Wakachuka - Hívatlan vendég
"2007. nov. 24-én átesett a zenekar a tűzkeresztségen, innentől létezik a zenekar. Olyan zenekarok előtt kap lehetőséget a Wakachuka, mint a Quimby, Kiscsillag, HS7 vagy a Sziámi. Koncert koncertet követ, gyűlnek az új dalok és 2009. nyarára megérett a zenekar, első nagylemeze, a "Kell ez a levegő" felvételére. A zenekar dallamvilága a gitáros-énekes, Szilágyi Balázs ötletein és szövegein alapul, majd a basszusgitár, a dob és a szaxofon egymást támogató játékával kiegészülve válik teljessé. A szerzői kiadásban megjelent lemez lényegében ennek a közös zenei építkezésnek az eredménye. Jellegzetes kettősség kíséri végig a 15 számból összefűzött anyagot, a gyakran előforduló stílusbeli elkalandozásokat az egységes megszólalás foglalja szerves egészbe. Ennek köszönhetően a rockosabb hangvételű számok, és a sanzonos, bossanovás vagy épp swinges élű darabok nem egymás szöges ellentéteiként kerültek a lemezre."Vészkijárat - Változz meg
A zenekar 1. klipje : nagyfiúSilent Killer, Breaker & Counterstrike - The Visitor
Mostanában szinte csak liquid DnB került ki, de ezen most remélem változtatunk. A zenék Silent Killer új albumáról vannak. (album cím: Everyone bleeds) Silent Killer, Breaker & Counterstrike - Weapon
Silent Killer, Breaker & Counterstrike - Galaxian (sajnos csak Mixcut-ot találtam)
The Pretty Reckless - Make Me Wanna Die
The Pretty Reckless - Zombie (acoustic)Die Antwoord - Wat Pomp
White Lies - Death
yvaine | 2011.01.07. 15:09:37imadom :)
Audiomachine - Kingdom of Heaven
Most találtam ezt a bandát, de egyszerűen király zenéket csinálnak. Természetesen azoknak ajánlom akik szeretik az epikus filmzenéket...
Érdemes a többit is meghallgatni, kezdjétek a gothic army-val.Dub FX, CAde, Pete Philly & Mr. Woodnote - Supernova Pilot
vöri | 2010.09.03. 09:16:30Faszbukon korábban láttam, de még mindig remek!
Rest in Peace 1987-ben alakult Gang Starr formáció rappere, a későbbi Jazzmatazz albumok megálmodója, Guru, alias Keith Elam
Guru - RevolutionistMint Royale - Singin' In The Rain
http://www.youtube.com/watch?v=jllXvQGF2CQ