
Átverte a kormány Amerika tévédokiját, a fű nem is olyan veszélyes
Dr. Sanjay Gupta, a CNN orvosszakértője öt éve még az orvosi marihuána legalizálása ellen kampányolt. Idén leforgatott egy dokumentumfilmet a fűről. Közben rájött, hogy csúnyán átverték. Az amerikai kormány verte át. És ő maga is része volt az átverésnek. Most elnézést kért.
A post kép nagyobb verzióban.bungle | 2015.10.22. 12:27:35http://444.hu/2015/10/21/a-marihuana-nem-veszelytelen
SUN Fesztivál
A magyarországi goafesztiválokról a nagyközönség gyakorlatilag semmit sem tudott a tavalyi ozorai rendőri akcióig. Hétfőn ért véget a múlt héten kezdődött fesztivál, ahol csak hetijegy volt, és elővételben el is adták nagyjából az összeset úgy, hogy az eseményt senki nem reklámozta és nem támogatta. Nincs szükség egy nemzetközi bank vagy sörgyár szponzori tevékenységére, hanem működhet a gyógyítósátor bárja becsületkasszával. Az italokért, kávékért a pult mögötti lányok nem kérnek semmit. Van egy nagy, befedett kosár, amibe mindenki belead, amennyit gondol. A közösen összedobott ételekből együtt főznek ebédet, és azt ingyen osztogatják az arra járóknak.
A zene romboló hatása. Állítólag már több házbontásnál nagy sikerük volt. ;)
elacka | 2013.07.29. 09:00:50Azért mennyi esze van egy olyan szülőnek aki a babakocsis gyerekét ilyen helyre viszi?
szerintetek elmenekült a porfelhő elől?

Messzire utazhat, mert jó nagy kuffere van! ;)
vnyoc | 2013.07.22. 19:41:33Jó dolog a nagy kuffer.. sokat lehet bele pakolni;)

Nem az a kimondott Kourtney Klein, de azért jól nyomja ő is.
Atsutane | 2013.07.24. 20:14:00Ha nem sütit süt, akkor eldobol egy altatót az unokáknak....

Hátborzongató hidat nyitottak meg Ausztriában
A legújabb osztrák turistalátványosságot csak azoknak ajánlják, akiknek acélból vannak az idegeik. A Dachstein gleccser fölött nagyjából 366 méter magasságban sétálhat az, aki kipróbálja Ausztria legújabb turistalátványosságát, a jégtömeg fölé épített hidat.
VideóeMTé | 2013.07.19. 08:00:16Inkább szép az, mint félelmetes. Holzgau mellett is van egy Tirolban, átmentünk rajta néhányszor. Tényleg jól meg vannak építve, inkább az járt a fejünkben, milyen szép innen a táj, nem az hogy mi lenne ha leszakadna ...

Csapóhíd, nem vár(t) kaputt :)
Nomen est Omen | 2013.07.14. 22:36:41Én azt a címet adtam volna a posztnak, hogy ' A lovag sikeresen helytállt, legyőzött mindenkit, a végén meg ráesett a várkapu.'

Új Várhegy épül a Duna-parton
Ebben az országban mindent nagyban kell csinálni. Rakj le a telkedre pár köbméter sittet, azonnal megb@sznak. Rakj le 250 méter hosszan és 25 méter magasan és mindenki csak széttárja a kezét.defiant | 2013.06.29. 19:37:50ez van egy következmények nélküli országban!!!
és addig soha nem is lesz rend ebben az országban, míg a dolgoknak nem lesznek következményei!
mert sajnos következmények, csak a pornépre vonatkozik , de ránk elég erősen, de a vezetőknek már nem!
majd akkor lesz itt rend, ha a következmények mindenkire egyformán vonatkoznak!!! ahogy lennie kell!!

Nagy feszültséggel jár egy villamosvezetői állás. Még jó, hogy nem terhes nő volt! ;)
Tóth József | 2013.06.26. 19:11:23Földet rá! De, hogy stilszerű legyek, mivel villamosról van szó, vasat! :)

The Runaway - egy nagyon szépen összerakott kis rövidfilm
Xenophil | 2013.06.26. 00:11:42JAjj DEhátezt neki megtanítsák a zegyetemen ! :D NYelvészet meg minden ! :D









