A Krisztalex együttes 2007 nyarán alakult Elnevezésüket nem nehéz kitalálni, a két tag, Kriszta és Alex neveinek egyesüléséből jött létre.
A csapat női tagja Kriszta (Győri Krisztina) 1992-ben Nyíregyházán látta meg először a napvilágot, jelenleg Szakolyban él. Komolyabban 2004-től foglalkozik a zenével, ekkor mutatkozott meg egy tehetségkutató versenyen először. Később felkérték egy ismertebb hazai dal feléneklésére, Dj Sniper – Messze tőlem című dalához.
A duó másik tagja Alex (Varga Sándor) Nyíregyházán született 1989-ben, Balkányban él, és a Debreceni Egyetem hallgatója. Alexet gyakran azonosítják egy 2007-ben otthoni célra felénekelt, Akon – Smack that című számának magyar vagy hungarian néven ismertté lett változatával, melyet valóban ő énekel, és akarva akaratlanul lett a fiatalok körében közismert ezzel az átdolgozással. Azóta eltelt egy kis idő, és mára saját populáris, ritmusos dance dalokat kezdett írni, melynek zenei anyagáért a Progisound.hu Médiastúdió felel. A dalok zeneszerzője, hangszerelője Gulyás Attila, aki egyben a csapat menedzsere is
2011 elején jelentették meg első anyagukat, amely a Nem minden lány címet viseli, és 7 bulizós, trendi hangszerelésű, dallamos dalt tartalmaz.Björk - Wanderlust
Ewan Dobson - Time 2
tshabee - Lakatlan
The Kovenant - Mirror's Paradise
Egy szimfónikusabb számuk: Keepers of the GardenEisbrecher - Antikörper
Und Noch Eins: This is Deutsch
Akinek tetszik a Rammstein, vagy a Deathstars annak valószínüleg ez is.Blutengel - Dancing In The Light
Csajoknak tanulságos lehetMarilyn Manson - The Bright Young Things
MM üzenete a mai fiatal "kemény" zenekaroknakThe Synthetic Dream Foundation - They Who Breathe Darkness
Egy érdekes és sokoldalú zenei "alapítvány" (foundation?)Neon Synthesis - Future Plague
Széles skálán mozog a stílusuk, úgy mint industrial metal, gothic metal, EBM, synthpop és darkwave. A stílusuk keveréke a melódikus és aggresszív ritmusoknak, tánctéri dallamoknak és epikus himnuszoknak, erőszakos ordításokkal és álmodozós vokálokkal.jollakott_napkozis | 2011.03.26. 14:26:55benne felejtettem mert eredetileg ezt akartam beküldeni http://www.youtube.com/watch?v=pncXpfaXYFE
+1 skullman