Bezárt a Lila akác köz minden ajtaja

A kilencvenes évek elején Marc Cherry író már túl volt az Aranylányok című sitcomon, amihez számos epizódot írt és producerként is dolgozott a klasszikus, élő közönség előtt felvett (ezt hívja a köznyelv aláröhögéses szériának, pedig a tévében már régóta nem használnak konzervhangokat) sorozat mellett. 1993-ra az idős hölgyek kalandjait folytató The Golden Palace-nek is vége lett, Cherry pedig ott találta magát Hollywoodban, munka nélkül, ráadásul az ügynöke elsikkasztotta a honoráriuma java részét. Ötletei pedig voltak, több forgatókönyvet is írt, de hiába vitte be azokat a tévékbe, mindenütt elnéző mosollyal fogadták, köszönjük, de öregasszonyos vígjátékból most nem kérünk.

Három sorozattervét tudta elpasszolni, de egyik sem érte meg a második évadot, a The 5 Mrs. Buchanans című sorozat a CBS-en ment az 1994-95-ös évadban, majd 1995-ben a Fox adott egy évadnyi esélyt a The Crew című vígjátékának. 2001-ben a CBS-re került a Some of My Best Friends című sorozata is, de ebből csak 5 epizód került adásba.

A mama jobban tudja

Cherry hét éven át próbálkozott eladni jobbnál jobb ötleteit, de nem járt sikerrel. Kénytelen volt hazaköltözni az anyjához, és saját bevallása szerint már 100 ezer dollárral tartozott neki, amikor 2000-ben megszületett a Született feleségek ötlete, részben a kedves mamának köszönhetően. Egy hírműsort néztek éppen, amiben egy kertvárosban élő, a szomszédai szerint kedves, rendes asszonyról volt szó, aki a közeli tóba hajtott az autójával, így próbált öngyilkos lenni. Cherry anyja a legenda szerint felsóhajtott és azt mondta, együtt érez a nővel, és néha legszívesebben fejbe lőné magát. Az író erre felkapta a fejét és másnapra megírta egy sitcom forgatókönyvét, amiben négy olyan kertvárosi háziasszony volt a főszereplő, akik titokban sokkal többre vágytak, mint amit az élet megadott nekik, egyikük pedig az öngyilkossággal kacérkodik.

A sorozatötletet egészen addig nem tudta senkinek eladni, míg 2002-ben teljesen át nem írta, és a félórás vígjátékból rendes, ötven perces szatíra nem lett, aminek nyitójelenetében egy háziasszony pisztollyal lövi magát fejbe, majd a síron túlról narrálja a történteket. Az ABC szórakoztató főosztályának élén ekkor még az a Lloyd Braun állt, aki a Lost című szigetes drámát is megrendelt. A Született feleségek a Losthoz hasonlóan újszerű, friss, és erősen szerializált sorozat volt, olyan, ami alkalmas volt a nézők visszacsábítására, hiszen ahhoz, hogy a sztorit követhessék, minden epizódot meg kellett nézniük. Braun a Született feleségekből is sorozatot kért, de a két újonc sikerét már nem az ABC-nél élte meg, mert kirúgták.

Siker, egy csapásra

A Született feleségek 2004 októberében, 21,3 millió néző előtt debütált, amivel a 2004-05-ös tévés idény legnézettebb újonca lett (a Lost 18,6 millióval nyitott) és az ABC-t egy csapásra érdekes, friss, fiatalos tévéadóvá tette. A négy háziasszony története nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is a tévé elé ültette, a sorozat szempillantás alatt olyan program lett, amiből nem volt szabad kimaradni, mert akkor hétfőn reggel nem volt miről beszélgetni a személyzetis kollégával.

A főszereplők közül hárman, Marcia Cross (Bree), Teri Hatcher (Susan) és Felicity Huffman (Lynette) nem voltak ismeretlenek a nézőknek, Cross a Melrose Place-ben már megtapasztalta, milyen főműsoridős szappanoperában szerepelni, Hatcher a Supermanről szóló Lois és Clark című sorozatban játszott éveken át, Huffman pedig a Sports Night és a Frasier című sitcomokban bizonyította, hogy iszonyú vicces színésznő. Eva Longoriának sem ez volt az első komoly sorozatszerepe, de az LA Dragnet című bukott krimit talán hanyagolhatjuk is. A négy színésznő nemigen gondolta, hogy nyolc évvel később egy olyan sorozatból szállnak ki, amivel epizódonként félmillió dollár körüli összeget tehetnek zsebre.

