Bár a naptár nem mérvadó az életemben – tökmindegy, elseje van-e vagy tizenhetedike, szerda vagy péntek –, a szilveszter mégis egy pillanatnyi megállásra késztet. Főleg akkor, ha minden eddiginél eseménydúsabb, káprázatosabb, fantasztikusabb, tehát szuperebblatívuszokért kiáltó esztendő áll mögöttem. Elképesztő utat jártam be fejben és kilométerben.
Egy-egy álompártól minden évben el kell búcsúznunk, de idén rekordszámú kapcsolat ért véget Hollywoodban. Szakítottak öregek és fiatalok; megingathatatlannak hitt párok és friss házasok; finom lelkű színművészek és bulvárban edződött celebritások.
A „hogy aludtál?” kérdésre még egy kicsit nehezen emészthető válasz a „kilencvenöt százalékosan”. A „milyen napod volt?”-ra pedig talán nem azt várja az ember, hogy „elég aktív, tizenegyezer ötszázas”. Mármint annyi lépéses, tetszik tudni. Mert én a karácsonyi ajándékom segítségével már ilyeneket bírok mondani. Wittie, a félujjnyi kütyü foglalkozását tekintve aktivitásmérő, így nem meglepő, hogy éjjel-nappal szeret mérni.
Kedves, vicces és szórakoztató a Coming Out. Csak éppen a melegek világához nincs köze, pedig elvileg hazánk első „buzis” mozijának indult. Azt üzeni, hogy a homoszexualitás egy alapos fejbeütéssel véglegesen gyógyítható: nem kell aggódni, a második odacsapás után sem kattan vissza a gomb, sosem áll többé szőrös popsik látványára a péló.
Valaki egyszerű sznobizmusból nem hajlandó ruhát vásárolni a hipermarketekben, más nem találja elég divatosnak ezeket, az előítélet pedig az, hogy a minősége sem túl jó a Lidlben, Aldiban vagy Tescóban vett ruházati termékeknek. Megkérdeztünk szakértőket, laikusokat, és megkerestük a kereskedőket.
Antiszociális? Nem. Aszociális? Az sem. Mizantróp? Dehogy! Introvertált? Hát… esetleg, de a köznyelvnek ezt is sikerült felruháznia negatív jelentéssel. Pedig szerintem nem rossz, hogy csupán szökőévente csevegek a kommunikáció folyamatának kedvéért. Cserébe elvárom másoktól, hogy konkrét mondanivaló híján hagyjanak békén. Az emberiség jelentős részének szemében beképzelt állatnak tűnök, akivel nem lehet beszélgetni – ez alkalomadtán még szórakoztat is.
Lilára duzzadt, szőröcskés nemi szervű nő guggolt a folyóban annak a videónak az előnézeti képén, ami legfelül fogadott a Facebook hírfolyamban egy kellemes estén. Kíváncsiságom a YouTube tartalmakat illetően mindig is erősebb volt a józan eszemnél, úgyhogy óvatosan rácsusszant az egér. Így néztem – pontosabban tekergettem – végig egy huszonkét és fél percben rögzített, elvileg játszi könnyedségű szülést.
Narancssárga, világít, himalájai só van benne, és a jobbra cirkuláló bioenergiájával gyógyít - állítólag ez a sólámpa. Megnéztük, mi igaz mindebből, hatással vannak-e egészségünkre a gonosz pozitív ionok, segít-e az asztmán a pár ezer forintért kapható sókristály. Spoiler: nem. Azt is elmagyarázzuk, miért.
Amikor mondasz egy viccet, de senki sem nevet. Amikor felveszel egy ruhát, s összesúgnak mögötted. Amikor szólsz valami nagyon okosat, ám a többiek csak legyintenek. Amikor szenvedsz, mert valami nem megy neked, és a körülötted lévők röhögve rávágják: dehogynem… Akkor talán ideje alaposabban megismerkedni a lényeddel. Különben azok közé fogsz tartozni, akik egy idegennel élnek közös testben.
Ha rossz testhelyzetben űzöd az ipart, úgy fogsz köhögni, mint egy dickens-i árva – figyelmeztet az orális szex kapcsán az amerikai Cosmopolitan portálja. Egy kis erotikával bármit eladhatóvá lehet varázsolni, ugye – sokkal meg pláne. Sőt, a szimplán közönséges hangvétel is csodákra képes, amikor azt a fránya kattintásszámot növelni kéne. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha a szex nem csupán eszköz, hanem maga a nagybetűs téma, egy cikk alfája és ó-meg-á-ja?
