
Mai ismeretterjesztő rovatunkban bemutatjuk az imádkozó sáskát, "amely valójában magyar nevével ellentétben nem is sáska. Magyarországon védett, eszmei értéke 2000 Ft. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll - nagy étvágyú, kíméletlen ragadozó, megfigyelték, hogy a rovarok mellett kisebb gyíkokat, kígyókat, madarakat és apró emlősöket is elfogyaszt."
Érdekességként még annyit, hogy a kung-fu harcművészetben is létezik imádkozó sáska stílus, amelyről bővebben itt olvashattok.
Az 1950-es években Beljajev által elkezdett és még napjainkban is folyó kísérletek a vörös rókák ezüstös színű szibériai változatán igen érdekes eredményekhez vezettek, melyek alapján képet kaphatunk arról, hogy hogyan is történhetett annak idején a kutyák háziasítása, és már ennek kezdeti lépései milyen mélyreható változásokkal járhattak együtt.
Mindössze néhány generáció alatt, mindig csak a legszelídebb rókaegyedeket kiválasztva és azokat egymás közt pároztatva a szelídséggel párhuzamosan, mintegy annak melléktermékeként érdekes változások figyelhetők meg mind az állatok küllemét, mind a viselkedésüket illetően: a fülek lekonyultabbakká, a farok kunkoribbá, a pofa rövidebbé és kerekebbé, a bunda színezetében pedig egyre inkább tarkává válik, ezzel együtt az állatok egyre barátságosabbak és játékosabbak lesznek, a kutyákhoz hasonlóan kezdik csóválni a farkukat és hátrahúzni fülüket örömükben, miközben a hangjuk is mindinkább kutyaszerűvé válik.Nusihusi | 2010.02.26. 19:41:16Nagyon helyesek ezek az ezüst színű rókák:)

A japán Naf építésziroda egy érdekes megoldása.
Traveller | 2010.02.26. 15:49:21"S ami a fő (!) biztos földrengésbiztos." - legalábbis ha szétdől nem ront az értékén, mert ugyanilyen szar lesz :D

Szeritem egy alien él a hasában! ;)
1:40-től kezd érdekes lenni...varazs | 2010.02.17. 16:21:26Na èn ezt inkàbb kihagyom..:(

Érdekesen őriznek házat a kutyák Japánban. Még modellt is ül. :)
paragramma | 2010.02.10. 21:13:48Ha a kötele csak 1 méterrel hosszabb lenne, kilátna a fal mögül (hiszen ott él kb 3 négyzetméteren a fal és a ház között, mint egy cellában), s soha nem jutott volna eszébe ide felugrani, dehát csak így lát ki. A lábait is kényszerből rakja így, azon a 15cm-en nem fér el, s nem pedig azért, mert így kényelmes neki. Nem mutogatni kéne, hanem a kutyát elvenni a gazdától!

Bixa Muda, egy "csodás" hang tulajdonosa. A mondanivalóra is érdemes odafigyelni!
bungle | 2013.05.06. 15:27:12Topsy Krett küldte:
URL: http://www.youtube.com/watch?v=zqKVzV9OPNw
Szöveg: (azt nem írt)

Buried
Reynolds egy vállalkozót játszik, akit Irakban elrabolnak és a sivatagban tér magához egy koporsóban eltemetve. Egy mobiltelefon, egy gyertya és egy kés van nála.
Ez is egy olyan thriller, ami leginkább a klausztrofób érzésre játszik. A legérdekesebb az, hogy hogyan lehet egy 90 perces filmet csinálni, ami leginkább egy koporsóban játszódik. Hasonló lehet majd mint a Frozen. Csak ez nem fent, hanem 6 láb mélyen.
Imdb | Hivatalos honlap (Még nem érdemes meglátogatni, csak egy kép található rajta, amiből posztert csináltak.)
Pszichiátriai eset
Számoljátok meg, hányszor pislog a videó alatt! ;) (Nekem 0 jött ki).
Előző videójáról (azt is érdemes megnézni) egy remix.Mr.T. | 2010.02.04. 13:32:57RE: Gingers Do have souls: MILFS Do have Souls!
http://www.youtube.com/watch?v=NcUeQg0EPbM

Tanulj minden nap valami újat!
csicsó | 2010.01.26. 20:40:29a tied egy mutáns

Egy B29-es nehézbombázót láttok, ami a sarkkörön túl kényszerleszállást hajtott végre... jóval több mint 50 évvel ezelőtt.
Egy lelkes csapat kitalálta, hogy odarepül, megszerelik, és hazarepülnek vele. Az 50+ éves csúszással érkező mentőakció majdnem sikerrel is jár, azonban a felszállás előtti percekben egy régi elektromos vezeték miatt a gép porrá ég.
Egyszerre felemelő, inspiráló, és drámai a történet... de mindenképpen érdemes végignézni.néma Bob | 2010.01.26. 20:16:04Grat. ez szép munka volt










http://href.hu/x/bnb8