Négyen

A Született feleségek azért aratott osztatlan sikert, mert különösen az első évadban olyan történetszálakat vezetett elő, amikkel a nézők kapásból azonosulni tudtak. A négy karaktert jó érzékkel úgy írták meg a készítők, hogy az egymáshoz fűződő barátságon kívül kis túlzással egy közös tulajdonságuk sem volt. Bree volt a karót nyelt, rendmániás háziasszony, Susan a csetlő-botló naiva, Gaby a kikapós szépasszony, Lynette pedig az igazi családanya, aki a férje karrierjéért mindent feláldozott.

Ami ezeket a karaktereket összekötötte, az a minden évadban elővezetett újabb és újabb rejtély volt, aminek megoldása általában 20-22 epizódon át tartott, de közben lehetett mesélni a gyógyszerfüggőségról, az alkoholizmusról, az egymástól elhidegülő házastársakról, a melegek elfogadásáról, a kisvárosi bigottságról. Olyan témákról, amikkel a nyomozós sorozatok vagy a sitcomok annyira azért nem foglalkoztak.

Sztárok jöttek, mentek

A legjobb évad minden kétséget kizáróan az első volt, amiben az volt a kérdés, hogy a narrátorként minden epizódot felvezető és lecsengető Mary-Alice vajon miért is loccsantotta ki az agyát. A karakterek viccesek és tragikusak voltak egyszerre, az epizódokat végig lehetett röhögni és sírni, és ezt a világon mindenütt zabálták a nézők. A sorozat első évada 23 milliós átlagnézettséget hozott az Egyesült Államokban (az utolsó évad a tízmilliót is alig érte el), a világ szinte minden országában bemutatták, Latin-Amerikában pedig három helyi verzió is készült belőle.

A négy főszereplőhöz kiváló vendégsztárok csatlakoztak az évek során, Scott Bakula (Quantum Leap), John Barrowman (Torchwood), Julie Benz (Dexter), Brian Austin Green (Beverly Hills 90210, Terminator: Sarah Connor Chronicles), Adrian Pasdar (Hősök), John Schneider (Smallville), Dougray Scott (Mission Impossible II), John Slattery (Mad Men), Lee Tergesen (Generation Kill), Lily Tomlin (Az elnök emberei), Beau Bridges, Alfre Woodard (True Blood) Richard Burgi (Tuti gimi), Kyle MacLachlan (Twin Peaks), Dana Delany (A hidegsebész), Drea de Matteo (Maffiózók) és Vanessa Williams (Ugly Betty) is kapott kisebb-nagyobb szerepet a nyolc évad alatt.

Láncra vert gyerek

A nyolc év alatt persze voltak mellélövések is bőven. A minden idők egyik legjobb első évadát produkáló sorozat a második etapban egy olyan hihetetlenül ostoba és hiteltelen húzással élt, amiből csak három évvel később tudott úgy-ahogy talpra állni. Az Alfre Woodard alakította háziasszony és a pincében leláncolva tartott fia nemcsak a nézőket, de a kritikusokat és a szereplőket is kiborította. A Susan férjét, Mike Delfinót alakító James Denton szerint olyan csapás volt ez a sorozat számára, amiből csak nagyon nehezen tudott magához térni. Cherry a harmadik évadban visszavette az irányítást, és a sorozat az ötödik évadra magára talált, ugyanolyan vicces és friss volt, mint az elsőben. (Ez volt az az évad, amiben a történet ugrott előre egy jó nagyot az időben.)

A kritikusok az évek során leginkább azt kifogásolták, hogy a négy főszereplő személyisége cseppet sem változott, a karakterek meghatározó tulajdonságain az írók semmit sem változtattak. Susan megmaradt olyan idétlennek, mint amilyen a pilotban volt, főzni soha nem tanult meg, mindig hamarabb beszélt, mint gondolkodott volna, de ugyanez igaz Bree karakterére is, a karót nem sikerült kihúzni a fenekéből, pedig két férje is meghalt és volt alkohol- és szexfüggő is, mégsem tanult semmit a történtekből. Gaby Solis az ötödik évadban felvezetett anyasággal legalább egy kicsit változott, és Lynette történetében is akadtak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, az írók képesek lesznek talán egy kicsit bátrabban hozzányúlni a karakterhez, de csalódnunk kellett.

