Ironikus, hogy az a nemzet akar vasfüggönyt emelni a többi ellen, amelyiknek a tagjai elképesztő korlátokkal élnek a fejükben. Olyanokkal, amik a világ végére is elkísérik őket, hogy aztán ott lehessen okot találni az elégedetlenkedésre.
Hogyan látod magad öt év múlva?” – kérdezték tőlem. „Boldognak. Úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek” – vágtam rá teljes természetességgel. Szerintem nyilvánvaló volt a válasz, az asztal másik végéről viszont úgy néztek rám, mint valami eltévedt E. T.-re.
A mosogatás az a házimunka, amit a legtöbb ember utál, hiszen egy ördögi kör, minden nap meg kell csinálni, mindig újratermelődik, sosincs vége. Összegyűjtöttünk néhány olyan praktikát, ami leegyszerűsíti ezt a feladatot és segít elkerülni a totális konyhai armageddon kialakulását. A tányérnyalogatástól a patakparti mosogatásig, mosogatógép nélkül, minden egy helyen.
Miért nem érhet véget egy öleléssel, egy hálakönnyes elköszönéssel? Miért kell, hogy a jó után rossz legyen, aztán meg semmilyen? Miért kell a búcsúnak árnyékot vetnie mindenre? Mert az elengedést így alkotta meg a természet – hogy tátongjon valami fájdalmas benne.
Egy-egy álompártól minden évben el kell búcsúznunk, de idén rekordszámú kapcsolat ért véget Hollywoodban. Szakítottak öregek és fiatalok; megingathatatlannak hitt párok és friss házasok; finom lelkű színművészek és bulvárban edződött celebritások.
Éktelen zajra ébredtem valamelyik reggel. Fűrészelés és puffogás hallatszott kintről, bentről pedig anya zsörtölődése. „Alig tudott aludni ez a szegény gyerek!” – aggódott, mert a nyolc órakor kezdődő ramazuri előtt fél négykor még nagyban toltam a melót. Aztán elhadarta apának, mi ez az egész: a szomszéd kivágatja a kert végében lévő fáit, mert „zavarják a rigók”. Néhány másodpercig nem tudtam, hogy ez valóság-e, vagy egy hülye álom.
A folyamatos fogamzásgátlással megszüntetett menstruáció vonzóan hangzik a nők számára, de vajon biztonságos? Karen Manser utálta fájdalmas menstruációját, ezért úgy döntött, véget vet neki. 44 évesen már tíz éve nem menstruált.
Nem tudsz úgy tévét nézni manapság netto egy órán keresztül, hogy ne furakodna az arcod elé valami éjjel-nappal duglak szanaszerteszéjjel Budapest szintű szexuálpszichopata, debil kreténség, ahol a csajok a „kapaszkodjunk fel minél több farok segítségével a médiába” elv szerint vegetálnak, ipari előállítású végtermékké silányítva saját testüket.
A Szigeten nem történt semmi. Az a fajta semmi, ami annyira szürke, hogy nehéz róla bármit is írni. A végén „szerencsére” akadt egy baromi rossz élmény: David Guetta az amúgy tök jó számainak békés egymás után pakolása helyett beizzított egy láncfűrészt, és az istennek sem akarta kikapcsolni. Csoda, hogy háromnegyed órán át bírtam hallgatni.
„Á, úgysem lesz semmi baj” - gondoltad, és útnak indultál a hóviharban. Pedig olvastad a neten, bemondták a rádióban meg a tévében: igencsak sanszos a vészhelyzet. Tökösebb vagy te annál, mintsem hogy az időjárás kicsesszen veled!
