Izé

„Részvétem a kutya miatt, gyorsan kell egy másik!” – kaptam az SMS-t azon a márciusi vasárnapon, amikor közzétettem, mekkora veszteség ért: meghalt Snoopy. Más pedig arról győzködött néhány óra elteltével, hogy lelki nyomorék leszek, ha időt hagyok magamnak a szenvedésre. Nos, Bello két hónappal később, tegnapelőtt érkezett. Őt közel tudom engedni magamhoz, de azt a két embert talán már sohasem.

Követett egy szatír a stadionba. Megállt a pálya mellett, egy fa alatt, és a farkát verve bámult, amint futottam. Sokféleképpen meg lehetne fogalmazni az esetet. Sőt, talán inkább hallgatni kellene róla, mert nekem is kellemetlen. De leírom, hátha úgy könnyebb. A kurva anyját az ilyennek!

Conchita Wurst eurovíziós győzelmével az öreg kontinens óriási lépést tett a nyitottság és az elfogadás felé. Elvileg. Ez a látásmód szerintem éppolyan veszélyes, mint lassan felbandukolni egy lefelé robogó mozgólépcsőn: elhiszed, hogy előre tartasz, miközben nyilvánvaló, hogy seggre fogsz esni. Megmondom, miért.

Bejárta a világot egy huszonöt éves abortusz-tanácsadó(!) videója, mely a saját terhességmegszakításáról szól. Emily Letts üzenete tiszteletre és figyelemre méltó – legalábbis én annak gondoltam, amíg el nem olvastam a kisfilmhez tartozó cikket. Abból sajnos kiderül, hogy a velem egykorú lány messze nem elég érett a „megmondóember” szerepére.

Nincs benne liszt és cukor, mégis kompromisszummentesen finom ez a brownie. Mi persze csak a vitamin miatt esszük.

Tőlem tudtad meg, mi a hét legszörnyűbb dolog, ami a péniszeddel történhet, vagy éppen mi a 8 bizonyítéka annak, hogy nincs közös jövőtök a pasiddal? Remek. Kivéve akkor, ha utána – esetleg már közben! – levegő után kapkodva fordultál az ég felé, s a hitedből kitérve lehelted a mindenhatónak címezve, hogy miért. Mivel oltári jó fej vagyok, most tök ingyen, személyes misszióból segítek neked a hasonló helyzetek elkerülésében.

Ütemesen cuppog a cipőm az ázott salakon. A viharos szél jégdarabokat vág hozzám; vagdalják az arcom. Alig látok a sűrű esőfüggönyben, valami mégis hajt: menni kell előre. A pálya néhány méteres fedett szakaszán emberek állnak, tapsolnak valakinek. Érzem, hogy tök hülye vagyok, amiért ellentmondok a józan észnek. Nem érdekel. Én csak megyek.

Létezik egy képesség, ami nekem nincsen. Vagy talán készség, merthogy születni kell vele. Ügyes helyezkedésnek hívják, és nem egyszerű seggnyalást jelent. Akinek megvan, nemcsak a jól irányzott nyelvcsapásokban kompetens, hanem abban is, hogy megtalálja a célpontnak ideális hátsó felet.

A boldogságot sokszor a másiktól várjuk. Ez egy passzív állapot, gyakran úgy teszünk, mintha csak a külső körülményeken múlna. Pedig nem. A boldogságkutatók már régóta hangoztatják, hogy a boldogságunkért nekünk kell tennünk, aktívan, sokat. Az, hogy a hűtlenséget a partnerre, a rossz kapcsolatra fogjuk, tévút. Ez csak a lelkiismeret-furdalást csökkenti, és legitimizálja az új viszonyt.

Nem úgy történt, hogy egy napon elhatároztam: mostantól vérmes nyelvtannáci leszek. Csak jött, egyszerűen és magától értetődően. Még kiskoromban; azóta a lényem része. „Ne is mondd, ma voltam egy temetésen, ahol a pap fülsértő bakit vétett!” – legyintett egy ismerősöm nemrégiben. Vajon hányan lehetünk még hasonszőrűek, akiknek égővörös reflektorfényt vetít a tudata a helyesírási és a nyelvhasználati gikszerekre?