A főszereplő nők mellett a férfiak szerepe sem elhanyagolható, hiszen Carlos Solis, Mike Delfino vagy Tom Scavo miatt igenis nézték a sorozatot férfiak is, vagy azért, hogy saját életük vonásait, problémáit véljék benne felfedezni, (és talán tanácsra is várva) vagy azért, mert szimplán röhögni akartak sorstársaikon. A három férj és a Bree mellé keveredő majd meghaló, kerekesszékbe kerülő vagy szimplán csak elmenekülő férfiak pont olyan karakterek voltak, amikkel addig csak a klasszikus szappanoperákban (Dallas, Dynasty) vagy a latin-amerikai telenovellákban találkozhattak a nézők, ebben az írók igen konzekvensek voltak, és még a felszínen derék melós Mike is kapott pár, a múltjából előkerülő sötét titkot.

Hiszti és per

Az évek során a szereplőgárda tagjai is összeszólalkoztak egymással. A négy főszereplő  a felszínen pont olyan jó viszonyban volt, mint karaktereik a sorozatban, a színfalak mögött viszont napi szinten ment a fúrás. Teri Hatcher nem bírta elviselni, hogy az első évad után már nem ő volt a bulvárlapok és fotósok kedvence, hanem a sorozatban egy szál neglizsében füvet nyíró Eva Longoria, és ezért többször is alátett a kolléganőnek - legutóbb akkor, amikor a nyolcadik évadra szóló szerződést tárgyalták éppen, ő meg a többiek háta mögött szépen különalkut kötött. Nem is hívták meg a forgatás végén tartott bulira.

Sokkal nagyobb port vert fel az öt évadon át az utca ribancát, Edie Brittet alakító Nicollette Sheridan és a sorozat készítője között elmérgesedő viszony, illetve annak eredménye. Sheridan karakterét a sorozat ötödik évadában írták ki a történetből, a színésznő állítása szerint azért, mert amikor a forgatás alatt szóvá tette, hogy miért húzták ki a forgatókönyvből a karaktere egyik vicces beszólását, Marc Cherry szájon vágta. Sheridan nem hagyta annyiban a dolgot és beperelte a sorozat készítőjét és az ABC-t is, amivel annyit mindenképpen elért, hogy a címlapokra kerüljön, de a pert egyelőre nem nyerte meg, mert az esküdtek nem tudtak dönteni a húszmillió dolláros kártérítés ügyében.

Itt a vége, fuss el véle

A Sheridan-botrány nem tett jót a Született feleségek hírnevének, a sajtó napokig azon a vallomáson csámcsogott, amit az egyik producer tett, és amiből kiderült, hogy a főszereplő négyes úgy marta egymást a színfalak mögött, mint egy rossz hollywoodi filmben. A nők összevesztek azon, kinek mekkora lakókocsi jár, és melyiküknek kellene nagyobb szerepet kapni az egyes történetszálakban. Egy 2005-ös sztori is előkerült a tárgyaláson, ami szerint Hatcher egy fotózáson azért küldte el a többieket a picsába, mert nem engedték, hogy ő álljon középen egy csoportképen. A nyolcadik évad nézettsége és színvonala nem a per miatt lett olyan alacsony, amilyen, de hogy nem használt neki, az biztos.

Amiben a Született feleségek mindenképpen sokkal több volt, mint bármelyik kortársa vagy elődje, az, ahogy tudatosította a nézőben, hogy a szomszéd tökéletesen nyírt gyeptéglái és a fehérre mázolt kerítés még nem feltétlenül árulkodik felhőtlen családi életről. Ennek ellenére a négy főszereplő barátsága még a legnevetségesebb vagy legmeghökkentőbb, de szinte mindig mondvacsinált konfliktus alatt is töretlen maradt. A negyvenes családanyákra és háziasszonyokra már soha nem fognak úgy nézni sehol, mint a sorozat előtt, és ezt a Született feleségektől még a két utolsó, meglehetősen pocsék évad sem tudja elvenni.