A csípősebb őszi reggelektől egészen a tavasz közepéig néha szenvedés a kinti - amúgy csodálatos élményeket kínáló - testedzés. Ha valami, hát egy intervall edzés megoldható sállal a száj előtt, fülvédővel és kapucnival: amikor a torokfájdalom elkezdődne, futásból érdemes gyaloglásra váltani, hogy a szapora légzés lassuljon, az edzést megkeserítő fájdalom elmúljon. Aztán ismét mehet a futás!
Ütemesen cuppog a cipőm az ázott salakon. A viharos szél jégdarabokat vág hozzám; vagdalják az arcom. Alig látok a sűrű esőfüggönyben, valami mégis hajt: menni kell előre. A pálya néhány méteres fedett szakaszán emberek állnak, tapsolnak valakinek. Érzem, hogy tök hülye vagyok, amiért ellentmondok a józan észnek. Nem érdekel. Én csak megyek.
Harcosok, aktivisták, forradalmárok, amazonok és véleményvezérek, akik valamilyen ügyért hadat viselnek. Rengeteget köszönhet nekik a társadalom: felnyitott szemeket, haladást és történelmi jelentőségű tetteket. Ég bennük a kitartás tüze, így céljukra fókuszálva bátran szembeszegülnek bármivel. Sőt, mindennel. Régen engem is érdekelt a szerep, de most jöttem rá, mennyivel jobban szeretem az életet annál, mintsem hogy ilyenné legyek.
„Az ünnep nem mindig szabadság, de a szabadság mindig ünnep.” Miközben az utcákat róttam tegnap délután, ez fogalmazódott meg bennem. Az otthoni fenyőillat után magamba szívhattam az idegen, mégis ismerős ablakokon kiszivárgó olajgőz bukéját, a városszéli erdő semmivel össze nem téveszthető, hűvös levegőjét, meg a saját, ajándékba kapott parfümöm aromáját. A szabadság egyszerre ezerféle szagát. Az „ott vagyok, ahol jólesik” érzékekkel közvetített lenyomatát.
„Szerintem most mindenki pihenjen egy kicsit!” – mondta az utaskísérő a hajnal négyes induláskor, majd jó hangosra vette a rádiót a buszon. Egy bácsi rögtön pálinkát kezdett körbekínálni, túlharsogva a valami pappal készült konzerv interjút. Más nem totojázott, kapásból elővette a zsemléből kilógó rántott húst. Ott ültem a kispárnámnak dőlve, s tudatosult bennem: ezek már felkeltek, én pedig még le sem feküdtem. De kit érdekel, hiszen Bécsbe megyek!
Kereszty András György előadásából megtudhatod, hogy mire érdemes figyelned a párkapcsolatban, hogy az egyre jobban működjön!
Ezzel a címmel közölte gondolatait egy tehetős családból származó fősulis lány, Rachael Sacks. Azon húzta fel magát, hogy bevásárláskor a pénztáros az előtte sorban álló vásárlóval becsmérlő pillantásokat vetett a felső-középkategóriás táskájára, s őt méregetve megbeszélték, milyen derék dolog magánintézmény helyett az állami iskola. Most az egész világ a tollas fruskát utálja. Szerintem meg érdemes elgondolkodni azon, ami bántja.
Kis tervezés, spórolás, némi rugalmasság, és egy középosztálybeli magyar is bejárhatja a nagyvilágot. Adunk pár tippet, hogyan érdemes nekivágni.
A Bükki Nemzeti Park kellős közepén meghúzódó falu messziről pont úgy néz ki, mint a földi paradicsom. Közelről is. Ami a vendégnek adománynak tűnik, azt a helyiek átoknak élik meg. Az erdő az életük, de a természetvédők évről évre egyre jobban kiszorítják onnan őket. Mit csinál ötszáz ember az erdő közepén, ha teljesen magukra vannak utalva? Mi hír Magyarország elfeledett településein? Répáshután jártunk.
