Pár napja röppent fel a hír, miszerint a Microsoft hazánkban újrahasznosított, azaz korábban már javított konzolokat küldött ki a kereskedelmi láncokba.
A nap és a szél energiáinak felhasználása egy eszközben. A szélkerék a Darrieus féle technika alapján működik, ami szintén egy érdekes megoldás, úgyhogy javasolom a vonatkozó wiki cikk megtekintését.
a jelenlegi csúcskerékpárok márkák nélkül gyűjtögetve
és egyéb bringaalkatrészek
annak aki a karbon gyártástechnológiáról akar magyarul olvasni annak ajánlom a www.bikemag.hu fórumában való kutakodást van ezzel foglalkozó topik is
Az idei CES tartogat még számunkra kellemes meglepetéseket. Az egyik ilyen volt az USB 3.0-ás csatlakozó felület bemutatása. Természetesen számokban is realizálhatjuk a képességét.
Egy igazi punk ma már nem csak azzal sokkolja a jónépet, hogy merev részegen lehányja a plázacica kis ölebét, hanem most már az MP3 lejátszójával is megteheti ugyanezt.
Kitartás, nemsokára vége a CES-nek.

Összefoglaló így félidőben:
- A jelentősebb szórakoztató elektronikai cégek mind hoztak valamit amiben szerepel a HD a Plasma vagy az OLED kifejezés.
- Az audió rendszerekkel foglakozó cégeknek kötelező volt megjelenni legalább egy Iphone kompatibilis bármivel, legyen az dockstation vagy vízálló tok.
- Az Intel elhozta az új Penryn mobil processzorokat.
- Bill bácsi megkezdte a nyugdíjba vonulást
- Minden fontosabb a témában érintett cég hozott valamiféle UMPC-nek nevezető eszközt: Creative, LG, OQO, iRiver, Samsung
- E papír minden létező formában, ahol csak lehet.
Ez az üzenet akkor szokott megjelenni az Apple Store helyén ha jelentős mértékben frissül a termékek listája. Ez lehet az új Macbook, vagy az új Mini, vagy egy új subnotesz. Hamarosan kiderül.
Update: Új XServe biztos lesz a kosárban duál Quad-Core 3 gigás Xeonokkal.
Update 2: Mac Pro update is lesz a kosárban benne a 45nm quad-core Penryn Xeon 5400 (Stoakley) CPU 3.2GHz
Update 3: a Shop visszatért de a fent említett két eszközön kívül nincs semmi új. Jövőhéten viszont Apple Keynote...
A világítás és a PC funkciójának újragondolása.
Egszerűsített megjelenítés és bevitel, mobilitás, wireless. Ezek a főbb jellemzők.
A Mozilla is belép az mp3player piacra a Songbird kódnéven futó, jelenleg erősen beta állapotú (0.4) médialejátszójával.
beton | 2008.01.23. 08:30:32valóban béta, és valahogy nem tetszik az Itunesre hajazás sem. Funkcionális szinten. 10 percet kapott nálam a 0.4, és már töröltem is le.









