Oasis - Shock of the lightning
Az október 7-én megjelenő album címe Dig Out Your Soul lesz, és Noel Gallagher gitáros nagyon más típusú zenét ígért rá, mint amit az angolok kedvenc együttesétől eddig megszokhattunk. „Groove-os zenét akartam írni, és nem olyan dalokat, amik a hagyományos formákat követik, refrénekkel, verzékkel és középrésszel” - mondta Noel, aki „hipnotikus, húzós” hangzást kívánt elérni.Egy igényes zene és klip a '90-es évekből. A zenekar mára már átalakult, többet nem is igazán tudok róluk. Talán még annyi, hogy bár nem vagyok igazán metálrajongó, de ez tetszik.
Freshfabrik - Lamentation- Szente Vajk musical énekessel beszélgettünk az élet nagy dolgairól: a sorsról, a a zenéről, a barátságról, a kudarcról. Nézzük, mi jut eszébe a művésznek a következő szavakról.
- A Soulwave 2007 januárjában alakult. Újfajta hangzásvilágú zenét kezdtek el építeni, így jött létre az első Magyarországon ismert post-grunge zenekar. Pár hónappal az alakulás után a zenekar megjelentette a bemutatkozó kislemezét a négy számot tartalmazó Butterflies EP-t. Ez az album nem várt sikereket hozott mind a szakemberek, mind a hallgatóság köreiben.
Living In The Past
Az egyetemes rocktörténet egyik legeredetibb hangzású, és egyik legismertebb zenekara újra hazánkban koncertezik. Az együttes idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Ezen alkalomból lépnek fel ismét nálunk. A koncerteken válogatást hallhatunk a 40 év legszebb és legsikeresebb dalaiból. Naná, hogy van wiki cikk is! :)UB 40 - Come back darling
Minden idők legsikeresebb raggae együttese 1978-ban alakult Birminghamben, ahol a leendő nyolc tag a munkanélküliek hivatalában találkozott össze. Nem mindegyikük tudott zenélni, de elhatározták, hogy raggae-t játszanak.The Gathering : Broken glass
A Gathering nevű holland formációt egy nőszemély miatt szeretjük bolondulásig, Anneke van Giersbergen, a banda többi tagja a zene változásával egyre csak elhanyválultak és lassan feleslegessé váltak (na, azért nem teljesen). Eredetileg metal zenekarként kezdték és egyre könnyedebb, dallamosabb vizekre evezve leginkább popzene ma már, ami rájuk jellemző, de mivel a gitár nem tűnt el teljesen, sőt egyéni módon színezi, fűszerezi a zenét, egész érdekes hangulatot kelt. Anneke angyali hangja pedig gyógyír minden fájdalomra, élmény a fogékony füleknek.
Alternatív bibliai történet, Juno Reactor zenei aláfestésével :>
Errtu | 2008.10.03. 14:40:17Igazából EBM.
Mármint a stílus.
Bungle: Az Industrial-t nem lehetne Industrial/EBM-re kijavítani?
Misery Signals - The Failsafe
Amerikai hardcore zenekar.Kornadidas | 2009.11.22. 23:47:43Ez az dal az egyik nagy kedvencem.köszi
Super Mario zenéje dobbal kísérve. Szerintem rohadt jó lett, srác laza, mint a hatos anya.
Köszi kotta!