Pénteken volt szerencsém villámlátogatást tenni az EP-ben. Olyannyira magával ragadott az élmény, hogy még tizenkét óra elteltével is tágra nyílt szemekkel kortyolgattam a jázminteát a brüsszeli szálláshelyem szivecskés paplanja alatt - de nem azért, mert előtört belőlem az europatrióta, s elérzékenyültem volna. Figyelem: epés bejegyzés lesz.
Ha lány vagy, akkor bizányára kíváncsi is. A gond csak az, hogy néha olyan kérdéseket teszünk fel, amiket nem kellett volna... Vigyázzatok ezekkel a kérdésekkel!
A csípősebb őszi reggelektől egészen a tavasz közepéig néha szenvedés a kinti - amúgy csodálatos élményeket kínáló - testedzés. Ha valami, hát egy intervall edzés megoldható sállal a száj előtt, fülvédővel és kapucnival: amikor a torokfájdalom elkezdődne, futásból érdemes gyaloglásra váltani, hogy a szapora légzés lassuljon, az edzést megkeserítő fájdalom elmúljon. Aztán ismét mehet a futás!
Azt már elég régóta tudjuk, hogy a cukor nem igazán tesz jót az emberi szervezetnek. Azon túl, hogy elhízást és fogszuvasodást okozhat, a cukorbetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik.
Néha más autójába pattanok, de a miénkbe nem szívesen engednék senkit. Néha másnál alszom, de előbb nyalnék csigát, minthogy bármennyi pénzért vendégül lássak valakit. Világok és szocializációs minták találkoznak bennem - már tudom, merre tartok, ám olykor még utánam nyúlnak a generációkon keresztül hordozott előfeltevések, tapasztalatok.
Összeszorított farpofákkal ültél a tévé előtt, kétségbeesve. Most mondták be, hogy az állam ezentúl adót vet ki minden egyes szellentésre. Ánuszgyűrű-lazításonként százötven forint a sarc, a gatyád is rámehet. Szó szerint, ha túlzottan elengeded.
Felejtsd el, hogy a csoki bűntudatkeltő főgonosz lenne! Mértékletes fogyasztással, és a megfelelő minőségű ét változatot majszolva ugyanis egyenesen csodát tehetsz magaddal. Elismert nemzetközi szaklapokból gyűjtöttük össze, hogy az orvosok miért javasolhatják akár kiegészítő kezelésnek.
Vannak, akik szüntelenül és kétségbeesetten keresik a másik felüket. Fél almát látnak a tükörben, s egyre barnuló hússal rettegnek, hogy sohasem lesznek egészek. Szó szerint félnek. Hiába szépek, okosak és ügyesek, nem érzik teljesnek a lényüket. Úgy próbálgatják magukra a várva várt messiásokat, mint a mesebeli herceg Hamupipőke üvegcipellőjét a hajadonokra.
Nem az a tipikus magyar mentalitás, amikor a pesszimisták tehetetlenségével, némileg irigykedve szemléled a világot. Hanem az, amikor a saját honfitársaidra egyfajta felsőbbrendűség-tudattal tekintve, viselkedésük okát végtelenül leegyszerűsítve megbélyegzed őket – és velük együtt saját magadat is.
