- Kézi-Chopin - Ha eljön a Csend
A Kézi-Chopint 1983-ban alakította Budapesten Legát Tibor énekes szövegíró. Kezdetben iskolai rendezvényeken léptek fel, majd az akkoriban ismét virágkorát élő klubmozgalom egyik meghatározó zenekarává váltak nyers zenéjük és politikai szövegeik miatt. E kezdeti periódus 1985-ben zárult le, amikor a Kézi-Chopin Kassák Klubbéli koncertjét a rendőrség márciusban betiltotta. Az eseményről - jellemző módon - csupán a los angelesi SPEX magazin emlékezett meg. A második periódus 1986-tól datálható, amikor csatlakozott a zenekarhoz Tóth László gitáros-zeneszerző, s általa ígényesebb zenét kezdett játszani az együttes. A szövegek árnyaltabbá váltak, így a rendőrség sem tudott kifogást találni. Ettől függetlenül a zenekar publikálási lehetőségei nem változtak, bár úgymond "tűrt" kategóriába került, lemezt nem adhattak ki. 1988-ban Legát kilépett a zenekarból. Az újjáalakulásra 1990-ig kellett várni, de a koncepció akkorra teljesen átalakult. Gitárcentrikus zene,ironikus-tragikomikus szövegek jellemezték az akkori műsort, ami 1991-ben kazettán jelent meg az Utolsó Magyar Playboy címmel a Fekete Lyuk Kiadó gondozásában. Dauhtry - It's Not Over
A frontember az amerikai megasztárt nyerte meg, majd megalapította (saját neve után) a Daughtry zenekart. Szenzációs zene, mindenkinek ajánlom.- James Blunt - Goodbye My Lover
Nem most ismerkedem vele, már korábban hallottam, de most szerettem meg igazán. Zenéjéhez érzelmek kellenek és [ha létezik ilyen és nemcsak belemagyarázom ;)] egy bizonyos muzikális komolyság. Maga az életútja is tetszik, és a kettő eddig kiadott albuma is.
Wikipédiaboci | 2008.06.17. 14:44:23Azért nincs harag, mert egyrészt elmondtad a véleményed, és ez tetszik. :)
Másrészt meg azért sincsen, mert korábban (kb. 1 éve) amikor először hallottam ezt a számot, brutálisan idegesített a hangja. És nem csak ebben a számban, hanem a többiben, is. Csak aztán történtek dolgok velem is, és a minap bekeverte a lejátszóm a számot. Vagy én vagyok olyan állapotban hogy most tetszik és pl három hónap múlva hányok majd tőle, vagy tényleg ez tetszik mostmár.. Nem tudom. De én szeretem. És nekem mind2 albuma bejön (kisebb nagyobb bakikkal, mert szó ami szó és ott a pont Nálad:( vannak nagyon nyálas számai. De én kedvelem. :)
- George Enescu - Rapsodia Romana
Zeneszerző, hegedüművész, zongorista, kamester és zenetanár volt. Olyan világnagyságok nőttek fel a keze alatt mint Dinu Lipatti zongora-, vagy Yehudi Menuhin hegedüművész. Mindezek ellenére csak a román 5 lejesre tartották méltónak felrajzolni. hm...Balázs | 2008.07.11. 00:58:37jól elvagy:D
Henning Kvitnes - Games people play
A norvég nyelven éneklő művészek között Henning Kvitnes és Jonas Fjeld a műfaj legsikeresebb hazai képviselői kiemelkedő számú lemezeladással. Itt egy érdekes kép öszeálitás a zenéjere.
HonlapEurópa Kiadó - Mocskos idők (Helló bébi :) )
Aki nem is meri, pótolja! Hatalmas Zene Live @ A38 2004.Purple | 2008.06.15. 11:41:02ez jóóó
Dj Bobo - Shadows on the Night
DJ BoBo, eredeti nevén René Baumann (Kölliken, 1968. január 5. - ) svájci énekes, dalszövegíró, táncos és zenei producer.
Pár slágere:
Dj Bobo- Let the dream come true
Dj Bobo - Respect yourself
DJ Bobo - Everybody
Dj Bobo - Love Is All Around
DJ BoBo - Take Control
DJ BoBo - Keep On Dancing
DJ Bobo - Where Is Your LoveCRaPtRaSH | 2008.06.17. 02:13:38én még most is .... :D
éss? ciki? nem ciki,mert felvállalom :D
Exotic - Trabant
DalszövegDaron | 2008.06.15. 13:18:41tyűűű de playback...
Fishbone - Ma and Pa
Egy korábbi Goran Bregovic post után csodálkoztam, hogy a beküldő nem tett említést erről a zenécskéről. Pedig azt hiszem, ha a nagyszerű zenész repertoárját megtekintjük, ezt ismerik a legtöbben.
Goran Bregovic - Bubamara(A ,,related''-ek között még több videó!)BoshI | 2008.06.17. 10:28:52Nekem ha megemlítik a Macskajajt akkor először ez a zene és a "pitbull-terrier" jut sz eszembe....D
http://www.youtube.com/watch?v=ZNIK1yaKr_4&feature=related