr. Wayne W. Dyer szereplésével egy 2 órás film az ő spirituális tanításaival. Érdemes mindenkinek megnézni.
“Szinte felkészületlenül belépünk az élet délutánjába. [...] De az élet délutánja nem élhető a délelőtti program szerint. Mert ami elég volt délelőtt, kevés lesz délután. És ami igaz volt délelőtt, hazugsággá válik délután.”norbertvincze | 2011.12.21. 00:15:43értelek, hogy mit akartál: )

Rhema Marvanne - 7 éves korához képest elég jól nyomja.
E.Dé.i.eN.A | 2011.12.20. 10:40:48kelly family jutott eszembe a kislany hangjarol.

Eközben Egyiptomban... (figyelem, sokkoló videó!)
Ma legalább három tüntető vesztette életét Kairóban a hadsereg és tiltakozók összecsapásaiban; velük együtt 14-re nőtt a péntek óta tartó zavargások áldozatainak száma.7sleeper | 2011.12.22. 10:05:34te kis rinyatroll. :-)

Amalgamated Dynamics - Tom Woodruff Jr. és Alec Gillis szörnygyára.
Olyan filmekhez csináltak szörnyjelmezeket, animált lényeket, maszkokat, maketteket, mint az Alien sorozat, a Predator, AVP, Ahová lépek szörny terem, Evolúció, Csillagközi Invázió, vagy a Mortal Kombat. A teljes filmlista elérhető itt.
Az egyik legkeresetebb hollywoodi maszkmester és dizájner, amihez hozzányúl az általában jól sikerül. Legutóbbi filmek amikben "besegített": Skyline, A dolog, X-men: Az elsők, Gondozoo.Szancso | 2011.12.19. 17:46:27Szörny Rt. :)

Azta milyen élethű játékbaba! :D
(szerepelt már egyébként itt az Izén pár éve, de most lett nagykorú).BigBen | 2012.03.19. 09:36:13Bennem azért megfordult, milyen lehet egy ilyen csajjal szeretkezni.....5kg? bármikor bárhol...bármeddig :) jah és bármilyen pózban.... plussz milyen cukin szophat... :)

Intel - Life without the Microprocessor
Az Intel videója arról, mennyi nélkülözhetetlen (?) dolog hiányozna az életünkből a mikroprocesszor nélkül. Elgondolkodtató...tikshow | 2011.12.15. 15:00:11a jelenlegi információ áramlás sebességével vagy mind latinul beszélnénk most vagy max 200 évig létezett volna

Szerencsére Mexikó elég messze van... hátha nem szivárog be hozzánk ez a betegség! :D
bungle | 2013.08.08. 15:21:09De. Kolumbiában. ;)










Egyrészt értem én az érvelésed, mert láttam már itt néhány "meccsedet", másrészt meg azt gondolom, hogy nem kellene túl komolyan venni az idióták provokációit. Ha ők váltig állítják, hogy "a kerék szögletes", akkor hajrá, járjanak azzal, "oszt jóvan". :)