- Pink Floyd - Pigs
Roger Waters az embereket három állatnak felelteti meg: kutyák ("Dogs"), disznók ["Pigs (Three Different Ones)"] és a bárány ("Sheep")
A kutyák a megalomániás üzletembereket jelképezik, akik azonban magányosan halnak meg, és senki sem sajnálja őket.
A disznók a korrupt politikusokra és az erkölcscsőszökre utalnak.
Mindazok, akik egyik kategóriába sem tartoznak, azok a bárányok; ők vakon, öntudatlanul követik a vezért. Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés zenekar Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak elsőször füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt.
Anouk 1975-ben született Hágában, Hollandiában. Már gyermekkorában énekelgette saját kis dalait, de kamaszkorára az éneklés komoly érzelmi kifejezőeszközzé vált számára. '97-es első albumáról (Together Alone) a Nobody's Wife meghódította a nemzetközi slágerlistákat, azóta további 6 lemezt (+ egy koncertalbumot) adott ki.
Monsy | 2008.05.27. 14:04:22Ezt nem hiszem, el, pont ma reggel hallgattam tőle a Nobody's Wife-ot és gondolkodtam rajta, hogy be kellene küldeni, de megelőztek. :)
Mondjuk nekem ez a klipp változat jobban bejön:
http://www.youtube.com/watch?v=BytyXtiyeDU
Busta Rhymes - Break you neck
Busta Rhymes az 1991-ben debütáló Leaders Of The New School nevű bandával indította pályafutását. A banda nem tett szert világhírnévre, de ez a fiatal jamaikai srác szólóban megmutatta az embereknek, milyen remek előadó is valójában.
Az 1996-os év legnagyobb durranása kétségkívül Busta Rhymes felbukkanása volt. Már ismert tagja volt a már említett Leaders Of The New School-nak, illetve a New York-i rap szcénának, amikor elérte első igazi sikereit. A vibráló tekintetű, karibi beütésű, saját, össze nem téveszthető stílussal rendelkező Busta Rhymes 12 évesen már rappelt, miután szülőföldjéről Brooklyn-ból Long Island-re költöztek át. A környéken rendezett összes rap tehetségkutató versenyen részt vett, majd végül sorsa összehozta későbbi partnerével Mc Charlie Brown-al. Charlie ekkor még csak kilencedikes, de a Busta-val közös repperkedésükkel olyan támogatókra lelnek, mint Chuck D. A Public Enemy Long Island-i stúdiójában kezdenek felvételeket rögzíteni, majd ezeknek a szalagoknak köszönhetően a világ is megismeri őket.
Busta Rhymes - Gimme some mo
Busta Rhymes feat. Spliff Star-Make It Clap
Busta Rhymes - I Love My Chick
Busta Rhymes and MC - I know what you want
Busta Rhymes - Put Your Hands Where My Eyes Can See
Busta Rhymes, Chingy, Fat Joe and Nick Cannon - Shorty
Busta rhymes Ft Pharell - Lite ya ass on fire
Busta Rhymes-Get You Some
Busta Rhymes & MystikalPurple | 2008.05.28. 15:42:56mekkora az a videó :D
Corvus Corax - Dulcissima
A Corvus Corax napjaink talán legérdekesebb zenekara, melynek zenei öröksége egészen ezer évvel korábbra nyúlik vissza, a középkor kezdeteihez. Aposztrofálják középkori zenének, de "középkori rock-nak" is a muzsikájukat, egy biztos, nem lehet szó nélkül elmenni mellettük. Hangszereik kizárólag a középkori formáknak felelnek meg, de nem vetik meg a népi hangszerek szerepeltetését sem. A zenekar '89-es megalakulása óta töretlen népszerűségnek örvend és válogatás vm. koncertfelvételekkel együtt 17 lemezt csináltak eddig. Olyan muzsika ez, melytől hippokraszt (középkori fűszeres bor, néha ma is csinálják hol vörösborból, hol fehér édes borból) támad kedve inni az embernek.RokkantTroll | 2008.05.24. 19:43:54Nemcsak, hogy remek zenészek de emberileg is óriási arcok. A győri (fergeteges) koncert utáni kocsmázás is nagyon jó volt velük.
Fonográf - Vihar előtt
Erről a dalról nem tudom mit írjak. Én az esőt nagyon szeretem, és ezt a koncertfelvételt különösen. Nem hiszem, hogy bármit is áthallani vagy politikai irányba mozdítani kéne ezen: az Illés és a Fonográf még sok nemzedéken át megmaradó és élvezhető, bulis és gondolkodtató zenéket adott nekünk. Ha ezek az emberkék nem ide születnek, és véletlenül angolul énekelnek, akkor most szájtátva-rajongva lesnénk ezt a muzsikát, és mindenkinél ott lenne a polcon az eredeti CD. Így meg "csak" előítéletekkel terhelt hazaiak.Cannibal Corpse
A buffaloi zenekar egyike az első USA death metal zenekaroknak, 1988-ban alakultak. Zeneileg és szövegileg sajátos stílusjegyekkel rendelkeznek, szövegeikből árad a brutalitás és az embergyűlölet. Az alapító tagok között van az a Chris Barns, aki jelenleg a Six Feet Under frontembere és talán ő rendelkezik a legmélyebb orgánummal ebben a műfajban.xD | 2008.06.27. 00:41:15Azt üvőlti a szám elején, hogy szopás? Hát tényleg az.
Blue Man Group
Több mint tizenöt éve jött létre a három "kékvérű" New York-i fickó titkos szövetsége. Alapvetően a színházi világra összpontosítva alakították ki fellépéseiket, ahol persze fontos szerepe volt a produkcióban a zenének is.
A kék emberkék csoportja a berlini zenei díjátadón:
bungle | 2012.10.09. 10:36:55Blue Man Group - The Complex Rock Tour Live
www.youtube.com/watch?v=Bm0H5zwB1QU
Erik Mongrain - Airtap
28 éves francia kanadai úriember és ezt csinálja a gitárral:
Ami így is tud szólni:Dead Soul Tribe
A DST tulajdonképpen a multiinstrumentalista Devon Graves agyszüleménye. A San Diegóban született, ám jelenleg Bécsben élő muzsikus a 90-es években került először reflektorfénybe, igaz, álnéven, hiszen 1993-as szólólemeze után a legendás Psychotic Waltz-ban is Buddy Lackey néven bitorolta a mikrofont.
Egy kis ízelítő a zenéjükből:
És egy élő felvételük:
babapiskóta | 2008.05.19. 10:53:381: nem ebbe a csoportba tartozok xD
2: hát pl onnan, hogy pl ami kis nyomi paintes kép, a valószínűleg nem a netről van :P
3: persze, hogy HALÁLOSAN meg vagyok sértődve, mert azok béndzsa számok amiket eddig beküldtem (leszámítva a madonna clipeket)... nem is hallgatok britney-t, csak ha meg vagyok zakkanva... úgyhogy most küldök jót!!!
Én pl. kutya már tuti nem leszek, hülye vagyok hozzá, meg nem is érdekel.
Valaki szemében biztos disznó vagyok, az utóbbi jellemzőjüket figyelembe véve.
Bárány pedig nem szeretnék lenni, de valamiben nyilván az vagyok.
Embernek lenni meg a legnehezebb, és mégis próbálkozom, bármennyire utálom-szeretem is az embert, mint a legkülönösebb, legundokabb és legesendőbb lényt ezen a bolygón.