- Schizoid - A csend elaltat
A formáció 1999. októberében alakult, és egy évre rá már meg is jelent első nagylemezük, “Ösztön” címmel. Ez igen komoly teljesítmény egy rockzenekar esetében, de nézzük hogy tudtak eljutni idáig a fiúk. Lemezszerződéshez a jelenlegi kiadójuk által meghirdetett, tehetségkutató versenyen elért első helyezés nyereményeként jutottak. A Schizoid komoly lehetőséget kapott, amikor a Beatrice előzenekaraként léphetett színpadra, ami nem lehet véletlen, hiszen Laczik Ferencet láthatjuk a basszus szekcióban, aki egyben a Beatrice oszlopos tagja is. Az album egy rendkívül kísérletező, stílusilag nehezen behatárolható, ötletesen hangszerelt lemez. Alap profiljuk a rock, az is a keményebb fajtából. A számok fülbemászó refrénjei a stílustól idegenkedőknek is kellemes élményt nyújthatnak. Hallunk itt fúvósokat, női vokált, gépi hangszereket, effekteket. A szerzemények többsége kemény, gitár alapokra épül, de helyet kaptak lazább rap betétek ugyanúgy, mint hardcore-os, metalos hörgések, alternatív elemek, vagy olykor Ákost idéző, dallamos gondolatok. A lemez szövegvilága jól illeszkedik a zenéhez, és elsősorban nem nevezhetjük primitívnek, a mondanivalót költői mélységekbe helyezik, ami sokat elárul a csapat hozzáállásáról, komolyságáról. Első hallgatásra kétkedve fogadhatjuk a lemezt, ami a stílusok illesztésének kisebb összeforratlanságából adódhat, de ugyanakkor fellelhető a csapat egyedi hangzása is, amely ha az évek során kiforrottabbá, profibbá válik, akkor következő lemezükkel akár egy szélesebb közönség érdeklődését is kiválthatják. A Schizoid bemutatkozó lemeze mindenképp egy üde színfolt a magyar piacon. Ajánlott mindenkinek aki szereti a dallamos zenét, és nem zárkózik el a rockosabb megpróbáltatásoktól sem.
fadam | 2008.12.09. 16:19:08egész jó, tetszik a dob a zenéjükben - Ugyebár három a magyar igazság, szóval még egy prudukciót meg kell hogy mutassak. Az előzőnél azt hittem, hogy ezt nem lehet fokozni, de rájöttem, hogy mégis. :) Bár itt a fuvolás srác (Nathan Lee) érdekesebb egy picit. EnjoyRata | 2008.12.02. 17:11:24Fuvolának is jó lesz az.
Elég jó szóló Slashtől, a Guns N' Roses legendás gitárosától: Godfather's Theme
Shantel - Disco Partizani (Tsiganizatsia)
(röviden: a legf*szább szám a földön :D. Shantel az elektronikus balkáni cigány zene atyja. Törokorszagban készult, Isztambulban, a szöveg egyik fele román, a masik angol ... csávókám meg német :)) szóval no comment ... ezt hallgatni kell gyerekek :D) . eredeti klippcimpi | 2008.12.01. 19:55:28Na hallod ez a zene csúcs szuper!!!Köszi,hogy megosztottad velem(velünk)
B.B.King - Blues Boys Tune
Egy kis improvizáció a Blues királyától...Grex | 2009.01.26. 22:13:45..Ő a legjobb,a legnagyobb KIRÁLY.RESPECT.
Thug Life/2Pac - Stay True
1993-ban Shakur megalapította a „Thug Life” nevű együttest, legjobb barátaival, Big Syke-kal, Macadoshis-szal, mostohatestvérével Mopreme Shakurral és Rated R-rel. Az első és egyetlen albumuk, a „Thug Life Vol. 1”, 1994. szeptember 26-án jelent meg. A „Thug” szónak kettős jelentése van: egyrészt mozaikszóként a „The Hate U Gave Little Infants Fucks Everybody” kezdőbetűiből áll össze, másrészt Tupac az olyan hátrányos helyzetűekre is használta, akik mégis sokra vitték az életben. Ő maga is ilyen volt.
Thug Life: Bün az élet!!!Animal Cannibals - Csillogjon, csörögjön
Egy kis fricska a szokásos gengszterrepnek.Balázs | 2008.10.31. 22:24:57tudom ez nem az de...........Péntek, az én napom:)
In Flames - Take This Life
megj.:Szombaton erre "roptuk" :DRoadrunner United - The Dagger
Közreműködők: Howard Jones (Killswitch Engage), Robb Flynn (Machine Head), Jordan Whelan (Still Remains), Jeff Waters (Annihilator), Christian Olde Wolbers (Fear Factory), Andols Herrick (ex-Chimaira)
Jeff Waters szolóLake Of Tears : Forever Autumn
Pajtik! Így ősz közepén itt egy őszt idéző szám Svédországból, és NEM egy mulatós számról van ám szó. Attól még jó. :)