Olvasónk úgy rákattant a segédeszközre, hogy egy ideje már a férje sem tudja kielégíteni. Szakember szerint szó sincs vibrátorfüggőségről, csak berögzülésről. Akinek hasonlóak a tapasztalatai, azonnal tegye félre a vibrátorát és próbálja meg élvezni a gyengébb impulzusokat is - javasolja a szexológus.

A 34 éves Laura legelőször akkor használt vibrátort, amikor a házassága hullámvölgybe került, férje pedig úgy próbálta rendbehozni és feldobni a szexuális életüket, hogy beállított pár segédeszközzel. Bár akkoriban még nem voltak luxustermékek, sőt, kifejezetten gagyi játékszereket forgalmaztak még csak Magyarországon, olvasónk számára így is izgalmas volt a dolog. A kétgyermekes asszony most viszont bepánikolt, és arra gyanakszik, hogy vibrátorfüggő lett.

A férje már nem tudta kielégíteni

"Bevontuk kettőnk mellé az ágyba a vibrátort, ami kompenzálta a férjem korai magömlését. De akkor még nem kattantam rá. Az igazi élmény négy éve következett be, amikor megkaptam az első luxusvibrit" – mesélte Laura.

"Kiakadtam, amikor megtudtam, mennyibe kerül, ám az élmény mindenért kárpótolt. A csiklóizgatással olyan ingerlést kaptam, hogy majdnem elájultam, szinte az első pillanattól kezdve az orgazmus határán voltam, holott korábban hosszú idő kellett ahhoz, hogy el tudjak élvezni. Innentől kezdve nem volt visszaút, alig vártam, hogy a férjem elmenjen otthonról és szedtem is elő a játékszerem. Hamar rájöttem, hogy nekem hogy a legjobb, és pillanatok alatt ki tudtam elégíteni magam. A megszállottja lettem. Aztán jó egy év múlva azt vettem észre, hogy a férjemmel már nem tudok elélvezni. Hiába nyalt akár egy órán keresztül is, nem ment a dolog, alig vártam, hogy a vibrátorral befejezhessem magamnak. Volt, hogy orgazmust színleltem, a párom is elélvezett, aztán, miközben a fürdőszobában mosta magáról a nedveket, én addig gyorsan, szinte másdopercek alatt kielégítettem magam a vibrátorral."

Nem függőség, berögzülés

Szakember szerint téves a megfogalmazás, hogy vibrátorfüggőségről lenne szó, hiszen az adott helyzetben olvasónk az élvezetet hajszolja, "mindössze" rászokásról van szó. Dr. Rusz Edit elmondta, hogy bár a vibrátor hasznos dolog is tud lenni, megvan a veszélye a berögzülésnek.

"Ezeket a játékszereket nem véletlenül tervezték szinte tökéletesre és változatosra, minden nő megtalálhatja a magának megfelelőt. A gondok ott kezdődnek, amikor a kielégülés kizárólag a segédeszközzel jön létre, használója pedig nem a közös szexuális életbe vonja be, hanem magányosan könnyít magán."

A szexológus hozzátette, ilyen esetben jobb szakember segítségét kérni, aki terápia keretén belül segít. Leggyakrabban az az első lépés, hogy kidobásra ítélik a vibrátort, hogy a nő ismét a férjével élje át az orgazmust - még ha nem is olyan intenzíven, ahogyan azt a segédeszköz biztosította neki.

Addig jó, míg csak segédeszköz

Érdemes tehát csak különleges alkalmakkor elővenni a játékszert, akik pedig a fentiekhez hasonlóan csak vibrátor segítségével tudnak elélvezni, azok tegyék vissza a segédeszközt egy időre a fiókba. Partnerükkel közösen találjanak ki új pózokat és új technikát. Sikerélmény minden bizonnyal nem lesz az első alkalommal, de sok türelemmel, kitartással és izgatással vissza lehet szokni a szolidabb ingerlés élvezésére.

A vibrátor használata tehát mindaddig egészséges, míg segédeszközként és nem helyettesítésként használjuk, sőt: felmérések igazolják, hogy azok a nők, akik használnak otthon segédeszközöket, azok gyakrabban szexelnek partnerükkel.