szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha csak hétvégenként ér rá a számítógépével bütykölni, akkor még most szólunk: ez lesz az utolsó olyan hétvége, amikor ingyenesen felteheti rá az új Windowst. Ha nem szeretne fizetni, akkor még most tervezze be a dolgot a következő napokra.

Bár az egy éve kiadott Windows 10 minden idők leggyorsabban terjedő operációs rendszere, még a héten is kaptunk olyan olvasói levelet, ami alapján sokan lehetnek még olyanok, akik egyszerűen nem merik feltenni a gépükre az új operációs rendszert.

Pedig a Microsoft egyre több számítógépen feltűnő teljes képernyős utolsó figyelmeztetését érdemes megfontolni: a Windows 10 ugyanis jövő pénteken, július 29-én lesz utoljára ingyenes, utána fizetnie kell majd mindenkinek, aki fel szeretné tenni a gépére. A vállalat nem árult zsákbamacskát, a tavalyi ilyenkori megjelenés idején tisztázták, hogy az oprendszer egy évig lesz ingyen elérhető.

A Windows 10 rendszerkövetelményekről – azaz, hogy milyen gépeken működik majd várhatóan jól – itt olvashat. Hogy kinek éri meg átállni a 10-es Windowsra, azt kiderítheti ide kattintva olvasható tesztünkből.

És végül azzal sem árt tisztában lenni, hogy kár várni arra, hogy majd jön egy egy újabb Windows-verzió, és az megint ingyen lesz elérhető egy évig. A Microsoft tervei szerint ugyanis a 10-es az utolsó Windows, nem adnak majd ki több főverziót az operációs rendszerből.

Ha biztosra szeretne menni, és a határidő lejárta előtt jól jönne még egy emlékeztető az ingyenes időszak végéről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát – ott jelezni fogjuk még jövő héten is a dolgot.