Celeb

Szecsődi Karcsi még képtelen nőként szexelni

Bors

Létrehozva: 2012.06.21.

Nőként érez, nőként szeret, de egyelőre nem tud szexuális kapcsolatot létesíteni férfiakkal Szecsődi Karcsi. Azt mondja, aszexuális lett, egyelőre olyan, mint egy félkész próbababa. 

Szecsődi Karcsi úgy érezte, férfitestbe zárt nőként éli az életét. Miután ezt nyilvánosan is beismerte, elindult a nővé válás útján. Női hormont szed, és szép lassan átalakul a teste.

– Egyre szélesebb a csípőm, a fenekemre több zsír kerül, a bőröm selymesebb, a mellem egyre nô. Már nem kell kitömnöm a melltartómat. Nagyobb mellet szeretnék, úgyhogy nem várok a hormonkezelésre, egy hónapon belül kés alá fekszem. Mivel elég széles a hátam, ahhoz illő keblet csináltatok – számolt be a Borsnak az egykori megasztáros, aki a nemátalakító műtéttel azonban még vár.

– Még gyenge vagyok ahhoz, hogy végigcsináljam. Egy tizennyolc órás műtétről van szó, utána komoly lábadozási időszakkal. Erre még nem készültem fel, de persze egy-két éven belül szeretnék ezen is túllenni. Most jól érzem magam, minden barátom és ismerősöm azt mondja, sosem látott ilyen kiegyensúlyozottnak.
Karcsi magánélete mégsem teljes, a nagy átalakulás kellős közepén egyszerűen képtelen igazi párkapcsolatra.

– Ezzel nem nagyon foglalkozom. Úgy vagyok vele, hogy mindenem – belül és kívül is – kerüljön a helyére. Nem mondom, hogy zárkózott vagyok, de a műtétig nagyon komoly dolgok nem történhetnek a magánéletemben. Nőként érzek, nyilván nőként is szeretem a férfit, és ezekkel a külső adottságokkal egyelőre nem tudok velük semmilyen szexuális kapcsolatot létesíteni.

Ez borzasztó nehéz, bonyolult, erre mondják azt, hogy valaki aszexuális. Jelenleg olyan vagyok, mint egy szépnek induló próbababa, akit csinosítgatnak, de még nem való a kirakatba, ami maga az élet.

Az énekes szakmai életében is történtek változások. Otthagyta az egyik leghíresebb magyar melegbárt, ahol fellépett, mert nem akarta, hogy megunja a közönség. Jelenleg egy nigériai származású rapperrel dolgozik együtt, klipforgatás előtt állnak.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket