Napra - Bánat, bánat
A világzenét játszó Napra zenekar 2004. őszén alakult Budapesten. Dalaik közös kiindulópontja a Kárpát-medence népzenéje, amelyet azonban nem autentikus formában adnak elő, hanem a mai kulturális környezetbe ágyazva, újszerű hangzásra törekszenek. Ehhez persze szükséges, hogy a tagok széleskörű ismeretekkel rendelkezzenek és otthonosan mozogjanak a térség zenei világában, valamint annak jellegzetes stíluselemeit könnyedén tudják alkalmazni bármilyen zenei szituációban. A zenekar tagjai korábban a világ- és népzenei színpadokról jól ismert és sikerrel szerepelt együttesekben játszottak. Kiemelkedő hangszeres tudásuk, virtuozitásuk, lendületes előadásmódjuk teszi zenéjüket sajátos erejűvé. Az elektronikus és az akusztikus hangzás elegyítése, az elektronikus hangszerek - dob, basszusgitár, gitár - a népiekkel: hegedűvel, brácsával, cimbalommal, tangóharmonikával együtt megszólaltatva eredményezi a Naprára jellemző egyedi hangvételt. 2007 szeptember 29-én jelent meg első nagylemezük "Jaj, a világ!" címmel, két világhírű londoni producer Ben Mandelson és Rob Keyloch rendezésében a FolkEuróba Kiadó gondozásában.Junkies - Rock and roll-ból ötös
Sex Pistols - Anarchy in the U.K.
powermause | 2012.05.28. 21:07:37Az örök klasszikus......Foxy Shazam! - French Passion Animality Opera
Wikipédia szerint alternative rock (?!?), de én úgy tudom, hogy avantgard metál. Így, vagy úgy, belőlem kihozta a "hirtelent". :D
MVS | 2008.09.18. 07:44:17hát belőlem is kihozta a hirtelent!!!
ez valami borzalom....
Brick and Lace - Mr. Officer
(jah, a szám is jó :D)- A Los Angeles-ben nemrég alakult The Human Abstract zenekar bemutatkozó lemeze merész. Zenéjük stílusok között mozog, van európai matek metal, progresszív metal, gyors és durva metalcore, neoklasszikus szólók, punkos és emos énektéma, klasszikus HC-s dühöngés.gundul | 2008.09.18. 21:29:51Nagyon nagy banda született "The Human Abstract" személyében, bár az új albumot felejtsük el.
Íme még egy szám a Noctne albumról http://www.youtube.com/watch?v=GRA2Zv-ZvEw
Morandi - Angels
Egy igazán ütős ROMÁN elektronikus zenét játszó banda egy igazán ütős száma !DeeP® | 2008.09.22. 11:39:26Ez tényleg jóóó.
The Operation M.D. - Sayonara
Zenekart Cone a Sum 41-ból és Todd Morse a Juliette and the Licks-ből alapitotta.
egy magyar oldal a zenekarrólManowar - Warriors of the World
El sem hiszem, hogy eddig nem került fel.... Na mind1, nagyon érdekes szám, főleg a szövege miatt és szimplán, ha nem is érted, akkor is rohadt jó! (aki foglalkozik a New world order szarsággal, annak kifejezertten tecceni fog :) )M.agnus | 2008.09.29. 19:59:11Egyrészt tényleg a leghangosabb banda hivatalosan is, másrészt ők komolyan gondolják, végül pedig szöveg ide vagy oda a zene hihetetlen erejű. Ilyen karizmatikus dallamokat ma már senki nem tud írni ebben a műfajban.
Bhangra Knights vs. Husan - Husan
Akinek ismerős, annak valszeg innen ;)