nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
11 milliárd szót fogyasztunk évente

Kutatók szerint az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok túlzott terhet rónak az emberi agyra.

MTI | 2009. december 15.
|  

Az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok naponta százezernél is több, azaz másodpercenként 23 szóval bombázzák az emberi agyat – állítják kutatók.

A kutatást végző San Diegó-i Egyetem szerint az emberi elmét túltöltő információknak még agykárosító hatásuk is lehet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár – olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában.

„Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a rövidül az összpontosítás ideje, és ez valószínűleg nem tesz jót a mélyebb gondolatoknak” – mondta Roger Bohn, a tanulmány társszerzője.

Edward Hallowell, New York-i pszichiáter, a figyelemhiányos betegségek szaktekintélye szerint az emberi történelemben még sohasem kellett az agynak annyi információt feldolgoznia, mint napjainkban. „A számítógépek megszállottjait és az okostelefonokhoz nőtt felhasználókat annyi felületes információ éri, amellyel a gondolkodás mélységét és az érzéseket veszélyeztetik” – magyarázta a kutató.

A tanulmány szerint az átlagos napi információmennyiség 34 gigabájt adatmennyiségnek felel meg, és ezzel egy hét alatt még egy átlagos laptopot is túl lehet terhelni.

Az Egyesült Államokban az 1980-ban „elfogyasztott” évi 4500 milliárd szó 2008-ra már 10.845 milliárdra emelkedett, és ebbe a felmérésbe még nem számolták bele az emberek egymás közötti beszélgetéseit.

Szakértők szerint az információ-túlterhelés az agyat arra serkentheti, hogy újabb módon fejlődjön tovább.

Információ
X