Ugye te is az őszinteséget gondolod a kapcsolatok alapkövének és nélkülözhetetlen elemének? Sokan már az első randikkor kihangsúlyozzák, hogy történjen bármi, ők minden esetben az őszinteséget részesítik előnyben és becsülik meg a társukban. Anélkül nem működhet egy kapcsolat. A kérdés csak az, valóban jó minden esetben őszintének lennünk? Ennek a témának egy számomra teljesen új és ismeretlen oldalát fedeztem fel egy apukámtól kapott könyvben, amit szeretnék most veletek is megosztani.

Szögezzük le, hogy én is a fentebb említett kategóriába tartozom. A sok csalódás és átverés után ugyan úgy, mint az előzőekben, a mostani páromnak is kihangsúlyoztam, hogy akármit is csinál, vállalja fel és mondja el őszintén. Mivel még nem találkoztam olyan emberrel, aki elém állt volna egy beismerő vallomással, ezért nem is igazán tudom, hogy miből gondoltam azt, hogy sokkal könnyebben meg tudnék bocsájtani, mondjuk egy megcsalást, ha az illető szájából hallom, nem pedig magamtól derítem ki.  Valószínűleg akkor is ugyan úgy fájt volna és hasonlóképpen kiakadok, mint az eddigiekben. Oké, a pozitív oldalra felírhatnám, hogy a bizalom legalább megmaradt, mert hát őszinte volt hozzám, és becsülném természetesen azt is, hogy volt elég bátorsága elém állni, de vajon meg tudnám bocsájtani ennek a vallomásnak köszönhetően a rossz cselekedetet? Valószínűleg belemennék, hogy folytassuk a kapcsolatot és felejtsük el a történteket, de mivel itt az elfelejtésen van a hangsúly és nem a problémák megoldásán így biztos vagyok benne, hogy pár hét/hónap után ugyan oda jutnánk, és a szakítanánk.

Az „Anyátlan nemzedék” című könyvben - amit egyébként nagyon ajánlok mindenkinek – Molnár Emma pszichológus nő egy nagyon érdekes szemszögből közelíti meg az őszinteséget. Szerinte nem minden esetben szolgálja a kapcsolat hasznát egy beismerő vallomás. Az olvasottak alapján rájöttem, hogy mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia abban az esetben, ha valami rosszat követ el és nem várhatja, hogy a cselekedet „meggyónásával” a továbbiakban is ugyan úgy szerethetőnek gondolja a másik. Ha a fentebb említett megcsalásos témánál maradunk, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb esetben nem azért mondjuk el a párunknak, hogy félreléptünk, mert neki akarunk jót, hanem mert azt várjuk, hogy a másik szeressen minket annyira, hogy megbocsásson, de odáig már nem jutunk el, hogy tanuljunk a saját hibáinkból, és azt mondjuk, még egyszer ilyen nem fordulhat elő.  

A felmentés maga megbocsájthatóvá teszi a vétket, és akkor már nem kell azzal foglalkozni, hogy mi vezetett az adott cselekvéshez.

Molnár Emma szerint nem az a célravezető, ha ilyen esetben az érintettel vagyunk őszinték, hanem inkább magunkban kell végiggondolnunk, hogy mi lehetett annak az oka, hogy ide jutottunk. Az olvasottak után átfogalmazódtak bennem is a dolgok és rájöttem, hogy a későbbiekben, amennyiben egyszeri esetről volt szó, nem szeretném, ha a párom elém állna és őszintén beismerné a tettét. Most már nem azt kérem tőle, hogy legyen őszinte, hanem csak annyit mondok, hogy: „Csinálj bármit, de tőlem ne várj megbocsájtást. Neked kell majd elszámolnod a lelkiismereteddel a rossz tetteid után és amennyiben még szeretsz, neked kell rájönnöd, hogy hogyan jutottunk el idáig és miképp kerülhetünk újra közel egymáshoz.”

Hogy miért jobb „hazugságban” élni és inkább tudni sem a dolgokról? Nem hiába hangsúlyoztam ki az „egyszeri esetet”. Amennyiben a párom továbbra is engem szeret és tudja, hogy mi volt az oka a tettének, akkor ha hajlandó rajta változtatni és tenni a kapcsolatunkért, nem szükséges hogy a beismerő vallomással elvegye az „újrakezdés” lehetőségét. Egy-egy rossz cselekedetnél sokkal fontosabb, hogy az ember elgondolkozzon és rájöjjön, hogy hogyan is jutott el idáig. Ha csak a "fátylat rá", "felejtsük el és lépjünk tovább" elvet alkalmazzuk, akkor nem fogunk rájönni a rossz cselekedeteink okára, amik ezáltal újra meg fognak ismétlődni. 

Azt tanácsolom, hogy akármekkora hibát is követtek el a másik emberrel szemben, ne a megbocsájtását és a felmentését várjátok a bűnötök alól, hanem vegyétek át magatokban, hogy mi vezetett el titeket ehhez a ponthoz és mit tudnátok tenni azért, hogy ez soha többet ne ismétlődhessen meg. Csak így lehet megmenteni egy félresiklott kapcsolatot. Mert hát,

a megbocsájtás Isten dolga, az emberé pedig az, hogy tanuljon egy-egy rossz helyzetből.