- A Soulwave 2007 januárjában alakult. Újfajta hangzásvilágú zenét kezdtek el építeni, így jött létre az első Magyarországon ismert post-grunge zenekar. Pár hónappal az alakulás után a zenekar megjelentette a bemutatkozó kislemezét a négy számot tartalmazó Butterflies EP-t. Ez az album nem várt sikereket hozott mind a szakemberek, mind a hallgatóság köreiben.
Living In The Past
Az egyetemes rocktörténet egyik legeredetibb hangzású, és egyik legismertebb zenekara újra hazánkban koncertezik. Az együttes idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Ezen alkalomból lépnek fel ismét nálunk. A koncerteken válogatást hallhatunk a 40 év legszebb és legsikeresebb dalaiból. Naná, hogy van wiki cikk is! :)The Gathering : Broken glass
A Gathering nevű holland formációt egy nőszemély miatt szeretjük bolondulásig, Anneke van Giersbergen, a banda többi tagja a zene változásával egyre csak elhanyválultak és lassan feleslegessé váltak (na, azért nem teljesen). Eredetileg metal zenekarként kezdték és egyre könnyedebb, dallamosabb vizekre evezve leginkább popzene ma már, ami rájuk jellemző, de mivel a gitár nem tűnt el teljesen, sőt egyéni módon színezi, fűszerezi a zenét, egész érdekes hangulatot kelt. Anneke angyali hangja pedig gyógyír minden fájdalomra, élmény a fogékony füleknek.
Metallica/Korn /System of a Down Team Up For Show - ONE
Egy formáció, ami soha nem is létezett, de azért érdekes.Három idézet:
„Dr. Zsadányi Ottóné 1971. június 14-én, Debrecenben átvehette az első Zsiguli slusszkulcsát a Merkur nagy hatalmú igazgatójától, Csüri Istvántól. Az IH-12-26 rendszámú fehér ezerkettes először tankolt az Áfor által külön erre a célra létrehozott benzinkútnál, aztán - még kicsit nyers motorhanggal - begurult a magyar autózás történetébe.” „az ablaktörlő, a gyújtáskapcsoló, a kürt, az elosztó és az orosz kocsit a Fiattól megkülönböztető süllyesztett kilincs Veszprémben, a Bakony Műveknél készült” „Így 1971-től a Zsiguli lett egyeduralkodó a taxizásban. Ez a korszak mintegy 20 évig tartott.” Ja, és hát van itt egy zene is, mégpedig a Perfect Name-től. (persze wiki is van hozzájuk)Chino | 2008.09.29. 19:05:00mekkora zene. rég hallgattam már. ja és mindörökké lada:DErrander
Az Errander egy fiatal banda az angliai Barnsley-ből, mely nemrég változtatta a nevét P>S>P-ről (Purple Sticky Punch) a mostanira. Előző nevükön 2001-ben pár demót és egy saját erőből megjelentetett kislemezt (Too Fine Line) jegyeztek, valamint 2003-ban egy kétszámos maxit, s koncerteztek a Today Is The Dayjel és Johnny Truanttal is. Ezután következett be a névcsere, s szerződtek az In At The Deep End kiadóhoz, ahol megjelenhetett a The Need To Know.killerrabbit | 2008.12.08. 12:52:38Balázs, miért másoltad be a megkeresésem / megkérdezésem nélkül egy az egyben az erről a lemezről íírt kritikám elejét?
- Jewel már 17 éves korában elkezdett dalokat írni és ezzel a jó szokásával mind a mai napig nem hagyott fel, nagy szerencsénkre. Sajátos zenéje sokszínű gyökerekre nyúlik vissza a pop, folk, blues, country és a rock ‘n’ roll műfaján belül. Dalainak nemes egyszerűsége, spiritualitása egyszerűen varázslatos. Bátran ajánlom mindenkinek!
„Ha most fedeznének fel, azt hiszem country énekesként lennék leszerződtetve. Mint énekes-zeneszerző mondhatom, hogy ódivatú vagyok: szeretem, ha a dalaimnak van eleje, közepe és vége. Olyan amilyet a country rádiókban hallhattok.-” Jewel Kilcher - Nhimnek, azaz a Félóra zenekar énekes/gitárosának egyik legjobb száma. Ha érdekel a többi videója is, akkor a youtube profilján nézz szét, a Félóra zenéit pedig itt hallgathatod meg. Érdemes rájuk keresned, ha szereted az alternatív zenét! ;) /Rasszista, fikázós kommenteket ne!/MVS | 2008.10.01. 15:52:47Nekem tetszik
Sigur Rós : Gobbledigook
Sigur Rós izland második legismertebb zenekara (Björk után ugye) videói többnyre érzékeny témákat boncolgatnak mint pl. Down kór, zenéjük néhol ünnepélyes, néhol fájdalmas, de valahol mégis felemelő, a gobbledigook legutóbbi szerzeményük, meglepően vidám hangulatú és a videóban nagyon szép lányok szerepelnek naturálisan ábrázolva :) (nem utolsó sorban), akár bébz-nek is elmenne. Az izland blogon bővebben is olvashattok a Sigur Rós-ról és Izlandról is. http://izland.blog.hu/Nightmare Revisited a lemeznek a címe, amin az 1993-as Karácsonyi Lidércnyomás (Tim Burton rendezésében) soundtrack-jén található dalok kerültek feldolgozásra. Az album szeptember 30-án fog megjelenni a Walt Disney Records kiadásában. A Kidnap The Sandy Claws átiratát pedig a Korn előadásában hallhatjátok.
Íme a korongon található nóták és előadóik listája:
01. Overture - DEVOTCHKA
02. Opening - DANNY ELFMAN
03. This Is Halloween - MARILYN MANSON
04. Jack's Lament - ALL AMERICAN REJECTS
05. Doctor Finkelstein/In The Forest - AMIINA
06. What's This? - FLYLEAF
07. Town Meeting Song - POLYPHONIC SPREE
08. Jack And Sally Montage - THE VITAMIN STRING QUARTET
09. Jack's Obsession - SPARKLEHORSE
10. Kidnap The Sandy Claws - KORN
11. Making Christmas - RISE AGAINST
12. Nabbed - YOSHIDA BROTHERS
13. Oogie Boogie's Song - TIGER ARMY
14. Sally's Song - AMY LEE
15. Christmas Eve Montage - RJD2
16. Poor Jack - PLAIN WHITE TS
17. To The Rescue - DATAROCK
18. Finale/Reprise - SHINY TOY GUNS
19. Closing - DANNY ELFMAN
20. End Title - THE ALBUM LEAF
21. Oogie Boogie's Song - RODRIGO Y GABRIELABalázs | 2008.09.26. 22:11:07szivisen:)