Seether - Fake It
hivatalos honlap
myspace oldaluk
a hivatalos magyar rajongói oldalMost a nálam évek óta első helyen álló bandáról szeretnék pár sort írni, ha már holnap kis hazánkban lépnek fel. :)
A svéd Pain of Salvation azon kevés csapatok egyike, amik a szó valódi értelmében progresszív rock/metal zenét játszanak. Eddigi albumaikon egyre tágították muzsikájuk határait és a kimagasló hangszeres tudás megvillantása mellett mindig odafigyeltek, hogy emlékezetes dallamokat írjanak.A hazai Summer Rocks 2001-en való fellépésük után a csapat egy lépéssel közelebb került a magyar rajongókhoz, mivel a zseniális énekes-gitáros-agy Daniel Gildenlöw (aki már 11 évesen megalakította a Reality nevű bandát, a PoS elődjét, és azóta is ő a fő dalszerző, valamint rengeteg hangszeren játszik) akkori élményei olyan hatással voltak rá, hogy a 2002-es Remedy Lane címet viselő konceptalbum szövegeit teljesen Budapest ill. az itt kialakult szerelmi kapcsolata ihlette! Azóta többször is jártak Budapesten (2005 és 2007), 2008-ban kizárólag fesztiválokon lép fel a zenekar - csak Budapesten adnak önálló koncertet! Tehát mi a vasárnap esti program? A38, 20 óra: Pain of Salvation!!! :)
Egy kis ízelítő a zenéjükből:
És az Ashes c. szám klipje:bungle | 2010.02.05. 14:23:58http://www.youtube.com/watch?v=sGbgITz_KVYMoonsorrow - Tulimyrsky (részlet)
Az 1995-ben alakult Moonsorrow az epikus folk/viking metal szcéna legegyedibb formációja. Albumaik utánozhatatlanok, a csakis a rájuk jellemző stílus pedig Ville és Henri Sorvali illetve Markus "Trollhorn" Euren kifforott zenészi munkája. A fenti nóta sajnos csak egy részlet, mert az eredeti 28 perces opuszt gondolom nem lehetett feltölteni. Egyébkén több vendég is szerepel ebben a műben. Névszerint Tomi Koviusaari (Amorphis) Oppu Laine (Mannhai) énekesek, illetve a prózai részeket szavaló, hazájában népszerű finn színész Turkka Mastomäki.The Buttholes - Ellenségeimnek szeretettel (Barát)
A legjobb magyar punk-rock zenekar, ráadásul Veszprémiek. :)
Ha jól tudom, jelenleg Common Time néven koncerteznek.
Honlap
Kenny | 2008.05.31. 13:16:34emelkedj felül a káoszon,
hajts át tankkal a városon,
bazdmeg a goát, bazd meg a ravet,
törd meg a csendet, fesd át a képet :D
Throwdown - Raise Your Fist
MySpaceÖregek, ráncosak, de még minidig jók!
R.E.M. - Bad daycalipunkszabus | 2008.05.28. 20:55:39:D
- Bloose Broavaz
Magyar hip-hop underground, a legnagyobb közösség.
Kerüljétek a Salátákat!
( Aki otthon van a témában az levágja és lehet polgárháborút indít:') )
Tkyd rap 1
Tkyd rap 2
Tkyd rap 3
Tkyd rap 4
Dreamerz rap
Phat San Tkyd rap
Rydu és Tibbah - Közhely
Connections + Lb27 - Oroszlán Live
Connections + Lb27 - Mindenütt jó live
Connections + Lb27 - Az élet más remix Live
Tkyd + TM - K.H.E.V. Live pécs
Deego + Cof - Főzés
Siskaszett
Siskafinuccsi - Guminő Live acapella
San rap
Tibbah Freestyle 2006
Dsp - Mindent vagy semmit live győr
Siskafinuccsi 1 repp
Siskafinuccsi 2 repp
Tibbah közr. Deego - Az életem
Tibbah közr. Rydu - Rekviem
Tibbah - Álom / Magyargyerek közr. Dsp, Siskafinuccsi
TIbbah - Méreg
Tibbah közr. Dreamerz - Szabadon
Tibbah közr. Tkyd - Város
Phat Deego Duffchy Free
Bigmek - Panel Majom
Bigmek - Freestyle
Tibbah - Monotown
Connections - Örökké
Connections - Jamaica Homoka Live
Connections - Mindenütt Jó Live
Connections - 22
Tibbah - Intermezzo
Barbárfivérek Trailer's 1
Barbárfivérek Trailer's 2
Barbárfivérek Trailer's 3
Barbárfivérek Trailer's 4
Barbárfivérek Trailer's 5karaj | 2008.06.02. 10:16:33Siskanak a régebbi lemezein voltak jó számai, most már nem az igazi, ugyanúgy ahogy Tibbah és Deego se...
Siska & Check - Öltönyök öltönye, Beatek szólnak hozzám, Feenoocchiz stbstb...Ezek voltak nagy zenék...Vagy Tibbah Nation 1-2.
Rossz látni hogy a régi földalatti zenéket és szövegeit felváltják ezek a mai populár fos alapok és nyálas szövegek...Nem hogy javulnánk egyre szarabbak leszünk...Én így látom, más biztos máshogy látja, de engem nem fognak meg már a mai zenék...!!!! Béke
Rancid - Time Bomb
A tengerentúli Fuckin' USA punk legnagyobb arcai!calipunkszabus | 2008.05.30. 22:45:34nem kicsit!..csak tolnák már le az arcukat ide kicsit közelebb országunkhoz, mint anglia...
Busta Rhymes - Break you neck
Busta Rhymes az 1991-ben debütáló Leaders Of The New School nevű bandával indította pályafutását. A banda nem tett szert világhírnévre, de ez a fiatal jamaikai srác szólóban megmutatta az embereknek, milyen remek előadó is valójában.
Az 1996-os év legnagyobb durranása kétségkívül Busta Rhymes felbukkanása volt. Már ismert tagja volt a már említett Leaders Of The New School-nak, illetve a New York-i rap szcénának, amikor elérte első igazi sikereit. A vibráló tekintetű, karibi beütésű, saját, össze nem téveszthető stílussal rendelkező Busta Rhymes 12 évesen már rappelt, miután szülőföldjéről Brooklyn-ból Long Island-re költöztek át. A környéken rendezett összes rap tehetségkutató versenyen részt vett, majd végül sorsa összehozta későbbi partnerével Mc Charlie Brown-al. Charlie ekkor még csak kilencedikes, de a Busta-val közös repperkedésükkel olyan támogatókra lelnek, mint Chuck D. A Public Enemy Long Island-i stúdiójában kezdenek felvételeket rögzíteni, majd ezeknek a szalagoknak köszönhetően a világ is megismeri őket.
Busta Rhymes - Gimme some mo
Busta Rhymes feat. Spliff Star-Make It Clap
Busta Rhymes - I Love My Chick
Busta Rhymes and MC - I know what you want
Busta Rhymes - Put Your Hands Where My Eyes Can See
Busta Rhymes, Chingy, Fat Joe and Nick Cannon - Shorty
Busta rhymes Ft Pharell - Lite ya ass on fire
Busta Rhymes-Get You Some
Busta Rhymes & MystikalPurple | 2008.05.28. 15:42:56mekkora az a videó :D
The Steve feat Bobakrome - Vér a kötélhez
Az album ingyenesen letölthető innenxcsokix | 2008.05.25. 20:29:33Jól tetted:D